Médianapló

Médianapló - Orbán kontójára konteózik-e Gyurcsány?

2017. május 17. 10:50 - Zöldi László

A Klubrádiónak van egy tájékoztató jellegű műsora. Az elmúlt huszonnégy óra legérdekesebb kérdéseire szakemberek telefonon válaszolnak. Az Esti gyorsot tegnap Kárpáti Iván vezette, akit majd’ mindig meghallgatok. Kellemes a hangja, felkészült hírszerkesztő, ráadásul a kilencvenes évek második felében még tanítottam is a szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatán.

Ezúttal is rövid jegyzettel vezette be a kérdezősködést, Gyurcsány Ferenc legutóbbi megnyilvánulásáról csipkelődött. Arról számolt be, hogy a volt miniszterelnök Kálmán Olgával orbánozott. Glosszája friss és csúfondáros volt, vesztére azonban azt fejtegette, hogy ama bizonyos beszélgetés az ATV-ben hangzott el. Vagy nem mutatta meg senkinek a jegyzetét, hogy olvassa már el, hátha talál benne elírást, vagy megmutatta ugyan, de a Klubrádiónál abból indultak ki, hogy Kálmán Olga még az ATV stúdiójában dolgozik. Csakhogy néhány hónapja átigazolt a Hír TV-hez, és ezt azért illett volna észrevenni.

Ami pedig Gyurcsány Ferenc hetek óta csordogáló sejtetéseit illeti, nehéz eldönteni, hogy kontóról vagy konteóról van-e szó. A conto eredetileg az olaszból származik, és számlát, bankok esetében folyószámlát jelent. A konteó a latin conspiratio (együttműködés, összeesküvés) szóból örökült át az angolba, így lett conspiracy theory (KONspirációs TEÓria), melyből egy kitűnő nyelvérzékű magyar blogger néhány betűt önálló kifejezéssé formált. A konteót alighanem mi, értelmiségiek tettük divatossá. Nem bírjuk elviselni, hogy olykor képtelenek vagyunk racionális érvekkel összefüggést találni két jelenség között, ezért elképzelésekkel, feltételezésekkel, jól hangzó magyarázatokkal töltjük ki a hiátust.

Nem mennék bele az Orbán Viktor nevéhez köthető (vagy nem köthető) külföldi bankszámlák értelmezésébe, mert akár még az is kisülhet, hogy van bennük valami. Mindazonáltal kommunikációs szempontból figyelemre méltó Gyurcsány Ferenc bejelentkezése. Feltűnhetett neki, hogy Botka Lászlóval és Vona Gáborral szemben lemaradt a kihívó szerepéről, és bedobott valamit a köztudatba. Ez lett a szövevényes ügy, amelynek sejtelmes részleteit titokzatos arccal adja elő. De mert sokadszorra sem jött elő a dokumentumokkal, a nyilvánosság csapdájába esett.

A volt miniszterelnök akkor járna jól, ha már időszerűbb kérdésekről faggatnák, azok a fránya újságírók azonban leragadtak annál, vajon miért konteózik a jelenlegi miniszterelnök kontójára.      

23 komment
süti beállítások módosítása