Idestova egy esztendeje vonult vissza. Nem először. Amikor Gyurcsány Ferenc 2009-ben lemondott a miniszterelnökségről, azt fejtegette, hogy legalább egy évre elvonul a nyilvánosságtól, és „k… jó könyvet” ír a baloldalról. Ígéretét kétszeresen nem tartotta be. Képtelen volt az önmegtartóztatásra, néhány hét múlva ismét megszólalt, mintha mi sem történt volna. Ráadásul azóta sem írta meg azt a bizonyos könyvet a baloldalról. Pedig volna miről tűnődni.
Tavalyi, talán véglegesnek szánt visszavonulása után azonban írt könyvet, kettőt is. A krimik mérsékelt sikert arattak, és bár ő immár írónak vélte magát, e közéleti rangot még nem érte el. Marketingesnek viszont bevált. Ha készült valamire, akkor a kéziratból részleteket tett föl a fészbukos üzenőfalára. Bár találtam bennük figyelemre méltó mozzanatokat, gyerekesnek látszik az igyekezete. Összeolvasott mindent az ó- és az új-testamentumból, az ókori és a középkori szerzőktől, mindazonáltal a részletekből érzékelhető, hogy hatvanon túl jutott hozzá ama olvasmányokhoz, amelyeken mi, történelem szakos egyetemisták kora huszonévesen rágtuk át magunkat. Ő a pécsi főiskolán mozgalommal volt elfoglalva, ezzel magyarázható, hogy a klasszikus műveltség megalapozását nyugdíjas korban kezdte.
Lehetséges persze, hogy tévedek. A következő hónapokban Gyurcsány Ferenc kiforrja magát, és megírja élete könyvét, amely megtermékenyíti a magyar szellemi életet. Olyannyira, hogy először németre fordítják le, aztán svédre, és Kertész Imre meg Krasznahorkai László után ő lesz a harmadik irodalmi Nobel-díjasunk. Egyelőre ott tartunk, hogy a volt miniszterelnök panaszkodik. Február elsején a nagy műre készülve ezt írta föl a közösségi üzenőfalára: „Amit nem olvastam el az elmúlt ötven évben, annak nagy részét már nem tudom behozni.”
Az a benyomásom, hogy a dolgozószoba magányában végzett szellemi munka inkább pótcselekvés. Ő maga beszélt arról a visszavonulása után, hogy hirtelen sok üres órája lett. Marci fiát reggelenként elviszi az iskolába, majd otthon főz egy kávét magának, és klasszikusokat olvasgat. Azt már én fűzöm hozzá, hogy országlása idején budai villájából cicanadrágban futott le a Parlamentig (nyilván az őt kísérő testőrök legnagyobb örömére). A miniszterelnöki iroda zuhanyzójában letusolt, öltönyt vett föl, és a közéleti események sűrejében döntött.
A mindenkori kormányfő nálunk nemcsak a végrehajtó hatalom feje, hanem a nyilvánosság első számdvezményezettje is. Aki ezt megszokta, nehezen mond le például a számára kijáró interjúkról. Pedig a nyilvánosság képviselőiből, az újságírókból mostanában alig néhány jut neki. Pályakezdő íróból ugyanis sok van, miniszterelnökből viszont kevés. Mi maradt Gyurcsány Ferencnek a hajdani érdeklődésből? Erről ezt írta néhány napja, március 13-án az üzenőfalára: „Régóta a futás a legjobb múzsám.” Régóta? Nos, előkerestem a Médianapló című blogból a 2006. február 25-i bejegyzést, amikor a múzsájáról tűnődtem. Íme:
„Nocsak, a veszprémi újság mintha elfelejtett volna beszámolni Gyurcsány látogatásáról. Pedig az országos napilapok szerint a miniszterelnök másnap, szombaton jut el Pápára, ahol a gyerekkorát töltötte. Reggel fut is egyet a Várkertben, a hozzá csatlakozó helybéliekkel együtt. Vagy figyelmetlen voltam, és nem vettem észre az információt, vagy pedig a kormányfő kommunikációs stábja nem akarja nagydobra verni azt a fránya kocogást. Ez akár azt is jelentheti persze, hogy a környezete nem elég őszinte hozzá. Senki nem meri megmondani neki, hogy rondán kocog.
Majdnem mindent kipróbált. Láttam ingujjban hetest dobni a győri kézilabda csapat kapusának, fejjel lefelé csüggeni egy miskolci tornaterem bordásfalán, továbbá biciklizni és libikókán hintázni. Nemrégiben pedig a kecskeméti Petőfi Népe hasábjain tűnt fel, hogy kacsasültet eszik egy bácskai gazdálkodónál. Még a híres, sőt hírhedt táncot is megbocsátom a parlamenti dolgozószobájában, az ablak előtt. Elvégre vállalta önmagát. Éppen attól kéne megóvni, hogy kocogás közben is vállalhassa önmagát. Nem kell mindig nyilvánosan csinálni azt, amit szeretünk.
Egykori négyszázas futóként érzékeny vagyok a szép, harmonikus mozgásra, és a cicanadrágos miniszterelnök emlékeztet atléta-múltam esztétikai mélypontjára. A kecskeméti Kőrösi Manci futott hasonlóképpen nyolcszázon, el is neveztük poszogóbogárnak. Gyurcsány Ferenc kétségkívül az MSZP választási reménysége, de meg kéne már mondani neki, hogy nyilvános kocogása csökkenti a szocialisták esélyeit. Túlságosan hátra helyezi a súlypontját, és úgy hat a mozgása, mintha minden pillanatban össze akarna rogyni. Érthető, hogy ha már a munkatársai nem képesek lebeszélni a pápai futásról, legalább megpróbálták eldugni a Veszprém megyei nyilvánosság elől.”
Tíz mondat Gyurcsány Ferencről
Nem maga jelentette be a bukását, aminek egyszerre áldozata a pozíciója és a magánélete. (Fükő Ádám újságíró, magyarnarancs.hu, 2025. május 8.)
Nagy összeget én sem tennék rá, hogy sokáig kibírja közélet nélkül. (Batka Zoltán újságíró, Facebook.com, 2025. május 9.)
Az utóbbi negyedszázad egyetlen igazán tehetséges baloldali személyisége volt. (Kardos András publicista, Facebook.com, 2025. május 10.)
Elnök úr, kellene még itt valamit mondania a végső visszavonulás után. (Mandula Viktor újságíró, Facebook.com, 2025. május 14.)
A DK Gyurcsány nélkül olyan, mint a Kisgazdapárt Torgyán nélkül. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2025. július 29.)
Magyar Péter az ellenzéki szavazótábort megszerezte, és Gyurcsányt visszavonultatta. (Török Gábor politológus, 24.hu, 2025. szeptember 9.)
Dobrev népszerűbb politikus, mint Gyurcsány. (Róna Dániel szociológus, Klubrádió, 2025. december 3.)
Gyurcsány Ferenc távozott ugyan a politikából, de a gyűlölködésből nem lett egy fikarcnyival sem kevesebb. (Nagy Attila Tibor politológus, Index.hu, 2025. december 13.)
Gyurcsány már nincs a pályán, nem hittek benne elegen. (Tóta W. Árpád publicista, Facebook.com, 2026. március 19.)
Gyurcsány Ferenc minden bűne ellenére egy politikai vezető volt. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Facebook.com, 2026. március 22.)