Pikó András polgármester lett a Józsefvárosban. Most kezdi kapiskálni, hogy mit jelent, ha egy újságíró bemerészkedik a politika rideg és álszent világába. Azért került a kormánypárti támadások kereszttüzébe, mert bejelentette: „Olyan hivatali levelezések vannak a birtokunkban, amelyek arról tanúskodnak, hogy a fideszes kerületvezetés idején központi pártirányítás alatt állt a helyi újság.” (Facebook.com, 2019.12.17.)

Arra utalt, hogy Kocsis Máté, a kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője kéziratban látta az önkormányzati lapba szánt cikkeket, sőt véleményezte is azokat. Megszólalt az ügyben Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Aggályosnak tartotta, hogy személyes adatok szivárogtak ki. Vitatkozott vele a Helsinki Bizottság ügyvédje, M. Tóth Balázsnak csak a végső megállapítását idézem: „Elég nagy baj lenne egy demokráciában, ha hivatalos személyeknek és közpénzből fenntartott újságok alkalmazottainak az újság tartalmával kapcsolatos levelezése nem közügy, hanem védett magántitok lenne.” (Átlátszó.hu, 2019.12.25.)

Két jogász vitatkozik. Ez akkor is normális, ha az egyik állami hatóságot képvisel, a másik civil szervezetet. Nem vagyok jogász, ezért nem is szólnék bele a vitájukba. Idestova három évtizede foglalkozom azonban a magyar pártok és kormányok médiapolitikával, és két mozzanatra figyeltem föl. Az egyik az, hogy ha két érdek ütközött, mondjuk egy személyi és egy közösségi, akkor a bíróságok a közösségi javára döntöttek. A másik pedig az, hogy a kétezres évek eleje óta a Fidesz jogászai a személyiségi jogokat fontosabbnak vélik a közösségieknél. Mindazonáltal abból indulok ki, hogy az állami hatóságot képviselő Péterfalvi Attila nem föltétlenül a kormány nótáját fújja.

Jogászként tőle függetlenül is gondolhatja, hogy a konkrét ügyben fontosabb a személyes adatok védelme, mint a sajtó szabadsága. De ha megindul a jogharmonizációs folyamat, és az eljárás eljut az Alkotmánybíróságig, vajon mire számíthatunk? A taláros testületből néhány napja távozott Stumpf István, szinte az egyedüli, aki a különvéleményeivel vétette észre magát. Ha a pozíciójukban hagyott alkotmánybírák alkalmasint, esetleg, netán, történetesen, váratlanul magukévá tennék a Fidesz-jogászok érvelését, akkor Pikó András a rövidebbet húzná az önkormányzati sajtóról kibontakozó vitában. Mindenesetre vigasztalhatná az a tudat, hogy közreműködésével a kormányon lévők végre beismernék a cenzúrát.