Munkamegosztás a magyar sajtó hétvégi számaiban. A kormánypárti Magyar Nemzet tegnap címoldalon hozta az Orbán és Juncker közti kézfogást. A fénykép azt a pillanatot örökíti meg, amint az Európa Bizottság elnöke kezet nyújt a magyar miniszterelnöknek. Az ellenzéki Vasárnapi Hírek viszont ma azt a pillanatot adja közre, amint a luxemburgi politikus kézen fogva kivezeti a magyar miniszterelnököt a színpadról.

A két pillanat között tíz másodperc se telt el, ám a villanásnyi folyamat a magyar internet leglátogatottabb jelenetsora lett. Töredelmesen bevallom, még most is elfog a röhögés, ha csak rá gondolok, pedig szomorkodnom kéne. Orbán Viktor a hazámat testesítette meg Brüsszelben, és bizony Magyarország teljhatalmú képviselőjét megvezették. Hazafiként akár meg is sértődhetnék, de inkább eltűnődnék a fejleményeken. Jártam néhányszor Juncker hazájában, amely akkora, mint Hajdú-Bihar megye, bár sokkal gazdagabb és unalmasabb. Minden bennszülött beszél franciául és németül, a sokszoros miniszterelnök pedig fölszedett egyéb világnyelveket is. Azt mond el rajtuk, amit akar, illetve amit nem akar, azt véletlenül se mondja ki. Az említett jelenetsort például úgy jellemezhetnők, hogy metakommunikációs módon egyenlített.

Amidőn Orbán bejelentette, hogy az ő favoritja nem a pártcsaládjához tartozó Juncker az Európa Bizottság elnöki székébe, a mégis megválasztott luxemburgi politikus nem mutatott haragot. A megyényi országocskából érkezett, világlátott, nyugat-európai vezetők között otthonosan mozgó férfiú várta az alkalmat, amely lám, elérkezett. A közös fotózkodásról való kivonszolással avatta a világháló negatív hősévé Orbán Viktort. A miniszterelnökünk pedig hagyta magát kirángatni a színpadról, miközben szabad kezével zavartan igazgatta a nyakkendőjét. Van annyira intelligens, hogy legkésőbb a tizedik másodpercben rájött: itt nagypályások játszanak, akik szavakkal nem bántják ugyan, mert politikai érdekeik tiltják ezt, metakommunikációs gesztusokkal azonban bármikor nevetségessé tehetik a világsajtó előtt.

Talán e felismeréssel magyarázható, hogy a pofonvágással felérő kivezetés után ezt mondta a Magyar Televízió mikrofonjába: „Amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor szövetségeseket választottunk, és nem főnököt.” Oké, csak éppen az a helyzet, hogy néhány perccel korábban kiderült, ki az úr az Európa Házban.