A tanítványom parlamenti tudósítóként dolgozik. Szívesen állnak szóba vele a politikusok, mert inkább csipkelődik, mint vádaskodik, és sosem lépi túl a köz- meg a magánélet közti határvonalat. Interjúiban mindig találtam szállóige-gyanús mondatot, mostanában azonban történt valami. A legutóbbi három beszélgetéséből hiányzott az ütős gondolat, amelyet átmenthettem volna az egyik portál számára készített heti válogatásba. Újra olvastam az interjúkat, és alighanem rájöttem a válaszra.

A volt gazdasági miniszter az állami felsőoktatásban professzorkodik, és bár nem tetszik neki az Orbán-féle gazdaságpolitika, mégsem áll ki a nyilvánosság elé. A bankvezér érzi, hogy a kormány akár félre is söpörheti, de annyi szálon kötődik a hatalomhoz, hogy bársonyos szavakba csomagolja a kritikáját. A volt polgármester pedig éppen vár egy állami funkcióra, és esze ágában sincs a gazda kezébe harapni. Akik tehát függenek a mindenható miniszterelnöktől, óvatosak, visszafogottak, kivárnak. Mentalitásukból aligha lesz ütős, csípős, szellemes általánosítás. A harmadik interjúban mégis találtam valamit, amely nem emlékeztet ugyan a szállóigékre, de jelzi a Fidesz-politikusok gondolkodását.

Kósa Lajos kifejtette, hogy az újságírók hiába húzzák rá a vizes lepedőt, a háromnapos új-zélandi kiruccanás „Nem érte el a havi fizetésem kétharmadát.” Ez a kétharmad nem az a kétharmad, amelyet 2010 óta a társadalmi támogatásuk bizonyítékaként említenek a kormánypárti politikusok. Ez már a sarokba szorítottak szűkölése. Az egyik napilap kiszámolta, hogy a mintegy milliós fizetésből az országgyűlési hivatal mennyit utal át a volt debreceni polgármester számlájára, és azt is, hogy ennek mennyi a kétharmada. Márpedig a félmillió forintból aligha telik a világ egyik leghosszabb légi útjára, a Rolling Stones-koncert jegyére, a napi harmincezres szállodaszámlára és a kikötőben eszegetett tengeri herkentyűkre, amelyekért Kósa Lajos sosem fizetett többet háromezer forintnál.

De nem is az a lényeges, hogy van-é ellentmondás a jövedelme és a kedvtelése között. Jellemzőbb, hogy a regnáló hatalom ötödik évében zélandnyira távolodott a havi 22 ezer forintos segélyből vagy 47 ezer forintos közmunkából tengődő százezrektől. Olyasmivel érvelt a nyilvánosság előtt, amitől kinyílik zsebü(n)kben a bicska. Lehet, hogy árulkodó mondata nem emelhető át egy heti összeállításba, de annyit azért megér, hogy ma harmincsornyit tűnődjek rajta.