Az a benyomásom, hogy Magyarországon még nincs médiatudomány. Van viszont néhány médiatudós, akiknek a nézeteiből előbb-utóbb tudomány lesz. Eme ellentmondással magyarázható, hogy ha a kommunikáció szakos diákoknak kifejtem álláspontomat egy-egy folyamatról, akkor a kollokviumon nemcsak e felfogás ismeretét kérem számon, hanem a vele gyökeresen ellentétesét is. Azt pedig a vizsgázóra bízom, hogy melyik véleményt tartja meggyőzőbbnek.

A minap például kifejtettem, hogy Mikler Roland kézilabda-kapus 30 soros Facebook-bejegyzésében 33 helyesírási hiba tűnt fel, miközben az egyik országos napilap úgy idézett belőle, hogy munkatársa kijavította a hibákat. Kárhoztattam ugyan a tapintatos eljárást, az újságot azonban éppen csak megemlítettem. Visszafogott az a feltételezés, hogy nem lesz az egyedüli, amely lehúzza a fölösleges vesszőket, és a „sz@r” kifejezés helyett a trutyit használja. Bejött a számítás. A dunaújvárosi és a veszprémi napilap ugyancsak javítgatta a kapus vereség utáni, zilált hangulatjelentését. Érthető az igyekezetük: a Duna menti városban született, ott is érettségizett a bejegyző, aki jelenleg a Balaton felvidéki kézilabda-fellegvár állományába tartozik.

Magától értetődő, hogy az újságíró-szemináriumon feszegetem az efféle ellentmondást. Jó kis vita kerekedhet belőle, amely a diákok épülését szolgálja. Van azonban még egy ok, amely indokolja, hogy e szakmai rovatban is eltűnődjünk a jelenségről. Nemcsak Mikler Roland igényelt magának üzenőfalat a közösségi oldalon, az ismert személyiségek (celebek) körében divat lett jelen lenni a Facebook-on. Akik olvasták már a politikus Szanyi Tibor, az üzletember Széles Gábor, a műsorvezető Görög Zita, az élsportoló és műsorvezető Kovács (Kokó) István bejegyzéseit, tudják, hogy olyanok is élnek a nyilvánosság eme lehetőségével, akiknek van mire szerénynek lenniük, ha a gondolataik megfogalmazásával próbálkoznak.

Nemcsak főiskolai-egyetemi szemináriumokon, a nyilvánosság tágasabb fórumain is érdemes tehát szóba hozni a jelenséget. Ha újságban vagy portálon idézünk a közösségi oldal keresetlen szavakkal és fölösleges írásjelekkel tarkított bejegyzéseiből, e sorok írója szerint ragaszkodnunk kéne az eredeti szöveghez. Ettől válik hitelessé az idézet. Elismerem, hogy a szerkesztői gyakorlatomon kívül más, tapintatosabb felfogás is létezik. Szomorú, hogy az említett esetben egyszerre három napilap alkalmazta.