A kormánypárti sajtó alig foglalkozott a dunavecsei plébános körüli botránnyal. Legföljebb odáig jutott, hogy a baloldali sajtó „egyházellenes kampányolásra” használja a kettős életet élő lelkipásztor sajnálatos ügyét. Nem állítom, hogy az ellenzéki nyilvánosság fórumai tüntetően mellőzték Bese atya működését. A homoszexuális és a melegek ellen uszító papot azonban a konzervatív sajtóban leplezték le.
Az első cikket a Heti Válasz romjain létrejött portál közölte. A Válasz Online munkatársai nem a konzervatív értékrendből ábrándultak ki, hanem a Fidesz hatalomgyakorlásából. A második leleplező cikk szintén a konzervatív sajtóban jelent meg, igaz, a kormánypárti oldalon. A Pesti Srácok egyik munkatársnője hármat markolt össze a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kínos ügyeiből. Két Bács-Kiskunban dolgozó katolikus pap bűnügye jutott el az ügyészségi, illetve a bírósági szakaszba, és a cikkíró fiúkat abuzáló papokhoz kapcsolta a dunavecsei plébános felnőtt férfiakat érintő ügyét.
Lett is belőle haddelhadd, de még mindig nem a baloldali sajtóban, hanem a Pesti Srácoknál. Egy másik újságírónő azonnali hatállyal mondott föl, mert a kolléganője összemosta a pedofíliát a homoszexualitással. Ami igaz is - fűzöm hozzá -, de nincs ebben semmi meglepő. Hisz’ a gyermekvédelmi törvény homályosan ugyan, ám szintén összemosta a kettőt, és a kormánypárti politikusok meg publicisták éltek is a lehetőséggel. Az egyikből vezették és vezetik le a másikat. Az ő nézőpontjukból miért volna vétek, ha egy kormánypárti újság munkatársnője komolyan veszi a mesterkélt összefüggést?
A baloldali sajtó szerkesztőségei nem is lehettek abban a helyzetben, hogy megjelentessék a kalocsai érsek irodájából küldött közleményt. Ha már a főegyházmegye nem hallgathatott tovább a hónapok óta zajló vizsgálatokról, legalább olyan újságírókat értesített, akikről feltételezhető a méltányos(abb) helyzetértékelés. Az önmagában is elgondolkoztató, hogy ezt még a Pesti Srácoktól sem kapta meg az érsek, holott annak idején Bese atya nemcsak a miniszterelnöki iroda ajtófélfáját és a Megafon „alkotócsoportját” szentelte meg, hanem a Pesti Srácok szerkesztőségét is.
A bejegyzésem utáni összeállítás utolsó idézete egy megafonos szerzőtől való. Azt fejtegeti, hogy a Bese-ügy aligha határozza meg hosszabb távon a közhangulatot. A kormányzati kommunikáció tesz is erről. Kíváncsiságból megnéztem a kecskeméti Petőfi Népe online változatát. A baon.hu 443 cikket közölt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéről, ezek között nem található az érseki iroda Bese Gergő felfüggesztéséről szóló közleménye. Ugyanez a portál 42 cikket közölt a dunavecsei plébánosról.
Az eddigi utolsó augusztus 13-án, hetekkel a botrány kirobbanása előtt látott napvilágot. Bese atya megáldotta a párizsi paralimpiára utazó magyar küldöttséget. Ez volt az utolsó előtti beszéd, majd a paralimpiások elénekelték a Himnuszt. Április 29-én arról is olvasható beszámoló, hogy Bese atya Szalkszentmártonban megáldotta a polgárőrség autóját. Tavaly, november 14-én pedig az jelent meg, hogy a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) Jánoshalmára szervezett fotókiállítást a szent helyek varázsáról, például a csíksomlyói passióról, ezt nyitotta meg Bese Gergő.
A 42 közlemény kizárólag a szuperaktív lelkipászor jó hírét költötte. Magyar Péternek a "vármegyei" hírportál 413-szor költötte a rossz hírét. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert aki figyeli az alternatív sajtót, érdekes jelenséget vehet észre. Ha másutt nem is, a Főegyházmegye területén érdeklődés övezi a dunavecsei plébános működését. Ha az országossá fajult botrányát nem írja meg a kormány ellenőrzése alatt álló regionális újság, akkor még a hithű katolikusok és a más vallású kormányhívők is azokhoz a médiumokhoz fordulnak, amelyek érdemben foglalkoznak a Bese-üggyel.
A Kecskeméten szerkesztett KecsUp.hu szeptember 7-én, néhány órával a botrány kirobbanása után Egy kecskeméti atyát is felfüggesztettek kiskorú szexuális bántalmazása miatt címmel. A szerző részletezte az abúzust, majd ehhez fűzte a dunavecsei plébános kettős életét. A Pesti Srácok egy nappal korábbi cikke és a kormánykritikus portál nézőpontja között az a különbség, hogy az utóbbi nem köti össze a pedofíliát a homoszexualitással.
Vajon igaza lesz-é a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének? Elképzelhető, hogy a kormányzati kordában tartott Bese-ügy hamarosan nem gerjeszti tovább a közhangulatot? Vagy a kormányzat minél inkább elhallgatja a kínos ügyeket, a magyarázat nélkül hagyott választópolgárok annál gyakrabban olvassák az alternatív sajtót? Légyen az baloldali, független vagy éppen konzervatív.
Tíz mondat a Bese-ügyről
Ha van (volt?) zászlóvivője a Fidesz szempontjait a hit elé helyező politikai kereszténységnek, akkor az nyilvánvalóan ő. (Bódis András újságíró, Válasz Online, 2024. szeptemer 6.)
A botrányba keveredett plébános többször is szót emelt az LMBTQ-lobbi térnyerése ellen, legutóbb a párizsi olimpiai megnyitóját bírálta hevesen. (Füssy Angéla újságíró, PestiSrácok.hu, 2024. szeptember 6.)
A szolgálatok közel engedtek Orbánékhoz egy necces figurát. (Batka Zoltán újságíró, Facebook.com, 2024. szeptember 6.)
A katolikus Szájer József. (Perintfalvi Rita katolikus hitoktató, Facebook.com, 2024. szeptember 7.)
Kocsonyás állagú békepap. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2024. szeptember 7.)
Most akkor újra kell szentelni a Karmelitát, a Megafont, a PestiSrácokat? (Konok Péter publicista, ÚjHét.com, 2024. szeptember 7.)
Először Balog püspök, most meg Bese atya. (Pottyondy Edina publicista, YouTube.com, 2024. szeptember 8.)
Ha igazak a vádak, akkor ez nem fér bele a mi értékrendünkbe. (Hidvéghy Balázs Fidesz-politikus, Index.hu, 2024. szeptember 8.)
A hamisság nem fér bele. Nálunk nem. (Bohár Dániel publicista, Facebook.com, 2024. szeptember 9.)
Nem egy olyan ügyről van szó, amely hosszú távon meghatározná a közhangulatot. (Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Index.hu, 2024. szeptember 9.)