Médianapló

Médianapló - Az MSZP miért akar megszabadulni Molnár Gyulától és Szakács Lászlótól?

2021. június 22. 11:18 - Zöldi László

A volt pártelnök tudta, hogy mivel kell beköszönni. Molnár Gyuláról ugyanis elterjedt, hogy bejelentkezett a Demokratikus Koalíció majdani képviselőcsoportjába. S mert meghívták az ATV Egyenes beszéd című műsorába, tegnap este egyenesen ezzel kezdte a mondandóját: „Akart a fene DK-s lenni.”

Kifejtette, hogy tudomása szerint az MSZP és a DK elnökei egyeztettek a sorsáról. Állítólag abban állapodtak meg, hogy ha mandátumra tesz szert jövő tavasszal, akkor az MSZP átengedi a DK frakciójába. Valahogy úgy, mint ahogy értelmezése szerint a ’18-as választás után Burány Sándor ült be a párbeszédesek közé, hogy Karácsonyék pártja frakciót hozhasson létre a parlamentben. Pontatlan a párhuzam. A Demokratikus Koalíciónak aligha lesz szüksége arra, hogy jövő tavasszal egy szocialista politikus kikölcsönzésével alakíthasson frakciót. Ettől persze még lehet hiteles Molnár Gyula magyarázata. Különösen akkor, ha tudhatjuk, hogy néhány napja az MSZP elengedte volt elnökhelyettesének is a kezét. Szakács László szintén elmondta az ATV stúdiójában, hogy meglepetésként érte a hír, hiszen még nem is tárgyalt Gyurcsány Ferenccel.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy az önkormányzati választás óta két fővárosi (kerületi) polgármester önként lépett át az MSZP-ből a DK-ba. Most pedig két volt szocialista vezető is a Demokratikus Koalíció felé vezető úton találta magát. Logikailag három eset lehetséges. Az egyik az, hogy működik a Gyurcsány-féle szalámizás. A másik, hogy az MSZP éppen harakirit követ el. A harmadik pedig, hogy a jelenlegi vezetése igyekszik megszabadulni ama politikusoktól, akik korábban elnökölték a pártot, mint például Molnár Gyula. Vagy mint Szakács László, aki egy korábbi pártelnök, Mesterházy Attila kabinetfőnöke (bizalmi embere) volt.

A fejlemények latolgatásánál több nem is tartozik rám. Az viszont rögzíthető, hogy a rendszerváltás óta 2800 mondatot gyűjtöttem össze az MSZP-ről. Évi átlagban 80-90 mérvadó vélemény látott róla napvilágot. Csupán az önkormányzati választás (2019. október 13.) után, az év utolsó 9 hetében 19 jellemzés jelent meg, hangzott el. Tavaly 52 hét alatt 39, az idén pedig 24 hét alatt 3 figyelemre méltó álláspont. Akiknek tehát az volna a dolguk, hogy elemezzék, értékeljék, jellemezzék, minősítsék az MSZP állapotát, helyzetét, már oda sem figyelnek rá. Legföljebb akkor foglalkoznak vele, ha meg akar szabadulni valamelyik politikusától.   

 

Tíz mondat az MSZP-ről

 

Az MSZP-központ tényleg halott, de a helyi szocialista szavazók és polgármestereik, képviselőik élnek. (Lengyel László politológus, 168 Óra, 2019. november 7.)

Az MSZP szellemileg valóban kiüresedett. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2020. január 8.)

A két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2020. február 21.)

Az MSZP vitt be pártokat a parlamentbe, most őt kell bevinni. (Böcskei Balázs politológus, ATV, 2020. június 8.)

A legtágabban értelmezett baloldalon három évtized után megszűnt az MSZP dominanciája. (Széky János újságíró, Pareméter.sk. 2020. augusztus 21.)

Még mindig működik a párt. Noha nem túl jó állapotban. (Antal Attila politológus, Azonnali.hu, 2020. szeptember 18.)

Elsorvadtak a vidéki szervezetei. (Kéri László politológus, Klubrádió, 2020. szeptember 28.)

Kilépett az MSZP-ből, és a Momentumhoz csatlakozott. (Szilágyi József újságíró László Győző szombathelyi alpolgármesterről, Nyugat.hu, 2020. november 3.)

A DK nyugdíjas segédcsapata a Magyar Szocialista Párt. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2021. április 2.)

Az MSZP mostanra már önmaga árnyékának árnyéka. (Rajcsányi Gellért újságíró, Mandiner.hu, 2021. június 11.)

Médianapló - Hogy' is állunk azzal a fránya cenzúrával?

2021. június 21. 10:21 - Zöldi László

Amióta Szále László az aranytollas újságírók gyülekezetének elnöke, alkalmanként 7000 karakternyi szöveget kér tőlünk. Nemrégiben azzal bízott meg, hogy a MÚOSZ honlapjára írjak az Élet és Irodalom cenzurális viszonyairól. A cikk 12 ezer karakternyi lett. De ha az esettanulmányhoz vezető részt kihagyom, akkor talán belefér a keretbe. A kihúzandó rész hasznosítását teszi lehetővé Szele Tamás inkább ironikus, mint drámai bejelentése.

A több magánportált is működtető újságíró tegnap felírta a közösségi üzenőfalára, hogy a digitális utánközlője megbüntette „a mai anyagért”. Amit azért furcsáll, mert technikai okból nem is tudta feltölteni. Azt firtatja, vajon „Hogy olvasták el a megjelenés előtt?” Témánknál vagyunk. Majtényi László médiajogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke  szerint „A cenzúra előzetes tiltást jelent.” (Népszabadság, 2008.11.03.) Huszár Sándor, A Hét című bukaresti hetilap alapítója pedig többször is utal naplójában arra, hogy 1970-ben „illetékes helyen” kellett bemutatniuk a következő lapszámba szánt írásokat.

Fél évtizeddel később lettem a publicisztikai rovat szerkesztője az ÉS-nél. Arra a következtetésre jutottam, hogy senkinek se mutatok meg előzetesen semmit. Ha pedig baj lesz belőle, akkor a szóbeli feddést, az írásbeli megrovást, esetleg a kirúgást nem büntetésnek fogom fel, hanem elismerésnek. Ezzel persze nem azt állítom, hogy 1975-től nem volt cenzúra a magyarországi sajtóban, Csupán azt, hogy az irodalmi hetilapnál nem volt kötelező megjelenés előtt elküldeni valahová a közlésre szánt kéziratokat. Arra viszont volt példa, hogy egy cikk „botrányos” közlését megúsztuk írásbeli megrovással, amikor azonban a szerző egy vidéki folyóiratnak írta meg a téma folytatását, akkor a megyei pártbizottság „jóvoltából” per lett belőle. A jogi eljárás nem járt ugyan börtönbüntetéssel, ám a főszerkesztőt leváltották.

Médiatanárként a szemináriumon beszéltem a Kádár-korszak cenzurális viszonyairól is. Azt vettem észre. hogy az újságírással kacérkodó diákok szemében, akik a képernyő előtt ülve Dagobert bácsi meséje helyett azt hallották 1993 végén, hogy meghalt Magyarország miniszterelnöke, nem láttam felcsillanni az érdeklődést. Most, hogy a harmincas éveiket tapossák, és lassanként kiszorulnak a nyilvánosság fórumairól, talán már értik, hogy mit jelent az a fránya cenzúra. A talán legszemélyesebb közügyünket.

 

Tíz mondat a cenzúráról

 

Amikor nincs külső cenzúra, az újságíró felelősségérzete tesz szükségessé egyfajta pozitív értelemben vett öncenzúrát. (Kónya Imre MDF-politikus, Magyar Hírlap, 1990. február 14.)

Igenis szükség van a jók cenzúrájára a rosszak felett. (Csoóri Sándor költő, Zalai Hírlap, 1990. július 7.)

A cenzúra írni tanít. (Bodor Pál író, Irodalmi Jelen, 2004/október)

A Fidesz pártirányítás alá vette a médiát: ez - bárhogyan magyarázkodnak is - a cenzúra bevezetését jelenti. (Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész, 168 Óra, 2011. január 27.)

Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy a hatalmi önkénynek teret adó szabályozás minden nyilvános szóra a cenzúra árnyékét vesse. (Molnár Péter médiajogász, volt Fidesz-politikus a médiatörvényről, Népszabadság, 2011. március 16.)

A cenzúra szövegközpontú. Ami a képen van, azt nem látja. (Forgács Éva művészettörténész, Magyar Rádió, 2011. április 26.)

Ahol a sajtó erős politikai befolyás alatt van, mint például ma Magyarországon, ott a cenzúra kifejezést indokolt használni. (Majtényi László alkotmányjogász, Hírszerző.hu, 2011. május 4.)

Az irodalom ne akarjon politikailag korrekt lenni, mert ez is a cenzúra egy fajtája. (Jászberényi Sándor író, Mandiner.hu, 2016. december 8.)

A közösségi média cenzúrája balra enged, jobbra rúg. (Béky Zoltán, a Századvég Intézet jogi szakértője, Origo.hu, 2020. május 7.)

A cenzúra nemcsak azt mondta meg, hogy mit nem szabad megírni, és nemcsak kivett anyagokat a lapból, hanem rá is kényszerített arra, amit meg kellett írni. (Ágoston Hugó, A Hét című bukaresti hetilap volt szerkesztője, Újhét.com, 2021. június 3.)

Médianapló - Márki-Zay: "A legtöbb meleg a Fideszben van"

2021. június 20. 17:31 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor uniózott, Gyurcsány Ferenc orbánozott, Karácsony Gergely fideszezett, Schiffer András gazdagított, Csányi Vilmos pedig vakcinázott. Lefülelt mondatok.

 

Nagy a nyomás, hogy miről beszéljünk vagy hallgassunk. (Parászka Boróka publicista, Mozgó Világ, 2021/6.)

A lopás kifejezés bántja a fülemet. Alkotmányos költség. (Simon András műsorvezető, ATV, június 14.)

Felülről tekint a legtöbb emberre, ámbár ezt nem azt jelenti, hogy azok is felnéznek rá. (Galló Béla politológus Karácsony Gergelyről, Mozgástér.blog, június 14.)

A mai szégyenteljes napon az ellenzéknek nem a parlamentben a helye, hanem az utcán. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt az országgyűlési szavazásról, Facebook.com, június 15.)

A legtöbb meleg a Fideszben van. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Partizán, június 15.)

A polgár nem azonosul a fennálló kormánnyal. (Nádasdy Ádám költő, Transindex.ro, június 15.)

A NER mindenkinek pontosan annyit ígér, annyit ad, vagy annyival fenyegeti, amennyi elég a rendszer fenntartásához. (Hollai Gábor Momentum-politikus, Azonnali.hu, június 15.)

Még nem fordult elő, hogy egy vakcina hatástalan lett volna. (Csányi Vilmos biológus, Index.hu, június 15.)

Gyönyörű a határ. (Kulik Zoltán gabonapiaci szakértő, Magyar Rádió, június 15.)

A keleti nyitás kezd beérni. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, SzabadPécs.hu, június 16.)

Alighanem megvan a kormánypárt választási szlogenje: Fizessünk a gazdagoknak! (Schiffer András volt LMP-politikus, Facebook.com, június 16.)

Úri huncutság marad az általános műveltség, a nyelvtudás és az informatika. (Horn Gábor liberális oktatáspolitikus, Magyar Narancs, június 17.)

A hatpárti ellenzék részét képező Jobbik cselekedete gyalázat, amelyre nincsen mentség. (Kocsis Árpád vajdasági közíró, Mérce.hu, június 17.)

Megtagadni lehet a múltat, de letagadni nem. (Buják Attila újságíró a Jobbikról, 168 Óra, június 17.)

Tegnap Orbán, ma Kocsis. Istenemre, ezek belém szerettek. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Facebook.com, június 17.)

A Fidesznek ajándék, hogy Gyurcsány sosem vonult vissza. (Lakatos Júlia politológus, ATV, június 18.)

El sem tudtunk képzelni olyan világot, hogy a hír szabad, a vélemény pedig inkább ne legyen. (Rényi Ádám közíró, Magyar Hang, június 18.)

Nagyobb a félelem, mint a változás igénye. (Pálinkás József atomfizikus, ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Telex.hu, június 18.)

Az orbáni zsákutcából most egy föderáció irányába menő főutcához kellene csatlakoznunk. (Lengyel László politológus az Európai Unióról, Népszava, június 19.)

Kaptunk egy lehetőséget, hogy megállítsuk az Európai Unió elszovjetesedését és Brüsszel elmoszkvásodását. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, június 19.)

Pintér Sándor az elmúlt 15 év legprogresszívebb egészségügyi minisztere. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, ATV, június 19.)

Médianapló - Adamik tanár úr fejfájára

2021. június 20. 10:33 - Zöldi László

Tavaly, március 12-én töltötte be a kilencvenet. Megbeszéltük, hogy mi, öregfiúk 18-án meglátogatjuk a kecskeméti, Rákóczi úti lakásában. Csakhogy közben a miniszterelnök bejelentette, hogy bezárja az iskolákat. Megérkezett hozzánk is a koronavírus, és az osztályfőnökünket, akkor már csak egyetlen életben maradt tanárunkat nem akartuk kitenni az esetleges fertőzésnek.

Azóta néhányszor beszéltem vele telefonon, az utolsó találkozásunk azonban elmaradt. Tegnap a halálhírével végigtelefonáltam az osztálytársakat, és Menyus mérnök rám parancsolt, hogy írjak róla nekrológot. Márpedig ha egy tornából fölmentett diák is kedveli a testnevelő tanárt, akkor nincs mese. Tényszerűen Adamik Ferenc volt a sport közvélemény számára a „kis” Adamik. A bátyja a legjobb magyar négyszázas volt a múlt század ötvenes éveiben. A fia válogatott tízpróbázóként vált ismertté, az egyik unokája válogatott hétpróbázóként, a másik pedig válogatott röplabdázóként.

Ő maga majd’ minden sportágat kipróbált a Testnevelési Főiskolán, és sprinterként, birkózóként meg cselgáncsozóként főiskolai bajnokságokat is nyert. Mindenben jó volt, de „csak” abban érte el a válogatott szintet, hogy kinevelt vagy ötven válogatott sportolót. Atlétikában, cselgáncsban és leginkább kosárlabdában, ahonnan országszerte ismerik, és amelyben mesteredző is lett. Az egyik kecskeméti újságban felsorolták a legismertebb tanítványait, meghökkentően gazdag a lista. Mégis az a benyomásom, hogy Adamik tanár úr életműve tágabb annál, mint hogy csupán élsportolók fölfedezőjeként tarthatnánk számon.

1964-ben a kecskeméti Katona József Gimnázium 4x400-as váltójával megnyertük az országos középiskolai bajnokságot. Egyikünk se lett válogatott atléta, de lett belőlünk diplomata (Kelet-Ázsiára szakosodott), hoteligazgató (a Magyar Szállodaszövetség elnöke), biológus (az egyik legjobb magyar gombaszakértő) és újságíró (médiatörténész). Amennyi kitartást, összpontosítást, leleményességet, sőt talán még csibészséget is tanultunk tőle, azt a diploma megszerzése után, a civil életben kamatoztattuk.

Mellesleg ő adta kezembe az első vastag regényt, amely túllépett az ifjúsági irodalmon. Versenyre utazás közben pedig olyan összefüggésekről beszélt, amelyekből kirajzolódott, hogy nem az élsport volt a szíve csücske, hanem az, hogy a testedzés az élet szerves része legyen. Nem lepődnék meg, ha néhány nap múlva kiderülne, hogy olyanok lesznek a temetésén, akik idősebb korukban is tartják a versenysúlyukat.  

Médianapló - Balogh Edgár fejfájára

2021. június 19. 17:45 - Zöldi László

A romániai magyar szellemi élet egyik leghatékonyabb és legérdekesebb formálója napra pontosan negyedszázaddal ezelőtt halt meg. Többször is írtam róla, az egyik két különböző változatban látott napvilágot. Először az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen című folyóiratban, másodszor pedig nemrégiben, az Újírás.hu-ban, a régi Új Írás digitális folytatásában. Most is változtattam rajta valamicskét. Íme.

Pertu

Az öregedés jele, hogy kezd több halott ismerősöm lenni, mint élő. Az elhunytak közé tartozik Balogh Edgár is. Temesvárott született 1906 őszén, és néhány héttel a kilencvenedik előtt halt meg Kolozsvárott. E kilenc évtized alatt sok mindent csinált.

A prágai német egyetemen tanult, a csehszlovákiai magyar fiatalok okán került kapcsolatba Masaryk államelnökkel, nem sokkal később ki is utasították a korabeli Közép-Európa talán legdemokratikusabb országából. A szülőföldjére távozott, és bekapcsolódott az erdélyi magyarság szellemi életébe. De hogy ne foglalkozhasson túl sokat a szervezéssel, behívták katonának a román hadseregbe. A második bécsi döntés, Észak-Erdély visszatérése után se járt jobban. Az egyik cikke miatt a magyar miniszterelnök személyesen jelentette be a parlamentben, hogy Balogh Edgár nevű tanító nincs állami alkalmazásban. Igazat mondott, Edgár bácsit a bejelentés előtti napon táviratilag rúgták ki a kalotaszentkirályi iskolából, kenyérkereső állásából.

A negyvenes évek második felében a Magyar Népi Szövetség kulturális ügyekkel foglalkozó alelnöke volt. A kutatók életének ezt a szakaszát tartják a legellentmondásosabbnak. Az ötvenes évek első felében többször is lecsukták „magyar nacionalizmus” miatt, kiszabadulása után szerkesztette a Korunk című folyóiratot, és a publicisztikai tanszéket vezette a kolozsvári egyetemen. Fiatal újságíróként, a hetvenes évek elején ismertem meg, akkor már nyugdíjasként éldegélt kolozsvári, Rákóczi úti lakásában, rengeteg könyv és szép képek között. Figyelmes vendéglátó volt, és bár ritkán hagyta szóhoz jutni a vendéget, szívesen hallgattam nagy ívű elképzeléseit a dunavölgyi népek testvériségéről, az erdélyi magyarság „önösszeszedéséről”. Közben pedig élvezettel ittam Rebi néni kakaóval ízesített, törökösen elkészített kávéját.

Történetünk a nyolcvanas évek közepén játszódik, ekkor délelőttönként az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztő-helyetteseként dolgoztam, délutánonként pedig gyakran forgattam. A Magyar Tudományos Akadémiának és az Országos Széchényi Könyvtárnak volt egy Oral History nevű interjú-sorozata, ennek keretében beszélgettem irodalmárokkal, történészekkel, újságírókkal - elsősorban erdélyiekkel. A legérdekesebb részeket átvette a Magyar Televízió, negyven-ötvenperces portrékat szerkesztett belőlük. Néhány éve a Balogh Edgár-portrét sugározta is. A közművelődési osztály vezetője telefonon értesített az örömhírről, és szomorúan közölte, hogy sajnos szegény az eklézsia, ezért honorárium helyett elégedjek meg azzal, hogy elküldi kazettán a műsort. Azóta is küldi.

A múlt század nyolcvanas éveiben Edgár bácsit utolérte egy férfibetegség. Magyarország legjobb akkori urológusa, Wabrosch professzor operálta. A lábadozását arra használta föl a stábunk, hogy ki-kihoztuk a budai János-kórházból, és kamera jelenlétében beszélgettünk vele. Itt lép be a történetbe másik hősünk, Kéri Kálmán. Csaknem egyidős a huszadik századdal, 1901-es születésű. Miközben a Ludovikát végezte, és vezérkari tisztnek tanult, naponta lóra ült, és megjáratta kancáját a Vérmezőn. Aztán katonai attasé lett a moszkvai követségen, majd egymás után három honvédelmi miniszter (Bartha, Nagybaconi, Csatay) szárnysegédje.

1944 októberében már az első magyar hadsereg vezérkari főnöke - ezredesi rangban. Amikor Horthy kormányzó ki akart ugrani a háborúból, őt bízták meg azzal, hogy felhasználva orosz nyelvtudását, lépjen érintkezésbe a negyedik ukrán front parancsnokságával. A kiugrás nem sikerült, a parlamenter azonban 1945 után is katona maradt, amíg Rákosiék le nem tartóztatták. Raboskodott a recski táborban, majd segédmunkásként tengette életét. Szabadulása után pincemesterségig vitte, a pesti Ferenciek téren, a Kárpátia étterem alagsorában volt az irodája. Munkája hivatalnoki, állása bizalmi - politikailag megbízhatatlansága ellenére ő kapta azt a feladatot, hogy irányítsa az egyik legdivatosabb vendéglő borforgalmát.

A hetvenes évek elején vonult nyugalomba, és nyomorúságos kegydíját nyelvtanításból egészítette ki. A rendszerváltás hónapjaiban, közel a kilencvenhez tért vissza a közéletbe. Legidősebb tagja lett az országgyűlésnek. 1994-ben vezérezredesként, tisztelettől övezve halt meg. Történetünk idején azzal keresett egy kis mellékest, hogy tévéstáboknak adta ki a Budapest Körszálló mögötti lakását (magasföldszint, kertre néző ablak). Az egykor hatalmas lakás leválasztott részében húzódott meg a feleségével. Kopottas, de választékos ízlésről árulkodó, dohánybarna, neobarokk bútorok, márkás tájképek a falon, Jókai- és Mikszáth-összes, Herczeg Ferenc-díszkiadás a könyvszekrényben. E légkörben remekül lehetett fölvenni a történelmi témájú beszélgetéseket.

Különben is, a csöndes mellékutcában lévő színhely csak egy ugrásnyira van a János-kórháztól, délutánonként onnan sétáltunk át a lábadozó Edgár bácsival. A forgatás lassan haladt, kímélni kellett a nemrégiben operált közéleti személyiséget. Sok volt a szünet, ilyenkor a házigazda felesége kávét főzött (majdnem olyan selymeset, mint Rebi néni Kolozsvárott). A csésze finom rajzolatú meisseni, a kiskanál ezüst, a nyele csavart, mintha csomót kötöttek volna rá. A lakás hangulatához illő, vaskos ezüsttálcát Kálmán bácsi hordta körbe. Miközben kínálta, kellő visszafogottsággal önözte és professzorurazta a neves vendéget. A két öreg nem elegyedett párbeszédbe, elvégre az egyik főszereplő, a másik pedig epizodista volt. A hierarchia egyértelműnek látszott.

Edgár bácsi épp arról számolt be, hogy 1926-ban, még Csehszlovákiában miként változtatta a nevét Kesslerről Baloghra. Ekkor kanál csörgése zavarta meg a felvételt, a házigazda ejtette le.  A megismételt mondatok után szünet, Kéri Kálmán odalépett a vendéghez, és megkérdezte tőle, nem rokona-e véletlenül ama Kessler nevű tisztjelöltnek, aki az évfolyamtársa, sőt szívbéli barátja volt a Ludovikán. Balogh Edgár igennel válaszolt. Ez volt az a pillanat, amikor a házigazda kilépett rezonőri szerepköréből, és felajánlotta a vendégnek, hogy térjenek át a tegeződésre. A két öreg meglapogatta egymás vállát, majd félrevonultak, és élénk beszélgetésbe kezdtek. Megilletődve figyeltük őket.

A másnapi felvétel közben Edgár bácsi elmesélte, miként hívták be a román hadseregbe, hogyan jutott el Olténiába, és a laktanyában milyen jól érezte magát „az nép körében”, az egy évtizeddel fiatalabb bakák között. Elemében érezte magát, kitűnően érvényesítette epikai adottságát és a katedrán szerzett előadókészségét. Nem akartuk túlságosan terhelni, ezért a rendező szünetet rendelt el. A főszereplő fölhevülve lépett testvére hajdani évfolyamtársához, és némi hiúságtól vezérelve így szólította meg: ”Kálmán bátyám, mit szólsz hozzá?” Kéri Kálmán szolgálaton kívüli ezredes, a rendszerváltás utáni magyar országgyűlés majdani korelnöke halkan, udvariasan, de határozottan felelte: „Pardon. Közlegény nem tegezhet vezérkari tisztet!”           

Médianapló - Még egyszer Orbán szülőfalujáról

2021. június 19. 10:20 - Zöldi László

Néhányan a szememre vetették, hogy mostanában elég sokat foglalkozom Orbán Viktor szülőhelyével. Egyik barátom még azt is firtatta, vajon egyéni ok áll-e a kísértetiesen hasonló tartalmú bejegyzések mögött. Érzékeny pontra tapintott.

Egy Dunapataj nevű faluban születtem, ahová Erdélyből menekült szüleim települtek. Mégis egy partiumi faluba járok haza, amelyet csak tízévesen ismerhettem meg. A szülőfalumat épp úgy különválasztom az őseim porhüvelyét megőrző falutól, mint országunk jelenlegi miniszterelnöke. Ezzel bizonyára nemcsak ketten vagyunk így. Mindezt azért bocsátottam előre, mert Dunapatajt legalaposabban egy szociográfiából ismertem meg. Magyar Bálint szociológus írta, a későbbi SZDSZ-politikus és oktatási miniszter. Most az Orbán-rendszer engesztelhetetlen ellenfele, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki tegnap ismét a segítségemre sietett.

Meghallgatta Orbán Viktor szokásos pénteki interjúját, és a miniszterelnök mondandójából kiemelt egy gondolatot. Ezt idézte: „A Jóisten nem véletlenül oda teremtette az embert, ahova született.” (Magyar Rádió, 2021.06.18.) És ezt fűzte hozzá: „Akkor mit keres Felcsút helyett Budapesten?” (Facebook.com, 2021.06.18.) A kutatói pályája alapján nem tudom elképzelni Magyar Bálintról, hogy áldozatul esett volna az úgynevezett kognitív disszonanciának, Vagyis annak, hogy ha jelen esetben Orbán minden földi jóval elhalmozza Felcsútot, akkor az csak a szülőfaluja lehet. Igen ám, csakhogy az egyik nem föltétlenül következik a másikból.

Arra gyanakszom, hogy a szociológusból lett miniszter bensőséges kapcsolatba került a digitális ismerőseivel, és néha, játszásiból vizsgáztatja őket. Elvégre tisztában van azzal, hogy a miniszterelnök bevallotta a felcsúti óvoda 60. születésnapján: „Az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra.” (Miniszterelnöki Kabinetiroda, 2015.11.09.) A világhálón 32 hozzászólást olvastam, és a legtöbb kommentelő nem kímélte a „szülőfaluját, Felcsútot” kiváltságokkal felruházó kormányfőt. Csupán egyetlen hozzászóló akadt, egy Kecelen élő vállalkozó, aki ezt írta Orbán Viktorról: „Ez a töklámpa Székesfehérvárott született, ha jól tudom.”

Ugyanezt több mint három évtizede udvariasabban kérdezte egy újságíró: „Hol született, Székesfehérváron?” A pályakezdő politikus ezt válaszolta: „Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel.” (Képes 7, 1989/december) Van még kérdés?         

Médianapló - Minek vélik a Facebookot?

2021. június 18. 10:50 - Zöldi László

A kérdésre legalább százan válaszoltak. Közülük tíz meghatározást, körülírást választottam az eme bejegyzés után olvasható összeállításba. Itt most egyet sem idézek, mert mindegyikben van megszívlelni való. Megemlítem viszont, hogy egy kormánypárti politikus, aki rövid ideig kulturális ügyekért felelős államtitkár is volt, a választókörzetében szerkesztett független portálnak terjedelmes interjút adott. Feltűnt, hogy többször is többes szám első személyben fogalmazott.

Kiderült, hogy azért, mert olykor meghökkentő, a kormány hivatalos álláspontjától eltérő megnyilvánulásait korántsem egyedül, a hasára ütve találja ki. Három kommunikátor is segít neki a Facebook-oldal megírásában, szerkesztésében. Gondolom, az országgyűléstől kapott képviselői keretéből fizeti őket. Hoppál Péternek tehát van pénze a fészbukozásra. Ráadásul 50 millió forintból megalakult a Megafon, amely nemcsak trollokat képez, hanem publicisták is csatlakoztak hozzá, akiknek jegyzeteit a nonprofit alapítvány befizeti a Facebookra. Akad olyan kormánypárti véleményformáló, akinek a bejegyzéseire néhány hét alatt több milliót áldozott.   

A végrehajtó hatalom némi késéssel fölismerte a közösségi oldalakban rejlő lehetőséget, és ezerrel szorgalmazza a szolgálatában állók és a benne hívők fészbukozását. Az ellenzék leginkább az online térben van jelen, igyekszik azonban minél kevesebb pénzből megúszni a jelenlétet. Ez odáig fajult, hogy a kormány tevékenységét fürkésző publicisták többnyire maradnak a maguk véleménybuborékjában. Ha van is lehetőségük néhány nap múlva újságcikké érlelni a Facebookon megvitatott, és ellenérvekkel megtisztított, érvekkel alátámasztott mondandójukat, a szerkesztőség elvárja tőlük, hogy ne kérjenek pénzt a véleményükért. A Facebookra pedig senki sem fizeti be őket.

A helyzetüket úgy magyarázzák meg maguknak és követőiknek, hogy a Facebook nem is sajtó. Az alább idézettek közül ketten is ezzel érvelnek. Okfejtésüket akár el is fogadnám, ha nem látnám, hogy a másik politikai oldalon nem bajlódnak műfaj-elméleti tűnődésekkel. Kihasználják, hogy akik olvassák a közösségi oldalakat, épp úgy eszköznek tekintik a Facebookot, mint a sajtó hagyományosabb válfajait. Közeledik az országgyűlési választás kampánya. Ha az ellenzéki térfélen nem változik a közösségi oldalak megítélése, akkor az egyik leghatékonyabb véleményformálási eszközért folytatott küzdelmet a jelenlegi kormánypártok nyerik meg.

 

Tíz mondat a Facebookról

 

A Facebook nem más, mint egy nagy szalon. (Csepeli György szociálpszichológus, Klubrádió, 2013. december 6.)

Ma a Facebook a kocsma. (Széky János újságíró, Facebook.com, 2014. június 24.)

Nem lehet Facebook-oldal nélkül politizálni. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Népszava, 2019. április 24.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

Számomra a fészbuk az egyetlen hely, ahol a véleményem elmondhatom. (Cseresnyési László nyelvész, Facebook.com, 2019. november 6.)

Ma a kormány legnagyobb ellenfele a Facebook. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

A Facebook nem egy underground műfaj. Azért felelősséget kell vállalni. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2020. június 18.)

Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, 2020. december 23.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)

A facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, SzabadPécs.hu, 2021. június 16.)

Médianapló - Király Zoltánnal mi történt a vénségére?

2021. június 17. 11:05 - Zöldi László

Két közeli ismerősöm összekülönbözött. Nem sértették halálra egymást, és ha legközelebb találkoznak, talán még egy kávéra is kiülnek valamelyik kávéház teraszára.

Király Zoltán a kecskeméti középiskola párhuzamos osztályba járt. Politikus lett belőle, mert egy 1985-ös „előválasztáson”, a szeged-móravárosi körzetben kilőtte az országgyűlésből a megyei pártbizottság első titkárát. Vele kezdődött az a folyamat, amelyet az utókor rendszerváltásnak nevezett el. Havas Henriket „csak” 1990 óta ismerem. Néhány évig együtt dolgoztunk a szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatában. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Zolit a Nap Tv-ben, interjúkészítés közben ismerte meg, ahol műsorvezetőként maga is hozzájárult a rendszerváltáshoz. Mindketten úgynevezett ellentmondásos személyiségek, erényekkel és fogyatékosságokkal. Én inkább érdekes és értékes emberként tartom számon őket, akik eddig jól kijöttek egymással.

Most a fideszes törvénykezés ugrasztotta össze őket. Zoli vagy nem vette észre, hogy Orbánék összekutyulták az immár hírhedt jogszabályt, hogy a hozzá csapott homoszexualitás-ellenes paragrafusokkal elfogadhatatlanná tegyék az ellenzék számára. Vagy pedig észrevette a csapdát, de fontosabbnak tartotta az unokáinkra leselkedő pedofilok megrendszabályozását, mint a hozzájuk kapcsolt politikai haszonszerzést. Fészbukos üzenőfalára tette föl az álláspontját, erre írta Havas: „Zoli! Meghulyultel vensegedre.” A hajdani politikus néhány perc múlva imigyen válaszolt: „Henrik! A magyar helyesírásban ékezetek is vannak.”

A szóváltás tegnap este éjfél előtt néhány perccel ment végbe. Bizonyára mindketten küszködtek az álommal, és ilyenkor nem igazán körültekintő az ember. Még az is elképzelhető, hogy Havas okostelefonról írt, és félálomban takarékoskodott az öt ujjbegyes mozdulattal, amivel bepötyögtethette volna az ékezeteket a magánhangzókra. Ez kétségkívül vétek, de bocsánatosnak tartom, amióta hajnali háromkor pittyeg a mobilom, és jelzi, hogy Tibor nevű osztálytársam Dél-Kaliforniából jelentkezik. Hibátlan magyarsággal, ám ékezetek nélkül szokott beszámolni egy Amerikába szakadt mérnök életformájáról és gondolkodásáról.

Király Zoli is tisztában van a számítástechnikai adottsággal, de az ékezetéssel semlegesítette az őt leszóló műsorvezetőt. A vita tárgyában nem neki van ugyan igaza, bár legalább olyan ügyesen vágott vissza, mint amikor interpellált az országgyűlésben, és Kádár ráncolta a homlokát.        

 

Tíz mondat Király Zoltánról

 

Megválasztásommal harminc milliót nyert az MSZDP. Nem kellett ennyi pénzt elkölteni, hogy Király Zoltánt megismertesse az országgal. (Király Zoltán, a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke, Vas Népe,  1993. december 1.)

Megismétlődött a pártot négy éve tönkretevő Petrasovits-szindróma: az, hogy valaki elnöknek lép be egy pártba, amihez azelőtt semmi köze nem volt, s aztán csodálkozik, hogy alapjában mindenki bohócnak nézi. (Egri György Amerikából hazatért szocdem újságíró, Magyar Nemzet, 1994. január 6.)

Király Zoltán, a szocdemeket gatyába rázó publicista. (Wessely Gábor szekszárdi újságíró, Tolnai Népújság,  1994. január 31.)

Nagy súlya nincs még, de már ellensúlya minden szélsőségnek. (Bodor Pál író, Délvilág,  1994. február 17.)

Az MDF támogatottjából annak támadója lett, most a szociáldemokraták pártját próbálja életre lehelni, amelyet Petrasovits Anna altatott bele Csipkerózsika-álmába. (Rigó Béla költő, Halasi Hét, 1994. február 24.)

Király Zoltánt a parlamenti körökben az utolsó hunnak tekinthetjük, mert hun ide ül, hun oda. (Szántó Péter publicista, Napló, 1994. március 31.)

Nem lehet túl sok pártban részt venni, gyorsan meg kell találni az igazit. (Csepeli György szociálpszichológus, Kurír, 1994. május 11.)

Ő volt az első képviselő, aki valóban a választók akaratából került a parlamentbe. (Dávid Ibolya MDF-politikus, hvg.hu, 2009. december 16.)

A medence partján mesélte el, hogyan lett belőle vagyonőr. (Panyi Szabolcs újságíró, Index.hu, 2014. március 14.)

Zoli! Vénségedre meghütyültél. (Havas Henrik újságíró, Facebook.com, 2021. június 16.)

Médianapló - Hogyan lett politikai botrány egy ártalmatlan rövidítésből?

2021. június 16. 09:15 - Zöldi László

Tegnap este bekapcsoltam a tévét, az egyik csatorna focimeccset sugárzott. Néhány másodperc múlva a magyar válogatott kapujába vánszorgott a labda. A kósza lövést követte még két gól. Mindhárom elfáradt játékosainkat az utolsó néhány percben emlékeztette a nemzetközi színvonalra. De nem ragozom tovább a vereséget, átengedem a terepet a sportújságíróknak. Hegyi Iván például rovatot vállalt a Népszavában az Európa-bajnokság idejére, ezt a címet adta neki: „Eb-gondolat”.

A közismert mondat így hangzik: „Késő bánat, eb gondolat.” S bár honfiúi büszkeségből hajlamosak vagyunk Dugonics András író 1820-ban megjelent közmondás-gyűjteményéből eredeztetni, mint majd’ minden szállóigének, ennek is van művelődéstörténeti előzménye. A latin sera paenitentia szókapcsolatban az elmagyarosodott penitencia bűnbánatot, megbánást, vezeklést jelent. Vétkeinket meggyónjuk a tisztelendő úrnak, aki úgy oldoz föl bennünket, hogy megszabja, hány imádságot kell elmormolni értük. Ebben a tekintetben a bánat korántsem kései. Van azonban az eb gondolatnak más értelmezése is. Az eb nemcsak a kutya rokon értelmű szava, hanem az Európa-bajnokság rövidítése is. Hegyi Iván csúfondáros-ironikus sorai nyomán pedig eszembe jutott egy régi sajtóbotrány.

Sztálin 1948-ban kitagadta Jugoszláviát a szocialista országok közösségéből. Vezetőjét, Tito marsallt egy orosz közmondás alapján („Olyan igaz, mint a láncos kutya”, vagyis amire ráengedik, ahhoz láncolódik) az amerikai imperializmus kiszolgálójának nevezte. A láncos kutya lett Tito eposzi jelzője a Rákosi-rendszer sajtójában. A korabeli újságokban szinte naponta jelent meg róla karikatúra, amint Uncle Sam, az Egyesült Államok megszemélyesítője láncon vonszolja maga után. E képzettársítást igyekezett elkerülni a Kádár-rendszer sajtója. Nem mindig sikerült.

A Komszomolszkaja Pravda mintájára megalapított Magyar Ifjúság olyan nagy formátumban látott napvilágot, hogy egy garzonlakásban nem is lehetett szétnyitni. A hosszú fesztáv előnye volt azonban, hogy az első oldalon, ugyanabban a sorban akár két szalagcím is elfért. A múlt század hatvanas éveiben a déli szomszéd államfője átugrott hozzánk Belgrádból, és a baráti látogatást az ifjúsági hetilap így jelentette be: „Tito hazánkba érkezett”. A másik szalagcím a súlyemelő Európa-bajnokságra utalt, de Tito mellett nem fért el teljes egészében. A tördelőszerkesztő így rövidítette a nemzetközi sporteseményt: „Budapesten az EB.”

Médianapló - Az ellenzék hangját lehet-e fölerősíteni?

2021. június 15. 09:33 - Zöldi László

A Népszava tegnapi számában figyelemre méltó cikk látott napvilágot. Kiderült belőle, hogy a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok végre szervezik a közös nyilvánosságukat. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a folyamat 2019. október 14-én kezdődött, az önkormányzati választás másnapján.

Az Országos Rádió és Televízió Testület akkor már csak volt elnöke a mintegy félszáz ellenzéki többségű városból akarta megnyomni a hangerősítő gombját. Csakhogy mégse sikerült összehozni a Szabad Városok Szövetségét, mert több politikai csoport is igényt tartott a vezetésére. A kudarcot szintén az ORTT volt elnöke jelentette be néhány hónappal később. Ekkor szólalt meg a közismert, raccsoló publicista, aki családi vállalkozásban működtet egy kéthetente megjelenő újságot. Jól jött volna neki és munkatársainak, köztük a Heti hetes című tévéműsor szintén közismert közreműködőinek az országos turné. Ahová vihették volna a közéleti magazin eladandó példányait is.

Itt is megnyilvánult persze az a fránya csoportérdek, becsületükre válik azonban, hogy az ellenzéki polgármesterek által irányított önkormányzati újságok anyagcseréjét is kiegészítették, fölerősítették volna a sajátos (humorral átitatott) véleményükkel. Az alternatív hírek és vélemények összemarkolásából mégse lett semmi, a névleg már együttműködő politikai csoportosulások ugyanis maradtak a maguk nótájánál. Közeledik az előválasztás a maga kis pártalkujaival. Mindazonáltal 20 hónapnyi, azaz 610 napnyi késéssel ugyan, de a kormány tevékenységét bíráló szervezetek kiizzadták magukból a független hírügynökséget.

A jelzős szerkezet két nagy kezdőbetűjével volt már évekkel ezelőtt is. De a 2010 óta hatalmat gyakorlók úgy stafírozták ki a Magyar Távirati Irodát, hogy az állami hírügynökség ingyenessé tehette a szolgáltatásait. Ezzel megrendítette a piaci alapon működő, a szolgáltatásokért pénzt kérő Független Hírügynökséget. Az új stáb majdani vezetője tegnap szólalt meg. A Népszava hasábjain fejtegette, hogy eltorzított piaci körülmények között nem hozhatják ugyan létre az áhított ellenzéki MTI-t, arra viszont már lehet számítani, hogy munkatársaival összeszedi és megosztja az legfontosabb önkormányzati információkat.

Ezzel tehát az alternatív hírügynökség-féle kipipálva. Most már „csak” a hírek legérdekesebb értelmezéseit kéne kiszabadítani az egymástól elszigetelt véleménybuborékokból. És végre talán az egész ország meghallhatja az ellenzék hangját.

 

Tíz mondat a felhangosításról

 

Az ellenzéki városokból kiindulva réseket lehet ütni a vidéki Magyarországot beborító propagandahálón. (Majtényi László alkotmányjogász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje, Facebook.com, 2019. október 14.)

Ekkora nagyságú, államilag vezérelt médiabirodalommal szemben minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a valóság is eljusson az emberekhez. (Kálmán Olga újságíró, Gy. Németh Erzsébet budapesti főpolgármester-helyettes főtanácsadója, Index.hu, 2019. november 12.)

Szeretnénk létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan ellenzéki MTI-t. Az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással az anyagaikat, így terjesztve azokat a híreket, amelyek nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, Népszava Online, 2020. február 10.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke az ellenzéki városok önkormányzati médiumairól, 168 Óra, 2020. november 6.)

2019 októbere óta az ellenzéknek nem volt annyi esze, hogy létrehozzon egy klubhálózatot az országban, ahová olykor közülünk is elmehet valaki. (Farkasházy Tivadar újságíró, a Hócipő alapítója, 168 Óra, 2021. február 11.)

Az ellenzéki nyilvánosságban egyre nagyobb az igény, hogy az egymástól függetlenül küzdő szabadcsapatok egyetlen, fegyelmezett, ütőképes hadsereggé álljanak össze. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, 2021. május 10.)

Az ellenzék nem áldozott egy fillért sem, hogy legyen saját újságja, tévéje, rádiója. Sok-sok pici felületecske, amelyen ellensúlyozni lehetne a Manci néni megvezetését szolgáló vidéki információs dömpinget. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. május 16.)

Mindkét politikai oldalon vannak hamis toposzok, állandósult beidegződések. Ha az egymással szövetkező ellenzéki pártok ebben pontosítanák, segítenék az egymástól függetlenül dolgozó véleményformálókat, sokkal inkább növelhetnék az érvelésük átütő erejét, mintha fegyelmezett hadsereggé formálnák őket. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2021. június 7.)              

Régóta szorgalmazom az ellenzéki MTI létrehozását, egy éve tárgyalunk róla, minden megvan hozzá, nem értem, mi történik. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, független miniszterelnök-jelölt, Népszava, 2021. június 7.)

Kövesdi Péter, a Független Hírügynökség egykori vezetője hangsúlyozta: ellenzéki MTI-ről túlzás lenne beszélni, nem akarnak professzionális hírügynökséget építeni, mindössze arról van szó, hogy van igény a lokális médiavilágban létrejövő tartalmak „felhangosítására”. (Kósa András újságíró, Népszava, 2021. június 14.)

süti beállítások módosítása