Médianapló

Médianapló - Kósa Lajos megkapta-e a selyemzsinórt?

2021. február 20. 10:22 - Zöldi László

A miniszterviselt Fidesz-politikus ugyebár közjegyző előtt rögzített kapcsolatba került egy csengeri asszonysággal. Az állítólagos örökösnő mindmáig tisztázatlan pénzügyi tanácsadásért papíron testált rá néhány százmillió forintot, külföldi bankrészvényeket, repülőgépgyári osztalékot és műkincseket. Rajta röhög a fél ország. 

Nincs kínosabb annál, mint amikor kinevetik a hatalom embereit. A szélhámosságnak látszó ügy bírósági szakaszában ez történik szegény Kósa Lajossal. Akadt olyan kollégám, aki azt írta róla, hogy az ország majdnem teljhatalmú ura elengedte a kezét. Ezt azonban mi, újságírók nem fogalmazzuk meg ilyen egyszerűen. Föld S. Péter például imigyen szóla: „A Fideszben főszabály, hogy lehet lopni, lehet erkölcstelennek lenni, mert mindez csak akkor bűn, ha kiderül. Kósa Lajos tehát megkapta a selyemzsinórt.”

Az a bizonyos selyemzsinór az oszmán birodalom viszonylag emberséges kivégzési módja volt. A szultán népes rokonságában mindig akadtak főhatalomra ácsingózók, és ha az uralkodó megunta az intrikájukat, selyemzsinórt küldött nekik. A megalázó elvérzés helyett a vérrokon hurokkal vethetett véget az életének. A XXI. századi selyemzsinór azt jelenti, hogy aki elveszítette az első ember bizalmát, jobban teszi, ha visszavonul, máskülönben a pártja megszabadul tőle. Ennek kultúrája az utóbbi években nálunk is kialakult.

Vida Ildikó, az adóhivatal vezetője kétségkívül megkapta a selyemzsinórt, miután kitiltották az Egyesült Államokból. Azóta ki hallott róla? Borkai Zsolt is megkapta, miután kirobbant a lyukas zoknis szexbotránya. Még megválasztották polgármesternek Győrben, aztán átadta székét egy párttársnak. Azóta eltűnt a nyilvánosság elől. Szájer szintén megkapta a selyemzsinórt. Lemászott a brüsszeli ereszcsatornáról, és némi kommunikációs kitérő után Orbán Viktor megalkotá róla a szultáni fermán (okirat) posztmodern változatát: „Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.” (Magyar Nemzet Online, 20.12.02.)

Az utókor felől nézve azonban mégse kapta meg a selyemzsinórt Farkas Flórián. Két választás között elüldögél a Parlamentben, elvégre ő a roma szavazatok záloga. Úgy rémlik, Kásler Miklós sem kapta meg, mert még ő az emberi erőforrás miniszter, noha sokszorosan bizonyította az alkalmatlanságát. Sőt, Orbán Viktor sem kapta meg a selyemzsinórt Angela Merkeltől. Ha a német kancellár látogatása idején megkapta volna, akkor Merkel lett volna a szultán, a mi miniszterelnökünk pedig a budai basa.

A jelek arra utalnak, hogy mi, nyilvánosan fogalmazó tollforgatók és egyéb közéleti személyiségek jobban tennénk, ha nem használnánk nyakra-főre a selyemzsinór kifejezést. Nem mindig fullasztó.    

 

Néhány példa

 

Vida Ildikó egy tünet. A selyemzsinór Orbán Viktornak szól. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2014. november 5.)

Selyemzsinórt a szultán küld a budai pasának. (Vári György újságíró, ATV, 2014. november 6.)

Számos újságíró és blogger szerint a német kancellár azért jön Budapestre, hogy képletesen átadja Orbán Viktor miniszterelnöknek a selyemzsinórt. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2015. január 6.)

A választási megállapodás épp arról tanúskodik, hogy Farkas Flórián selyemzsinór helyett kegyelmet kapott. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2017. május 26.)

Molnár Gyula Bangónétól kapta a selyemzsinórt. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, 2018. május 24.)

Káslert múlt héten Balog Zoltán, most Bayer Zsolt támadta meg. Ez selyemzsinór. (Dalos György író, Facebook.com, 2020. április 20.)

A Fideszben főszabály, hogy lehet lopni, lehet erkölcstelennek lenni, mert mindez csak akkor bűn, ha kiderül. Kósa Lajos tehát megkapta a selyemzsinórt. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2021. február 17.)

süti beállítások módosítása