Tegnap este az egyik kereskedelmi csatornán megnéztem a Gyaloglás az ellenséggel című amerikai-kanadai filmet. A magyar zsidók második világháborús megpróbáltatásait érzékeltető cím hajaz az angolra (Walking with the Enemy). Arra utal, hogy az 1944. október 15-i puccs után a nyilasok gyalogosan indították Bécs irányába a pesti zsidók egy részét. A német nyelvterületen használt cím, az Unter Feinden (Ellenségek között) pontosabban fejezi ki a tartalmat.

A forgatókönyv Rosenbaum Pinchas emlékiratából készült, akinek vidéki városban élő rokonai Auschwitzban pusztultak el. Ő maga úgy élte túl a német megszállást, majd a nyilas rémuralmat, hogy Budapesten SS-tisztnek adta ki magát. Próbálta menteni a menthetőt, hol sikerrel, hol sikertelenül. Személyes sorsának íve van, ám a történelmi háttért a rendező összekutyulta. Csak három mozzanatot említek. A másik ál SS-tisztet (szintén zsidó fiatalembert) a nyilasok letartóztatják az utcán, és beviszik az Andrássy út 60-ba, ahol brutálisan megkínozzák. Mindezt akkor viszik véghez, amikor még nem ők adják az államhatalmat. Október 15-e előtt Horthy kormányzó szélsőjobboldali ellenzékét alkották, és a járókelők egyenruhás-fegyveres egzecíroztatására aligha volt lehetőségük. Azt az állami rendőrség-csendőrség végezte.

Majd a nyilasok október közepén átvették a hatalmat, amikor azt látjuk, hogy Auschwitzban SS-katonák mérgező anyagot dobnak a zuhanyozónak álcázott gázkamrába. Holott a vidéki zsidóságból legalább 400 ezer embert már hónapokkal korábban elgázosítottak, és Horthy a nyár közepén le is állította a bevagonírozást. A románok augusztus 23-i kiugrása után éppen előkészíti Magyarország kiugrását, ezért keresi föl a szovjet meghatalmazottat. Ez ugyan sosem történt meg, de játékfilmben elképzelhető, hogy a rendező dramaturgiai okból átalakítja a valóságot. Az viszont elképzelhetetlen, hogy miközben a Horthy Miklóst megjelenítő Ben Kingsley tárgyal a vele hadban álló hatalom képviselőjével, a Szovjetunió vezetőjét „Sztálin elvtársnak” nevezi. Ezt a fia, ifjabb H. Miklós is megismétli. Ez így már aligha írható a véletlen számlájára.

Néha a volt a benyomásom, hogy a rendező Mark Schmidt átadott a vágónak egy csomó szalagot a forgatásról, és azt mondta neki, hogy rakjon össze belőle egy filmet. Eric L. Baeson tudatában pedig összecsúsztak az idősíkok. A készítők tisztességes szándékát nem vonom kétségbe, de tegnap este egy rossz, ellentmondásokban bővelkedő filmet kísérhettem lankadó figyelemmel.