Médianapló

Médianapló - Egy kavics Gyuri sírkövére

2021. április 16. 10:29 - Zöldi László

Vékony mezsgye választja el a magánügyet a szakmai ügytől. A kényes egyensúlyt nem mindig sikerült megtartani, hátha most sikerül.

Meghalt a sógorom. A közösségük szokása szerint nem hamvasztották, hanem gyorsan eltemették. Fia, aki ügyvédként dolgozik Dallasban, a magyar konyhanyelvet beszéli, ezzel magyarázható, hogy 44 évesen is „apukám” elmúlásáról számolt be a fészbukos üzenőfalán. Még karonülő volt, amidőn szülei nálunk töltötték az utolsó itthoni éjszakájukat, máskülönben hajnalban nem értek volna ki a ferihegyi repülőtérre. A lakásban nem beszéltünk arról, amivel a csecsemőn kívül mindenki tisztában volt, hogy Gyuriék nem jönnek vissza Amerikából. Mi ketten, a férfiak azonban sétáltunk egyet a mátyásföldi lakótelepen.

Gyuri elmesélte, hogy a vidéki városban, ahol az egyetemi rádió műszaki vezetője volt, rosszul érzi magát. A zsidóságát nem tudja megélni, és New York-ban a rokonok tárt karokkal várják. Csodálkoztam, hogy a gój sógornak kiönti a lelkét, de ha nem érzi hazájának ezt az országot, akkor kár lebeszélni a disszidálásról. Vagy tíz évvel később meglátogattam Brooklynban. Futószalag mellett dolgozott egy telefongyárban, egy szinttel lejjebb, mint itthon, a műszaki hierarchiában. De végre olyan közösségben létezhetett, amelyben kiélhette magát. Búcsúzóul adott egy kerti telefont.

Az idő tájt egy hetilap főszerkesztő-helyettese voltam, és egy budai hegy aljában éltem. A társasházi lakásban nem volt telefon, ám annyira nem voltam fontos ember, hogy vezetéket húzzanak a hegytetőn lévő villanyoszlopról a völgybe. Ha kerestek, vagy a szerkesztőségben hívtak, vagy táviratot küldtek. A kapcsolatteremtést úgy könnyítette meg a kerti telefon, hogy 150 méternyire, a fenti társasházban élt egy baráti házaspár, az ő számukat adtam meg az ismerősöknek, kollégáknak. Fentről leszóltak, hogy keresnek, ilyenkor kettesével vettem a 120 lépcsőfokot, hogy beszélhessek az illetővel.

Ma már nem veszem kettesével a lépcsőket, és épp ama napon tűnődöm a néhai sógorról, amidőn 1944-ben a magyar hatóságok fölállították az első gettót. Nem sokkal később a 171 ezer négyzetkilométernyire megduzzadt ország háromnegyed millió zsidó lakosából 437 ezret állami segédlettel deportáltak külföldre. 360-390 ezren nem tértek vissza a koncentrációs táborokból. Gyuri majdani szülei visszatértek, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy ő a múlt század hetvenes éveiben jól érezze magát egy vidéki városban. A helybéli zsidók kihűlt helyén.             

 

Tíz mondat a zsidókról

 

Zsidókérdés akkor lesz Magyarországon, ha a modernizáció befullad. (Vajda Mihály filozófus, Magyar Hírlap, 1990. március 3.)

A fenti bűnbak a zsidó, a lenti bűnbak a cigány. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, Magyar Hírlap, 2000. december 9.)

A zsidót irigylik, a cigányt lenézik. (Kopátsy Sándor közgazdász, Magyar Hírlap, 2003. február 22.)

Ahová a magyar csapatok 1938 és 1941 között bevonultak, ott azonnal érvénybe is léptették a zsidótörvényeket. (Deák István amerikai magyar történész, Népszabadság, 2011. április 11.)

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2013. január 26.)

Az áldozatok többsége magyarként élt, de zsidóként halt meg. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Galamus.hu, 2014. március 10.)

Zsidónak lenni nehéz, de érdekes. (Szegedi Csanád volt Jobbik-politikus, Magyar Rádió, 2015. augusztus 14.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Orbán Viktor miniszterelnök Izraelben, Origo.hu, 2018. július 19.)

A hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni. (Iványi Gábor lelkész, FüHü.hu, 2018. július 20.)

Nagyváradon a „zsidó” egy ember, Budapesten egy sértés. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2020. január 19.)

 

süti beállítások módosítása