Tegnap olvastam, hogy a Jobbik megtalálta Kopetti Tamás utódját. A mosonmagyaróvári országgyűlési képviselőjelölt néhány nappal ezelőtt még részt vett pártja kampánynyitó nagygyűlésén, majd Miskolcról hazatérve rosszul lett, és a mentők már nem segíthettek rajta. Mindössze 47 éves volt, részvétem a családjának. Mielőtt azonban meghalt, kidolgozott valamit, aminek a sorsán érdemes eltöprengeni.

Az elmúlt esztendő végén azt javasolta a helybéli önkormányzatnak, hogy állítson emléket a háborús áldozatoknak. Közéjük sorolta azokat a mosoni és magyaróvári polgárokat, akik 1848/49-ben, 1944/45-ben és 1956-ban vesztették életüket, de megemlítette a Gulágot és a recski internálótábort is. Sőt, kinézett a városban egy száz négyzetméteres területet, és a látványtervből Nagy-Magyarország körvonalai bontakoztak ki. Az önkormányzati testület némi vita után áldását adta az elképzelésre. A Magyar áldozatok emlékparkját tizennégyen szavazták meg, egy képviselő pedig ellenezte. Azt olvastam ki a polgármester határozathoz fűzött megjegyzéséből, hogy szívja a fogát, mert a Jobbik-politikus „elfelejtette” a magyar áldozatok közé sorolni azt a 466 helybélit, akit az 1944 tavaszán létesített gettóból vagoníroztak be a magyar állam csendőrei, de nyíltan nem szállt szembe a kirekesztéses ötlettel.

Nagyjából ennyit tudtam meg a Kisalföld című napilapból, amely többször is foglalkozott az üggyel. Tudósított a fejleményekről, és történelmi érdeklődésű munkatársa publicisztikát írt róla. A szerkesztőség tisztességgel végzi tehát a dolgát. Azon tűnődöm, vajon az országos sajtó miért nem vett tudomást a sajátos elképzelésről. Azt érteni vélem, hogy a kormánypárti médiumok hallgatnak róla. Az Orbán-kormány a nagy hírre vergődött, bár egyelőre elhalasztott Szabadság téri emlékművel egy kalap alá venné a német megszállás után áldozatul esett százezreket - differenciálatlan történelemszemlélete ellen tiltakoznak a zsidó közösségek.

Az ellenzéki médiumoknak két okuk is lehet a hallgatásra. Ha bedobnák a köztudatba a mosonmagyaróvári emlékhely siralmas ügyét, meg kellene különböztetniük a Fidesz és a Jobbik történelemszemléletét. A kormányváltó ellenzék érdeke ugyanis azt kívánja, hogy egymásra tolják a két pártot. És ez még a jóhiszeműbb feltételezés. A másik lehetőség a szellemi restség: mintha munkatársaik nem olvasnák a Kisalföldet. Elvégre vidéki újság, elhanyagolható példányszámban jelenik meg. Annyiban, mint a Népszabadság és a Népszava együttvéve.