Médianapló

Médianapló - Orbán és a többes szám

2015. február 10. 10:56 - Zöldi László

Olvasom a Népszabadság mai számában, hogy Orbánék „Ezúttal valóban kész vezetőket avattak”. Aztán rájövök, hogy a cím valójában ez: „Ezúttal valóban kész vezetéket avattak”. Méghozzá a magyarországi Tököl és a szlovákiai Kistompa között. A ’valóban’ arra utal, hogy Robert Fico és Orbán Viktor egyszer már fölavatta a jobb sorsra érdemes vezetéket, de akkor még nem volt mibe torkollnia. Most már talán van. A tudósító fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a két miniszterelnök tegezte egymást. Találtam azonban ennél érdekesebb mozzanatot is.

A kormányfőnk belekezdett egy összetett mondatba, melyben akadt egy többes számú alany, a mellékmondatot mégis ’amely’-lyel indította. Vagyis a főmondat alanyát nem egyeztette a vonatkozó névmással. Nem nagy ügy, napjában százszor szembesülünk vele. Azt jelenti, hogy a vétkes olyan középiskolába járt, ahol a magyartanár nem tartott nyelvtan órákat, talán azért sem, mert bajban volt az anyanyelvével. Igen ám, csakhogy a kétséges értékű protokolláris eseményen történt valami szokatlan. Orbán Viktor az ’amely’ után egy pillanatra leállt, majd imigyen ismételte meg a szót: „amelyek”. Pontosította önmagát, legalább utólag egyeztette a többes számú alannyal a vonatkozó névmást.

Nem állítom, hogy e mozzanat határozza meg a magyar nemzet sorsát. Annyi jelentőséget mégis tulajdonítanék neki, hogy ismeretségi körömben hetenként egyszer fölteszi valaki a közösségi oldal üzenőfalára azt a fényképet, amint a miniszterelnök éppen kidugja a nyelvét. Ebből vonja le a következtetést, hogy Orbán Viktor valamilyen idegbetegségben szenved, állítólag ezért tűnik el rendszeres időközönként egy osztrák gyógyintézetben. Soha senki nem mondja ki, de az ismétlődő vágyálmokból fölsejlik, hogy a beteg Diktátor előbb-utóbb majd csak elenyészik a hazai közéletben.

Velük ellentétben nem gyűlölöm Orbánt, igaz, nem is szeretem. Érdekel viszont a személyisége, a pályafutása, még egy könyvem is van a kommunikációjáról. S miközben kétségkívül kiette magát az ifjúkori vonalaiból, azt a szívességet már nem teszi meg nekünk, hogy a teljhatalomból gyógyintézetbe távozzék. Ha rajta múlik, tíz év múlva nem az MLSZ elnökeként, nem Felcsút polgármestereként, még csak nem is a székesfehérvári ügyvédi kamara elnökeként vonul nyugdíjba, hanem Magyarország koronázatlan uralkodójaként. A nyilvánosság előtt addig is kontrollálja önmagát, ha egy összetett mondatban az alanyt kell egyeztetni a vonatkozó névmással.    

27 komment
süti beállítások módosítása