Médianapló

Médianapló - Szabad lesz-e a pécsi nyilvánosság?

2019. november 26. 10:50 - Zöldi László

Szerkesztőségi közlemény jelent meg e címmel a világhálón: „Pénzhiány miatt felfüggesztjük a Szabad Pécs működését”. A szövegből megtudható, hogy a megyei napilaptól 2017-ben elbocsátott portál-alapítók kifogytak az anyagiakból, és ha nem találnak legalább ötszáz előfizetőt, akkor kénytelenek befejezni a vesztes Fidesztől és a győztes ellenzéki együttműködéstől független tevékenységüket.

A jajkiáltás azért nem lep meg, mert többször is pedzegettem, hogy az alkalmilag egyesült ellenzéki pártok akarva-akaratlanul nehéz helyzetbe hozták azokat a médiumokat, amelyek  függetlenítették magukat a kormánypárti nyilvánosságtól. Az újdonsült polgármesterek azonban a legutóbbi másfél hónapban vagy hallgatnak arról, hogy milyen szerepet szánnak a helyi nyilvánosságnak, vagy közlik a szándékukat, amelyből hajlamosak kifelejteni a település egyetlen független szerkesztőségét. Nem vádolnám őket rosszindulattal. Arra gyanakszom inkább, hogy kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem hogy sort kerítsenek a filléres gondokkal küszködő szerkesztőségre.

Nem a Szabad Pécs az egyetlen, amely légüres térbe került, de az ő munkatársai fogalmazták meg legvilágosabban a helyzetet. A Népszava mai számában fejtegette Babos Attila, a portál alapító szerkesztője, hogy „csak akkor fogadnak el önkormányzati reklámot, ha azért a város irányítói nem kérnek szervilis viszonzást”. Idestova három évtizede foglalkozom a helyi sajtóval, de még nem találkoztam olyan polgármesterrel, aki úgy utalt volna át hirdetési pénzt a nem tőle függő szerkesztőségnek, hogy azért nem kért ellenszolgáltatást.

A Szabad Pécs vágya, hogy az előfizetők havi 2000 forintot utaljanak át a számlájára, kísértetiesen emlékeztet a debreceni modellre. Porcsin Zsolt, az ugyancsak megyei sajtóból eltávolított szerkesztő alapította meg a Debreciner nevű portált ugyanezzel a kondícióval. Vállalkozása működik, igaz, hogy a szabad nyilvánosságot olyan városban képviseli, amelyet megtartottak maguknak a kormánypártok. Talán éppen azért, mert az alapító kesernyésen állapította meg a debreceni ellenzékről: „Azonnal kitalálta az egyik párt, hogy a másiké vagyunk, a harmadik pedig azt, hogy a negyediké.” (Azonnali.hu, 2019.08.14.)

A magyar sajtótörténet abszurd lábjegyzete volna, ha az ellenzéki sikerek után azokban a városokban szűnne meg a szabad nyilvánosság fóruma, amelyekben a pártoktól független portál már a létével is jelentős szerepet játszott a régi garnitúra leváltásában.          

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5215325198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bognár L · http://seo-keresooptimalizalas.bognarstudio.hu/ 2019.11.26. 13:09:19

A Szabad Pécs megszűnése nyilvánvaló vesztesége lenne Pécsnek.
I.) A gyűjtésről:
Sajnos az előfizetők gyűjtése erős korlátokba ütközik szerintem.
a.) számos független médiummal kell versenyeznie a pénzgyűjtés frontján: Index, 444.hu, Mérce - hogy csak néhányat említsek;
b.) nem működő lap előfizetőjének lenni merész vállalkozásnak tűnhet, amikor kilátásba helyezték, ha nem jön össze, akkor nem lesz lap.
II.)Sajátos kettős marketing hatása van a felhívásnak:
a.) a helyi, sőt országos visszhang rövid távon felgyorsíthatja az előfizetők mozgósítását;
b.) a bukás felvillantása kockázatossá teszi a manővert
III.) A pécsi helyzetképet összességében is érdemes vizsgálni:
a.) más független médiumok is léteznek (Pécsi Stop; bloggerek; közösségi média)
b.) az önkormányzat saját print és elektronikus médiumai
c.) politikai megfontolások (pl. a kormánypárti és most már helyben ellenzéki médiumok fölénye - beleértve a KESMA erejét is.
IV. Az eddigi munkája alapján Pécs számos lakójának - engem is beleértve - szüksége van a Szabad Pécsre!!!

feketeesfeher 2019.11.26. 22:40:33

"A magyar sajtótörténet abszurd lábjegyzete volna, ha......."

A mai magyar sajtó önmagában egy abszurd lábjegyzet.

Leginkább azért, mert úgy nincs, hogy úgy látszik, mintha lenne.
(jó, nem magyar sajátosság)

Ha valaki nem akar fizetni azért, amit olvas, akkor nem érdekli az, amit olvas.
A mai magyar társadalom elenyésző százaléka gondolja úgy, hogy fizetnie kéne az olvasásárt, pedig nincs messze az az időszak, amikor az emberek pénzt adtak az újságért.

Nem, én sem vagyok sokkal másabb mint a magyar társadalom többsége.
Én is csak akkor kezdtem fizetni a tartalomért, amikor rádöbbentem, hogy az ingyenes elképesztően unalmas.
Kábé 10 perc, és vége a kíváncsiságnak.
De nem ez lesz a többség.

Zöldi László 2019.11.27. 12:16:39

@feketeesfeher: Eljutott hozzám egy szerkesztőségi közlemény, miszerint 36 óra alatt 1 millió 360 ezer forint gyűlt össze. A Hadházy Ákoshoz köthető Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány pl. 100 ezer forintot utalt át. Sokan lájkolták a közleményt, köztük egy bizonyos Bognár Szilvia is. Lehet, hogy csak névazonosság, de így hívják a kommunikációért felelős alpolgármestert is. Két eset lehetséges: 1. Nagy kő esett le a szívéről, hogy az önkormányzatnak nem kell támogatnia a tőle független portált. 2. Az önkormányzat úgy támogatja hirdetési pénzzel a szerkesztőséget, hogy nem kér érte lojalitásban megnyilvánuló ellenértéket.

DFK 2019.11.27. 22:22:51

Hát a szent piac majd dönt.