Médianapló

Médianapló - Nehogy má' a vadász vigye a puskát

2015. március 19. 10:27 - Zöldi László

E hó közepét Petőfi és a Pilvax kávéházban nyüzsgő márciusi ifjak miatt a szabad sajtó napjának szoktuk nevezni, Olyannyira, hogy hajlamosak vagyunk mindhárom szót nagy kezdőbetűvel írni. Azért maradnék mégis a kisbetűknél, mert a magyar sajtó szabadsága mostanában hiányt szenved.

A vidéki újságokból például összegyűjtöttem mindazt, ami a sajtóról megjelent, elhangzott, és arra jutottam, hogy az idén feltűnően sovány lett a felhozatal. Mintha a Budapesten túli Magyarországon dolgozó újságírók nem nagyon akartak volna szembenézni a helyi hatalom és a helyi sajtó viszonyával. Annál több tudósítás látott napvilágot arról, hogy városi vagy megyei politikus tartott sajtófogadást, netán sajtóreggelit adott a nyilvánosság képviselőinek, és ünnepélyesen megsimogatta az újságírók buksiját, sőt még plecsnit is nyomott a markukba. Az egyik rendezvényt a dunántúli megyeszékhely Mimosa kávéházába vitték, azóta is tűnődöm, vajon ki volt a mimóza. A politikus vagy az újságírók? Egy másik politikus pedig megköszönte az újságíróknak, hogy „külső munkatársként” támogatták a megyei kormányhivatalt.

Vajon az újságírók mit szóltak e dicséretnek szánt megbélyegzéshez? Aligha kérték ki maguknak, mert a jelzős szerkezetet megjegyzés nélkül közölték a tudósításban. Mentségükre szóljon, hogy az utóbbi tizenkét évben igencsak idomították őket, és lassanként beleszoktak a helyi döntéshozók értékítéletébe. 2002 őszétől ugyanis kettős hatalom alakult ki Magyarországon. A szociálliberális koalíció kormányzott ugyan, és eljátszotta a központi hatalom szerepét, de az önkormányzatokban a Fidesz vezette ellenzék vitte a prímet. A 2002-es helyhatósági választás után éppen csak, 2006 őszétől azonban besárgult az ország. És a jelenlegi kormánypárt már akkor sem tagadta, hogy mit tart a nyilvánosság képviselőiről.

A Fidesz médiaszemléletét egy újságírók számára adott sajtónapi fogadáson az önkormányzati testületet Győr-Moson-Sopron megyében elnöklő Ivanics Ferenc fogalmazta meg a legnyíltabban: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” Azóta több mint egy évtized telt el, és a helyi hatalom módszerei nemhogy finomodtak volna, inkább eldurvultak. Ezzel magyarázom, hogy az idei sajtónap alkalmából olyan jegyzetek láttak napvilágot, amelyek vérszegénysége arról tanúskodik, hogy a fácánok kivették a puskát a vadászok kezéből.

komment
süti beállítások módosítása