Az országgyűlési választás közeledtével ki-kirobban a botrány a közvélemény-kutatásokról. Nem azok a pártok és politikusok tiltakoznak, akiket a számok esélyesnek tartanak a parlamentbe jutásra. Azok inkább, akiket a fránya számok a parlamenti küszöb alá szorítanak. Ezúttal is ez történt.

A Demokratikus Koalíció egyik politikusa sérelmesnek vélte, hogy a Medián 1, azaz egy százalékra mérte a pártját. (A parlamenti küszöb igyebár 5 százalék.) Molnár Csaba szerint az említett cég „Egyszemélyes kutatógyár.” Hann Endre szociológusra utalt, akit a vitában többen is megvédtek. Tegnap azonban Dobrev Klára is megszólalt, és a DK elnöke kiállt a politikustársa mellett, jelezve, hogy az a párt hivatalos véleményét közölte. Molnár Csaba pedig ismét a nyilvánosság elé állt, és kifejtette, hogy „A Medián ’számai’ a DK kapcsán semmit sem érnek.”

Véleménye a bejegyzésem utáni összeállítás legutolsó idézete. A többi negyedszázadnyi gyűjtögetés eredménye. Elsősorban olyan szociológusok álláspontját adtam közre, akik közvélemény-kutatással keresik a kenyerüket. Ahányan vannak, annyiféleképpen értelmezték a nyilvánosság iparágát. Amely korábban jövedelmezőbb volt, manapság azonban rohamosan drágul. Ellentmondása, hogy a lejtmenetben lévő magyar gazdaságnak kéne eltartania, de be kell érnie a politikai szervezetek megrendeléseivel.

Miközben számtalan érv hangzott el a választások idején buvópatakként fel-felbukkanó vitában, egy mozzanat háttérbe szorult. Az érintett szociológusok keveset beszéltek a közvélemény-kutatás módszereiről. Arról például, hogy az anyagi szempontból rosszabbul álló ellenzéki oldalon a cégek vagy online, vagy telefonon gyűjtik be a köz véleményét. Pénz híján kimarad munkájukból a kérdezőbiztosi tevékenység. Szerencsés esetben ugyanis jól felkészített munkatársak rajzanak szét az ország eldugott részeibe is, és megszólítják azokat az embereket, akik nem (vagy módjával) használják a számítógépet és a mobiltelefont.

Amikor eme hiányérzetemről beszélgettünk, a barátom, egy budapesti értelmiségi kapásból válaszolta: „De hisz’ ma már mindenkinek van mobiltelefonja.” Tanács István és Bakos András, két Szeged környéki újságíró kolléga riportjai nem erről árulkodnak. Az is beugrott, amit az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava két vidéki tudósítója, a pécsi Ungár Tamás és a kaposvári Vas András írt meg. Például az egyik somogyi zsákfaluban mindössze nyolc embernek volt mobiltelefonja. Ráadásul a pandémia idején az online tanításba azért nem kapcsolódhattak be a helybéli kisdiákok, mert otthon nem volt számítógép, az iskolájuk pedig még nem részesült a később kibontakozó állami tablet-projektből.

Vajon hány százezer ember, például kevésbé iskolázott özvegyasszony él a néhány száz lelkes falvakban? Legföljebb hírből hallottak a számítógépről, és ha a külföldön élő gyereküktől a kapcsolattartásra kaptak is mobilt, annak egyéb funkcióit képtelenek kihasználni. Saját közegemben is volt két unokatestvér, az egyik a falu utolsó, omladozó falú házában tengődött, a másik meg egy tanyán. Az országgyűlési választásokon „természetesen” a Fideszre szavaztak.

Ők azok, akik nincsenek benne az ellenzéki pártoknak dolgozó közvélemény-kutatók ezres mintájában. Online vagy telefonon nem érhetőek el, a megszólításukhoz szükséges kérdezőbiztosokra pedig nem telik a cégeknek. Ugyanakkor a másik politikai oldal állami forrásból (közpénzből) kistafírozott véleménykutatói élhetnek a kérdezőbiztosokban rejlő lehetőséggel. Az a benyomásom, hogy mindkét politikai oldalt hiteles adatokkal látják el a közvélemény-kutatók, csak éppen az ellenzéki oldal valóságfeltáró módszeréből hiányzik a végső finomítás lehetősége.

Talán ezzel is magyarázható, hogy miközben az online és telefonos felmérések a Tisza előnyét mutatják a Fidesszel szemben, a másik oldal online, telefonos és kérdezőbiztosi felmérései a Fidesz előnyét mutatják a Tiszával szemben. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy négy választási ciklusra visszamenőleg épp azért ért bennünket meglepetésként a kétharmad, mert a voksolás előtti felmérésekből óhatatlanul hiányzott a falvak digitálisan megközelíthetetlen népe. A jelek arra utalnak, hogy mára épp azért van bajban a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó kormánypárt, mert felére vagy harmadára csökkent azoknak a száma, akiknek a véleménye csak kérdezőbiztosokkal tárható fel. De a szavazófülke magányában még így is eldönthetik az országgyűlési választás sorsát.         

 Tíz mondat a közvélemény-kutatásról

Mi nem patikamérleg vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a konyhai mérleg, tíz deka pontossággal mérünk. (Levendel Ádám szociológus, Kisalföld, 2002. szeptember 26.)

A politikusok reszketnek a közvélemény-kutatástól, pedig az csak hőmérő. (Ágh Attila szociológus, 168 Óra, 2007. április 26.)

Fogadjuk el, hogy a méréseknek van valami közük a valósághoz. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Múosz.hu, 2013. október 15.)

A közvélemény-kutatás bizalmi műfaj, nem engedi meg a manipulációt. (Závecz Tibor szociológus, Népszava, 2017. október 17.)

Elterjedt toposz, hogy nem lehet bízni a közvélemény-kutatókban, de a nagyságrendeket és a pártok egymáshoz viszonyított helyzetét elég jól megmutatják. (László Róbert szociológus, Magyar Narancs, 2018. április 5.)

Amíg a politika finanszírozza a közvélemény-kutatásokat, a mérés nem lesz megbízható. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2019. március 8.)

Le van gatyásodva ez az iparág. (Tóka Gábor szociológus, Klubrádió, 2022. március 28.)

A politikusok a megrendelői és haszonélvezői a kamu közvélemény-kutatásoknak, a rágalmakra épülő, karaktergyilkos sajtópogromoknak. (Hamburger Béla publicista, Hang.hu, 2024. november 2.)

Közvélemény-kutatást már az eddigi ellenzék is többször nyert, választást pedig eddig a Tisza sem. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, 2025. július 17.)

A Medián „számai” a DK kapcsán semmit sem érnek. (Molnár Csaba DK-politikus, Facebook.com, 2026. január 16.)

Ha ez így megy tovább, mi leszünk a Kárpát-medence pöcegödre. (Tiszai Lajos publicista a határon túl összeszemetelt Tiszáról, Kapu, 2000/április)

Közösségi pöcegödör. (Gazda Albert újságíró a Facebookról, Magyar Hang, 2019. május 10.)

Bayer Zsolt zászlós bemártja a fejüket az 1919-es komcsi emigráció pöcegödrébe. (Forgács Iván publicista az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2021. március 20.)

Nem csatorna, hanem pöcegödör. (Bartus László újságíró az ATV-ről, Facebook.com, 2022. május 30.)

A pöcegödör legaljáról ígér megváltást a csalódott, elégedetlenkedő tömegeknek. (Huth Gergely újságíró Magyar Péterről, Magyar Nemzet Online, 2024. november 20.)

Érdemes egy pillantást vetni a honi pöcegödörbe, vagyis az ellenzéki sajtó világába. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet Online, 2024. december 21.)

Meddig lehet a pöcegödörben fuldoklást kecses szinkronúszásként eladni? (Bödőcs Tibor humorista, Facebook.com, 2025. december 11.)

A kiborult gyermekvédelmi pöcegödör bűze minden mást elnyom. (Tamás Róbert publicista, Kolozsváros.com, 2025. december 18.)

Üdítő lenne, ha a választás nem azon múlna, kinek a szolgálatában áll a közmédia helyén műkodő pöcegödör. (Molnár Bálint publicista, Kolozsváros.com, 2026. január 12.)

Egy szebb napokat látott párt egyik főembere nekifut, nagy lendületet vesz, és fejest ugrik a pöcegödörbe. (Győri László újságíró Molnár Csaba DK-politikusról, Facebook.com, 2026. január 15.)

 Én 2010 óta hirdetem, hogy új világ jön.

A játszma egyre élesedik.

Az ukránok kérnek, sőt követelnek.

Nyugaton az emberekből kitapossák a pénzt. Magyarország erre nem hajlandó.

Mi nem engedjük, hogy Brüsszel bennünket pumpoljon.

Nem tudtunk kimaradni sem az első, sem a második világháborúból.

Nem akarjuk engedni, hogy a háború beszippantson bennünket.

Ha egyedül leszünk is, nekünk ki kell maradni.

A magyar politika baloldalán a Tisza és a DK foglal helyet.

A 26-os év egyszerre lesz a veszélyek és a lehetőségek éve.

/Az interjú 26 percében a miniszterelnök tízszer köszörülte a torkát./

Az újesztendő elején meghalt Kolosi Tamás szociológus és Szávay István újságíró, Nemzedéktársaim, ők is háborús gyerekek. Apáink túlélték a második világháborút, és első dolguk volt családot alapítani. Ők ketten nem voltak annyira közel hozzám, hogy sokat tudnék róluk. Ezért nem is írok nekrológot, egy-egy bekezdést viszont szentelnék nekik.

Tamás iskolateremtő szociológusból lett tőkés. Humán vállalkozásokat: piaci alapon működő szellemi műhelyt, könyvkiadót, könyvkereskedelmi hálózatot hozott létre. Szegről-végre a feleségem rokona volt, ezért ismerem a lakását is. Lenyűgözött a visszafogott polgári eleganciája. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a válásunk elvékonyította a Tamással való kapcsolatot. Olykor konferenciákon találkoztunk és beszélgettünk. Üzleti ügyeiről keveset tudok, de tűpontosnak vélem Csepeli György szociálpszichológus fészbukos mondatát: „Az 1944 és 1989 között kiirtott magyar polgárság újraélesztője lett.”

A magyar polgár másik típusát képviselte Szávay István. Olvastam az utolsó éveiben írott tanulmányát a családjáról. Az ipszilont Győr környéki őseitől örökölte. A szegedi egyetemre vették föl, majd a Délmagyarország szerkesztőségében kötött ki. Az 1910-ben alapított újság főszerkesztő-helyetteseként csinált lapot a rendszerváltás után. A főszerkesztő Dlusztus Imre volt a tűz (az ötletember), ő meg a víz (az elsimító). Közös munkájuk eredményezte a legrégebbi vidéki napilap talán legjobb korszakát. Most már elárulhatom: ha szegedi információra volt szükségem, bármikor fordulhattam hozzá

Tamás sírkövére teszek majd egy kavicsot, Pistáéra pedig egy szál virágot. Bennük a nemzedéktársat, a háborús gyereket is gyászolom. Egy gyűrűs (könnyen lapozható) füzetben tartom számon a telefonokat, mindkettejük neve mellé rajzoltam egy keresztet. Végiglapoztam a regisztert, és negyvenkilenc keresztet találtam benne. Már több az elhunyt barátom, ismerősöm, kollégám, mint az élő. Legföljebb az vigasztal, hogy van kire emlékezni.

A legutóbbi osztálytalálkozón például összeszámoltuk, hogy huszonnégyen érettségiztünk, és a negyedik bé fele még él. A  köztemető melletti búfelejtőben szoktunk találkozni egy-egy osztálytársunk halála után. Egy igazolt hiányzónk van, Tibor fél évszázada az Egyesült Államokba disszidált. Tartjuk a kapcsolatot, és amikor nemrégiben hazalátogatott, azt vettük észre, hogy vagy tíz évvel fiatalabb nálunk. Hja kérem, megúszott néhány földindulással fölérő gyűlöletkampányt, idegőrlő karaktergyilkosságot. Ő is háborús gyerek, mint a szociológus és a főszerkesztő-helyettes nemzedéktársunk, de nem kellett megélnie a sorsunkat.

Miközben halmozom a kereszteket, egyre inkább az a benyomásom, hogy a túlélésbe halunk bele.    

 Tíz mondat a halálról

A halál ellen nincs orvosság. Na és ha mégis lenne, ki tudná kiváltani? (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1995. október 9.)

Az önkéntes halál értelmetlen. Az ember előbb-utóbb úgyis meghal. Akkor meg minek siettetni a dolgokat? (Jancsó Miklós filmrendező, Népszava, 1995. november 23.)

A haláltól nem félek. Nem átélhető élmény ugyanis. (Antal Imre műsorvezető, Kiskegyed, 1996. április 23.)

Vannak, akik úgy félnek a haláltól, hogy sosem kezdenek el élni. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2001. június 30.)

A halál arra való, hogy figyelmeztessen az élet mulandóságára. (Bodor Pál publicista, Irodalmi Jelen, 2004/október)

A halálban az a jó, hogy többé nem kell korán kelni. (Balla D. Károly költő, Mozgó Világ, 2010/7.)

Mindannyian halálra születünk. (Bitó László orvosprofesszor, író, Népszabadság, 2015. május 21.)

Az élet a halállal teljesedik ki. (Fehér László festőművész, Népszava, 2016. április 18.)

A haláltól nem félni kell, hanem megbarátkozni azzal, hogy én sem leszek kivétel. (Nagy Bandó András humorista, HírKlikk.hu, 2021. november 6.)

Nem üldözték így halálra az embert, és talán nem is loptak ennyire. (Iványi Gábor lelkész a Kádár-rendszerről, 444.hu, 2025. szeptember 30.)

A hatalom pedofil - megrontotta a kiskorú demokráciát. (Rapcsák András KDNP-politikus, Pesti Bulvár, 1997. április 14.)

A félelem a hatalom cementje. (Szilágyi Ákos esztéta, Népszabadság, 1998. december 12.)

Demokráciában a hatalom mindig átmeneti. (Andok Ferenc szociológus, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 2.)

A hatalom hiába csinálja a cirkuszt, ha nem ad mellé kenyeret. (Ceglédi Zoltán politológus, Hírszerző.hu, 2011. március 10.)

A hatalom tanulásképtelen. (Ungvári Tamás publicista, hvg.hu, 2012. október 31.)

Azok is félnek, akik a hatalmat bírják, azok is, akik kapnak a koncból, azok is, akiket semmibe vesznek. (Darvasi László író, Népszava, 2021. november 5.)

A hatalom kommunikációja laktanyában készül, az ellenzéké kuplerájban. (Tamás Ervin újságíró, Népszava, 2022. március 5.)

A hatalom érti a tréfát, de nem szereti. (Hompola Krisztina újságíró, Népszava, 2023. november 8.)

A hatalom saját magára költ, minden máson fillérezve spórol. (Tóta W. Árpád publicista, Facebook.com, 2024. november 21.)

Ez a hatalom mindenkitől fél, aki nem fél. (Lovas Rozi színésznő, Telex.hu, 2026. január 12.)

 A liberális nemzetközi trendnek Trump elnök megadta a kegyelemdöfést.

Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége.

Brüsszel úgy akar háborúba menni, hogy nincsen rá pénze.

Ukrajna nem erősebbé, hanem gyengébbé tesz bennünket.

Azt javaslom, folytassuk a lázadást.

2025 tavaszán sorsot választunk Magyarországnak.

Egy nemzet életében nincs fontosabb, mint az összefogás.

Brüsszelből nem lehet leváltani a magyar kormányt.

Az eklézsiát mindig meg kell reformálni, mert a Fidesznél csak a Fidesz jobb.

Mind a 106 jelölttel tárgyaltam, és mindegyikkel megállapodtam.

/A kongresszusi beszéd 45 percében a pártelnök-miniszterelnök kilencszer köszörülte a torkát./

 A legutóbbi napokban Orbán Viktor fajtázott, Lendvai Ildikó orbánozott, Gajdics Ottó magyarpéterezett, Tóta W. Árpád kispolgározott, Verebes István közösségezett, Borbás Marcsi pedig bimbózott.

Az új világrendre hivatkozva a szemünk előtt semmisítik meg az elmúlt nyolc évtized politikai filozófiáját. (Ficsor Benedek újságíró, Magyar Hang, január 4.)

Ismerni kell a saját fajtánkat, hogy kulturálisan mit bír el és mit nem. (Orbán Viktor miniszterelnök, ATV, január 5.)

Kiszorította a kultúrát a kulturálatlanság. (Joó István publicista, Facebook.com, január 5.)

A kormányfő amúgy lendületben volt, még régi hadarása is visszatért. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a nemzetközi sajtótájékoztatóról, Facebook.com, január 6.)

Magyar Péter soha nem tartozott közénk. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, január 6.)

A gyerekek jobb emberek, mint a felnőttek. (Tóta W. Árpád, a Kispolgár című gyermekújság főszerkesztője, Debreciner.hu, január 6.)

A polgári létezés kiváltság, és csak a kisebbség élvezheti. (Szécsi Noémi publicista, magyarnarancs.hu, január 7.)

A közösségnél torzítóbb nincsen. (Verebes István rendező, Klubrádió, január 7.)

Rákosi helyére a hozzá képest liberálisabb diktátor, Nagy Imre érkezett. (Mező Gábor publicista, Facebook.com, január 7.)

A jognál van jogosabb: az erő. (Bencsik András újságíró, Demokrata.hu, január 8.)

A nemzetközi jog nem ismeri el az erő jogát. (Friss Róbert újságíró, Népszava, január 8.)

Csak akkor jön a népharag, ha elfogy a krumplileves. (Vogronics András publicista, Kolozsváros.com, január 8.)

Amit a magyarságról mondott, az elfogadhatatlan. (Haraszti Gyula újságíró Krasznahorkai Lászlóról, Hír TV. január 8.)

A csapból is Orbán folyik. (Papp Attila újságíró, 24.hu, január 9.)

A szóvirágok alkotásában és a valóság elhajlításában hagyományosan erős. (Czene Gábor újságíró Orbán Viktorról, Népszava, január 10.)

A rendszerváltozás utáni közélet leghosszabb csúcskarrierjét befutó szereplője. (Sereg Szabolcs újságíró Orbán Viktorról, Magyar Hírlap Online, január 9.)

Főállásban tájékozott szereplők. (Szekeres István újságíró a rádiós és tévés vitaműsorok állandó vendégeiről, Facebook.com, január 10.)

Örömtáncot lejtenek az ízlelőbimbóim. (Borbás Marcsi műsorvezető, Story TV, január 10.)

A zászló nekünk áll, csak győzelemre kell vinni. (Bencsik Gábor újságíró, Demokrata.hu, január 11.)

A politika fölvásárolja az emberek véleményét. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, január 11.)

Miután Krasznahorkaiba végleg beletörött a bicskám, újraolvastam Wass Albert két egymásra épülő regényét. (Ungváry Zsolt publicista, Vasárnap.hu, január 11.)

 Az egész történelem olyan, mint egy jó nagy sajt, amelyikben tízszer annyi lyuk van, mint anyag. (Andrassew Iván újságíró, Vasárnap, 1995. február 19.)

A történelem nem babrál a részletekkel. (Bodor Pál publicista, Klubháló.hu, 2005. június 14.)

A történelem magunk mögött hagyott árnyék. (Ormos Mária történész, Complex Magazin, 2006/5.)

A történelemben az a legjobb, hogy egyszer minden elmúlik. (Sándor Zsuzsanna ügyész, 168 Óra, 2010. augusztus 26.)

A történelem egyetlen titka, hogy sohasem ismétlődik. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Amerikai Népszava, 2011. július 8.)

A mítosz szebb, a történelem keserűbb. (M. Kiss Sándor történész, Magyar Rádió, 2012. június 23.)

A történelem legnagyobb tanulsága, hogy nem tanulnak belőle az emberek. (Berend T. Iván történész, 168 Óra, 2020. május 21.)

Emlékezetpolitika: politikai célokra alkalmazott történelem-magyarázat. (Ablonczy Balázs történész, Válaszonline.hu, 2021. június 4.)

Haladunk visszafelé a történelemben. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2024. augusztus 19.)

A történelem az politika, csak nem most van. (Tóta W. Árpád publicista, Debreciner.hu, 2026. január 6.)

Nem gondoltam volna, hogy valaha is írok a magyarnótáról. Nem tartozik ugyanis a kedvenc szórakozási lehetőségeim közé. A múlt század hatvanas éveiben fél évtizedet töltöttem a debreceni egyetemen, és a menzakoszthoz képest valóságos felüdülést jelentett, hogy a városban élő cukrász nagybátyám, Z. Sándor vasárnap dolgozott, hétfőn viszont szünnapot tartott. Ilyenkor nála ebédeltem. Kitűnően főzött, ennek fejében a Kossuth Rádióban meg kellett hallgatnom a déli hírek utáni műsort, a Jó ebédhez szól a nótát. A repertoár gyakran sugárzott száma volt Tekeres Sándor előadásában a Nem házasodom meg soha című dal.

Egy életre megjegyeztem az első négy sorát: „Nem leszek asszony bolondja, / Hogy engem egy asszony egzecíroztasson, / Olyan nincs, olyan nem is lesz, / Nem is lesz a sifonérban.” Azt tudtam, hogy a sifonér komódot, magyarosan fiókos szekrényt jelent. Az pedig nem zavart, hogy a hajdan divatos nótaénekes a megszokott egrecíroztatás helyett egzecíroztatást mondott. Családom erdélyi ága r-rel ejtette ki, másfelé azonban z-vel mondják? A különbség eltörpült a műfaj kényszeres hallgatása mellett.

Nemrégiben utánanéztem a szótári változatban z-vel, a tájnyelvben r-rel mondott, írott szó eredetének, és a fészbukos bejegyzés meglepően nagyot ment a digitális nyilvánosságban. A legérdekesebb kiegészítés Marosvásárhelyről érkezett. Az ÚjHét.com alapító-szerkesztője, Ágoston Hugó azzal közölte a jegyzetemet, hogy föltette hozzá a magyarnóta hangfelvételét Bucsay Antal előadásában. Az énekes r-rel ejtette ki a németből átörökített szót. Hozzám hasonlóan elismerte tehát a kisebbségben maradt tájnyelvi változat létjogosultságát.

Ez adta az ötletet, hogy életemben először és valószínűleg utoljára utánanézzek a rádióműsorok, esküvők és egyéb közösségi rendezvények egyik sztár-nótájának. Azt találtam, hogy az előadók közül Bucsay Antal, Dankó István (nem a Szeged környéki cigányzenész), Hollay Bertalan, Sárdy János, Takács Béla, valamint a Dobos Együttes az r-es változatot választotta. Tekeres Sándor és Király Ernő viszont a z-set szorgalmazta. Az arány 6:2 a tájnyelvi változat javára, ebből mégse vonnék le mélyen szántó következtetést. A hivatalos változat ugyanis nyomasztó fölényt könyvelhet el. A legteljesebb információs bázis, az Arcanum.hu keresőjében az egzecíroztatásnak 1266 találata van, az egrecíroztatásnak pedig csupán 40.

Bizonyára nem nagy, de hasznos felismerés, hogy a nép tudatában a népdal és a magyarnóta mintha összemosódott volna. Erről árulkodik, hogy Pusztai Jánosné 1970-ben népdalként gyűjtötte föl a magyarnótát. A Székelyudvarhely melletti faluban, Atyhán a helybéliek kórusban énekelték, ami azt sejteti, hogy különböző rendezvényeken gyakorta zendítettek rá. A családi hagyományukba tartozik, a szó szerint kisebbségbe szorult r-es változattal együtt.

Azon tűnődöm, vajon a XIX. századi K und K-hadsereg német vezényleti nyelvéből átörökült magyarnóta szövege mikor születhetett. Pontos dátumot nem leltem, de az egrecíroztatásnál-egreciroztatásnál régebbi szöveget találtam. Így hangzott: „Nem házasodom meg soha, / Nem leszek asszony bolondja! / Hon nekem is asszony komandírozzon jobbra-balra, /Ollan nincs a sifonyírba!” Hm. E szöveg alapján nagyon népdalosnak hat az a fránya műdal. Lehetséges, hogy a népdalos változat előbb volt, mint hogy a magyarnóta-énekesek a műsorukra tűzték volna?

Egyébként a kommandírozás (két m-mel) ugyanazt jelenti, mint az egz(r)ecíroztatás: Dorgálni, feddni, fegyelmezni, igazgatni, irányítani, korholni, leckéztetni, parancsolgatni, ráncba szedni, rendre utasítani, szekálni, ugráltatni, vezényelni. Tapasztalatból írom, hogy az óvatosságra intő dalszöveg ellenére mindezt könnyebb elviselni egy kardos menyecskétől, mint egy szuronyos őrmestertől.                   

Akit lekötnek a pártja ügyei, azt idegesíti az irónia. (Konrád György író, Magyar Hírlap, 1990. június 16.)

A teológiában nem viccelünk, a politikába belefér az irónia. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, Index.hu, 2007. december 28.)

A politikában veszélyes fegyver az irónia, mert sokan nem értik, hogy van egy második jelentése a szövegnek. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2015. március 30.)

A normális kommentelő néha még az iróniát is felismeri. (Pusztai Olivér blogger, Stíler.bog, 2018. június 30.)

Lehet, hogy nem irónia volt, hanem már gúny. (Havas Henrik újságíró, Hír TV, 2018. július 17.)

Az irónia értelmiségi műfaj. Nem mindenki érti, vagy ha érti is, lefagy, és vérig sértődik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2019. január 6.)

Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot. (Dobrev Klára DK-politikus Gyurcsányról, Magyar Hang, 2019. április 5.)

Az irónia az egyetlen, amivel túl lehet élni a megoldhatatlan helyzeteket. (Bródy János dalszövegíró, ATV, 2019. április 12.)

Az irónia nehéz terep. (Péterfy Gergely író, ATV, 2020. március 4.)

Kapaszkodom az iróniámba, hogy ne durvuljak el. (Verebes István rendező, Klubrádió, 2026. január 7.)