A tegnapi bejegyzésben arról tűnődtem, hogy a tegnapelőtt elhunyt politikus 1989. január 28-án miként jelentette be 1956 átértékelését. S ha a „népfelkelésből” botrány lesz, hogyan tekinti majd járulékos veszteségnek az őt megszólaltató újságírók feláldozását. Ehhez szólt hozzá Főgebra, és mellékelte Pozsgay Imre cikkét a Petőfi Népe 1957. december 15-i számából.

Ilyesmik találhatóak benne: „sunyi bábák”, „tépett szájú, hasított körmű sok kis senki”, „hátuk mögött úri bitangok”. A következtetés pedig ez: „színtiszta, steril ellenforradalom”. A szerző 24 éves volt, nyáron vette át diplomáját a Lenin-intézetben, és Kecskeméten helyezkedett el, a megyei pártbizottság Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemén. Vajon a paraszti családból származó, első generációs értelmiségi szívből írta az idézett jelzőket? Vagy belépőnek kérték tőle a karrierhez? A választ talán sosem tudjuk meg, bár annyi elkönyvelhető, hogy innen jutott el az 1989-es bejelentésig.

A sors úgy hozta, hogy 1957 végén olvastam a cikket, de aligha fogtam föl az értelmét. 12 éves voltam, és naponta átnéztem az újságokat a kecskeméti Katona József Könyvtárban, a megyei napilapot az első betűtől az utolsóig. S mert épp most kezdeményezte egy fészbukos ismerős, hogy írjuk meg, miként éltük át ötvenhatot, a pozsgays alkalmat használom fel arra, hogy közre adjam a tapasztalataimat. Elég lesz rájuk e bejegyzés második fele.

A külvárosból nem jutottam be ama eseményekre, melyek a főtéren zajlottak. Csak hallomásból szereztem róluk tudomást, miközben a 23-a utáni napokban már a színház melletti ÁVH-székházban bóklásztunk barátaimmal a folyosóra szórt papírlapok között. Izgatta fantáziánkat a titkos alagút, amelyről szintén hallottunk, de végül is nem találtuk meg. Feltűnt viszont, hogy a vattázott és bőrrel fedett ajtókat felvágták, kilógott belőlük a hangelnyelő kóc. Aztán hazamentem, és a szüleim néhány napig nem engedtek ki az utcára. Kopogott azonban a tetőcserép, mert a reptérről felszállt gépek lőtték a közelben lévő Cigányvárost.

Az orosz tankok bevonulása után megzörgették az ajtónkat. Katonaféle nyomakodott be, és közölte, hogy az ablakunk előtt, a fa alatt golyókat talált. „Hogy kerültek oda?” Apám remegő hangon mesélte el, hogy repülőgépekről valók. A pufajkás bácsi hitt neki, de a biztonság kedvéért még benézett a ruhásszekrénybe, és dobtáras géppisztolyával félretolta anyám szoknyáit. Ezzel a mozdulattal teljesedett ki egy kecskeméti kisfiú 1956-os élményköre.