Médianapló

Médianapló - Az önmagával körülvett ország

2016. február 29. 10:17 - Zöldi László

Orbán Viktor tegnap délután megtartotta 18. évértékelőjét. Az újságírók tudósítottak róla, tegnap este a digitális portálokban, ma reggel pedig a napilapokban. Jó érzékkel emelték ki az ütős mondatokat, az viszont, amelyik engem foglalkoztat, hiányzik az összeállításokból. Idézem: „Ismerjük persze a szakállas viccet is, miszerint Magyarország az egyetlen ország a világon, amely saját magával határos, ráadásul köröskörül.” Hálás vagyok a miniszterelnöknek, megoldotta egyik gondomat.

Csökkentett szénhidrát tartalmú kávéfajta kiürült dobozában gyűjtöm azokat a képeket, hasonlatokat, jellegzetes szófordulatokat, sémákat és kliséket, amelyek úgy rögzültek a köztudatban, hogy a valóságalapjuk bizonytalan. Orbán Viktor előbbre jár a szállóige-történeti nyomozásban, mert ő már kiderítette, hogy szakállas vicc az önmagával határos Csonka-Magyarország képzete. Logikus, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum után születhetett, alighanem egy pesti kávéház törzsasztalánál. Szájról szájra terjedt, és a rendszerváltás után az akkor még ellenzéki politikus is beszállt a terjesztésbe. Ezt nyilatkozta Szegeden: „Geopolitikai sajátosság, hogy Magyarország a világ egyetlen országa, melyet saját maga vesz körül.” (Délmagyarország, 1996.04.30.)

Csakhogy nem Orbán vette föl a kávéházi fonalat. A színész Eperjes Károly előbb fejtegette Győrött: „A világtörténelem egyetlen olyan országa vagyunk, amelyet saját korábbi maga vesz körül.” (Kisalföld, 1996.01.06.) Ott loholt a nyomukban Torgyán József, a kisgazda politikus, aki magának tulajdonította az elsőséget: „Köztudomású sokat támadott definícióm: Magyarország a földkerekség egyetlen olyan országa, amelyet önmaga határai vesznek körül.” (Új Magyarország, 1996.08.05.) Még egy közismert személyiség csatlakozott hozzájuk, bár erdélyi író lévén ritkábban fordult meg budapesti asztaltársaságokban. Sütő András az egész világot emlegető Orbán Viktornál szerényebben fogalmazott:: „Magyarországon kívül Európának egyetlen olyan állama sincs, amely köröskörül hajdani önmagával lenne határos.” (Magyar Nemzet, 1997.12.20.)

Akadt persze még néhány vérszegény kísérlet, leginkább újságírók tollából, de ha azt keressük, aki a rendszerváltás után először körvonalazta Magyarország sanyarú állapotát, a Tolnai Népújság 1993. szeptember 4-i számában találhatjuk meg. Szakály Ferenc történész velősen foglalta össze a helyzetet: „Trianonban hazánkat szabályszerűen körülmetélték.”

 

 

20 komment
süti beállítások módosítása