Médianapló

Médianapló - Bejegyzés egy polgári hetilap üzenőfalára

2022. december 03. 09:42 - Zöldi László

A hetilapok általában csütörtökön jelennek meg, a napilapok hétvégi mellékletei pedig szombaton. A kettő közé ékelődő pénteken lát napvilágot a Magyar Hang. Tegnap azonban nem találtam a Sparban, a bejárattól a bolt homályosabb részébe áthelyezett újságpolcon. Némi kutakodás után fedeztem csak föl egy másik újság mögött.

Erről felötlik, amiről olvastam valahol, bár az is lehet, hogy Lukács Csaba lapigazgató említette. Négy és fél éve, az induláskor a még el nem adott példányokat egy nap után a boltosok visszaküldték a terjesztő cég raktárába. Nem föltétlenül politikai okból, inkább azért, mert az olcsó újságnyomó papírú, egyelőre ismeretlen hetilapot napilapnak vélték, amelynek másnapi, elavult példánya óhatatlanul az úgynevezett remittendában kötött ki. Az emlékezet mélyéről az is fölmerült, hogy egy másik külföldi üzletlánccal kis híján perre ment a szerkesztőség, az ugyanis nem akarta befogadni az új hetilapot. De aztán az Aldit meggyőzték az eladási számok, a bírósági hercehurca elmaradt.

Máskülönben a lapigazgató azért hívott fel, mert azt írtam néhány napja, hogy a Magyar Hang „7200 példányban "kél el”. Ez igaz ugyan, de a szám csupán a standokon eladott példányokat jelenti. Ehhez kéne még hozzáadni a papír alapú verzió 4250 és az online változat 700 előfizetőjét is. Egyébként a pozsonyi nyomdától 15 ezer példányt rendelt a legutóbbi számból, és az értékesített 11-12 ezerrel a Magyar Hang a második legolvasottabb a hazai hetilapok mezőnyében. Köszönöm a pontosítást, már csak azért is, mert a telefonos kiegészítés tartalmas szakmai beszélgetésbe torkollott.

Azóta is azon tűnődöm, vajon mit jelent a „polgári hetilap” büszkén vállalt jelzője. Az a benyomásom, hogy nemcsak a Fideszből kiábrándult választópolgárokat. Azokat is, akik a keresett pénz felélése helyett befektetnek, akik fölszedik a járdáról a kutyájuk piszkát, akik igényesen szórakoznak, akik törődnek a közügyekkel, és akik a vendégeiket nem papucsban fogadják. E tulajdonságok közül egyedül a kutyatartás nem vonatkozik rám, ezért aligha véletlen, hogy a tágabban értelmezett polgári hetilap összes eddigi számát megvásároltam.

Odáig nem jutottam, hogy előfizessek rá, de baloldali értékrendű értelmiségiként igazodási pont lett a konzervatív hetilap. Jó tollú publicisták közölnek benne, akikkel gondolatban vagy itt, a Médianaplóban gyakran vitatkozom, adok azonban a véleményükre.                  

 

Tíz mondat a Magyar Hangról

 

A Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a nyomtatott Heti Válasz beszántása, valamint a Hír TV kitakarítása után kijelenthető: a Magyar Hang maradt a polgári Magyarország utolsó orgánuma. (György Zsombor főszerkesztő, Magyar Hang, 2018. augusztus 3.)

Elvárjuk, hogy a propagandaújságok és a bulvárlapok mellett a kínálatban egészséges szellemi táplálék is helyet kapjon. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt az Aldi-üzletláncról, hvg.hu, 2019. március 9.)

Amit újságíróként szeretek, annak a Magyar Hangban van a helye. (Dévényi István publicista, Azonnali.hu, 2020. december 7.)

Némelyikük valóban tehetséges. (Jeszenszky Zsolt publicista, PestiSrácok.hu, 2021. április 20.)

A jobboldali közönségnek szóló, nagyon színvonalas hetilap. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Partizán, 2021. június 15.)

A magát polgári hetilapnak és portálnak tartó Magyar Hangot a Magyar Nemzetből kizárt újságírók alapították 2018-ban. (Mediaworks Hírcentrum - Origo.hu, 2022. június 8.)

Nem pártpolitikához, sokkal inkább a polgári eszményekhez ragaszkodó értékrendet érzünk magunkhoz közel állónak. (György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, Index.hu, 2022. július 25.)

Ha beengedik a Telexet vagy a Népszavát, miért nem engedik be a Magyar Hangot? Velünk szemben van egy zsigeri gyűlölet - árulónak tartanak minket, és ezt ki is mondják. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a kormányinfóról, Napunk.sk, 2022. november 10.)

Magyarországon nem akadt nyomda, amely vállalta volna a kinyomtatásukat, ezért a lapot Pozsonyban, a Petit Press nyomdájában nyomtatják. (Szalay Zoltán pozsonyi újságíró, Napunk.sk, 2022. november 10.)

Amikor elindultunk, számomra ez inkább gyászprojektnek tűnt, és egy utolsó, kétségbeesett kísérletnek. Nem mertem volna nagyobb összeget feltenni, hogy négy és fél év múlva is működni fogunk. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója, Napunk.sk, 2022. november 10.)

süti beállítások módosítása