Médianapló

Médianapló - Vitray milyen családba született?

2018. július 22. 09:57 - Zöldi László

Lefülelt mondatok című heti rovatomba eddig ötven gondolatot emeltem át a Független Hírügynökség kínálatából. Ebből harminc Lendvai Péter interjúiból való. A kolléga úr jó interjúkat készít, ám eközben bizonytalan a helyesírása. Valószínűleg tehetséges pályakezdőről van tehát szó. Bár néha az a benyomásom, mintha álnéven újságíróskodna, mert otthonosan mozog a jóval idősebb beszélgetőpartnerek életében is.

A hamarosan 86 éves Vitray Tamást simán letegezte, sőt, a szövegből az is kisejlik, hogy már a múlt század utolsó harmadában ismerték egymást. Nem lepődnék meg, ha mégis kiderülne, hogy rutinos újságíróval van dolgunk, aki sokat dolgozik, az őt foglalkoztató szerkesztőség azonban megspórolta az olvasószerkesztő fizetését. Épp a tegnap megjelent interjúban található egy mozzanat, amelynek megítélése még az olvasószerkesztőn is túlmutat. Felelős szerkesztőre lett volna szükség, aki végiggondolja az interjúkészítő munkamódszerét.

A pályakezdő (vagy rutinos) újságíró ugyanis ezt kérdezte a magyar tévériporterek legtekintélyesebbjétől: „A Wikipédiában olvastam, hogy izraelita szülők gyermeke vagy…” (A sejtelmes három pontot nem én tettem ki, hanem a szerző.) Vitray Tamás az egyik könyvében részletesen megírta 1944/45-ös állapotát, és azt, hogy nyolc hozzátartozóját veszítette el, köztük az édesanyját és a nagyapját is. A kérdés mégis esetlennek, sutának, ügyetlennek hatott. Ennél határozottabban azért nem fogalmaznék, mert nem tudom, hogyan döntenék ama bizonyos szerkesztő helyében.

Elvégre Vitray gyakran szerepelt a bulvársajtóban, és ha bármiről kérdezték, őszintén és szellemesen válaszolt. Amikor például a házasságait firtatták, ezt felelte: „Nyugodt családi hátteret én többször is teremtettem.” (Képes 7, 1990. január 13.) De ha már egy kíváncsi újságíró leás nála a gyökerekig, vajon miért finomkodik azzal a fránya izraelita jelzővel? Ha nem e bejegyzésben tűnődnék, hanem szemináriumon beszélgetnék az újságírással kacérkodó diákokkal, jót vitatkozhatnánk az interjúkészítés fortélyairól és etikájáról. Most várom a hozzászólók kommentjeit, emberségükből hátha többre telik az indulatszavaknál.

Mellesleg Vitray Tamás nem köntörfalazott. A körülményesen és talán indokolatlanul megfogalmazott kérdésre egyszerűen válaszolt: „Zsidó családba születtem.” Az agg, de teljes szellemi vértezetben megnyilvánuló riporternek a sejtelmes három pont helyett egy piros pontot adtam.      

134 komment
süti beállítások módosítása