Tegnap délelőtt tíz körül föltettem egy bejegyzést a baloldali sajtóról. Erre reagált tizenhat órával később FikkFakk: „Életképes-e a sajtójától megfosztott mszp és liberális oldal? Szarok rá, de inkább remélem, hogy nem.” Az MSZP-ből kiszakadt, gyökereiket keresgélő pártokról, a baloldal széttöredezettségéről tűnődtem, és a liberális szót le sem írtam. Fölösleges persze vitatkozni. Az álneves kommentelő nem tudott aludni, és hajnali két óra kilenc perckor, amikor a számítógép elé ült, aligha fogta fel, hogy mit olvasott.
Tegnap árnyaltabb vita bontakozott ki a közösségi oldalon. Névvel fejtették ki álláspontjukat a kollégáim, akiket a tatabányai, illetve a nyíregyházi szerkesztőségben ismertem meg. Tóth Ilona a baloldalhoz sorolta a megyei lapokat, bár „most a Fidesz markában vannak”. Marik Sándor szerint azonban „A megyei lapok nincsenek a Fidesz markában, mert tőkeerős külföldi cégek tulajdonában vannak.” Ők ketten nálam jobban ismerik a hangulatot. Helyzetértékelésükhöz annyit fűznék hozzá, hogy a megyei napilapok olvasása közben mindkettejük tapasztalatával szembesültem.
Az a benyomásom, hogy a rendszerváltás óta akkor van csúcsformában a megyei sajtó, ha kettős hatalom érvényesül az országban. Ha egy párt az országgyűlési választáson nem éri el a kétharmadot, a választók hajlamosak előnyben részesíteni az ellenzékét a fél év múlva esedékes helyhatósági voksoláson. A megyei önkormányzatban általában kormánypárti többség jön létre, sok önkormányzati testületet viszont helyben az ellenzék ural. A megyei napilap kiadóhivatala ekkor köt szerződést az ilyen meg az olyan többségű önkormányzatokkal, és évente néhány tízmillió forintért vállalja, hogy érdememben foglalkozik az eseményeikkel. Ennek formája szerkesztőségenként változik, a semlegesség azonban jóindulatú marad, és leginkább korrekt tudósításokban nyilvánul meg.
Az egyensúly akkor bomlik meg, ha egy párt túlgyőzi magát, és kivörösödik vagy besárgul az ország. A kétharmados Fidesz-kormányzás hatodik évében a hatalmon lévők érvényesíteni próbálják akaratukat a megyei sajtóban. Azt vettem észre, hogy a befolyásuk mégsem korlátlan. A megyei közvélemény hangadói, a publicisták netadó-, gyermekéhezés-, földárverés-ügyben igencsak odamondogattak nekik. Amikor pedig a közelmúltban elhangzott Kövér Ákos lesújtó véleménye a nőkről, a megyei sajtó munkatársnői egyszerűen föllázadtak. Közölt jegyzeteik nem arról árulkodtak, hogy lapjuk a Fidesz markában volna.
