Ilyenkor, karácsony és szilveszter között rendezgetem a házi archívumot. Az Orbán-dossziéban jócskán felgyülemlett az anyag.
A múlt század nyolcvanas éveiben, az évtized végén gyakran fordultam meg abban a ferencvárosi házban, ahol a két gyermekem lakott az édesanyjukkal. Mentem föl a lépcsőn, és olykor mellettem viharzott el egy fiatalember melegítőben. Kettesével vette a lépcsőfokokat, futott kocogni. Akkoriban egy hetilap főszerkesztő-helyettese voltam, és kulturális újságíróként annyit azért tudtam róla, hogy a Fidesz rövidítésű politikai szervezet vezetője. S mert a körülmények jövő jósoltak neki, nyitottam a nevére egy fájlt a számítógépen.
Azóta a mondatai 655 oldalt töltöttek meg. Egy oldalon kettes sorközzel hét-nyolc gondolat fér el. Ha ehhez hozzáveszem, hogy mások mit mondtak vagy írtak róla, akkor a másik gyűjtemény 434 oldalt tesz ki. A mintegy nyolcezer mondatból mégiscsak kirajzolódik egy közéleti személyiség arculata. A portré felvázolása meghaladja egy év végi áttekintés kereteit, az idei termés azonban közéjük fér. Nos, 2024-ben 342 mondatot jegyeztem föl Orbán Viktortól. A közlekedési csomópontok, dunai hidak avatásán, a gazdasági kamarák ülésén és a külföldi vendégek fogadásán elhangzott alkalmi szónoklataiból nem is szemelgettem.
Bizonyára találtam volna bennük is figyelemre méltó gondolatokat, de beérem azzal, hogy minden napra jut tőle egy olyan mondat, amely alkalmas a megörökítésre. Vagy azért, mert kiderült azóta róla, hogy nem váltotta be a miniszterelnök várakozásait, vagy azért, mert beváltotta. Vagy azért, mert szellemes, vagy pedig azért, mert nem méltó egy kormányfőhöz. Egy nem mondható el róluk, hogy bármelyik elérte volna a szállóige színvonalát.
Vagyis azt, hogy a kávéházak népe, a polgárság szájára veszi, ízlelgeti, elvesz belőle, hozzátesz valamit, és a kicsontozott mondat gazdagítja nagy hagyományú szállóige-irodalmunkat. A három és fél évtizede vezetett gyűjteményemben háromezer szállóige található, ebből 31 köthető Orbán Viktor nevéhez. Egy százaléknyi. Vannak néhányan, akik ennél többre képesek, Bodor Pál például másfél százaléknyira, de ő már nem szaporíthatja a közélet megnyilatkozások számát.
Orbán Viktor politikai pályafutása két részre osztható. Fele részben ellenzéki politikus volt, fele részben miniszterelnök. Azt vettem észre, hogy ellenzékben szabadabban, oldottabban, szellemesebben fogalmazott. A hozzá kapcsolható szállóigék többnyire akkor születtek, amikor küzdenie kellett azért, hogy nyilvánossághoz jusson. Az újságírók kérdéseit még kihívásnak tekintette, frappáns mondataival a szellemi életben is híveket szerzett magának. Kormányfőként válogathatott és válogathat a médiumokban meg az újságírókban. De nemcsak ez tette könnyen kiszámíthatóvá és olykor unalmassá.
Az is, hogy már nem az interjút készítő újságíró szabja meg a beszélgetés menetét, hanem a miniszterelnök stábja. A helyzetet jellemzi a péntek reggeli rádióműsor látványa. Halljuk a kérdező hangját, a stúdióvendég pedig nem néz az újságíróra. Lapozgatja a jegyzeteit, keresi a „spontánul” föltett kérdésre adandó választ. A rutinjára már csak azért van szükség, hogy a slágvortokat teljes mondatokká egészítse ki. Ebben kiváló. Jó egyetemi előadó lehetne belőle, ha egyszer abbahagyná a politikát.
Kár, hogy a mondandójából elvész a rögtönzés keltette meglepetés. Az egyéniségtől függő hozzáadott érték, amely az érdekes gondolatot alkalmassá teszi arra, hogy a kávéházi törzsasztalnál szájról szájra terjedő szállóigévé váljon. Ahhoz ugyanis, hogy a közéleti személyiség önmagát is meglepje a tartalmas, szellemes gondolattal, beszélgetőpartnerre van szükség. Az újságíró szellemi önállósága nélkül a politikus hajlamos az elkényelmesedésre.
A közszolgálati rádióban többen is interjúztak a miniszterelnökkel. 2010-től például Kiss Gábor István, akit a lecserélése után Pekingbe és Tokióba küldtek tudósítónak. Miután hazajött, egy másik rádióhoz szerződött, és eltűnt előlem. Ha jól emlékszem, egy harcias hangú hölgy következett, aki folyton az ellenzéken köszörülte a nyelvét. A neve nem jut eszembe, de azt tudom róla, hogy a nyíregyházi főiskolán szerzett diplomát. Remélem, nem én tanítottam újságírásra. Miután lecserélték, eltűnt a Magyar Rádió adminisztrációjában.
A jelek arra utalnak, hogy a miniszterelnök megszólaltatása nem föltétlenül az újságírói pálya megindulása. Az utána következő Nagy Katalin nevére már emlékszem. Ő elég sokáig húzta, és a lecserélése után kapott egy irodát Brüsszelben. Az utódja, egy Törőcsik Zsolt nevű, kellemes hangú és sima beszédű fiatalember. Ilyen előzmények után vajon milyen karrierre számíthat, ha majd tovább kell lépnie a bizalmas alákérdezésből?
Szétszálaztam Orbán Viktor 342 idei megnyilvánulását. 62 mondatban foglalkozott a hanyatló Nyugattal (Brüsszellel, az Európai Unióval). 53-ban az orosz-ukrán háborúval, 45-ben a magyar gazdasággal, 32-ben Magyarországgal, 24-ben a békével. 19 mondatban Amerikával (Trumppal), 15-ben Ukrajnával (Zelenszkijjel), 13-ban a baloldallal, amelybe a miniszterelnök mindenkit besorolt a politikai ellenfelek közül, még az ó-ellezéket leváltó Magyar Pétert is.
A kormányfő 11 mondatban foglalkozott Oroszországgal (és Putyinnak), 7-ben saját magával, 6-ban a migránsokkal, 5-5-ben a Fidesszel és a kegyelmi üggyel, 4-ben a médiával, 3-3-ban Kínával és az LMBTQ-jelenséggel. Mindez nem azt jelenti persze, hogy az eme bekezdésben olvasható fogalmakat Orbán elhanyagolta volna. Sokszor hozta szóba őket, de még annyira se mondott róluk érdemlegeset, hogy bekerüljenek a 2024-es dossziéba.
A miniszterelnök politikai tehetségét sose vontam kétségbe. De az a benyomásom, hogy a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként az idén fásultnak, tompának mutatkozott, és önismétlőnek hatott.
Tíz mondat Orbán Viktor 2024-es megnyilvánulásaiból
A magyar gazdaság az európai úniós pénzek nélkül is válságálló. (Magyar Rádió, január 19.)
Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére. (Magyar Rádió, február 2.)
/Novák Katalinról/ Jó emberek is hoznak rossz döntéseket. (Hír TV, február 17.)
A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss. (Hír TV, február 17.)
/Az Európai Unióról/ Mi vagyunk a bot a küllők között. (Hír TV, március 15.)
A NATO-ban is vagyunk meg nem is. (Magyar Rádió, május 24.)
A politikában a legfontosabb érv nem a muszkli, hanem a siker. (Magyar Rádió, október 4.)
/Magyar Péterről/ Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba. (Hír TV, október 23.)
Az eklézsiát mindig meg kell reformálni. (Mandiner.hu, december 19.)
Könnyű év az én szakmámban nincs. (Magyar Nemzet Online, december 24.)
