A mögöttünk hagyott hét két utolsó napján a miniszterelnök és a kihívója is évértékelőt tartott. Orbán Viktor háromnegyed órányit beszélt, Magyar Péter ennek a kétszeresét. Nem vitt rá a lélek, hogy nyilvánosan értelmezzem a mondandójukat. Volt viszont egy harmadik médiaesemény is, amely legalábbis mennyiségileg túlszárnyalta őket: Deák Dániel politikai elemzővel 110 perces interjút készített Lentulai Krisztián.
A Hotel Lentulai a kormánypárti nyilvánosság egyik találmánya. Kibérelnek egy szállodai szobát, berendezik piros tárgyakkal, és akik helyet foglalnak bennük, feketében beszélgetnek. A piros-fekete a nemzetközi divatipar legsikeresebb színpárosa. Elegánssá varázsolja a körülményeket, és megnyugtatja a kedélyeket. Lentulai úr szakmailag jól végzi a munkáját, mert brancsbeli ismerőseinek kínos kérdéseket is föltesz. Úgy csomagol persze, hogy ezt vagy azt a másik politikai oldalon így meg így fogalmazzák meg, nos, mit szólsz hozzá. Legutóbbi beszélgetőpartnerét „fiatal, jobboldali, gondolkodó srácként” jellemezte. Nem azt mondta tehát, hogy fiatal, jobboldali gondolkodó, hanem Deák Dániel krisztusi korát emelte ki. Ama 33 évet, amikor az ember már felnőttként fejti ki az álláspontját.
Egyébként a XXI. Század Intézet, ismertebb nevén a Schmidt Mária-féle szellemi műhely vezető elemzője a 2014-es választás óta forgolódik a politika sűrejében. Ő maga részletezte, hogy nyolcévnyi elemzés után jutott neki az a megtiszteltetés, hogy egy másik titulust is magáénak mondhat. Már nemcsak politikai elemző, hanem politikai aktivista is, mert csatlakozott a Megafon-csoporthoz. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a megafonos véleményformálók politikai hirdetések formájában adták közre a feltűnően egységes álláspontjukat. A gazdasági újságírók becslése szerint közpénzből a kormány több százmillió forintot fizetett ezekért a bejegyzésekért. Deák Dániel a leginkább szponzorált szerzők közé tartozott.
Nem ismerem belülről a politikai elemzők sajátos világát. Óvakodnék attól, hogy tekintélynöveléssel jár-e, ha egy tanult politológus politikai aktivistának nevezi magát, és ennek még örül is. Maradnék a saját szakmámnál, már csak azért is, mert Orbán Viktornak volt ránk egy mondata: „A baloldalon már nincs újságírás, csak politikai aktivisták vannak.” (Hír TV, 2026. február 10.) Országunk első embere nem tévedett, voltaképpen egy folyamatról számolt be. Szívós munkával domesztikálta a parlamenti ellenzéket, amely szerintem jó pénzért érzi rosszul magát. Ennek következtében az ellenzéki sajtó vette át a parlamenti ellenzék kritikai szerepét. Ezzel magyarázható, hogy a kormány tevékenységét elemző szerkesztőségekben dolgozó újságírókat is igyekezett domesztikálni a hatalom.
Vannak olyan műhelyek, amelyeket a kormányzati hirdetések és az állami cégek (például az MVM és a Szerencsejáték Zrt) reklámjai mentettek meg a megszűnéstől. Akik ezt a látványos ellentmondást nem viselték el, óhatatlanul a politikai aktivitásba menekültek. Ami a XXI. századi Magyarországon azt jelenti, hogy a rendszer ellen szólalnak meg a saját blogjukban vagy a közösségi médiában, és ezért egy fillért sem kapnak. Nos, a hatalmon lévők őket tekintik politikai aktivistának, és ebben van is valami. Csakhogy a politikai aktivistának felcsapott újságírók a kormánypárti politikai elemzőkkel ellentétben nem a karrier magasabb fokának élik meg a rezsimellenes aktivizmusukat.
Mellesleg Deák Dánielről eme interjú fényében megváltozott a véleményem. Már nem azt a propagandistát látom benne, aki szétveri az ATV vitaműsorait, mert papagáj módjára ismétli a miniszterelnöki kabietiroda állításait. A terjedelmes beszélgetésből egy képzett politológus arcvonásai rajzolódtak ki, aki azonban a saját véleményét is olyan gépiesen adta elő, mintha bebiflázott szöveget mondott volna. Rá is szólt a műsorvezető, hogy az interjú utolsó, úgynevezett személyeskedő részében szíveskedjék egy szóval vagy egy tőmondattal jellemezni a közéleti személyiségeket. Ez ritkán sikerült neki, mert mondott ugyan egy szót, majd rájött, hogy pontatlanul fogalmazott, ezért tovább szőtte róla a gondolatait.
Például a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható, hogy „százéves államférfinek” tartja Orbán Viktort, aki azonban csak 2063-ban lesz 100 esztendős. Az idétlen mondat központi toposzból származik. A miniszterelnöki kabinetiroda mindössze néhány kiválasztott politikusnak engedte meg, hogy a rendszer és a korszak névadóját olyan férfiúnak vélhesse, aki legföljebb százévente születik. A félresikerült jellemzés azt sejteti, hogy a 33 éves politikai elemző és politikai aktivista aligha tartozik az engedélyezett magasztalók közé. Hisz’ országunk első emberéből kivételes személyiség helyett matuzsálemet faragott.
Tíz mondat Deák Dánieltől (YouTube.com, 26.02.15.)
A ’22-es kampányban már nemcsak politikai elemzőként voltam jelen, hanem politikai aktivistaként is.
Politikai elemzőként dolgozok a XXI. Század Intézetben. Emellett van a Megafon, ami meg már politikai aktivista munka.
Én a Fideszt támogatom, jobboldali vagyok, és ilyen szemüvegen keresztül látom a politikai eseményeket.
A választási kampány nem a pihenésről szól.
Akkor érzem magam a legjobban, ha vitaműsorba megyek.
Amikor jött Magyar Péter, mindenki kétségbe volt esve, hogy letarol bennünket.
/Magyar Péterről/ Mindenki szexel, de nem mindenki készül országot vezetni.
/Orbán Viktorról/ Százéves államférfi.
/Pócs Jánosról/ Közösségi médiás példaképem.
/Toroczkai Lászlóról/ Jól hangzó dolgokat mond.