Médianapló

Médianapló - Ügynök volt-e Orbán Viktor?

2017. március 18. 04:29 - Zöldi László

E hét azzal kezdődött, hogy az országgyűlésben Vona Gábor ellenzéki politikus, a Jobbik nevű párt elnöke tetemre hívta a miniszterelnököt. Régi vádat melegített föl: Orbán Viktor állítólag kapcsolatban volt a Kádár-rendszer titkosszolgálatával. Feltételezését a miniszterelnök visszautasította, ám a vita azóta sem ült el. A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám az egyik tévéstúdióban tovább ütötte a vasat, Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pedig igyekezett hárítani. Még a volt SZDSZ-politikus Horn Gábor is beszállt a purparléba, amidőn kifejtette, hogy sok rosszat tudna elképzelni a miniszterelnökről, titkosszolgálati kapcsolatot azonban nem. Feltételezések ütköztek tehát feltételezésekkel, konkrétumokkal vagy pláne bizonyítékokkal senki sem rukkolt elő. Így zajlik egy politikai vita a XXI. századi Magyarországon. A téma iránt érdeklődőknek hadd segítsek egy Médianapló-bejegyzéssel, amely a Klubháló.hu című portál digitális felületén jelent meg 2005. június 28-án, kedden.

Az Orbán-titok

 

A Fejér Megyei Hírlap tegnapi számában csöndes szenzáció látott napvilágot. Egy Mózes Miklós nevű nyugalmazott ezredes írt figyelemre méltó cikket a levelezési rovatba Orbán Viktor és a Kádár-kori katonai elhárítás kapcsolatáról.

A szerző szakszerű hozzászólásaival korábban is találkoztam; soha nem rejtette véka alá, hogy a titkosszolgálattól ment nyugdíjba. Ezúttal azt fejtegette, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben Orbánt kétszer hívták be. Először egyetemi előfelvételisként fordult meg a zalaegerszegi laktanyában, és akkor a katonai elhárítók nem tartották alkalmasnak a beszervezésre. Másodszor az évtized végén vonultatták be, de már mint viszonylag ismert embert, akit egy időre el kéne takarítani az útból. A katonai elhárítás tervet készített az ellenzéki politikus semlegesítésére. „Ami azonban ezután következett, az a titkosszolgálati munka megcsúfolása, a kapkodó dilettantizmus tipikus esete” - jegyezte meg évtizedek múltán is dühösen a szakmaiságában megsértett ezredes.

Slendriánságból ugyanis Egerszeg helyett Tatára vonultatták be Orbán Viktort. Dél-Dunántúlon készültek a beszervezésére, Észak-Dunántúlon viszont azt sem tudták, hogy ki fia borja. Olyannyira nem, hogy a tatai harckocsi-dandár politikai tisztje kiemelte a jogvégzett fiatalembert, és írnokként alkalmazta. Majd amikor a tegnapi cikk szerzője mint aktív elhárító fölfedte előtte a titkosszolgálat lapjait, a későbbi, 1998 és 2002 közti miniszterelnököt áthelyezték ugyan Zalaegerszegre, ő azonban úgy hárította el a beszervezést, hogy „önvédelemből rám, a dandár elhárító tisztjére hivatkozott. Nem is csodálkoztam azon, hogy néhány nap múlva kaptam egy üzenetet: Orbán megérkezett, jól van, én meg tehetek neki egy szívességet.”

A beszervezés, és ami ezzel manapság egyet jelent: a kompromittálás lehetősége meghiúsult. Illetve a jelenlegi ellenzék vezérét, Orbán Viktort lehetetlen volna kompromittálni, ha nem e sorok írója volna szinte az egyedüli Budapesten, aki belenéz a megyei napilapokba. Tisztelt kollégáimnak a fővárosi szerkesztőségekben ugyanis fogalmuk sincs a fehérvári újságban megjelent szenzációról. Megjósolható, hogy a választási kampány közeledtével a szociálliberális lapokban újra meg újra szóba kerül majd Orbán Viktor és a katonai elhárítás titokzatos kapcsolata, a másik oldalon pedig felháborodva utasítják el a sugalmazást. Holott a Fideszhez közel álló budapesti újságírók akár cáfolhatnák is, ha olvasnának vidéki napilapokat.  

147 komment
süti beállítások módosítása