Médianapló

Médianapló - Veszítve nyert-e a Fidesz?

2014. október 15. 10:39 - Zöldi László

Tegnapi bejegyzésemet vita követte az Index.hu-n. Két vélemény ütközött. Az egyik szerint az országos képbe azért csempésztem a civil színt, hogy elhalványítsam Orbán Viktor győzelmi jelentését. A másik szerint „Valahogy minden választásra rátelepednek a pártok.” A második értelmezés áll közelebb a szándékomhoz. Olyasmire hívtam föl a figyelmet, ami jószerint kimaradt az eddigi értékelésekből: a Fidesz veszítve nyert.

Elismerem, hogy a városokban kétségtelen a kormánypárt elsősége. A tízezernél kisebb településeken azonban nem pártalapon dőltek el a dolgok, a független jelöltek taroltak a polgármester-választáson. Fölényüket két megye, Csongrád és Győr-Moson-Sopron adataival próbáltam érzékeltetni. A Délmagyarország és a Kisalföld című napilapok tanúsága szerint a független és a pártlogóval indultak aránya 201:23 lett. (Az utóbbiak között 15 a leplezetlenül Fideszhez tartozó polgármester.) Tegnap se állítottam persze, hogy harminc soros bejegyzésem elemzés volna, ehhez édeskevés két megye adattára. Mára viszont már értelmezhető két további megye településlistája is, a szombathelyi Vas Népe és a veszprémi Napló nyomán.

Az aránypár 367:30, megint csak a független (civil) polgármesterek javára. A nyíltan pártelkötelezettek között 24 a fideszes, három a jobbikos, egy-egy pedig a szocialista, a DK-s és a KDNP-s. Ebből túlzás levonni ama következtetést, amit a miniszterelnök engedett meg magának a parlamentben, hogy pártja „óriási fölénnyel” nyert volna. Értem, hogy egy politikus nem várhatja meg az átfogó elemzéseket, de az értékelésre vállalkozó politológusoknak és újságíróknak talán mégis érdemes volna tanulmányozni a megyei településlistákat, máskülönben a civil szín aligha árnyalhatja az összképet. Ezzel együtt se vonom kétségbe, hogy pártszempontból is lehet értékelni az önkormányzati választást. Az elején idézett kommentelő véleményét támasztja alá a Népszabadság mai adatsora.

Csakugyan az derül ki belőle, hogy a pártok egyre inkább rátelepednek a választásokra, például a helyhatóságiakra. A 3200 önkormányzatot alapul véve 2002-ban még csak háromszáz körüli a pártok támogatásával indult polgármesterek száma, ez ugrott föl 2006-ban félezerre, 2010-ben pedig hétszázra. Most vasárnap 730-ra, ez valamivel több, mint az én tegnapi számom, a 692, a lényegen azonban mit sem változtat. A 2014-es helyhatósági választás elemzésében külön fejezetben (bekezdésben) kéne föltárni a civil vonal tanulságait.

26 komment
süti beállítások módosítása