Hosszú idő után végre megszólalt az emigráns író. Esszét írt Az újjáéledő Horthy-kultusz és a zsidók címmel, terjedelmes okfejtését az Amerikai Népszava közölte november 25-én. Azóta több mint egy hét telt el, és a szerzőt agyonhallgatták a hazájában. Mindössze egy rövid hozzászólást találtam a Magyar Narancs digitális változatában, egy miskolci portál pedig hírt adott róla. Holott alapos vitát érdemelne.

Az író kitér két évvel ezelőtti cikkére. Fájlalja, hogy a baloldal nem állt ki mellette, a távolságtartás okát azonban rosszul látja. 2011 őszén a jobboldali publicisztika kíméletlen támadása azért jött jól a választási vereség után éppen csak éledező baloldalnak, mert az a szerzői állítás, hogy a magyarok génjeikben hordozzák az alattvalóságot, elterelte a figyelmet Kertész Ákos lényegi mondandójáról. Arról, hogy Orbán Viktor kétharmados győzelméért a baloldali vezetőket tette felelőssé. (Köztünk szólva csakugyan rosszul kormányoztak 2002 és 2010 között.) De amíg politikai ellenfeleik a genetikai megjegyzés miatt magyarellenességgel vádolták az írót, nem került szóba a választási vereség oka.

Az írásbeli támadás tettlegességgé fajult, és másfél éve Kertész Ákos Kanadába menekült. Most megfordította a belső arányokat: a zsidókérdés, ami hajdan csupán mellékszál volt, előtérbe került. A maga szépírói eszközeivel azt a felfogást bontja ki, hogy amíg a történelmi Magyarországon több volt a nemzetiségi, mint a magyar, a mindenkori kormányzat az asszimilációra hajlamos zsidók (a "Mózes hitű magyarok") okán kommunikálhatta, hogy a magyarok mégis többen vannak. Trianon után azonban, a túlnyomórészt magyarok lakta Csonka-Magyarországon már nem volt szükség az elmagyarosodott zsidókra. Ennek folytán a Horthy-korszakban a hivatalos Magyarország körülbelül háromszáz törvényt és rendeletet hozott ellenük.

Kertész Ákosnak van egy mondata, amelyben összefoglalta a Monarchiáról alkotott véleményét: „A Kárpát Lágerben a magyarság volt Ausztria kápója.” Benne rejlik Auschwitz tapasztalata: az SS-őrök kívülről figyelték, hogy az erősebb häftlingek (foglyok) furkósbottal tesznek rendet a muzulmánok (csontsovány, halálra szánt rabok) között. Erős a hasonlat, íróhoz méltó, lehet rajta gondolkodni. Magam például vitatkoznék vele, és a ’magyarság’ helyett ’Magyarországot’ tennék Ausztria mellé. 1944-ben ugyanis nem a magyarság vagonírozta be mintegy félmillió zsidó honfitársunkat, hanem a magyar állam.