Médianapló

Médianapló - Az egysoros mondatok színe és visszája

2022. szeptember 25. 11:58 - Zöldi László

A Bekiáltás.blog gazdája elmarasztalta az LMP társelnökét és parlamenti frakcióvezetőjét. Ungár Péter az ATV stúdiójában úgy ítélkezett a Ribbentrop-Molotov paktumról, hogy elfelejtette megemlíteni az előzményét. Mielőtt ugyanis a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió megosztotta volna a köztük lévő ütközőállamot, Lengyelországot, a mértékadó nyugati politikusok az áhított béke érdekében feláldozták Csehszlovákiát.

Miközben Kabai Domokos Lajos, az újságíró-blogger történeti szempontból gondolta végig a kiegészítő okfejtést, egy látszólag mellékes megjegyzésben „az internet egysoros mondatokhoz, hangharapásokhoz szokott népéről” értekezett. Az interjú hiányosságát azzal magyarázta, hogy az „Egy-két mondatnál hosszabb szöveg érdektelen a mai közönség nagy része számára.” Lehetséges, hogy az LMP-politikus tisztában volt a tévénézők befogadóképességével, ezért nem tért ki a történelmi előzményre?

Ironikus, hogy az egyszemélyes Bekiáltás.blog egysoros mondataiból az idén többet jegyeztem föl (nyolc és háromnegyed hónap alatt kilencet), mint az újságírók hadát foglalkoztató Origo.hu-ból (hetet) és a PestiSrácok.hu-ból (szintén hetet). A bejegyzésem utáni összeállításból pedig kiderül, hogy a közéleti személyiségek felismerték az egysoros mondatok jelentőségét. Gondoljunk csak arra, hogy milyen karriert futott be a pufajkás előélet emlegetése nyomán Horn Gyula parlamenti megjegyzése, a „Na és?”! Vagy Orbán Viktor kijelentése, immár a világhálón egy magyar győzelemmel végződő válogatott labdarúgó mérkőzés után, a „Na, ugye.” Esetleg a hosszú és unalmas választási program helyett a „Folytatjuk.”

Idén nyáron miniszterelnökünk kevert fajos tusványosi elmélkedését így értelmeztem a Facebookon: „Fajsúlyos szöveg.” (2022. június 25.) Sokkal többen lájkolták, mint az ugyanerről írt Médianapló-bejegyzést, amely idestova két évtizede azért lett 2500 karakternyi, mert kiszámoltam, hogy ennyi fér a monitorra, és az érdeklődők egy szuszra, görgetés nélkül olvashatják. Ráadásul a Lefülelt mondatok című összeállításban egysoros mondatokat idézek a mögöttünk hagyott hét sajtójából.

Az a benyomásom, hogy például a fajsúlyos szövegből azért nem lesz szállóige, mert kikopik mögüle Tusványos is meg a kevert fajúság is. A hetente kiemelt idézetek közül pedig csak abból lesz szájról szájra szálló ige, amelyik a körülményekre való utalás nélkül is érthető lesz a világháló amúgy csakugyan egysoros mondatokhoz szokott népének. 

 

Tíz mondat az egysoros mondatokról

 

Ha a politikusok nem találnak ki egy blikkfangos mondatot, akkor a televíziók, rádiók, napilapok nem idéznek tőlük. (Árpási Zoltán újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2004. február 21.)

A nyilvánosság a politikát kevés számú szereplőre és szimpla mondatokra egyszerűsíti. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszabadság, 2005. február 14.)

Orbán Viktor a dolgok leegyszerűsítésére való hallatlan képességével és az érthető tőmondatok világosságával sokak számára tette átélhetővé politikáját. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Magyar Nemzet, 2006. április 29.)

Nyerni a gyufacímkére is elférő mondanivalóval lehet. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2009. augusztus 15.)

/”Egykulcsos szja, családi kedvezmény-elemmel, söralátéten?”/ Bezony. (Orbán Viktor miniszterelnök, InfoRádió, 2010. október 1.)

Az óriásplakátra csak egyetlen mondatot lehet kiírni. (Somogyi Zoltán szociológus, ATV, 2013. február 6.)

Megtanultak a politikusok nyolcszavas mondatokban beszélni. (Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, Mandiner.hu, 2015. május 6.

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

Karácsony ad egy rendkívüli sajtónyilatkozatot, amely hosszú percekig tart, ám idézhető mondatot nem tartalmaz. (Pető Péter újságíró, 24.hu, 2021. október 6.)

Az egy-két mondatnál hosszabb szöveg érdektelen a mai közönség nagy része számára. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, szeptember 22.)

            

süti beállítások módosítása