Tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament viharos ülése után a miniszterelnökünk nemzetközi sajtókonferencián vett részt. A többnyire nem Magyarországról érkezett újságírók előtt ezzel kezdte: „Mi az önök kegyelemkenyerén élünk.” Ennél a mondatnál mindjárt le is ragadtam.

Orbán Viktor alighanem hízelegni akart a külföldi tudósítóknak, vagy legalábbis elnyerni a jóindulatú semlegességüket. Töredékes okfejtését úgy foglalnám össze, hogy lám, a politikusok kijelentenek valamit, a nyilvánosság képviselői pedig össze-vissza értelmezik a hallottakat, és ebből mindenféle kalamajka adódik. Különösen az olyan politikusok esetében, mint Orbán - fűzöm hozzá -, akik kedvelik a képes beszédet; a hasonlatot, a metaforát, amelyet magyarul is sokféleképpen lehet értelmezni, hát még ha szegény szinkrontolmácsoknak kell más nyelvekre fordítani. A tudósítók kérdéseiből azt vettem ki, hogy a teremben akadt néhány német újságíró is. Azon tűnődöm, vajon a tolmács mit mondhatott nekik. Itt van például az a fránya kegyelemkenyér kifejezés.

A Gnadenbrot-nak van egy második jelentése, a kegydíj. Csakhogy a politikusok aligha kapnak kegydíjat az újságíróktól, éppenséggel fordítva szokott lenni. De ha a nyilvánosság képviselői élnek a politikusok kegyelemkenyerén - amit lehet persze pénzre, de információra is fordítani -, akkor már nem is annyira élnek, mint inkább tengődnek. Van is erre egy német mondás: Gnadenbrot im Alter ist hart, die alte Zähne können’s nicht beissen. Így ültetném át magyarra: A kegyelemkenyér idős korban száraz (átvitt értelemben keserű falat), a régi fogak már nem képesek harapni. A tartalmi jelentése viszont inkább ez: A kegyelemkenyér kemény falat, kilazult fogak nem harapnak rá.

A miniszterelnök behízelgő mondatában az a reális tényező, hogy az általános választójog bevezetése, nagyjából a XIX-XX. század fordulója óta a politikusok számára létkérdés, miként hathatnak ama tömegekre, akiket korábban nyugodtan mellőzhettek. A merőben új helyzet lendületet kölcsönzött a tömegközlési eszközök fejlődésének, keletkezési sorrendben a rádiónak, a televíziónak, majd az internetnek is. E hármasról találta mondani szolgálatkészen az Országos Rádió és Televízió Testület hajdani elnöke, Kovács György: „A média a politika infrastruktúrája, amivel eljut az üzenet a választóhoz.” (Magyar Hírlap, 2004. április 26.)