Médianapló

Médianapló - Korlátozható-e a kommentelés?

2015. június 24. 09:43 - Zöldi László

Egy bírósági ítélet nyomán vita robbant ki a hozzászólás szabadságáról. A strasbourgi nemzetközi törvényszék olyan határozatot hozott, amely az Európai Unió 500 millió polgára közül legalább 200 millió internetezőt érinthet. Valakinek ugyanis helyt kell állnia a digitális sajtóban megjelenő szélsőséges (sértő) álláspontokért. Vagy a kommentelőnek, vagy - ha álnév mögé bújik - a véleményét közlő szerkesztőségnek, esetleg az úgynevezett távhely-szolgáltatónak, aki a felületen helyet kölcsönöz a portálnak.

Őszintén szólva nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az ítéletnek. De nem azért, mert alábecsülöm a strasbourgi bíróságot. Azért inkább, mert rosszul számolok fejben. A határozat egy észtországi purparléról született, és 320 eurós büntetéssel végződött. Ezt megszoroztam ama háromszázzal, amennyit jelenleg a forint ér, és kijött nálam tízezer. Nem is olyan sok. Ha portáltulajdonos tanítványaimat havonta egyszer beperli valaki, akkor kibírják. A közgazdász fiam azonban felvilágosított, hogy egy nullát tévedtem. Az a büntetés százezer forint, amit viszont a digitális sajtóban dolgozó tanítványaim már nem viselnének el. Néhány elszánt perlekedő, és tönkre is ment a vállalkozásuk. Vajon megérdemlik a büntetést?

Vajon igaza van-e Kulcsár Annának, a Napi Gazdaság munkatársának abban, hogy „A hírközlő a bírósági eljárás kockázatát vállalja azzal, ha továbbra is úgy próbál érvényesülni a kereskedelmi versenyben, hogy utat enged a sok olvasót vonzó sértegető kommenteknek.”? A szerző okfejtése alapos, az idézett következtetését se vonom kétségbe. Csak éppen az a benyomásom, hogy a kattintási kockázat mellett van még egy körülmény, amely megnehezíti a szerkesztőségek dolgát. A digitális sajtó egyelőre nem termel annyi bevételt a tulajdonosoknak, hogy moderátort alkalmazzanak. Többet különösen nem, online üzemmódban például hármat naponta, a pályakezdő portálos tanítványaim pedig egyet sem. Ha nálunk is precedens értékűnek fogadják el a strasbourgi határozatot, akkor bizony a jogerős, tovább már meg nem fellebbezhető ítélet átrendezheti a digitális sajtópiacot.

Ezzel együtt is megszívlelendőnek vélem Majtényi László médiajogász álláspontját, amely a Népszava mai számában olvasható. A médiahatóság volt elnöke érzékeli a strasbourgi döntés ellentmondásait, mégis abból indul ki, hogy „Az internet nem jogmentes terület.” Azt már én fűzöm hozzá, hogy a kommentelők sem tartoznak az ártatlan bárányok közé. Csak aztán ezért a véleményért nehogy bepereljen valaki.   

8 komment
süti beállítások módosítása