A Klubrádió leghallgatottabb műsorában megszólalt Palotás János. A hajdani MDF-politikus manapság írásban hasznosítja jogászi és vállalkozói tapasztalatait. Javaslatai sok újságoldalt töltenek meg az egyetlen ellenzéki napilapban. Ráadásul föl-fölhívja Bolgár György is. Miközben pedig a botcsinálta publicista élő szóban is kifejtette álláspontját az Orbán-rendszer megdönthetőségéről, használt egy kifejezést, amely továbbgondolásra serkent.
A Fidesz nyilvánosságban élvezett fölényét ecsetelte, és azt találta mondani, hogy Orbánék meghódították a hazai média 90 százalékát. A számot ismerem. A Klubrádió legnépszerűbb műsorvezetője is szokta hangoztatni, legutóbb például a múlt héten, futólag említette. Közismert toposz ez a 90 százalék az ellenzéki térfélen, a véleményformálók egymásnak adják. Alighanem meglepném az olvasót, ha felsorolnám őket, olyan sokan vannak. Holott a bűvös szám mögött nincs semmi.
Illetve ami van, azt egy kitűnő publicista négyszemközt így fogalmazta meg: szellemi száműzetésben, elszigetelten, pénz híján nincs elég energiájuk arra, hogy egyébként logikus okfejtésüket adatokkal támasszák alá. A fideszes médiafölény esetében pedig jól jön az a fránya 90 százalékos „publicisztikai fordulat”. Hitelesség kölcsönözhető vele a gondolatmenetüknek. Ilyen felmérés azonban nincs. A szerkesztőségalapítás bejelentéséhez szükséges állami adat miatt úgy két évtizede 8500 magyarországi sajtótermékről értesültünk. Azóta a digitális sajtó maga alá gyűrte a papír alapút.
Több száz újság szűnt meg, de legalább ennyi portál létre is jött. Nem merném számmal jellemezni, hogy manapság hány szerkesztőség müködik a médiapiacon. Már csak azért sem, mert a világhálóval foglalkozók szerint a magyar nyelvterületen 35 ezer blog jelenik meg. Igaz, nem mindegyik működtetőjét nevezném bloggernek, vagyis digitális naplóvezetőnek. Egyszerűbben szólva véleményformálónak. Az egyszemélyes szerkesztőségek száma jóval kevesebb, alig néhány száz blogger befolyásolja a közvéleményt.
Közülük se mindegyik tett eleget a bejelentési kötelezettségének. S mert a politikával foglalkozó bloggerek közt több az ellenzéki, mint a kormánypárti, a médiafölény megvitatásánál az ő befolyásukat, hatékonyságukat is figyelembe kéne venni. Igen ám, de akárhány százalékosnak tekintenénk a Fidesz kétségtelen médiafölényét, ehhez mindig hozzá kell gondolni a hatalmat gyakorlók tevékenységét fürkésző és értékelő bloggerek munkásságát is. Mindazonáltal a nyilvánosság arányairól ismerünk néhány felmérést.
Kettő a tízes évek második feléből való, Az egyikben a hirdetési bevételeket elemezték szakemberek. Arra jutottak, hogy a kormány és kapcsolt részei az eltorzított médiapiac 78 százalékot uralják. Ebből lett a publicisztikai kerekítésben 80 százalék. A másik egy kormány közeli intézet felmérése volt. A hagyományos (papír alapú) sajtóban, a rádiók és a televíziók mezőnyében kisebb-nagyobb kormánypárti fölényt mutatott ki. A digitális sajtóban viszont az ellenzék fölényét állapította meg.
Az a benyomásom, hogy okkal. A digitalizációtól akkor még írtózó miniszterelnök nyomán ugyanis a hatalmon lévők elhanyagolták a világhálót. Ám a 2019-es önkormányzati választás ellenzéki sikerei a városlakók körében a Magafon-hálózat létrehozására indították őket. S ami ezzel együtt jár, az úgynevezett Megafon-huszárok bejegyzéseinek szponzorálására. Vállalkozásuk néhány százalékkal növelte ugyan a digitális sajtón belüli arányukat, annyira azonban nem bizonyult sikeresnek, hogy a hátrányuk megszűnt volna, Erre jött a kormányfő szemléleti fordulata. A Digitális Polgári Körökről és a Harcosok Klubja-mozgalomról mondta: „Vannak erősödő digitális képességeink, októberre itt is fölényben leszünk - most még nem vagyunk.” (Facebook.com, 2025. szeptember 7.)
Vajon az egyszer már elhasznált „90 százalékos publicisztikai fordulat” honnan bukkant föl ismét? A Népszava szeptember 20-i számában megjelent egy áttekintés. Tanulságos a hivatkozási alapja. A névtelen szerző utalt a 24.hu-ra, majd a Telex-re is, és ha a két portálra kerestünk, akkor forrás gyanánt egy amerikai cég, a Pew Research jött ki. Nem vonom kétségbe a közvélemény-kutatók tánk vonatkozó megállapításait a nyilvánosságról, az egyik szám azonban ismerős. A Népszava megfogalmazásában „A magyarok 92 százaléka legalább részben fontosnak tartja, hogy a sajtó állami cenzúra nélkül dolgozhasson.”
Ez természetesen nem azonos azzal, hogy a Fidesz befolyása 90 százaléknyi a nyilvánosságban, mindazonáltal valamiféle erőtlen következtetés mégis adódik belőle. Kétségtelen, hogy az állami gondolatok hordozói a kormányzat befolyási övezetében található médiumok. Ebből viszont korántsem következik, hogy az ellenzéki véleményformálók mindössze 10 százalékban formálnák a hazai közvéleményt. Néhány példa a hatékonyságuk nehezen kimutatható, ám érzékelhető jellegére.
Bruck András az egyik legjobb publicista. Évek óta kizárólag a fészbukos üzenőfalán szólal meg. Egyszemélyes szerkesztőségét nem tartják nyilván sajtótermékként. Szivós munkával elérte, hogy 17 ezer követője legyen. Tóta W. Árpád méltó társa a véleményformálásban. Megalapította a Kispolgár című gyerekportált és belső munkatársa a hvg.hu-nak. Mindkét szerkesztőséget számon tartják államilag, és ellenzékinek könyvelik el. Harmadik vállalkozása azonban, a fészbukos üzenőfala hivatalosan nem tekintendő sajtóterméknek, ennek ellenére 39 ezer követője van.
A hatás szempontjból más dimenzióban leledzik Pottyondy Edina. A fullánkos nyelvű humorista fészbukos üzenőfalát 211 ezren követik, noha állami szempontból nem sajtótermék. Videós szövegeit a YouTube közvetíti, amely államilag elismert csatornának minősül. A gyűlöletkeltés elleni tüntetésen elmondott szavait eddig 153 ezren hallgatták meg. Legújabb, egy napja föltett publicisztikáját pedig 248 ezren. Sorjázhatnám tovább a példákat, de talán már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy ha a felmérések bármilyen arányt állapítanának is meg, az ellenzéki véleményformálók befolyása hatásosabb az ellenzéki szerkesztőségek médiapiacon kialakult arányánál.
Tételezzük fel, hogy okfejtésemből egy szó sem igaz! Akkor pedig emlékezzünk a rendszerváltásra! 1989-ben az MSZMP legalább 90 százalékban uralta a hazai nyilvánosságot. A ’90-es választáson, a médiafölény birtokában mégis vesztett. Vajon miért?
Tíz mondat a médiafölényről
A médián belüli arányok számunkra nem voltak kedvezőek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2002. március 20.)
Túlzó a baloldali jelenlét a médiában. (Kövér László Fidesz-politikus, Napkelte TV, 2006. július 8.)
Szalai Panni az egész médiarendszert felrobbantotta. Néhányadmagával egy másikat csinált. (Kerényi Imre rendező, City TV, 2013. május 21.)
Öt évvel ezelőtt a magyar média meghatározó része még német tulajdonban volt. Ez a helyzet megváltozott. (Orbán Viktor miniszterelnök, 888.hu, 2016. december 15.)
A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható. (Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2018. augusztus 18.)
Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok. (Dr. Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 4.)
Nincs se jobb-, se baloldali túlsúly. Talán enyhén baloldali fölény, de csak azért, mert onnan sokkal több alkotó érkezik. (Kálomista Gábor filmproducer, 168 Óra, 2022. január 13.)
A média fele Magyarországon jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata, és a másik fele nemzetközi liberális. (Szijjártó Péter külügyminiszter, Facebook.com, 2023. november 10.)
Uralmuk alá vették a nyilvánosság 90 százalékát. (Németh Péter újságíró a hatalmon lévőkről, Népszava, 2024. október 5.)
Nem járja, hogy a közösségi oldalakon a baloldali túlsúly érvényesüljön. (Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, Demokrata.hu, 2025. május 24.)
