A legutóbbi napokban Orbán Viktor pénzezett, Vona Gábor összevissza fogott, Toroczkai László latolgatott, Kovács Gergely márkizott, Magyar György pedig nerezett. Lefülelt mondatok.

A hatalmi viszonyoktól teljesen független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, január 17.)

Nekik az a demokrácia, amikor ők vannak hatalmon. (Gajdics Ottó újságíró az ellenzéki pártokról, Hír TV, január 17.)

Facebook miniszter. (Vadai Ágnes DK-politikus Varga Juditról, Facebook.com, január 17.)

Márki-Zay nem egy piszi politikus. (Szöllősi Györgyi műsorvezető, ATV, január 17.)

Ma nem mondanám azt, hogy jól jártak Márki-Zay Péterrel. (Kovács Gergely kutyapárti elnök az ellenzéki pártokról, Telex.hu, január 17.)

Az összefogás vezetői egymás farkasai. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, január 18.)

Gyurcsányt játékban tartják. (Schiffer András volt LMP-politikus a Fidesz-kommunikációról, ATV, január 18.)

Mindig rosszkor hibáztunk. (Gulyás István, a férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Népszava, január 19.)

Ahogyan lábbal, úgy kézzel sem megy. (Hegyi Iván sportújságíró a kézilabda válogatott Európa-bajnoki szerepléséről, Népszava, január 20.)

A Fidesszel lassú nemzethalál vár Magyarországra, a balliberálisokkal gyors. (Toroczkai László, A Mi Hazánk elnöke, Telex.hu, január 20.)

A „lepattanó” szavazók begyűjtésére az MKKP-nek van a legnagyobb esélye. (László Róbert választási szakértő a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról, Magyar Narancs, január 20.)

Két vádlott és egy gyanúsított biztosítja a NER kétharmadát. (Magyar György ügyvéd Boldog, Simonka és Völner honatyákról, Magyarügyvéd.blog, január 20.)

Az a begyöpösödött és egy irányba húzó színházi világ, amelyik itt gyökeret vert, egy kicsit színesebb lett. (Szabó László musicalproducer a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról, Index.hu, január 21.)

A magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 21.)

Én meg a többi magyar nem vagyunk politikusok, mi nem élünk meg abból, hogy az Orbán-rendszer ellenzéke vagyunk. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, január 21.)

Mintha kezdenék magukat összekapni. (Stumpf András újságíró az ellenzéki pártokról, ATV, január 21.)

Ha véletlenül nyer az ellenzék. (Kovács Zoltán újságíró, Klubrádió, január 22.)

Az ellenzék sokkal láthatóbb, mint eddig volt. (Magyari Péter újságíró, 444.hu, január 22.)

Az egységes rendszerigazoló kisebbséggel egy töredezett, szervezetlen, heterogén többség áll szemben. (Csepeli György szociálpszichológus, Népszava, január 22.)

Akinek vaj van a fején, legalább ne emlegessen patkányokat. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata az MSZP-ből kizárt Bangóné Borbély Ildikóról, Facebook.com, január 23.)

Az ismertség hamis támogató. (Mácsai Pál színész-rendező, Klubrádió, január 23.)

A jelek szerint véget ért a miniszterelnöki stábban dolgozó kommunikációs munkatársak szabadsága. Ismét dolgoznak, a szokásos péntek reggeli rádióinterjú leirata ugyanis már tegnap (szombaton) olvasható volt a Miniszterelnök.hu honlapon. Egy fáradt politikus beszélt, aki idestova két esztendeje próbálja elhitetni magáról, hogy képes kezelni a koronavírus-járványt.

Unalomig ismert gondolatokat ismételgetett. Szinte szó szerint fejtegetett olyasmit, amellyel egy hete, egy hónapja, egy éve is traktált bennünket. Jellemző, hogy a 28 perc alatt 32-szer használta a tehátot. Azt a kötőszót, amely az ógörög orego (felé) kifejezésből örökült át a latinba, és ergo-ként (valamire való tekintettel) lett a logikai levezetés kulcsszava, a következtetés levonása. Nem akarok tippeket adni a miniszterelnök kommunikációs munkatársainak, akik fölkészítik a váltakozó színvonalú interjúkra, de a tehát nyomasztó egyhangúságát csökkenteni lehetne a rokon értelmű szavakkal.

Ilyen például az azaz, az egy szó, mint száz, az egyszóval, az eszerint, az ezért, az ilyenformán, az így, a következésképpen, a mindent egybevetve és a vagyis. Hivatásos tollforgatóként gyakran élek a tehátban rejlő lehetőségekkel, és a változatosság kedvéért leginkább az egyszóvalt, az ilyenformánt és a következésképpent használom, de a többi szinonima se csökkenti a közszereplő nyelvi igényességét. A fáradtságot jelző szövegben egyetlen mondatot találtam, amely nem hatott önismétlésnek. Miniszterelnökünk kedvenc szavajárásával a magyarokat emlegette, akik „közül sokan vagyunk”…

Azért hagyom félbe az idézetet, mert ő már eljutott gondolatban a végkifejlethez, és értelmes emberként rádöbbent, hogy furcsa, meghökkentő, visszatetsző volna önmagát, az ország egyik leggazdagabb lakosát besorolni a filléres gondokkal küszködők közé. Ám a kimondott vagyunkat már nem szívhatta vissza, megtoldotta hát azzal, hogy „sokan vannak, akik kispénzűek”. A kommunikációs stáb becsületére válik, hogy az egyszerre hátborzongató és mulatságos, önleleplező és korrigáló (helyesbítő, javító, módosító) képességre utaló mozzanatot benne hagyták a jegyzőkönyvi hitelességű leiratban.

Ez adta az ötletet, hogy a bejegyzés utáni összeállításba válogassam Orbán Viktor anyagiakról vallott gondolatait. Akad köztük, amelyet fölvettem a szállóigék gyűjteményébe, de a kevésbé szellemesek is azt sejtetik, hogy amit a pénzről mondott, az sokat árul el róla.   

Tíz mondat Orbán Viktortól

A pénz nem olyan paripa, amely nyugodtan zabol az istállóban. (Magyar Rádió, 2000. október 3.)

Ahol pénz van, harc is van. (Magyar Rádió, 2000. november 22.)

Megpróbáltuk kinyitni az emberek szemét, de a kormány pénzen fújt buborékokkal elvakította őket. (Magyar Nemzet, 2006. május 6.)

Az embereket nem akkor kell megadóztatni, amikor dolgoznak, meg pénzt keresnek. Akkor kell begyűjteni az ország működéséhez szükséges pénzeket, amikor az emberek elköltik a jövedelmüket. (Magyar Rádió, 2013. március 1.)

„Zsugori” alak vagyok, ha az ország pénzéről van szó. (SzegedMa.hu, 2014. február 7.)

Az, hogy az emberek nagyobb kockázatot vállalnak valamivel több pénz reményében, senkit sem jogosít fel arra, hogy azt a pénzt ellopja. (Magyar Rádió, 2015. március 27.)

Nem tűröm, hogy ellopják a pénzt. (Baon.hu, 2016. december 24.)

A pénznek nincs szaga, de a tulajdonosának van. (Miniszterelnök.hu, 2017. február 28.)

Én csak annak akarok pénzt adni, aki csinál valamit. (Miniszterelnök.hu, 2019. május 1.)

A magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek. (Magyar Rádió, 2022. január 21.)

Nem gondoltam volna, hogy a magyar kultúra napján a Fidesz első fülbevalós politikusáról kell tűnődnöm, Veres Gábor azonban gondoskodott erről. Az újságíró-vendég tegnap este, az ATV egyik vitaműsorában azt találta mondani, hogy „Deutsch Tamás diploma nélküli miniszter volt.” A műsorvezető nem reagált a nyilvánvaló tévedésre, a két másik stúdióvendég sem akadt fenn rajta. Szerencsére reklámszünet következett, és a szerkesztő rámondhatott valamit a műsorvezető fülére, aki a folytatásban már igyekezett helyére tenni a pontatlanságot.

A helyzet azért gondolkoztatott el, mert a diploma nélküli kinevezések felróhatóak ugyan az Orbán-kormányoknak, de speciel nem Deutsch Tamással kéne kezdeni a kétségkívül létező láncolatot. Ő ugyanis 1998-ban épp azért nem esküdhetett föl ifjúsági és sportminiszternek az első Orbán-kormányban, mert főnöke és harcostársa, a pályakezdő miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy előbb legyen meg a diplomája. Több mint fél évig államtitkár vitte az ügyeket, amíg D. T. megírta a diplomamunkáját, sőt meg is védte.

A pikantériája az volt hogy A magyar médiatörvény Európában lett a címe, és egyik legfontosabb megállapítása furcsán hat a mai fejlemények fényében. A miniszternek szánt szerző abban fedezte föl az állam funkcióját, hogy kötelessége megvédeni polgárait, ha a „döntéseiket akár politikai, akár gazdasági szervezetek a médiumokon keresztül tisztességtelen eszközökkel befolyásolják”. A tévedés és a pontosítás jót tett az élő adásnak, növelte az életszerűségét. Nem is tulajdonítanék különösebb jelentőséget neki, ha a Deutsch-jelenség nem volna a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized jellegzetes terméke.

Mindkét politikai oldalon akadnak rendszerváltó személyiségek, akik fontosnak bizonyultak a hatalomra jutás előtti küzdelmekben. Amidőn azonban intézményt bíztak rájuk, akkor kudarcot vallottak. Hiányzott hozzá a menedzseri tehetségük. Che Guevara például sokat segített Fidel Castrónak, hogy a kubai szigetországban átvehesse a hatalmat, országos vezetőként viszont kudarcot kudarcra halmozott. Nem lehet tudni, vajon magától vonta-e le a következtetést, vagy egykori harcostársa tessékelte ki Kubából. A lényeg amúgy is az, hogy visszament harcolni a dél-amerikai dzsungelbe.

Deutsch Tamás inkább a brüsszeli dzsungelt választotta (vagy választatták vele). Az Unió székhelyén szívós munkával elérte, hogy megfosztották ama jogától, miszerint az Európai Parlamentben bármilyen tisztséget betölthessen.

Tíz mondat Deutsch Tamásról

A megszólalásig vezető csupán. (Kolláth György alkotmányjogász, Sport Plusz, 2000. május 5.)

Kokárdával színezett liberális. (Für Lajos após, volt honvédelmi miniszter, volt MDF-politikus, Barikád.hu, 2008. május 5.)

A Fidesz mosdatlan szájú politikusa. (Gyuricza Péter újságíró, Népszabadság, 2011. augusztus 10.)

A Twitter-huszár. (Csányi Sándor bankár, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Origo.hu, 2013. október 16.)

Deutsch egy vicc a mi pénzünkön. (Konok Péter történész, ATV, 2014. október 20.)

Minden helyzeten tud még rontani egy kicsit. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2015. július 24.)

Deutsch Tamást is kiképezte a Soros Alapítvány, bár rajta nem látszik. (Kuncze Gábor liberális politikus, ATV, 2016. május 24.)

Csillogó, ám használhatatlan ékköve a Fidesznek. (Föld S. Péter újságíró, FüHü.hu, 2018. július 12.)

Hivatásos troll. (Gergely Zsófia újságíró, ATV, 2018. november 21.)

A külsejében is a szerepéhez torzult. (Kőszeg Ferenc liberális politikus, Átlátszó.blog, 2020. július 4.)

Tegnap este ezzel a kéréssel fordult Gyuricza Péter a fészbukos ismerősökhöz. Nemrégiben megjelent könyvét ajánlotta a figyelmünkbe. Az Így beszélnek ők a Sajtóklubban című esszében a Hír TV műsorát elemezte. S mert mindketten médiapolitikát tanítottunk évtizedekig felsőoktatási intézményekben, a kollégának kijáró érdeklődéssel vettem meg az érdekesnek ígérkező kötetet. Félig már el is olvastam, és ha írok róla, aligha árt, hogy elolvasom a szerzővel készített interjút, amely a Jelen című hetilapban látott napvilágot.

Csakhogy mifelénk nem kapható az immár harmadik évfolyamát jegyző közéleti magazin. Másfél kilométernyi sugarú körben van egy Spar, egy Lidl és egy Aldi, mindegyik árul újságokat, az említett hetilap azonban nem tartozik közéjük. Egyelőre nem tudom, vajon azért-e, mert ügyetlen a marketingese, vagy inkább az üzletláncok nem bíznak a portéka eladhatóságában. Adódik persze a harmadik lehetőség is, hogy a magyar állam jelenlegi működtetői nem veszik jó néven egy ellenzéki újság létezését, és ezt meg is üzenik a kereskedelmi cégeknek.

Egyébként a lakásom közelében található még két kiskereskedelmi vállalkozás is, mindkettő éjjel-nappal, három műszakban üzemel. A régiben január elsejével szüntették meg az újságárusítást, de amíg lehetett vásárolni, hetilapot akkor sem rendelt a tulajdonos. Az új üzlet tulajdonosa, egy hajdani focista alig várta, hogy a konkurenciánál megszűnjön az újságárusítás, és három hete kirakott egy állványt az utcára. Többször is végigböngésztem, de csak napilapokat és műsorújságokat találtam. Úgy rémlik, ezen a környéken csupán ezekre van igény.

A kép teljességéhez tartozik, hogy mintegy kilométernyire rejlik a megoldás. Az aluljáróban viszont nagy a forgalom, igyekszem is elkerülni, mert koronavírus-járvány idején valóságos fertőzési gócpont. Lehetőséget teremt erre, hogy fent, az úttesten zebrát alakítottak ki a várostervezők, hogy a mozgásukban korlátozottaknak ne kelljen lépcsőt járniuk. A lábammal nincs még gond, de ha óvatosságból elkerülöm azt a fránya aluljárót, aligha közelíthető meg a föld alatti kioszk, ahol az összes hetilap megvásárolható. Így aztán, ha enyhül a járvány, olvasom a Jelent, ha hullámzik, akkor pedig nem.

Most épp hullámzik, de ha megírom e bejegyzést, a kolléga úr iránti érdeklődéstől vezérelve elindulok, és vállalom a kockázatot. Az interjúban hátha lesz néhány szerzői szempont, amely megkönnyíti a kötetnyi műsorelemzés olvasását.     

Tegnapi bejegyzésemmel vitatkozott az egyik kollégám, akinek adok a véleményére. Elfogadta állításomat, hogy az ellenzéki véleményformálók gondolatai érdekesebbek, izgalmasabbak, mint az egyenirányított kormánypártiaké. A választási kampány közeledtével mégis zokon vette, hogy a kormány tevékenységét bíráló publicisták nem egységesítették az álláspontjukat.

A bejegyzésem utáni összeállításban van egy idézet, amelynek szerzője szabadcsapatnak nevezte a véleménybuborékban üldögélő közírókat. Arra sarkallt bennünket, hogy ütőképes hadsereggé álljunk össze. Hasznos lett volna, vannak azonban kétségeim. Azért rostokolunk a buborékunkban, körülvéve néhány száz vagy néhány ezer követővel, mert az ellenzéki pártok nehezen viselik, hogy nemcsak az Orbán-kormány hatalomgyakorlását fürkésszük, hanem az ellenzéki politikusok botladozásait is.

Ezzel magyarázható, hogy az önkormányzati választás óta eltelt két évben nem sikerült létrehozni ama médiumokat, amelyek fölerősíthették volna az egymástól elszigetelt publicisták hangját. Igényt tartanánk a közös fellépésre, ha nem azt várnák tőlünk az ellenzéki politikusok, hogy fogjuk vissza magunkat. Elfogadom persze Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus megállapítását, aki figyelmeztette az ellenzéki politikusokat, hogy „A különvélemény gyöngít.” (Klubrádió, 2021.11.29.) De vitatkozom Haraszti Miklós liberális médiapolitikussal, aki azt javasolta az ellenzéki közíróknak, köztük saját magának is, hogy „Két hónapra tegyük zárójelbe a zárójeleinket!” (Facebook.com, 2022.01.08.)

Fontos fejlemény, hogy az ellenzéki politikusok végre ugyanazt mondják. Számomra azonban az is fontos, hogy az ellenzéki publicisták ne mondják ugyanazt. Szűk körben megvitattuk azokat a kérdéseket, amelyek távolságot lopnak az ellenzéki pártok közé. Ha a fölerősíthető vitába a buborék-olvasókon túl bekapcsolódhattak volna az olvasók tömegei is, akkor a választási kampány kezdetéig kikristályosodhatott volna a pártok közös álláspontja, mellyel megszólíthatták volna a választópolgárokat is. Az esélyt elszalasztottuk.

Legföljebb az vigasztal bennünket, hogy a kormánypárti véleményvezéreknek nem adatott meg a szellemi függetlenség tudata. Amennyire jellemző, hogy a kormánypárti politikusok fegyelmezetten mondják ugyanazt, annyira jellemző az is, hogy a kormánypárti publicisták haptákba vágták magukat, és a kórusból nincs kiszólás. E gyakorlat nekem csöppet sem hiányzik.

Tíz mondat az ellenzéki nyilvánosságról

Az ellenzéki oldalt saját radikális véleményvezérei foglyul ejtették. (Orbán Balázs Fidesz-politikus, ATV, 2020. március 23.)

A hagyományos, parlamenti demokráciákban hatékony eszközökön - interpelláció, sajtótájékoztató, interjú - túl semmi nem jut eszükbe. (Vásárhelyi Mária szociológus az ellenzéki pártokról, Facebook.com, 2020. május 19.)

Vannak - még - független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármiikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, Index.hu, 2020. december 8.)

Az ellenzéki nyilvánosságban egyre nagyobb az igény, hogy az egymástól függetlenül küzdő szabadcsapatok egyetlen, fegyelmezett, ütőképes hadsereggé álljanak össze. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, 2021. május 10.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

Mi lesz az ellenzékkel, ha nem tűri el a kritikát? A szájak befogását várja el, mondván: kampány van. (Bognár László gerillamarketinges, Facebook.com, 2021. november 20.)

Az ellenzék tán csak nem azért negligálja a független blogokat, mert egyaránt bíráljuk a kormánypártot és az ellenzéket is? (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2021. december 18.)   

Az ATV miért csak az ellenzéket szapuló „elemzőket” képes behívni? (Laczik Zoltán újságíró, Facebook.com, 2022. január 5.)

Akik a médiában dolgozunk, nehéz a helyünkön érezni magunkat, mert már nincsenek is nagyon helyek. (Rácz Zsuzsa közíró, Népszava, 2022. január 15.)

A hatalmi viszonyoktól teljességgel független újság, újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, 2022. január 17.)

Kálomista Gábor, a kimondhatatlan című dokumentum-játékfilm producere eddig megtalálta számítását a kulturális életben. Érdemes odafigyelni rá, mert kimondja azt, amit a kormánypárti politikusok ritkán feszegetnek.

Egy minapi interjúban például azt fejtegette, hogy egyik politikai oldalnak sincs túlsúlya a hazai nyilvánosságban. Hozzáfűzte azonban azt is, hogy azért érzékel mégis inkább baloldali fölényt, mert „onnan sokkal több alkotó érkezik”. Eszmefuttatását a szűkebb érdeklődési körére alapozta. Nem is vonnék le következtetést az egész nyilvánosságról, ha nem fogalmazta volna meg, hogy „Rengeteg baloldali sajtóorgánum szárnyal.” (168 Óra, 2022. január 13.)

Simicska Lajos 2015-ös elpártolása és a gondjaira bízott médiabirodalom elcsaklizása óta a kormányzat erőltetett ütemben alakította át, hajlította maga felé a nyilvánosságot. Jókora erőfölényre tett szert, ám ez nem azonos a túlsúllyal. Hiába harcolt ki fölényt a rengeteg (köz)pénzbe kerülő hírgyártásban, a vélemények frontján defenzívába szorult. A másik oldalon túl soknak találta a markáns (éles, határozott) véleményeket, ráadásul hatásosnak is. „Szárnyalnak” ugyebár a baloldali sajtóorgánumok.

Kétségtelen, hogy a szétforgácsolt ellenzéki oldalon sok a véleménybuborék. Az egyéni ízű álláspontok azonban nem jutnak el a tőlük szinte hermetikusan elzárt médiafogyasztók millióihoz. Ez jövő tavasszal akár újabb választási vereséggel is járhat. De mindez mit sem változtat azon, hogy az ellenzéki véleményformálók gondolatai érdekesebbek, izgalmasabbak, mint az egyenirányított kormánypártiaké, akiknek szárnyalásáról 12 év alatt lekopott az ékezet.

Kirajzolódik előttem egy játszótéri jelenet. A libikóka egyik ülésében a behemót kisfiú terjedelmes fenekével földhöz nyomja mindkét lábát, aminek következtében a szemközti ülésen levegőbe emelkedik a másik, vézna kisfiú. Nincs esélye arra, hogy lába a földdel érintkezzen, a játszótéren mégis mindenki őt figyeli, mert magasan van. Ha úgy tetszik: szárnyal. Ezt a helyzetet reagálta le Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, aki mostanában az ügyeletes médiapolitikai megszólaló.

Okfejtését - minő véletlen - ugyanez a hetilap közölte, ugyanebben a számban. Íme: „Ha lassan is, de az államok mindig megtalálják a módját az új médiumok megfelelő szabályozásának az újságnyomtatástól az internetig.” Ahogy elnézem, a mai magyar állam a világháló megrendszabályozásáig még nem jutott el. Bizonyára innen származik a digitális nyilvánosságban élvezett baloldali túlsúly.

Tíz mondat a túlsúlyról

Az MSZP nyomasztó túlsúlya nem tette lehetővé, hogy markánsan megjelenjen a nyilvánosság előtt az SZDSZ arculata. (Magyar Bálint szabaddemokrata politikus, Hét Európai Nap, 1998. október 16.)

A kormány az első száz nap intézkedései kapcsán sikeres propagandát folytatott, amit a túlsúlyban lévő baloldali sajtó hatékonyan támogatott. (Áder János Fidesz-politikus a Medgyessy-kormányról, 24 Óra, 2002. szeptember 7.)

Egészségtelen multinacionális túlsúly volt a médiapiacon. Ez most változik. (Szombathy Pál újságíró, Heti Válasz, 2016. november 17.)

27 évvel a rendszerváltás után talán eljutottunk arra a pontra, hogy nagyjából kiegyenlítettek a médiaviszonyok. (Jeszenszky Zsolt blogger, Heti Válasz, 2017. augusztus 24.)

Nincs ellenzék, ellenzéki sajtó viszont nagyon is van. Ráadásul rendkívül olvasottak, sokkal olvasottabbak, mint a jobboldali sajtó. (Apáti Bence publicista, 888.hu, 2017. augusztus 26.)

A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható. (Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2018. augusztus 18.)

Őrületes kormányzati média-túlsúly van. (Simon András műsorvezető, ATV, 2019. szeptember 4.)

Náluk van a média-túlsúly. (Tüttő Kata szocialista politikus, ATV, 2019. szeptember 24.)

Nincs brutális kormánypárti túlsúly. (Szombathy Pál újságíró, az Index volt főszerkesztője, 24.hu, 2020. december 21.)

Nincs se jobb-, se baloldali túlsúly. Talán enyhén baloldali fölény, de csak azért, mert onnan sokkal több alkotó érkezik. (Kálomista Gábor filmproducer, 168 Óra, 2022. január 13.)

Hajdan barátok voltunk, együtt készültünk például a német szigorlatra. Sváb családból származott, Nyugat-Németországba kitelepített rokonokkal, nem csoda, hogy a diploma megszerzése után disszidált hozzájuk. A Médianaplóról vannak kritikai megjegyzései, az azonban tatszik neki, hogy néhány hónapja a bejegyzések utáni összeállításban mások véleményét is idézem. Tegnap azt javasolta, hogy az idei termésből válasszak ki tíz mondatot Márki-Zay Péterről, ahogy ő írta, „az ellenzék üdvöskéjéről”.

Lusta emberként azonnal válaszoltam, nehogy még egyszer elő kelljen venni a Messenger-üzenetet. Azt írtam neki, hogy a perszonifikáció vagy perszonalizálódás, magyarul a személyesség (személyeskedés) előtérbe került a közéletnek is nevezhető politikában. Ez megterheli az itteni nyilvánosságot, de nem annyira, hogy az év első 17 napjában összekaparjak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről tíz mértékadó mondatot. Aztán persze kíváncsiságból utánanéztem a részleteknek, és kiderült, hogy tévedtem.  Márki-Zay Péterről húsz figyelemre méltó gondolatot olvastam, hallottam hét újságban, öt rádióban-tévében és nyolc online portálon.

Az nem lepett meg, hogy legtöbbet a Facebookon találtam. Az ország első számú publicisztikai rovatát Mr. Algoritmus szerkeszti, „aki” összegyűjti a zsigerből jövő, következésképpen nem túl árnyalt, ám annál kifejezőbb, pontosabb, szellemesebb, ha úgy tetszik: köntörfalazás nélkül megfogalmazott mondatokat. Ezekből könnyű volt kiválasztani azokat, amelyek az alábbi dokumentációban olvashatóak. Az viszont meglepett, hogy miközben a hódmezővásárhelyi polgármester tarolt, a nyilvánosság hivatalból első számú kedvezményezettje, a miniszterelnök visszaszorult a második helyre.

Az Orbán Viktorról kifejtett hét mondatból még a tízre sem telne, nemhogy Márki-Zay húszából. Mellesleg az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az ellenzéki pártvezetőktől is elvette a felületet. Például Gyurcsány Ferenctől, aki 2010 óta szinte kibérelte Orbán mögött a második helyet. Most alig látszik a nyilvánosságban. Nála többször (háromszor) értelmezték, jellemezték a kormánypárti Novák Katalint, Varga Juditot és a „pornómilliárdos” Gattyán Györgyöt. (Futott még Áder János, Demeter Szilárd, Kövér László, Pintér Sándor és Szájer József.)

A nyilvánosság eszközrendszere, a média mintha lemondott volna arról, hogy a jelenséget elhelyezze az összefüggéseiben. Inkább rácsodálkozik a két lábon járó jelenségre.

Tíz idei mondat Márki-Zay Péterről

Eddig csaknem mindenkit megbántott, akitől a támogatást várja. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2022. január 2.)

Márki-Zay Péter számára a kommunikáció az, hogy elmondja, ami gondol. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, 2022. január 4.)

Úgy működik, mint egy szólista. (Bruck Gábor kampány-szakértő, Klubrádió, 2022. január 5.)

Konfliktusgenerátor. (Volner János volt Jobbik-politikus, Facebook.com, 2022. január 6.)

MZP megint nem úgy értette. (Cs. Kádár Péter hangmérnök, Facebook.com, 2022. január 9.)

A művelt, többdiplomás buta ember ritka típusa. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, 2022. január 11.)

Nem tudna Orbán Viktor lenni, hisz’ nincs is pártja. (Tóta W. Árpád publicista, Klubrádió, 2022. január 12.)

Ha nincs mögötte frakció, nehéz dolga lesz. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Magyar Hang, 2022. január 14.)

Épp elég bűnözőt látok a magyar politikában, de ő nem hasonlít rájuk. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. január 15.)

Márki-Zay nem egy piszi politikus. (Szöllősi Györgyi műsorvezető, ATV, 2022. január 17.)

Van az országgyűlésnek egy tagja, aki utálja a kapitalizmust. Székely Sándor a Szanyi Tibor nevéhez köthető és ISZOM rövidítésű pártot képviseli a parlamentben. Kikelt Fiala János, Gréczy Zsolt, Horn Gábor és Puzsér Róbert álságos gyakorlata ellen. Azt firtatta, vajon honnan veszik a bátorságot, hogy a közéletből kirekesztik ama politikusokat, akik nem tetszenek nekik. Azért kapta föl a fejvizet, mert a párt köztársasági elnökjelöltje, Pál Éva gúnyos fogadtatásban részesült.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy ahol egy kis párt miniszterelnök-jelöltet indít Szanyi és államfő-jelöltet egy hajdani táncdalénekesnő személyében, ott korántsem indokolatlan a gunyoros hangvétel. Székely leginkább Puzséron köszörüli a tollát, aki „Abból él, hogy cikkekben, podcastokban, rádió- és tévéműsorokban másokat bánt.” (SzabadazÁ, 2022.01.15.) Elismerem az üvöltöző publicista véleményformáló adottságait, de talán nem kéne mindenkit legéppuskázni, aki él és mozog. Még akkor sem, ha épp egy Puskás „Peti” nevezetű popénekes és egy Majka művésznevű szintén zsűritag tűnik fel a láthatáron.

A kipécézettek persze vitriolosan válaszoltak, és élénk vita kerekedett a purparléból. S bár hozta a kattintásokat, az a benyomásom, hogy a celebek ledorongolása mégsem egyenértékű azzal, ha újságírók, műsorvezetők és publicisták választott döntéshozókat (politikusokat) bírálnak. Midőn e mondathoz értem, felötlött, hogy a múlt század hetvenes éveiben, pályakezdő újságíróként kiválasztottam magamnak egy akkori celebet, az öblös hangú és gurgulázó kacagású Abody Bélát, és nekirontottam az ifjúsági hetilap hasábjain. Besöpörtem a sikert, majd a következő évtizedekben igyekeztem tartalmasabb dolgokkal foglalkozni.

A XXI. században mégis visszatértem a módszerhez. A digitális bejegyzéseknek már nem fantáziacímet adok, hanem a kereső-optimalizáció jegyében a címet majd’ mindig ismert személy nevével kezdem. (Mint például most is.) Lehetséges, hogy Puzsér kolléga is ezért él vissza a celebek nevével és működésével? Hirtelen fölfedezett érintettként arra a következtetésre jutottam, hogy még a politikusok esetében is kerülni kéne a kirekesztéssel felérő okfejtéseket. Azzal enyhítem a karakterizálásokat, hogy a Médianapló inkább tűnődést, mint erkölcsi értékítéletet tartalmazó bejegyzései után tíz mondatban idézem mások akár velem is vitatkozó megnyilvánulásait.

Mint például most az egóról, ami jó, ha van egy véleményformálónak, de nem jó, ha túlcsordul.

Tíz mondat az egóról

A hatalom persze kellemes dolog, felfújja az ember egóját. (Hankiss Elemér szociológus, Magyar Hírlap, 1995. január 28.)

Túl nagy az egója. (Erdei Sándor debreceni újságíró Gyurcsány Ferencről, Hajdú-bihari Napló, 2004. október 4.)

Az egója kezd végzetesen rátelepedni - és az országra. (Friss Róbert újságíró Orbán Viktorról, Népszabadság, 2012. július 19.)

Itt nyugszik a magyar kereskedelmi rádiózás létrehozója, akinek egója nagyobb volt, mint az aurája. (Boros Lajos műsorvezető képzelt sírfelirata Bochkor Gáborról, Bumeráng, 2012. október 12.)

A politikusnak akkora az egója, mint egy kamion. (Bruck Gábor szociológus, kampány-szakértő, ATV, 2014. október 12.)

Az egója mindig nagyobb volt, mint a tehetsége. (Csontos János újságíró Friderikusz Sándorról, Magyar Idők Online, 2016. október 16.)

Mintha két egóm lenne. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó és Iron Lady, WMN.hu, 2016. november 23.)

Legyőztem az egómat a nemzetért. (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Facebook.com, 2021. október 5.)

Rendkívül erős egója van. (Bencsik András újságíró Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, Pesti TV, 2021. október 26.)

Egy miniszterelnöknek, egy jelöltnek is szüksége van jól fejlett egóra, de azért a jóból is megárt a sok. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. január 8.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor elnagyolt, Medgyessy Péter rá utalt, Márki-Zay Péter hangolt, Karácsony Gergely kezezett, Gattyán György megoldott, Hosszú Katinka pedig utazott. Lefülelt mondatok.

Csak a körúton belül élő választókkal nem lesz kormányváltás. (Vági Márton publicista, Azonnali.hu, január 9.)

MZP megint nem úgy értette. (Cs. Kádár Péter hangmérnök, Facebook.com, január 9.)

Az én hangom nemcsak betölti a teret, de ki is üríti. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, TikTok, január 10.)

Hatályos vírus az omikron. (Rangos Katalin újságíró, ATV, január 10.)

Népies barátaimmal kocsmába jártam, urbánus barátaimmal a New York kávéházba. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, január 11.)

Pintér Sándor a belügyet jól rajta össze. (Lengyel Róbert siófoki polgármester, Márki-Zay Péter rendészeti tanácsadója, Telex.hu, január 12.)

Több mint két hónapra szinte eltűnt az ellenzék. (Nagy Gergely Miklós újságíró, 24 Óra, január 12.)

Meglékeltem a Világmegváltó Eszme-görögdinnyét, és bizony a zöld héjjal rejtett vörös húsból barna magok potyogtak ki. (Veczán Zoltán újságíró az ellenzéki koalícióról, Mandiner.hu, január 12.)

A harmadik út iránti szimpátia Keletre visz - igaz, önfeledt röhögéssel, sok pornó mellett. (Béndek Péter publicista a Kutyapártról és a Gattyán-mozgalomról, Újnépszabadság.com, január 12.)

Az ő jobbkeze a Fidesz balkeze. (Karácsony Gergely ellenzéki politikus Gattyán Györgyről, ATV, január 13.)

MZP változtatott például a betűk dőlésszögén. (Teczár Szilárd újságíró, Magyar Narancs, január 13.)

Most a benzinárra is húztunk egy sapkát. (Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, 168 Óra, január 13.)

Az ereszcsatornán csúszott le a Fidesz kereszténysége meg erkölcsisége. (Tóta W. Árpád publicista, Klubrádió, január 13.)

Még a zakómat is be tudom, gombolni, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Magyar Hang, január 14.)

Aki az eszét használja, az eleve nem a Fidesz célközönsége. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, január 14.)

Ahol nem kell politikus, ott ne legyen. (Gattyán György, a Megoldás Mozgalom vezetője, ATV, január 14.)

Épp elég bűnözőt látok a magyar politikában, de ő nem hasonlít rájuk. (Bruck András író Márki-Zay Péterről, Facebook.com, január 15.)

Akik a médiában dolgozunk, nehéz a helyünkön érezni magunkat, mert már nincsenek is nagyon helyek. (Rácz Zsuzsa terézanyu, Népszava, január 15.)

Mindig az út a fontos. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Nemzeti Sport Online, január 15.)

Mindenki ilyen nagy a családban? (Orbán Viktor miniszterelnök az öttömösi disznóvágás vendéglátóiról, Facebook.com, január 16.)

A könyökömön jövök ki. (Tamás Ervin publicista, Jelen-media.hu, január 16.)

Az ország első embere ötven és háromnegyed órája adott interjút a Magyar Rádiónak, és a 28 perces beszélgetés szövege még nem olvasható a Miniszterelnök.hu-n. Máskor a péntek reggeli beszélgetések leiratát már szombaton böngészhettük. A hanyagságnak van egy érdekes következménye. Ha a világhálón hallgatom a beszélgetést, végére járhatok annak, hogy mi rejlik Orbán Viktor krákogása mögött.

Tegnapelőtt mindössze kilencszer köszörülte a torkát. Kétszer az elején, amikor a koronavírus-járványról beszélt. Az árstopos résznél viszont hétszer krákogott, mert ez volt az újdonság. Az a benyomásom, hogy a torokköszörülés lehetséges okai közül kihúzhatunk kettőt. Az egyik az, hogy miniszterelnökünk túl van egy hónapokig elnyúló légzőszervi betegségen. A másik meg az, hogy a krákogás nem föltétlenül a tikkelés sajátos tünete. Aligha hozható összefüggésbe idegrendszeri jelenséggel.

Ha Orbán élő adásban fejti ki az álláspontját, akkor nem értelmiségiesen ööö-zve, még csak nem is amerikaiasan am-ozva keresi a szavakat, hanem magyarosan köszörüli a torkát. A már-már unalomig ismert témakörben, a járványkezelésben százszor elmondott kifejezéseket rutinosan ismételget, néhány élelmiszer-ár hatósági rögzítése közben viszont rögtönzésre kényszerül, amely gyakrabban készteti a torokköszörüléssel járó szókeresésre. Mindezt talán sosem tudtam volna meg, ha a miniszterelnöki honlap munkatársai nem vesznek ki szabadságot.

A rádióinterjú harmadik részében hangzott el az eszmefuttatás, amely élénk visszhangot keltett az ellenzéki buborékokban. Orbán Viktor a hetero- és a homoszexualitásról tűnődött, valamint „bizonyos szexuális szokásokról, amelyeket a szülők nem fogadnak el”. Márpedig szívesebben fogadják el a heteroszexualitást, mint a homót. Az összetett mondatból kizárásos alapon csak a homoszexualitás lehet „egy másik jelenség, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita”.

Igazuk lett azoknak, akik az úgynevezett gyermekvédelmi törvény elfogadtatásakor arról értekeztek, hogy a pedofíliáról fogalmazott jogszabályba nem véletlenül került a homoszexualitás. Csak így emelkedhetett most kampánytémává, az országgyűlési választás előtt 79 nappal. Az egymásból nem következő fogalmak összemosását sokan bírálták, Sándor Erzsi fészbukos bejegyzését tartom a legérdekesebbnek. A színésznőből lett író így fogalmazott: „Aztán hogy a futballmánia elvezet-e a politikai bűnözéshez vagy nem, arról nagyon nagy vita van.”