A legutóbbi napokban Farkasházy orbánozott, Lendvai lázározott, Medgyessy korlátozott, Karácsony csődözött, Hadházy pedig mozgósított. Lefülelt mondatok.

A járvány kezdete óta súlyos problémák vannak az adatközléssel. (Lakner Zoltán szociológus, ATV, május 4.)

Ha az egészséges tüdő egy teljes focipálya, az enyém már csak félpálya. (Reviczky Gábor színész a dohányzásról, Mandiner.hu, május 4.)

Karantéboly. (Szilvás István egri újságíró, Facebook.com, május 4.)

A gyerekem gyerekei lettünk. (Baranyi Ferenc költő a karanténról, Újírás.hu, május 5.)

Bár semmit sem tudunk, annyit tán mégis, hogy ez még így lesz egy darabig. (Krémer Balázs szociológus a vírusról, Újnépszabadság.com, május 5.)

A magyar kultúra fejnehéz, Budapest-központú. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Népszava, május 6.)

A gazdasági válságot a járvány csak előrehozta. (Dézsi Csaba András győri polgármester, Ugytudjuk.hu, május 6.)

Ha az ellenzék követeli Kásler lemondását, akkor Orbán Káslert meghosszabbítja Bicskéig. (Simon András műsorvezető, ATV, május 6.)

A járványhelyzet biztosan nem indokolta az ágyfelszabadítást. (Kunetz Zsombor egészségügyi közgazdász, 444.hu, május 7.)

A propagandával vírust irtó dölyf néz szembe velünk. (Forgács Péter médiaművész, 168 Óra, május 7.)

Az önkormányzati szektor a csőd szélén áll. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Klubrádió, május 7.)

Az Antall-kormánynak sok hibája volt, de nem tört abszolút hatalomra. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, május 7.)

Főleg az s végű szavakat szereti, mert azokat jól lehet sziszegni: liberális, migráns, Soros, vírus. (Farkasházy Tivadar újságíró Orbán Viktorról, Válaszonline.hu, május 8.)

Nagy a verseny, de nem adom olcsón a bőrömet. (Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Péterről, Magyar Rádió, május 8.)

Hát erről szerintem Lázár is tudna mesélni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, május 8.)

Ha normál üzemmódban elcseszel valamit, javíthatsz. Ha válságban hibázol, rád dőlhet a ház. (Alexander Bródy amerikai magyar reklámguru, 24.hu. május 8.)

Ahhoz, hogy a legkisebb településekre is eljussunk, 20-30 ezer aktivistát kell mozgósítanunk. (Hadházy Ákos ellenzéki politikus, Népszava, május 8.)

A kismaccs környékén gubbasztó párt. (Pilhál György újságíró az MSZP-ről, Magyar Nemzet Online, május 9.)

Különleges felhatalmazás igen, időkorlát-nélküliség nem. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, HírKlikk.hu, május 9.)

Ez nem egy jó kormányszerv, ami rosszul működik, hanem egy rossz kormányszerv, ami szinte tökéletesen működik. (Sarkadi Zsolt újságíró a szelektíven tájékoztató Operatív törzsről, 444.hu, május 9.)

Ebben a válsághelyzetben a statisztika előbb fog szépülni, mint az ország. (Bogatin Bence újságíró, Mérce.hu, május 9.)

Feltűnést keltett a miniszterelnök legutóbbi interjújából az egyik mondat. Így hangzott: „Nagy a verseny, de nem adom olcsón a bőrömet.” (Magyar Rádió, május 8.) A külügy- és külgazdasági miniszterről beszélt, meg is jegyezte az egyik értelmező, az MSZP volt elnöke: „Hát erről szerintem Lázár is tudna mesélni. (Facebook.com, május 8.) Lendvai Ildikó arra utalt, hogy Orbán Viktor olyan helyzetet teremtett, amely arra késztette a miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy visszavonuljon a viharsarki birtokára. Vagy a kancelláriaminiszter érezte úgy, hogy érdemes fölkészülnie az Orbán utáni helyzetre?

Találgatás helyett megnéztem a rádióinterjú jegyzőkönyvét, íme a hiteles szöveg: „A beszerzéseket sem úgy tekintettem, hogy majd Szijjártó külügyminiszter úr ezt elintézi, hanem folyamatosan kontroll alatt tartottam…” A mondat második feléből inkább az derül ki, hogy Orbán Viktor a szájmaszkok, védőfölszerelések és lélegeztetőgépek behozatalát tartotta kontroll alatt. Majd így folytatta: „Szép dolog, hogy az embernek, Magyarországnak egy tehetséges, agilis, munkában talán még a miniszterelnököt is legyőzni képes külügyminisztere van. Habár ez nagy verseny, ezért nem adom olcsón a bőrömet.” (Miniszterelnök.hu, 2020. május 8.)

Vajon ’de’-t mondott-e Orbán Viktor vagy ’ezért’-et? Az ’ember’ rá vonatkozott-e, és ez azt jelenti-e, hogy azonosította magát Magyarországgal? De ezekbe se mennék bele, mert nem szeretném szaporítani azok számát, akik a miniszterelnök elejtett megjegyzéseiből próbálták rekonstruálni a belső hatalmi helyzetet. Nem is tulajdonítanék túl nagy jelentőséget Orbán Viktor rögtönzésének, ha nem tudnánk róla, hogy zavarja, ha valaki felüti fejét a környezetében. Még diktatúrával kacérkodó demokrataként bánt el Wachsler Tamással, aki bejelentkezett a Fidesz elnöki tisztségére. Aztán Stumpf István kancelláriaminiszter a kormányon kívül találta magát, Áder János pedig néhány évig Brüsszelben ette a száműzöttek keserű kenyerét. Majd Lázár János tűnt el átmenetileg (?) a közéletből.         

Ez nem a Sztálin-Trockij párviadal, a Titó-Gyilasz konfliktus vagy a Rákosi-Rajk ellentét, hanem a kiebrudalás szelídebb válfaja. Ráadásul Szijjártó Péter szabványmondataiban, rossz hangsúlyozásában a nyomát se fedeztem föl az önálló gondolkodásnak. Csakhogy nem nekem kell dönteni róla. Nem árt persze, ha kémleli a Főnök arcát. Ha feltűnik rajta a farkasmosoly, akkor talán mégis kezdjen gyanakodni.

Tíz mondat Szijjártó Péterről

A miniszterelnök szája. (Gerő András történész, ATV, 2011. január 12.)

A kormányfő hasbeszélője. (Schiffer András LMP-politikus, Fejér Megyei Hírlap, 2011. április 23.)

Orbán gigafonja. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2011. július 30.)

A miniszterelnök kifutófiúja. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Mesterházy.hu, 2012. szeptember 9.)

Mitológiai alak. Az istenek azzal büntették, hogy sohasem mondhat igazat. (Ujlaky István tanár, Népszava, 2012. szeptember 25.)

A kormány keletkutatója. (Majláth Mikes László humorista, Hócipő, 2012. december 27.)

Zselés hajú üzletkötő futballista. (Horváth Gábor újságíró, Népszabadság, 2014. szeptember 24.)

Külgazdász. (Hegyi Iván újságíró, Népszabadság, 2015. április 3.)

Külsérelmi miniszter. (Révbíró Tamás műfordító, Facebook.com, 2018. augusztus 7.)

A fiatalember, aki külügyminiszteri rangot visel. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, ATV, 2020. április 14.)

Egyik leggyakrabban használt szavunk a karantén. Írhatnám vesztegzárnak, zárlatnak, elkülönítésnek is, maradnék azonban az eredetinél, amely Velencéből származik. A quranta giorni (negyven nap) idestova hat és fél évszázada jelenti, hogy a hajózásból, kereskedésből élő városállam matrózait Lazzaretto Vecchio szigetén szigetelték el. Ha mégse hozták magukban a fertőzést, 40 nap múlva mehettek haza. Nálunk a járvány-megelőzés önkéntes formája dívik. E karantént az Újírás.hu folyóirat májusi számában így foglalta össze Baranyi Ferenc költő: „A gyerekem gyerekei lettünk.”

A gyerekeim március közepén összedugták a fejüket, majd közölték, hogy mostantól nem léphetek be a sok emberrel és fertőzésveszéllyel kecsegtető üzletekbe. A hét első három napján a fiam vásárol be, a másik háromban a lányom. A fiam bírja a cipekedést, a lányom törékenyebb alkat. Őt elkísérem a boltig, amely egy kilométernyire van. Este fél nyolckor érkezünk, és az áruház előtti utcasarkon lecövekelek. Az időt tegnap estig nézelődéssel múlattam, miniszterelnökünk tegnap reggel elejtett szavai azonban megihlettek. Ezt mondta: „A maszk használatával egymásra vigyázunk.” (Magyar Rádió, 2020.05.08.)  Vajon a Pannónia és az Ipoly utca sarkán hogyan vigyáztunk egymásra?

Az emberek jöttek, mentek, szájmaszkban, szájmaszk nélkül. A lányom nyolc körül lépett ki az üzletből, szájmaszkos századikként. A kerek szám bizonyára a véletlen számlájára írandó, az viszont már összehasonlításra ad alkalmat, hogy szájmaszk nélkül fél óra alatt 82-en mutatkoztak. A nagyjából fele-fele arányt az billenti helyre, hogy 19-en az áruház bejáratánál az orrukig húzták a maszkot, a kijáratnál pedig letolták a nyakukra. A spontán felmérésből nem vonnék le következtetést arról, vajon mennyire óvjuk egymást a cseppfertőzéstől és attól a fránya koronavírustól. Ám az már elgondolkoztatott, amit hallottam, miközben átvettem az élelmiszerekkel megtelt szatyrot.

Korábban megfigyeltem, hogy pontosan nyolckor emberek jelennek meg a négy-ötemeletes házak erkélyén, és tapsolnak a járványveszély elhárításában közreműködő orvosoknak, ápolónőknek, mentősöknek. Ahogy azonban teltek a napok, gyérült a taps. De csak tegnap este, a karanténom negyvenedik napján történt meg, hogy velem szemben, a kopott vakolatú ház legfelső emeletén egyetlen ember jelent meg. Az idős, fürdőköpenyes férfi háromszor csapta össze a két tenyerét. Magányos tetszésnyilvánítása visszhangzott a néma utcában.             

A 24.hu-n tegnap figyelemre méltó interjú jelent meg a Thália Színház igazgatójával. Kálomista Gábor személyisége „kijött” a Lampé Ágnes készítette interjúból: a hátrányos helyzetből érkezett sportvezető és filmproducer idegen testnek érzi magát a főváros színházi életében, amelyet szerinte a liberális maffia ural. A beszélgetésben van egy zavaros mozzanat.

A Thália Színházat a hajdani Mikroszkóp Színpad épületében működteti az igazgató. Talán ezzel magyarázható, hogy néhány rossz szót ejtett a Mikroszkóp volt igazgatójáról is. Íme: „Az a Komlós János irányította a színházat hosszú éveken keresztül, aki annak idején még Lázár Györgyöt is le tudta csukatni, és életfogytiglanra tudta ítéltetni.” Mielőtt Komlós újságírásra, konferálásra és színigazgatásra adta volna a fejét, a negyvenes évek második és az ötvenesek első felében az államvédelmi hatóságnál tevékenykedett. A vele most összehozott Lázár György lehetett például a hajdani politikus.

Az Országos Tervhivatalnál előadóként kezdte a pályafutását, majd osztályvezetőként 1951-ben két társzerzővel együtt megírta Az anyagi mérlegek feladatai és az anyagellátás tervezése című könyvecskét. A Kádár-korszakban munkaügyi miniszter, 1975-ben pedig miniszterelnök lett, ezt a funkciót 1987-ig töltötte be. Meglepne, ha 1956 előtt megjárta volna az ÁVH kihallgató szobáit. Szóba jöhet még egy másik Lázár György is. Közgazdászként Kaliforniában él, és fészbukos üzenőfalán tegnap értelmezte Trump és Orbán telefonbeszélgetését. Itthoni előéletét nem ismerem. Lehet, hogy rá utalt Kálomista Gábor?

Volt azonban egy harmadik György is. Őt Aczélnak hívták, 1949-ben letartóztatták, a Rajk-perben életfogytiglanra ítélték, 1954 nyarán szabadult. Vajon vizsgálati fogolyként ő találkozott-e Komlós Jánossal? Vagy az interjúalany csak bedobott egy nevet, amelyet az újságíró elfelejtett ellenőrizni? De ha egyik vagy másik tévedett is, a 24.hu-nak bizonyára vannak szerkesztői, akik a kézirat olvasása közben pirossal húzzák alá az ellenőrizendő nevet, és kérdőjelet biggyesztenek hozzá. Az interjút tegnap 11.07-kor tették föl a 24.hu-ra. Azóta néhány perc híján 24 óra telt el, és még mindig a Lázár név díszeleg benne.

Pedig a digitális és a papíralapú sajtó között az is különbség, hogy az elírás (tévedés, felkészületlenség) a hagyományos sajtóban megmarad, a digitálisban viszont percekkel a megjelenés után eltüntethető. Kár, hogy ez most nem történt meg.     

A karikatúra története tele van gúnyrajzokkal, amelyek alkotóit vallás- vagy istengyalázással vádolták. Ezekben a napokban Pápai Gábor is így járt. A tiszti főorvos asszony egyik kijelentését értelmezte a maga módján, a háttérben pedig feltűnt Jézus is a keresztfán. A bírálók, köztük a bűnvádi eljárással fenyegetőző Kereszténydemokrata Néppárt szerint azonban a képen Jézus a főszereplő és Müller Cecília a mellékszereplő. E vitába most azért nem mennék bele, mert a Médianapló 2500 karakterét más témának szentelném.

A karikaturista megírta, hogy békeidőben havonta húszezren látogatják a blogját, most harmincezren látták a vitatott rajzát. Közülük néhány ezren meg is osztották. Ezt firtatta: „Ha ekkora sérelmet okoz Jézus ilyetén ábrázolása, hogy az már büntetendő cselekmény, akkor a sok ezer felháborodott osztogató nem követ el bűnismétlést a rajz mutogatásával?” Az a benyomásom, hogy más a probléma. Dr. Csóti Tamás, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírája figyelemre méltó cikket tett közzé a megyei sajtóban, amelynek 18 napilapja nemrégiben csatlakozott egy kormány közeli alapítványhoz. Álláspontja tehát olyan újságokban jelent meg, amelyek nem tekintik feladatuknak a hatalmon lévők bírálatát.

A bíró érdekes ellentmondást világított meg: „A szerző azért ír blogot, hogy az minél több emberhez eljusson, de ezzel nem ad hozzájárulást a korlátlan felhasználáshoz.” Ha jól értettem a sorait, különbséget kell tenni a saját buborékjában tájékoztató és a tágabb digitális köröket kölcsönrajzzal boldogító kommentelő között. Az előbbinek nem kell engedélyt kérnie a bloggazdától a megosztáshoz, az utóbbinak kellene. Ha ezt elmulasztja, akkor büntethető. Azt már én fűzöm hozzá, hogy két per is zajlott a közelmúltban, mindkettőt kormánypárti polgármester kezdeményezte. Az igazságszolgáltatás 19 megosztót rabosított, akik többszörös fellebbezés után megrovással vagy pénzbüntetéssel úszták meg az ügyet. Az ezzel járó idegfeszültséget (rendőrségi fényképezést, ujjlenyomat-szedést, bíróságokra járást, utazgatást) azonban nem úszták meg.

És most visszaadom a szót a bírónak. Szerinte a kommentelők csak úgy úszhatják meg a jogi eljárást, ha a bejegyzés helyett (ami lehet szöveges cikk, de esetünkben karikatúra is) csak a link paramétereit osztják meg. Aki pedig kíváncsi a vita tárgyára, az rákattinthat. A karikatúra sok ezer megosztója közül vajon hányan kértek engedélyt Pápai Gábortól? A kérdést költőinek szánom.

Az ATV stúdiójában gyakran fordulnak meg ellenzéki politikusok. Feltűnt a sajátos kommunikációjuk. Azon tűnődöm, vajon a koronavírus-járvány kellős közepén, a gyökeresen új helyzetben eljutnak-e oda, hogy új és közös stratégiát kéne választani.

Komjáthi Imre MSZP-politikus országszerte szerzett tapasztalatairól számolt be. Megemlítette azt is, hogy a honlapjukról letölthető a „Magyar Szocialista Párt” petíciója. Majd Ujhelyi István szintén MSZP-politikus kifejtette, hogy a kormánynak meg kéne fontolnia a „Magyar Szocialista Párt” javaslatait, amelyek hozzáférhetőek a „Magyar Szocialista Párt” honlapján. Egy harmadik műsorban az MSZP szövetségese, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója, Murányi András elmondta, hogy a pártjának vannak javaslatai a válság kezelésére, a kormány azonban nem igazán fogékony rájuk.

Egy negyedik műsorban Vadai Ágnes DK-politikus számolt be arról, hogy pártjának, a „Demokratikus Koalíciónak” pontokba foglalt javaslatai vannak a válságkezelésre, ám a kormány a füle botját se mozgatja. S hogy teljesebb legyen a kép, Jakab Péter, a Jobbik újdonsült elnöke többször is kifejtette az ATV stúdiójában, hogy a pártjának vannak javaslatai a válság kezelésére, de „A kormány öregurasan reagál a javaslatainkra.” Az ellenzéki politikusok tehát teszik a dolgukat, bár javaslataikat a hatalmon lévők nem szívesen fogadják. Vagy ha beépítik is a válságkezelő programjukba, hajlamosak elhallgatni, hogy az ő és csakis az ő pártjuktól származnak.

Ilyenkor az ellenzéki politikusok kimondják a pártjuk teljes nevét, sőt megadják a digitális forrást is, ahol föllelhető a javaslat-csomag. Közben Lendvai Ildikó megírta szokásos cikkét a Népszava szombati számába. Az MSZP volt elnöke szerint tombol ez a fránya egészségügyi és gazdasági válság. Ami arra sarkallja az ellenzéki pártokat, hogy adják föl eredeti elképzelésüket, és a különbségek hangsúlyozása helyett hozzák inkább előre az egységes fellépést. Ha ugyanis nem simítják össze a válságkezelő elképzeléseiket, hogy nagyobb nyomást helyezhessenek az Orbán-kormányra, akkor bizony elveszítik esélyeiket a következő országgyűlési választáson.

Erről beugrik egy másik veterán politikus, Kuncze Gábor kesernyés-szellemes kijelentése. Utánanéztem, és kiderült, hogy az ATV stúdiójában hangzott el 2013. október 23-án, a megsemmisítő vereség előtt néhány hónappal: „Mintha az ellenzéki pártok külön sírhelyért küzdenének a közös temetőben.”

Digitális ismerőseimet tegnap szokatlan esemény hozta lázba. Régi és kedves kollégám, Ballai József újságíró szakállt növesztett az önkéntes karanténban, és megváltozott arculatát közszemlére is tette. S bár megírta, hogy már leborotválta a szőrzetet, idestova huszonnégy órája vitatkozunk arról, vajon jól tette-é. A magyar nemzet sorsa szempontjából fontos kérdésben én is állást foglaltam, és a szakállra szavaztam.

Ennek oka abban keresendő, hogy Jóskához hasonlóan eltűnt a fejem tetejéről a hajzat. S mert tartom magam ahhoz, hogy a megkopaszodás után is legyen annyi szőr a fejünkön, mint fiatal korunkban volt, a hiányt szakállal pótoltam. Kecskeméti kollégámnak jól állt az új szőrzet, a helyi nyilvánosság másik alapembere, Koloh Elek meg is jegyezte a Facebookon: „Ha tovább bírtad volna, úgy néznél ki, mint Heltai.” Nem Jenő, a hajdan volt pesti író, hanem Nándor, a kecskeméti nyilvánosság harmadik alapembere. 2017-ben halt meg, 87 éves korában, és e sorok írója 1964-ben ismerte meg. A városházán dolgozó művelődésszervezőként egy Leninről szóló poémát tanított be nekünk a Katona József Gimnázium kollégiumában. Nála jobban senki sem ismerte Kecskemétet, sok helytörténeti könyvet írt róla. Országszerte azonban attól vált ismertté az arca, hogy szakállt növesztett.

Bodor Pál 1983-ban települt át Magyarországra. Cikkeivel csakhamar nevet szerzett magának, és gyakran hívták meg budapesti sajtótájékoztatókra. S mert Bukarestben évekig vezette a román televízió nemzetiségi szerkesztőségét, amikor nálunk is a terembe lépett, fölmérte, hogy hol helyezkedett el az akkoriban egyetlen Magyar Televízió kamerája. Oda ült, ahol jellegzetes arcélét (és kecskeszakállát) az operatőr azonnal fölfedezte. Így lett vágókép, a figyelő tekintet. Ismertsége fölkeltette Benedek Miklós (1922-1989) érdeklődését. Micu, a nagydarab miskolci újságíró fontosnak tartotta, hogy őt is meghívják a fővárosi sajtótájékoztatókra, ezért Bodor Pali mellé ült. Torzonborz, őszbe csavarodó üstöke és harcsabajsza felhívta magára a figyelmet. Akármelyik operatőr jött a tévéhíradótól, majd’ mindegyik kiszúrta a vágóképnek való hírlapírót.

Heltai Nándi szintén szeretett Pestre járni, de csak kopaszodott, ezért nem számíthatott az operatőrök körültekintésére. Mellkasig érő, ősz szakállt növesztett, és beült Benedek Micu mellé. Attól kezdve a legnézettebb hírműsorban a miskolci és a kecskeméti Stan és Pan képviselte a vidéki sajtót.

A törppicur álnevű kommentelő megköszönte, hogy külön bejegyzésben válaszoltam a kérdésére. Azt firtatta, miként vélekedem a ZDF nálunk nagy visszhangot kiváltó műsoráról. Okfejtésem után kifejtette, hogy nem győztem meg; kitart amellett, hogy a német közszolgálati tévé megsértett bennünket. Azt azonban elismerte, hogy nem néz német műsorokat, nem is értené, amit mondanak bennük. Ő csupán az Index.hu-ra és a hvg.hu-ra támaszkodott, amelyek kiemelték Orbán Viktor szerepét a Heute-showban. Akkor rugaszkodjunk neki még egyszer!

Oliver Welke 31 percig foglalkozott azzal, hogy a koronavírus-járvány miként befolyásolta a sajtó szabadságát világszerte. A 23. percben jutott el Erdoganhoz, a török diktátorhoz, majd 24.10-kor bejátszottak egy néhány másodperces részletet Orbán Viktor parlamenti szónoklatából. Aztán feltűnt  a képernyőn az Európai Unió újdonsült vezetője, Ursula von der Leyen, és ezt írták a csinos hölgy fényképe alá: „Das Schweigen der Uschi.” Az Uschi hallgatása arra utalt, hogy Ursula nem erőlteti meg magát a magyar helyzet értékelésében. Innen már csak egy lépés A bárányok hallgatása című film megjelenése a háttérben.

Csakhogy a sorozatgyilkost megszemélyesítő angol színész, Anthony Hopkins helyett Orbán Viktor szorongott abban a fránya páncélzatban. A műsoron végigvonuló szájmaszk helyett pedig a filmbéli szájkosár takarta el az arcát. Utána következett a közismert jelenet 2015-ből. Juncker, az Európai Unió akkori vezetője atyáskodva meglegyintette miniszterelnökünk orcáját, és 24.53-kor azt mondta neki, hogy „Diktator”. Néhány másodperccel később be is fejeződött a magyar blokk. Hát kérem, 50 másodperc jutott Orbán Viktornak. Ez aligha főszerep, különösen akkor nem, ha a német tévések nem is rá hegyezték ki a mondandójukat, hanem a velünk kapcsolatban hallgatásba burkolózó német politikusnőre.

Ami a magyarországi nyilvánosság fórumait illeti, nemcsak a hvg.hu, majd az ő cikkét ismertetve a Index.hu emelte ki a magyar mozzanatot. A kommentelő által nem említett Kovács Zoltán is, a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár dramatizálta (felnagyította, túlhangsúlyozta) a nyúlfarknyi epizódot. Fészbukos üzenőfalán kérte ki magának, pártjának és kormányának Orbán Viktor pellengérre állítását. Holott miniszterelnökünk csupán képzettársítás volt Ursula von der Leyen elmarasztalásában. Ha a 31 percből 50 másodpercet kaptunk, akkor igazán beérhettük volna ennyi sértéssel is.    

A legutóbbi napokban Orbán teremtett, Mesterházy kormányozott, Szél és Gulyás Gergely kövérezett, Karácsony forgalmazott, Pető Iván pedig gyurcsányozott és dobrevezett. Lefülelt mondatok. 

Nem háború van, hanem járvány. (Pálinkás József volt oktatási miniszter, HírKlikk.hu, április 26.)

A valóban katonás ágyfelszabadítási harc mindent felülír. (Sik Endre szociológus, Népszava, április 27.)

A karantén nem alkalmas arra, hogy hosszú távú terveket szövögessünk. (Rab László újságíró, Újnépszabadság.com, április 27.)

Mindenkinek azért kell szurkolnia, hogy a kormány sikeresen kezelje a válságot. (Mesterházy Attila szocialista politikus, atv.hu, április 27.)

Ez nem az én nünükém. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a forgalomlassításról, ATV, április 28.)

Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része. (Kövér László Fidesz-politikus, Demokrata.hu, április 28.)

Mindannyian a magyar nemzet részei vagyunk. (Szél Bernadett ellenzéki politikus, Facebook.com, április 29.)

Mesterházy most az ellenzék fehér hollója. (Pindroch Tamás újságíró, Origo.hu, április 29.)

Kövér László, bármit is gondoljunk róla, a nemzet része. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, április 30.)

Kövér László házelnök rendkívül visszafogottan beszél az ellenzékről ahhoz képest, ahogy ők beszélnek a kormányról. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, atv.hu, április 30.)

A felhatalmazási törvény meglódította a kormánypárti politikusok fantáziáját. (Gábor György filozófus Kövér Lászlóról és Gulyás Gergelyről, Újnépszabadság.com, április 30.)

Az összezártság mindent felnagyít. (Bánki György pszichiáter a karanténról, Magyar Narancs, április 30.)

A korona után megváltozunk. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Hajónapló.ma, április 30.)

Abból már tíz éve nem enged, hogy félkatonai irányítás alatt éljünk. (Rózsa Péter újságíró Orbán Viktorról, 168 Óra, április 30.)

Csak hadastyánként képes gondolkodni. (Szele Tamás újságíró Orbán Viktorról, Zónapörkölt.com, május 1.)

Ezt a munkát én irányítom, tehát személyes garanciát is vállalok érte. (Orbán Viktor miniszterelnök a munkahelyek teremtéséről, Magyar Rádió, május 1.)

Korántsem vagyok Orbán-hívő, de ha volna is kedvenc politikusom, ő sem tudná nagyságrendekkel jobban kezelni a helyzetet. (Boros András pszichológus, Népszava, május 2.)

Heteken belül kiderült, hogy a kórházakban fölöslegesen sok az ágy. (Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke, Magyar Hírlap Online, május 2.)

Több millió ember napi megélhetése forog kockán. (Békesi László volt pénzügyminiszter, HírKlikk.hu, május 2.)

Egy börtönben élek, ami a lakásomnak van álcázva. (Szilágyi János 84 éves riporter a karanténról, HVG360, május 2.)

Dobrev Klára hátránya, hogy nem lehet Gyurcsány helyett, hanem csak mellette. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, 24.hu, május 3.)

Megszólított egy törppicur álnevű kommentelő: „Zöldi úr! Erről a ’közszolgálati’ hírről mi a véleménye?” És belinkelte az Index cikkét egy német tévéműsorról. A Heute-show arca, Oliver Welke ugyanis pénteken, tegnapelőtt este ezt mondta a miniszterelnökünkről: „Ahol Orbán Viktor dönti el, mi az álhír, ott Weinstein lehet a nőjogi ombudsman.” Mielőtt értelmezném a kétségkívül ütős mondatot, néhány szó a ZDF-ről.

A Zweite Deutsche Fernsehen a tartományi műsorokat összegyűjtő és a legjobbakat sugárzó ARD mellett a második német televízió. A sportújságíróból lett műsorvezető a koronavírus és a nyilvánosság kapcsolatát feszegette. A 31 perces műsor 24. percében ejtette ki ama szavakat, hogy Pussta és Gulasch, miniszterelnökünk 24.10-kor jelent meg a háttérben Hannibal Lecternek öltöztetve. Csak éppen A bárányok hallgatnak című krimi sorozatgyilkosát stílszerűen nem a járvány idején kötelező szájmaszk takarta, hanem szájkosár. Közben pedig a közismert jelenetet látjuk, amint öt éve Juncker, az Európai Unió akkori vezetője atyailag megpaskolta Orbán Viktor arcát, és azt mondta neki, hogy „Diktator”. A magyar mozzanat nem tartott tovább 50 másodpercnél. Mindazok felnagyítják a képet, akik tehát azt sugallják a hazai nyilvánosságban, hogy a kibeszélős műsor főszereplője Orbán lett volna.

Az álhíres utalás egyébként a Büntető törvénykönyv minapi módosítására vonatkozik. A parlamenti kétharmad felhatalmazta a kormányzatot arra, hogy a rendkívüli helyzetben perbe foghassa a rémhír-terjesztőket. Igen ám, de olyan lazán fogalmazták meg a módosítást, hogy a kormány tevékenységét fürkésző újságírók is bajba kerülhetnek. Nem ejt kétségbe a párhuzam a végrehajtó hatalom vezetője és a szereposztó díványt használó amerikai filmproducer között, ha a német tévéműsor azt sugallja, hogy talán mégsem kéne kecskére bízni a káposztát. 

De hogy érdemben válaszoljak a kommentelő kérdésére, élénk visszhangot keltett, hogy napjainkban az MSZP a kispesti polgármestert az összeférhetetlenséget és a vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottság élére javasolta a fővárosi önkormányzatban. Holott jelek utalnak arra, hogy a kispesti ingatlanpolitikában akadnak tisztázni való ügyek, és Gajda Péter neve is fölmerült. Még az is elképzelhető persze, hogy ártatlannak bizonyul, de okot ad a gyanakvásra, hogy akadályozza a vizsgálatot. Egyelőre épp úgy nem bíznám rá a káposztát, mint Orbánra vagy Weinsteinre.