Tegnap boldog-boldogtalan értelmezte a Lázár Jánossal foglalkozó ítéletet. Pró és kontra fejtették ki álláspontjukat arról, hogy a miniszterelnökségi államtitkár halált okozó őszi karambolja nyomán a Délmagyar.hu egyik kommentjét elmarasztalta a bíróság. A portál kiadójának félmillió forintot kell fizetnie a felperesnek, amit a politikus átenged az áldozat családjának.

Az indulatos véleményeket az terelte vissza a normális kerékvágásba, hogy megszólalt egy nemzetközi jogász is. Szerinte a bíróság szerepe csupán arra korlátozódott, hogy tudomásul vette a felperes és az alperes ügyvédek segítségével megkötött egyezségét. A kiadóvállalat elismerte, hogy nem járt el kellő gondossággal, amikor közölte a kommentet, a miniszterelnök bizalmi embere pedig lemondott a pereskedésről. Jó, ha olyan szakember van a háznál, aki nem éri be a sajtó felületes információival, hanem utánanéz a részleteknek is. Ne menjünk el azonban az eset médiaszakmai tanulsága mellett sem!

Ahhoz képest, amit a digitális sajtóban tapasztalhatunk, korántsem kihívó az a komment, amelynek szerzője Lázár Jánost kívánta az áldozat helyébe. Tudjuk, hogy álneves emberek öntik sértettségüket, félreszorítottságukat, elkeseredettségüket, irigységüket, hiányos műveltségüket, rossz közérzetüket az indulatszavakkal dúsított kommentekbe. Miért éppen egy megosztó személyiségű politikussal szemben fogták volna vissza magukat? Kíváncsian kísértem volna figyelemmel az igazi tárgyalás eseményeit. Szívesen ültem volna be a sajtóügyekre szakosodott bíró, Pataki Árpád termébe, vajon miként ítéli meg az említett kommentelő véleményét. Csakhogy idáig nem jutott el az ügy.

A kiadóhivatal meghajolt a sértett politikus akarata előtt, nem is nagyon titkolván, hogy azért, mert ha nem ezt teszi, akkor nem jut állami hirdetésekhez. Márpedig ezekhez képest a félmilliós fájdalomdíj zsebpénznek rémlik. Elgondolkoztató, hogy egy hatalomban lévő politikus miként szorítja sarokba a digitális sajtó egyik szerkesztőségét. Mindazonáltal az erkölcsi szempontból kétes egyezségnek van olyan következménye is, aminek örülök. A történtek elég nagy port kavartak ahhoz, hogy a hivatásos és önkéntes újságírók azon tűnődjenek, vajon nem kéne-e közösen kidolgozni a kommentelés szempontjait.

Majdnem minden belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. De mi az, ami már nem fér bele a véleménynyilvánítás kultúrájába?