Médianapló

Médianapló - Mi legyen a kormányközeli kézbe került vidéki sajtó kirúgott munkatársaival?

2017. május 08. 10:07 - Zöldi László

A tegnapi bejegyzésben megemlítettem, hogy a Vasárnapi Hírek közölte az egyik legfelkészültebb vidéki újságíró, Fónai Imre cikkét. Menedéket kínált tehát egy „államosított” újságtól, a Somogyi Hírlaptól elbocsátott kollégának. Ebből bontottam ki ama kérdést, vajon mi lesz a dél-balatoni térség talán legjobb ismerőjével - és a hasonló okból elbocsátott sorstársaival -, ha majd a hetilap egyesül a Népszavával. Az immár csupán egyetlen baloldali napilap ugyanis még nem jutott el odáig, hogy kitörjön a közép-magyarországiság kelepcéjéből.

Sosem öröm pontosítani egy állításunkat, most mégis szívesen teszem. A Népszava mai számában napvilágot látott Fónai Imre cikke egy Somogy megyei falu, Karád szőlőbirtok-viszonyairól, ami azt sejteti, hogy a nemrégiben újjászervezett szerkesztőség nem éri be a fővárossal és vonzáskörzetével. Valószínűleg eddig sem érte be, csak éppen nem volt pénze a tudósítói hálózat megszervezéséhez. Néhány hónapja viszont pénz állt a házhoz, állítólag több mint egymilliárd forint, amelynek eredetét azonban egyelőre nem sikerült megosztani a nyilvánossággal. Eme ironikus félmondat mégsem gátol meg abban, hogy elismerjem: jó útra lépett a Népszava egy tapasztalt riporter foglalkoztatásával.

Nem föltétlenül azt szorgalmazom, hogy a patinás napilap nyújtson menedéket mindazoknak, akiket a tizenkét megyei napilap „államosítása” után bocsátott el az új tulajdonos. Két elv ütközik ugyanis egymással. Az egyik az, hogy a Népszava már alkalmazta a tavaly októberben kormány-segédlettel megszüntetett Népszabadság tizenhét munkatársát, köztük hármat az ország legjobb tudósítói hálózatából. A másik elv pedig az, hogy hely kéne a megyei napilapok hajdani munkatársainak is. Ha például Ungár Tamás, a Népszabadság volt baranyai-tolnai tudósítója rendszeresen dolgozik a Népszavának, nem biztos, hogy jut lehetőség a Pécsett szerkesztett Dunántúli Napló négy elbocsátott munkatársának is.

Amennyiben biztosra vehetnénk, hogy nem a kormányzati, Brüsszelt megállító hirdetésekből újulgat az ellenzéki sajtó, akkor érdemes volna áttekinteni a vidéki újságírás sanyarú helyzetét. Az a benyomásom, hogy az állás nélkül maradt Népszabadság- és megyei napilap-munkatársakból olyan válogatottat lehetne létrehozni, amelynek tagjai státusz nélkül, szabadúszóként is behozhatnák a nyilvánosság beszűkült fórumaira az egész országot.          

4 komment
süti beállítások módosítása