Megint találtam egy szellemes mondatot Tamás Ervintől. Nem lepődtem meg rajta. Tavaly a 317 lapszámban 158 okos, magvas, mélyen szántó gondolatot húztam alá a Népszabadságban - másnaponként egyet -, közülük hét köthető az ő nevéhez. Az immár nyugalmazott szerkesztő magasan kiemelkedett a napilapnak dolgozó újságírók közül.

Ma például ezt írta az Összefogás ellenzéki szerveződés vezetőiről: „Ez Amerikába ment, az síelni, a harmadikhoz légycsapó kell, hogy az utána loholó eltüntesse meggondolatlanul kirepült mondatait.” Nem nehéz ráismerni Mesterházyra, Bajnaira és Gyurcsányra. Azt vettem észre, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok indítják be a fantáziámat. Az idézethez képzeletben hozzáfűzöm a politikai ellenlábas cselekedeteit, és máris megfogalmazódik egy összehasonlítás: Az Összefogás arctalan, a Fidesz pofátlan. Amivel csak azt bizonyítanám, hogy a figyelemre méltó mondat nem úgy pattan ki az ember agyából, mint az ógörög mítoszban Pallas Athéné Zeusz főistenéből.

Sokat kell hozzá olvasni, és ha akad egy képzettársítást kiváltó gondolat, máris készen áll a másik hasonló, mégis eltérő. Érdeles kérdés, hogy mit kezdene vele egy külföldi, aki már megtanulta a nyelvünket, de még nem érzi a finomságokat. Megértette, hogy a -talan, -telen (-tlan, -tlen) fosztóképző, azt azonban inkább csak sejti, hogy az arc és a pofa nem ugyanazt jelenti. Az arctalanság bocsánatosabb vétek, mint a pofátlanság, bár a sors iróniája, hogy a pofátlanok eredményesebbek szoktak lenni, mint az arctalanok. Amidőn mindez végigsuhan az agyamon, felötlik, hogy mintha valaki valami hasonlót már pedzegetett volna. Némi töprengés után Kupa Mihály jut eszembe, meg is nézem a számítógép merevlemezén.

Íme, a miskolci Észak-Magyarország című napilap 2001. május 17-i számában ez jelent meg: „Két nagy párt van: az arctalanok és az arcátlanok.” Kikövetkeztethető, hogy az Antall-kormány volt pénzügyminisztere az első Orbán-kormány idején az MSZP-re és a Fideszre gondolt. Azóta annyit változott a helyzet, hogy a szocialisták elveszítették monopóliumukat a baloldalon, már csak elsők az egyenlők között. Lám, ebből az eszmefuttatásból is az derül ki, hogy csínján kéne bánni a plágium kifejezéssel. Szigorúan véve az emberiség valaha élt egyedei más gondolatát fogalmazták tovább. Mindössze egyetlen kivétel volt: Ádám ősapánk, aki senkitől sem plagizálhatott.