Médianapló

Médianapló - Franciázás a fogalmazványban

2014. április 24. 10:11 - Zöldi László

A tegnapi bejegyzéshez Pór Vilmos is hozzászólt. Régi kolléga, dolgoztunk együtt, és a megbecsülés, azt hiszem, kölcsönös. Ezt írta: „Laci, részben igazad van, Szanyi (és sok más ’írástudó’) felelőssége a lapoknak leadott fogalmazványaival szemben vitathatatlan. De hol voltak, és mit csináltak a szerkesztők, akik az idézett írásokat megjelentették?”

Tegnap udvariasabb voltam, Szanyi Tibor sajtótermékeit ugyanis cikknek tituláltam, nem pedig fogalmazványnak. De értem Vili korholását, sőt el is fogadom. Ha a két politikusi eszmefuttatásban 69 helyesírási hiba ötlik szembe, csakugyan érdemes szellemi perverzióra gyanakodni, és pedzegetni a kéziratokat gondozó szerkesztők felelősségét is. Csakhogy ezt azért nem tehettem meg, mert a Médianaplóba harminc sornál többet sosem írok, és megtanultam, hogy a 2400-2500 karakternyi blogba csak egy téma fér bele. Szerencsére egy kolléga megszólalt az ügyben, és most kiegészíthetem a tegnapi okfejtést.

Az ellenzéki szerkesztőség nem tobzódik a pénzben. A munkatársai keveset keresnek, és sokat dolgoznak. Elvégre azokat is helyettesíteniük kell, akiket a menedzsment nélkülözhetőnek vélt. Ráadásul a médiafelületben szűkölködő ellenzéki politikusok küldik a kéziratokat, amelyekből kiderül, hogy közülük sokan helyesírási gondokkal küszködnek. Ezt korábban is sejtettük róluk, középiskolából hozott hiányosságaikat azonban eltakarták a körülöttük lévők. A hivatali stáb, amelyben mindig akadt egy írástudó, aki kigyomlálta a kéziratból a nyelvhelyességi hibákat. Vagy ha szerencséjük volt a politikusoknak, ellenzékbe szorulásuk után is előfordult a környezetükben egy értelmiségi, akiben megbíztak, és mielőtt leadták a nyilvánosságnak szánt gondolataikat, megmutatták neki.

Ha viszont az apparátus is elpárolgott mellőlük, és a családban, baráti körben sincs értelmiségi, már csak a szerkesztő állhat a közlés útjába. Véletlenül ismerem mindkét kollégát, aki a Népszavánál, illetve a Népszabadságnál „gondozta” a Szanyi-kéziratokat. Pór Vili megjárta mindkét szerkesztőséget, és talán nem is lepődik meg a feltételezésemen: a lestrapált rovatszerkesztők egymástól függetlenül dönthettek úgy, hogy ha már a nagyszájú politikus ki mert adni a kezéből helyesírási hibáktól hemzsegő kéziratot, megérdemli, hogy fogalmazványa a maga eredeti formájában kerüljön a nyilvánosság elé.        

komment
süti beállítások módosítása