Idegesítő, hogy úgy nyúlik a magyar-amerikai vita, mint a rétestészta. Most éppen buzgón értelmezik a kormánypárti vagy ellenzéki szakértők, vajon fecninek vagy emlékeztetőnek számít-e a papír, amelyet néhány napja hagyott a magyar külügyminisztériumban egy amerikai diplomata. Ahogy elnézem, lesz mivel később is elárasztani a nyilvánosság fórumait, a kommunikációs összecsapás egyhamar aligha fejeződik be. Engem azonban az foglalkoztat, hogy e hosszúra nyúló államközi konfliktus esetleg félreértésen alapul.

Az Obama-adminisztráció, ugye, korrupcióról beszél. Ama bizonyos „fecni” is azt tartalmazza, hogy az amerikai nagykövetség hányszor hívta föl a figyelmet olyan magyarországi jelenségekre, mint a trafikmutyi, a földmutyi és az áfa körüli purparlé. Csakhogy az Orbán-kormány a füle botját se mozdította, ezt vette zokon a világ legerősebb hatalma, és bekeményített. De mi van akkor, ha a jenkik olyasmit neveznek korrupciónak, amit a mi szabadon választott és immár másodszor is kétharmaddal megerősített kormányunk nem korrupciónak tart? A miniszterelnök nyilvános megszólalásaiból kihüvelyezhető, hogy amiről az ellenzék ötödik éve beszél, és az amerikai nagykövetség most visszhangoz - Orbán Viktor pénteki rádióinterjújából foglalom össze az egyik gondolatmenetet -, nem más, mint a keresztény középosztály helyzetbe hozása. Ha úgy tetszik: a jövedelmek nemzeti szempontból létfontosságú átcsoportosítása.

Mi van abban nyomozni való, hogy kormányunk elvette a trafikokat az eredeti bérlőktől, és felkérte a helyhatósági választáson hitelesített kormánypárti többséget, ugyan döntse már el, kik azok a szimpatizánsok, akik képesek felvirágoztatni a (nemzeti) dohányboltokat? Azt meg végképp nevetséges volna büntetőjogilag számon kérni, hogy a kormányunk visszavette az állami földeket azoktól, akik eddig művelték. Elvégre olyanoknak adta, akik méltóbbak arra, hogy fölvegyék utánuk az uniós támogatást. És ami azt a fránya áfát illeti, mi kivetni való van abban, hogy a nemzeti célokra gyakran áldozó magyar cégeknek elnézi az adóhivatalunk, ha egy kicsit cseleznek a forgalmi adóval?

Úgy rémlik, kormányzati nézőpontból csakugyan félreértésnek vélhető a jenkik indokolatlan hepciáskodása. Igazán beláthatnák, hogy két kultúra, két korrupció-felfogás ütközik egymással. A különbséget abban fedeztem föl, hogy Amerikában a gazdagok politizálnak, Magyarországon pedig a politikusok gazdagodnak.