Ebben a hónapban háromszor is tűnődtem a miniszterelnök kommunikációjáról. Talán azért, mert a hivatalos honlapjáról kiderült, hogy az eddig eltelt három hétben beszélt a pécsi egyetem 650. évfordulóján, a 250 ezredik Széchenyi-kártya átadásán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, Oláh György Nobel-díjas vegyész temetésén, a Béres-gyógyszergyár részlegavatásán. És persze az országgyűlésben meg a Magyar Rádió péntek reggeli műsorában is. 

A három bejegyzést 45520-an olvasták, ami arra utal, hogy a miniszterelnök még érdeklődést vált ki a netezőkből. A kommentek azonban már azt sejtetik, mintha a megítélése változóban volna. A 124 hozzászólásból 59 átkozta, becsmérelte, csepülte, gyalázta, korholta, leszólta, mocskolta, nyüstölte, ócsárolta, pocskondiázta, szapulta, szidalmazta. A kommentelők vérmérséklete különböző, ám indulatuk egy irányba hat. Lehet erre azt mondani, hogy olyan helyen közlöm a Médianaplót, ahol túlnyomórészt azok böngészik a világhálót, akik nem rajonganak Orbán Viktorért. Csakhogy a kommentelők álneve ismerős a korábbi hónapokból is, amikor visszafogottabban értékelték a miniszterelnök megnyilvánulásait. Sőt, olyanok is akadnak, akik az év elején még dicsérték.

Keresem a jelenség okát. Arra jutottam, hogy hasonlít arra, amit a közvélemény-kutatók imigyen fogalmaztak meg: miközben sok értelmiségi elfordult a Fidesztől, mégsem csökkent a kormánypárt tábora, mert a lebutított üzenetek révén legalább annyi hívőre tett szert a kevésbé tudatos állampolgárok köréből. Van persze némi különbség az értelmiségiek és a kommentelők között. Az utóbbiak nem föltétlenül az iskolázottak közül kerülnek ki, érzelmeiket keresetlen módon fogalmazzák meg. Felületesek is, és csak álnév mögé bújva merik kifejezni a véleményüket, politikai aktivitásukat azonban nem vonnám kétségbe. Ők a jövő tavasszal biztosan elmennek szavazni.

Ha a Fidesz boszorkánykonyháján kuktáskodnék, azt firtatnám, hogy érdemes-é nyakra-főre szerepeltetni az ország legtapasztaltabb politikusát. Vajon hozza vagy viszi-e a szavazatokat, akit három évtized alatt mintha elkoptatott volna a mindenkori helyzethez alkalmazkodás (a köpönyegforgatás), a tokaji szőlőbirtok és a papa bányái körüli botrány, a felcsúti stadion és kisvasút, Mészáros Lőrinc és a Ráhel lábán álló vő? Egyszóval mindaz, ami egyre inkább borzolja a kétségkívül csúnyán beszélő kommentelők kedélyét, és kezd nemkívánatos rendszerré összeállni a tudatukban.