Médianapló

Médianapló - L. Simon sajtóalapja miért nem valósítható meg?

2015. május 16. 10:24 - Zöldi László

Olvasom a mai újságokban, hogy a kormány kivette az adócsomagból a reklámadó-törvény módosítását. A veszély egyelőre elhárult a médiacégek feje fölül, az Európai Unió ugyanis elégedetlen a módosítási szándékkal. Elfogadja, hogy ötven százalékról annak egytizedére csökkent volna az adónem, azt viszont kifogásolja, hogy ama vállalkozások, amelyek évi százmilliónál kevesebb bevételre tesznek szert, a nulla százalékos kategóriába tartozzanak. Mindenkinek fizetnie kéne tehát, ami nem jó hír a média iparágnak.

E bizonytalan helyzetben másodlagos, amit tegnap hozott szóba L. Simon László. Annak idején a Fidesz-kultúrpolitikus vette nevére az eredeti reklámtörvény-tervezetet, és a Mandinernek adott interjúban most ezt mondja a sajtóról: „Sajnos az akkori javaslatom, hogy hozzunk létre egy alapot erre, elhalt. Pedig nem volna butaság olyan programot indítani, amely a minőségi újságírást szolgálja.” Sok ellenzéki értelmezővel ellentétben nem becsülném le L. Simont. Bár alkata hasonló, mégse sorolnám a kihízott, rosszul öltözött, félművelt Fidesz-káderek közé. Ismerem az irodalmi előéletét, olvastam a nyilvánosságról írott, figyelemre méltó tanulmányát. Ízlését jónak tartom, bár olykor hajlamos feláldozni a pártszerűség oltárán.

Idézett javaslata sem ördögtől való. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy átvette a Nyugat-Európában és Skandináviában meghonosodott módszert, noha a sajtóalap elé bizonyára szívesen biggyesztené a nemzeti jelzőt. A Nemzeti sajtóalap nem szüntetné meg a reklámadó sarc-jellegét, de legalább azzal vigasztalná a médiavállalkozásokat, hogy a befizetések egy része visszacsorogna a szakmába, még ha nem is föltétlenül náluk kötne ki. A reklámadó következtében sok cég menne tönkre, a Sajtóalap azonban életben tarthatna néhány szerkesztőséget, amely azért veszteséges, mert értéket teremt.

Csakhogy a reklámadóról zajló vitában legalább öt Fidesz-politikus fogalmazta meg, hogy mire kéne fordítani az államkincstári bevételt, és közülük L. Simon érve a „leggyöngébb”. De azért is kétséges, hogy megvalósítható az amúgy elhalt javaslata, mert a tőlünk Nyugatra és Északra kialakult Sajtóalap-gyakorlat olyan kurátorokat (döntnököket) feltételez, akiknek a tekintélyéből telik arra, hogy párttól és kormánytól függetlenül ítéljék meg a szellemi műhelyek színvonalát. Márpedig a Fidesz-kormányok legutóbbi fél évtizede azt bizonyítja, hogy az efféle döntési mechanizmus a következő három évben sem képzelhető el.          

süti beállítások módosítása