Az országgyűlési választás közeledtével ki-kirobban a botrány a közvélemény-kutatásokról. Nem azok a pártok és politikusok tiltakoznak, akiket a számok esélyesnek tartanak a parlamentbe jutásra. Azok inkább, akiket a fránya számok a parlamenti küszöb alá szorítanak. Ezúttal is ez történt.
A Demokratikus Koalíció egyik politikusa sérelmesnek vélte, hogy a Medián 1, azaz egy százalékra mérte a pártját. (A parlamenti küszöb ugyebár 5 százalék.) Molnár Csaba szerint az említett cég „Egyszemélyes kutatógyár.” Hann Endre szociológusra utalt, akit a vitában többen is megvédtek. Tegnap azonban Dobrev Klára is megszólalt, és a DK elnöke kiállt a politikustársa mellett, jelezve, hogy az a párt hivatalos véleményét közölte. Molnár Csaba pedig ismét a nyilvánosság elé állt, és kifejtette, hogy „A Medián ’számai’ a DK kapcsán semmit sem érnek.”
Véleménye a bejegyzésem utáni összeállítás legutolsó idézete. A többi negyedszázadnyi gyűjtögetés eredménye. Elsősorban olyan szociológusok álláspontját adtam közre, akik közvélemény-kutatással keresik a kenyerüket. Ahányan vannak, annyiféleképpen értelmezték a nyilvánosság iparágát. Amely korábban jövedelmezőbb volt, manapság azonban rohamosan drágul. Ellentmondása, hogy a lejtmenetben lévő magyar gazdaságnak kéne eltartania, de be kell érnie a politikai szervezetek megrendeléseivel.
Miközben számtalan érv hangzott el a választások idején buvópatakként fel-felbukkanó vitában, egy mozzanat háttérbe szorult. Az érintett szociológusok keveset beszéltek a közvélemény-kutatás módszereiről. Arról például, hogy az anyagi szempontból rosszabbul álló ellenzéki oldalon a cégek vagy online, vagy telefonon gyűjtik be a köz véleményét. Pénz híján kimarad munkájukból a kérdezőbiztosi tevékenység. Szerencsés esetben ugyanis jól felkészített munkatársak rajzanak szét az ország eldugott részeibe is, és megszólítják azokat az embereket, akik nem (vagy módjával) használják a számítógépet és a mobiltelefont.
Amikor eme hiányérzetemről beszélgettünk, a barátom, egy budapesti értelmiségi kapásból válaszolta: „De hisz’ ma már mindenkinek van mobiltelefonja.” Tanács István és Bakos András, két Szeged környéki újságíró kolléga riportjai nem erről árulkodnak. Az is beugrott, amit az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava két vidéki tudósítója, a pécsi Ungár Tamás és a kaposvári Vas András írt meg. Például az egyik somogyi zsákfaluban mindössze nyolc embernek volt mobiltelefonja. Ráadásul a pandémia idején az online tanításba azért nem kapcsolódhattak be a helybéli kisdiákok, mert otthon nem volt számítógép, az iskolájuk pedig még nem részesült a később kibontakozó állami tablet-projektből.
Vajon hány százezer ember, például kevésbé iskolázott özvegyasszony él a néhány száz lelkes falvakban? Legföljebb hírből hallottak a számítógépről, és ha a külföldön élő gyereküktől a kapcsolattartásra kaptak is mobilt, annak egyéb funkcióit képtelenek kihasználni. Saját közegemben is volt két unokatestvér, az egyik a falu utolsó, omladozó falú házában tengődött, a másik meg egy tanyán. Az országgyűlési választásokon „természetesen” a Fideszre szavaztak.
Ők azok, akik nincsenek benne az ellenzéki pártoknak dolgozó közvélemény-kutatók ezres mintájában. Online vagy telefonon nem érhetőek el, a megszólításukhoz szükséges kérdezőbiztosokra pedig nem telik a cégeknek. Ugyanakkor a másik politikai oldal állami forrásból (közpénzből) kistafírozott véleménykutatói élhetnek a kérdezőbiztosokban rejlő lehetőséggel. Az a benyomásom, hogy mindkét politikai oldalt hiteles adatokkal látják el a közvélemény-kutatók, csak éppen az ellenzéki oldal valóságfeltáró módszeréből hiányzik a végső finomítás lehetősége.
Talán ezzel is magyarázható, hogy miközben az online és telefonos felmérések a Tisza előnyét mutatják a Fidesszel szemben, a másik oldal online, telefonos és kérdezőbiztosi felmérései a Fidesz előnyét mutatják a Tiszával szemben. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy négy választási ciklusra visszamenőleg épp azért ért bennünket meglepetésként a kétharmad, mert a voksolás előtti felmérésekből óhatatlanul hiányzott a falvak digitálisan megközelíthetetlen népe. A jelek arra utalnak, hogy mára épp azért van bajban a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó kormánypárt, mert felére vagy harmadára csökkent azoknak a száma, akiknek a véleménye csak kérdezőbiztosokkal tárható fel. De a szavazófülke magányában még így is eldönthetik az országgyűlési választás sorsát.
Tíz mondat a közvélemény-kutatásról
Mi nem patikamérleg vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a konyhai mérleg, tíz deka pontossággal mérünk. (Levendel Ádám szociológus, Kisalföld, 2002. szeptember 26.)
A politikusok reszketnek a közvélemény-kutatástól, pedig az csak hőmérő. (Ágh Attila szociológus, 168 Óra, 2007. április 26.)
Fogadjuk el, hogy a méréseknek van valami közük a valósághoz. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Múosz.hu, 2013. október 15.)
A közvélemény-kutatás bizalmi műfaj, nem engedi meg a manipulációt. (Závecz Tibor szociológus, Népszava, 2017. október 17.)
Elterjedt toposz, hogy nem lehet bízni a közvélemény-kutatókban, de a nagyságrendeket és a pártok egymáshoz viszonyított helyzetét elég jól megmutatják. (László Róbert szociológus, Magyar Narancs, 2018. április 5.)
Amíg a politika finanszírozza a közvélemény-kutatásokat, a mérés nem lesz megbízható. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2019. március 8.)
Le van gatyásodva ez az iparág. (Tóka Gábor szociológus, Klubrádió, 2022. március 28.)
A politikusok a megrendelői és haszonélvezői a kamu közvélemény-kutatásoknak, a rágalmakra épülő, karaktergyilkos sajtópogromoknak. (Hamburger Béla publicista, Hang.hu, 2024. november 2.)
Közvélemény-kutatást már az eddigi ellenzék is többször nyert, választást pedig eddig a Tisza sem. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, 2025. július 17.)
A Medián „számai” a DK kapcsán semmit sem érnek. (Molnár Csaba DK-politikus, Facebook.com, 2026. január 16.)
