Még két hétig játszhatunk a szavakkal. Tavaly, február közepén indult, és azóta naponta teszek föl két-két szállóigét a fészbukos üzenőfalra. A digitális ismerősök szavaznak rájuk, és amelyik nyer, az képviseli egy képzeletbeli év aznapi hangulatát a rendszerváltás utáni közérzetet tükröző kötetben. Sokan kérdezték, vajon hogyan végzem az előválogatást.

A bejegyzés utáni összeállításban találnak tíz mondatot, amelyek az 1989 óta eltelt február elsejék valamelyikén láttak napvilágot a hazai nyilvánosság fórumain. Van köztük kettő, melyek alkalmasak arra, hogy összekössék Kabos László és Koncz Gábor színházban kikristályosodott szemléletét. Ma reggel mégse illeszthettem őket egymás mellé, mert a hősszerelmes színészé sokkal hosszabbra sikeredett, mint a komikusé. Márpedig a Facebook így nem ad alá fekete mezőt, amely kiemeli az amúgy is nagyobb, ráadásul fehér betűkkel szedett szöveget.

Bármennyire tetszik, nem választhattam Törőcsik András szellemes mondatát sem, mert a magyar foci válságos éveit összegző gondolata szintén hosszú. A szöveg esélyeit tovább csökkentette, hogy a hozzá tartozó nevek közül Törőcsik Andrásé öt betűvel hosszabb, mint Koncz Gáboré. Marad tehát nyolc 130 karakternél rövidebb mondat. Igen ám, de Kabosé is kiesett, mert ha gondolatát nem társíthatom egy másik színészével, akkor keresni kell két olyan szállóigét, amelyek olvastán hajlamosak vagyunk továbbgondolni az átlagosnál időszerűbb megjegyzéseket.

Erre a maradék hétből Kovács László és Bödőcs Tibor ad lehetőséget. Mondandójuk időszerűségének az kölcsönöz jelentőséget, hogy a miniszterelnökünk épp ma vizitál Putyinnál. Orbán Viktor a múlt pénteken azzal adta föl a labdát kaján értelmezőinek, hogy a Magyar Rádióban visszautasította az ellenzék feltételezését, miszerint utasításért utazott Moszkvába. Fejedelmi többesben fogalmazott: „Bennünket nem lehet odarendelni.” Önérzetes kijelentését ellenpontozza a veterán diplomata és a pillanatnyilag talán legszellemesebb humorista csipkelődése.

Bödőcs azonban nem is olyan régen, 2021. december 30-án már beverekedte magát a majdani könyvbe azzal, hogy 2016 utolsó előtti napján kifejtette a Comedy Central TV-ben: „Magyarok! Lesz eurótok, az lesz ráírva, hogy Rubel.” De jobban tetszik, ahogy egy hónappal később, február elsején nyilvánult meg egy portál felületén. Örülnék, ha a digitális ismerősök inkább ez utóbbit szavaznák a képzeletbeli év közérzet-jelentésébe.

Tíz mondat február elsejéről

Giccs az, ami természetes, s amit nem értenek, az művészet. (Kabos László, Népszabadság, 1992)

A magyar futballisták az elmúlt években kizárólag a szurkolók „jóvoltából” jutottak el melegebb éghajlatra. (Törőcsik András, Népszava, 1995)

A mai vezetők színházba sem járnak, pedig használna nekik, legalább így találkoznának a közönséggel. (Koncz Gábor, Napló, 1996)

Kampányidőben a józan észt szabadságra küldik. (Kéri László, Népszava, 2002)

Csak az a humor érdekes, amiből baja lehet az embernek. (Farkasházy Tivadar, Magyar Hírlap, 2002)

A szegénység elleni harc átalakult szegények elleni küzdelemmé. (Spiró György, Magyar Televízió, 2009)

Magyarok! Lesz eurótok, úgy hívják, hogy rubel. (Bödőcs Tibor, Reflektor.hu, 2017)

A Nyugathoz tartozunk, és Keletre nyalunk. (Kovács László, Echo TV, 2017)

Jé, a telefonom okosabb nálam. (Zöldi László, Facebook.com, 2020)

Minden Amerikából indul ki. (Vágó István, Partizán, 2021)                     

Miben különböznek egymástól a rendszerváltás előtti és utáni politikusok? Medgyessyéket még arra képezték ki, hogy eltitkolják gondolataikat a nyilvánosság elől, Orbánékat viszont arra, hogy megosszák gondolataikat a nyilvánossággal. Igen ám, de a fejlemények arról árulkodnak, hogy a választási vetésforgóban kevésbé lehetnek őszinték, akik épp a kormányrúdnál vannak. Ennek folytán az aktív politikusok ütős mondatokat (szállóigéket) termő képessége változó.

A jelenlegi miniszterelnök szokásos pénteki interjúja 28 percig tartott, és most is volt egy mondata, melyet érdemes volt kiemelni a heti összeállítás élére. A műsorvezető szóba hozta az ellenzéket, amely nem átallja azzal vádolni Orbán Viktort, hogy utasításért megy Putyinhoz Moszkvába. Országunk első embere természetesen visszautasította a légből kapott vádat, mondván, hogy „Bennünket nem lehet odarendelni.” Önérzetes kijelentését az olvasó megítélésére bízom, azt azonban rögzítem, hogy a félórás beszélgetés körülbelül megfelel egy újságoldalnyi terjedelmű interjúnak. Öt mondatot jegyeztem föl belőle.

A plafon nálam tíz mondat. Erre Orbán is képes, ha az erdélyi Tusványoson, egy budapesti évértékelőn vagy a Fidesz-kongresszuson beszél. Mindazonáltal a hazai nyilvánosság pillanatnyilag első számú kedvezményezettjeként ontja a beszédeket, interjúkat és egyéb megnyilvánulásokat; nem várható el tőle, hogy péntek reggelenként, álmosan mindig csúcsformában üljön be a Magyar Rádió stúdiójába. Más a helyzet a trónkövetelő milliárdossal, Gattyán Györggyel, aki ugyanazon a napon, január 28-án adott interjút az InfoRádiónak.

Nem egyedül, hanem mozgalma, a Megoldás irányítójával, egy történészből lett menedzserrel, akivel a mintegy órányi beszélgetést kétharmad-egyharmad arányban osztotta meg. Így jutott rá körülbelül ugyanannyi perc, mint Orbánra. Tizenegy mondatát jegyeztem föl. Talán azért, mert a szavai újdonságvarázzsal kecsegtettek, Ráadásul a hatalmon kívüliségből többet árulhatott el a szándékairól. S bár mondanivalójából még nem telt arra, hogy egyik eszmefuttatását a heti összeállítás élére helyezzem, de már bekerült a mögöttünk hagyott hét Lefülelt mondatok című válogatottjába.

Az a benyomásom róla, hogy nem is annyira a 2022-es, mint inkább 2026-os választásra gyúr. Addig pedig lesz ideje megtanulni, hogy szállóige-gyanús mondatokkal vétesse észre magát.

Tíz mondat a mondatról

Torgyán József tette a legtöbbet az elmúlt tíz évben azért, hogy magyar politikusnak egyetlen mondatát se kelljen komolyan venni. (Kéri László politológus, Népszava, 2001. október 3.)

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

Ha a politikusok nem találnak ki egy blikkfangos mondatot, akkor a televíziók, rádiók, napilapok nem idéznek tőlük. (Árpási Zoltán békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2004. február 21.)

Most minden mondatot sarkítanak. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2007. október 20.)

Ostobák a mondatok mind a két oldalon. Minden nyegle véleménymondás megbosszulja magát. (Ascher Tamás rendező, Népszabadság Online, 2013. április 2.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

Orbánt tízéves mondataival szokták szembesíteni, Cecíliát tíznapossal is lehet. (Farkasházy Tivadar újságíró, 2020. május 15.)

Karácsony ad egy rendkívüli sajtónyilatkozatot, amely hosszú percekig tart, ám idézhető mondatot nem tartalmaz. (Pető Péter újságíró, 24.hu, 2021. október 6.)

Kiforgatják a szavaimat, soha ki nem mondott mondatokat adnak a számba. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, 2022. január 4.)

Vannak félrement mondatai. (Kardos András filozófus Márki-Zay Péterről, Facebook.com, 2022. január 14.)

A legutóbbi napokban Márki-Zay Péter csodálkozott, Gattyán György államozott, Bolgár György atévézett, Puzsér Róbert fogyott, Szakcsi Lakatos Béla húzott, Závecz Tibor pedig orbánozott. Lefülelt mondatok.

Későn szóltak rá Márki-Zayra, hogy vegyen vissza. (Fricz Tamás politológus az ellenzéki pártvezetőkről, Magyar Nemzet Online, január 23.)

Nálunk az állami csalás maga a politika. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, január 23.)

Attól nem lesz Bangóné kevésbé csaló, hogy a másik térfélen is csalnak. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata, Facebook.com, január 24.)

A HírKlikk az ellenzék hangja. (Petschnig Mária Zita közgazdász, YouTube.com, január 24.)

Én már 79 vagyok, nemsokára meghalok. Miért nem lehet, hogy én jobban húzok a Fideszhez? (Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Józsefváros, január 24.)

Ha zongorázni tudnám a szervilizmust, akkor Szakcsi Lakatost játszanék. (Hegyi Iván újságíró, Népszava, január 25.)

Az ellenzék nehezen értelmezhető, látható. (Török Gábor politológus, InfoRádió, január 25-)

A falvakban veszteséget akarok minimalizálni. (Czeglédy Csaba ellenzéki képviselőjelölt, ATV, január 25.)

Vészesen fogy az előválasztáson szerzett társadalmi hitel. (Puzsér Róbert publicista az ellenzékről, Index.hu, január 26.)

Valószínűleg ők is tartottak előválasztást, csak titokban. (Magyar György ügyvéd a kormánypártok 106 képviselőjelöltjéről, ATV, január 26.)

A választásra szánt pénz jó részét elköltötték az előválasztásra. (Buják Attila újságíró az ellenzéki pártokról, 168 Óra, január 27.)

A járvány még inkább szegregálta az országot. (Feuer Yvette drámapedagógus, Klubrádió, január 27.)

A Mediaworks és a KESMA alól kipréselt újabb hiánypótló csatorna. (Krusovszky Dénes író a felcsúti Sportrádióról, Magyar Narancs, január 27.)

Az ATV-t az a közönség nézi, amely a Fidesszel szimpatizál. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, január 28.)

Mi együttműködünk a magyar állammal - nem a Fidesszel. (Gattyán György milliárdos, a Megoldás Mozgalom alapítója, InfoRádió, január 28.)

Ha a liberális magyar értelmiség nem akar részt venni a demokrácia építésében, legalább ne hátráltassa azt. (Deme Dániel újságíró, Magyar Hírlap Online, január 28.)

A zsebekbe dugdosott pénzkötegekkel kuncsorog a nép szavazatáért. (Dévényi István újságíró Orbán Viktorról, Magyar Hang, január 28.)

Müller Cecíliával takarózik. (Závecz Tibor szociológus Orbán Viktorról, ATV, január 28.)

Bennünket nem lehet odarendelni. (Orbán Viktor miniszterelnök a közelgő moszkvai látogatásról, Magyar Rádió, január 28.)

Az egyszerű többség is hatalmas fegyvertény lenne, de még akkor is hiányzik a kormányváltó hangulat. (Bruck András író, Facebook.com, január 29.)

Hiszem, hogy megtörténik majd a csoda. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Újnépszabadság.com, január 29.)

Nem állítom, hogy a tegnapi bejegyzés megrázkódtatta a magyar társadalmat, de azért akadtak iránta érdeklődők. Egyikük azt firtatta, ha ennyire nem igénylem a közszolgálati médiumokat, vajon miként képzelem el ama értékek közre adását, amelyekből a kereskedelmi médiumok sem képesek nyereséget csiholni. Mielőtt válaszolnék a kérdésre, két észrevétel.

Miközben a merevlemezről kiválasztottam tíz mondatot a kereskedelmi médiumokról, arra figyeltem föl, hogy a kétezer-tízes évek közepén mintha elvágták volna a róluk való gondolkodást. Ha beírtam a keresőbe, hogy kereskedelmi, akkor már nem a médiumok szóval jelezhető megnyilvánulások jöttek ki, hanem Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a miniszterelnök belső titkos tanácsosa osztotta az észt, de nem a nyilvánosságipar profitra hajtó részéről, hanem az oktatás szinte összes válfajáról.

Ha pedig mások a legutóbbi két évtizedben egyáltalán megszólaltak a kereskedelmi médiumok ügyében, többnyire a tévézésre összpontosítottak. Holott ennél a nyilvánosság nem közszolgálati része tágabb fogalom. De ha már így történt, hadd essek én is a szűkítés hibájába, az RTL Klub példájával válaszolok az érdeklődőnek. A német tulajdonban lévő magyarországi cég tőkeerős vállalkozás, A piacról él, ezért természetesnek vehető, hogy éjjel-nappal hajkurássza a nyereséget. Pontosabban szólva, a hirdetési szempontból értékes nappali műsorsávokat fenntartja az eladható portékáknak.

Szinte egyedüli kivétel a híradója, mely a közszolgálati tévében megszokott kormányfényezés helyett beéri a jó öreg hírértékkel. Ez már önmagában is felségsértésnek számít. Az RTL Klub többi értékteremtő műsora megszámolható az egyik kezem ujjain. Ezeket száműzi (dugja el) a kevésbé értékesíthető éjfél körüli műsorsávba. Ilyen például a XXI. század, amelyben legutóbb az egyik legtehetségesebb tanítványom, Nagy Zsófia jelentkezett a debreceni virágkarnevál történetével. Vagy ilyen volt Baló György hírháttér-műsora, amelyet tanítani kéne az újságíró-iskolákban.

De ha az eredeti sugárzása idején meg akartuk nézni, hogy a társadalmi összefüggéseket megérthessük, akkor fönt kellett maradnunk. A sors iróniája, hogy a legközszolgálatibb magyar műsorvezető egy kereskedelmi tévében fejezte be a pályafutását. Ezért aligha vigasztal, hogy a közszolgálatinak nevezett Magyar Televízióban akadtak olyan műsorvezetők, akik az első pillanattól kezdve kereskedelmi szempontokat érvényesítettek.

 Tíz mondat a kereskedelmi médiumokról

A kereskedelmi tévék nem azért jöttek létre, hogy csak hülyítsék az embereket. (Friderikusz Sándor műsorvezető, Magyar Narancs, 2000. október 5.)

A kereskedelmi televíziók hülyébbnek tartják a nézőket, mint az indokolt lenne. (Fábry Sándor műsorvezető, Tolnai Népújság, 2001. december 30.)

1997-98 óta két dolog sújtotta, de brutális erővel a magyar társadalmat: a kereskedelmi televíziózás és a Fidesz-MPP. (Vágvölgyi B. András újságíró, Magyar Hírlap, 2002. december 24.)

Költőként vagy íróként még tömeges gázolással is nehezen jut az ember kereskedelmi tévébe. (Litkai Gergely humorista, Hócipő, 2006. január 4.)

Gyurcsány alkut kötött a bulvár- és kereskedelmi médiumokkal, hogy az írott sajtó értelmi azonosulása után legyártassa önmaga és a baloldal érzelmi ölelkezését. (Lengyel László politológus, Népszabadság, 2007. február 3.)

A kereskedelmi csatornákra jellemző, hogy nonstop térdig gázolunk a vérben. (Rákay Philip, az MTV programigazgatója, Délmagyarország, 2011. október 29.)

Úgy is lehet, hogy a köztévébe kerülnek a kereskedelmi televíziózás adóztatásából származó bevételek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.hu, 2013. augusztus 4.)

A kereskedelmi tévék jelentős kárt okoztak azzal, hogy eddig hallgattak. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2014. június 19.)

Ha a kereskedelmi televíziósok a cipőfelsőrész-készítésben találtak volna nagyobb profitot, akkor abba fogtak volna bele. (Szántó Péter író, Kreatív Online, 2015. március 27.)

Már akkor kereskedelmi tévéműsorokat készített, amikor még nem volt kereskedelmi tévézés Magyarországon. (Szabó Zoltán újságíró Friderikusz Sándorról, Comment.com, 2015. április 26.)

Az Újnépszabadság vitákat is szervez. Elhangzanak pro és kontra érvek, néhány perc múlva pedig értelmes hozzászólók is bekapcsolódnak az eszmecserébe. Tegnap a főszerkesztő vitatkozott a Márki-Zay féle stáb médiapolitikai felelősével. Az utóbbi, Polyák Gábor kitűnő jogász, két évtizede, pécsi tanársegéd kora óta ismerem. Az ELTE médiatudományi tanszékét vezeti, és most azt fejtette ki, hogy a közszolgálati médiának nincs szüksége sportcsatornára.

Kereszty András kitűnő újságíró, tudósítóként évekig élt külföldön. Vitacikkében azt írja: ha az ellenzék nagydobra veri Polyák elképzelését, akkor megnézheti magát a közelgő választáson. Az első vitakört követte a második. A beszélgetőpartnerek árnyalták ugyan az álláspontjukat, de nem jutottak közelebb egymáshoz. És megszólalt egy harmadik fél is. Negyedikként nem akarok döntőbíró lenni, javasolnék viszont egy másik nézőpontot. Kereszty András szeme előtt a BBC és a német ZDF meg ARD gyakorlata lebeg Attól tartok azonban, hogy a magyar politikai kultúrában nem az a kérdés, vajon közvetítsen-e az újjászervezendő közszolgálati média sportot, hanem hogy egyáltalán szükség van-e közszolgálati médiumokra.

A plurális rádiózást és tévézést megteremtő 1996-os médiatörvény óta ugyanis a politikai elit foggal körömmel ragaszkodik a közszolgálati zsákmányához. Zsarolási eszköze a közpénz, amelyet tetszés szerint vonhat meg tőle, és adhat neki. Az államilag finanszírozott rádió és televízió évente 130 milliárd forintból fújja a parlamenti többség nótáját. A prímás vonójába húzott bankó Medgyessy Péter országlása idején még 70 milliárdos volt. A két szám vásárlóereje nagyjából azonos, érte pedig silány portékát kaptunk és kapunk. A különbség az, hogy 2010 óta propaganda üzenetek is olvashatóak a csomagoláson.

Híve volnék a brit és német közszolgálati gyakorlat honosításának. Szívem csücske az ARD, mert összegyűjti a tartományi tévék legértékesebb műsorait is. De a magyar politikai kultúra kétségessé teszi, hogy a választási győzelem után az ellenzéki pártok vezetői lemondanának a közszolgálati médiumok befolyásolásáról. Eddig mindenről beszéltek, amit tenni szeretnének, a nyilvánosság kínálkozó kérdéseit azonban kerülték. Polyák Gábor megszólalásában az a pozitívum, hogy most már tudjuk: a médiapolitikáért is felel valaki. Csakugyan Valaki, aki a vita után talán tovább árnyalja az általa vezetett munkacsoport álláspontját.

Tíz mondat a közszolgálati médiumokról

Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

A kereskedelmi televízió a fogyasztóknak csinál műsort, a közszolgálati televízió a polgároknak. (Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Heves Megyei Hírlap, 1999. június 26.)

Közszolgálatinak azt fogadom el, ami pártok fölött van. (Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, MTV, 2003. május 31.)

Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, 168 Óra, 2010. december 9.)

A közszolgálati média működése a legfőbb érv a közszolgálati média azonnali megszüntetése mellett. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2011. december 9.)

Az állami tévé paródiája a közszolgálatiságnak. (Csepeli György szociálpszichológus, HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A mai közszolgálat nem vállal semmi rizikót. (Szinetár Miklós, a Magyar Televízió volt művészeti vezetője, Válaszonline.hu, 2020. augusztus 24.)

A közszolgálati média egyértelműen pártadó. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2022. január 28.)

A néhai MTV nem elégszik meg azzal, hogy lojális legyen a kormányhoz, az ellenzéket abajgatja hét ágra. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, 2022. január 29.)

A magát közszolgálatinak nevező hecctelevízió. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió- és Televízió Testület volt elnöke, Facebook.com, 2022. január 29.)

„Ez a botrány kivégezheti a rendszert” - írta Lengyel László a Népszava 2015. április 4-i számában. Feltételezése nem vált valóra. Még a kimondhatatlan Quaestor szótól sem sikerült megválni. Pedig csak két hónap telt el az O1G óta, midőn a kormányzat befolyási övezetéből Simicska Lajos kivonta a gondjaira bízott médiabirodalmat. A nyilvánosság eltelhetett a piramisjátékkal, hét évvel később azonban meg kellett keresnem a világhálón, hogy Tarsoly Csabának hívják a lezáratlan ügy főszereplőjét. A többi botránynak már van személyhez kötődő neve.

A Kaleta-ügy nagykövet névadója meztelen gyermekekről gyűjtött képeket-filmeket, ám ezekből még nem szemelgettek a nyilvánosság munkatársai. A Borkai-ügy már berobbant, a győri polgármester (volt tornász olimpiai bajnok) kisportolt ülepén hüledezhettek az érdeklődők. A Szájer-ügy is „párosult” egy ereszcsatornával. A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható, hogy egy szociológus szerint „A botrány nem maga a történés, hanem annak megjelenése és értelmezése a médiában.” Simicska Lajos 2018-as visszavonulásáig még volt lehetőség arra, hogy a megszemélyesített, névvel és képpel összekapcsolt botrány végigszáguldjon a hazai nyilvánosságon.

A kínosan érintett rendszer mégsem omlott össze. Miért épp most múlna ki, midőn a Völner-ügy nem is létezik a kormány uralta nyilvánosságban? A korrupcióval vádolt államtitkár lemondott ugyan, de minél több részlet derül ki a papírzacskós milliókról meg a felsőoktatási és buszsávos mellékszálról, annál inkább kész a parlamenti szavazásra. A kétharmad botrányhős zálogaival: Farkas Flóriánnal, Simonka Györggyel és Boldog Istvánnal együtt. S ha kirobban az a fránya botrány, előkerül a kormányzati páncélszekrényekből egy ellenzéknek kínos dosszié is. A rossznyelvek szerint azért, hogy a még bizonytalan választópolgárok az egyik kutya, a másik eb-elv alapján április 3-án elkerüljék a szavazófülkét.

E feltételezésben a Quaestor-botrány idején még volt logika, noha már akkor sem sikerült Tarsoly Csabáról elnevezni. Hiteles felmérés híján nem saccolom meg a kormányzati és a független nyilvánosság arányait. De most, hogy sikerült gyökeresen megváltoztatni a nyilvánosság szerkezetét, a megszemélyesített és képekkel is dúsított botrányok részleteiről nem értesülhetnek a médiafogyasztók milliói. Számukra csak a Karácsony Gergelyre kihegyezett Városháza-ügy és az MSZP-ből kizárt Bangóné diploma-ügye létezik.

Tíz mondat a botrányról

Végh Antal reklámfőnöke a botrány. (Bodor Pál író, Extra Vasárnap, 1992. június 28.)

Egy eleven demokráciától a botrányok soha nem idegenek. (Majtényi László alkotmányjogász, Népszava, 2010. február 15.)

Botrány az, amit a média annak gondol. (Marton István nagykanizsai polgármester, Zalai Hírlap, 2010. szeptember 27.)

A botrány nem maga a történés, hanem annak megjelenése és értelmezése a médiában és a szélesebb társadalmi nyilvánosságban. (Tamás Pál szociológus, Népszava, 2012. május 5.)

A magyar média elég erős ahhoz, hogy bármilyen botrányt kirobbantson, de nem elég erős ahhoz, hogy bármelyik botrányt végig is vigye. (Kéri László politológus, ATV, 2015. március 26.)

A botrány lett a politika alapegysége. (Jámbor András blogger, Mérce.hu, 2019. október 5.)

Minden botrány egy kicsit levesz a Fidesz táborából. (Urbán Ágnes médiakutató, Magyar Hang, 2019. október 25.)

Mi arra is vevők vagyunk, hogy botrány. Ez sajtót csinál nekünk, ismertséget hoz. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, 168 Óra, 2021. március 18.)

A politika rászokott a botrányokra. (Perlaky-Papp József kríziskommunikátor, ATV, 2021. május 24.)

A fülünk hozzákopik a sok botrányhoz. (Szakács László DK-politikus, ATV, 2021. szeptember 1.)

Dúl a harc két hírportál, a kormánypárti Origo és az ellenzéki Telex között. Az utóbbi előre megírt nekrológot közölt Covidban elhunyt tornász olimpiai bajnokunkról, Csollány Szilveszterről, az Origo pedig számon kérte rajta a nyilvánosságban szokatlan eljárást. Hanula Zsolt, a Telex önérzetes munkatársa válaszolt a politikai felhangú támadásra, mondván, hogy a digitálisan felgyorsult újságírásban szükség van az úgynevezett „nekrológalapra”, melyet a halálhír bejelentése után már csak egy-két friss bekezdéssel kell kiegészíteni. Példaként említette, hogy The New York Times archívumában 1600 „bekészített” nekrológ található.

Hegyi Iván vele vitatkozik a Népszava mai számában. Az egyik legszínesebb tollú sportújságíró kikérte magának, hogy az ifjú kolléga az egész sajtóra általánosítson. Ő úgy húzott le négy évtizedet a nyilvánosságban, hogy soha nem parentált el előre senkit, noha értesült arról, hogy X vagy Y volt élsportoló halálos betegséggel küszködik. Azt pedig én jegyzem meg öt évtizedes sajtógyakorlattal a hátam mögött, hogy a digitális újságíró akár még alá is támaszthatta volna az igazát, ha itthon néz körül. Mert bár soha nem írtam élő kulturális személyiségről nekrológot, ettől azonban a magyar nyelvű sajtóban még jelent meg előre gyártott búcsúztató.

Aki belenéz az Arcanum.hu archívumába, több száz példát talál erre. Móricz Zsigmondtól Illés Endréig jellemezték novellában, tárcában azt a „zugfirkászt” (a két világháború közti bulvársajtóban dolgozó, öreg és félretolt újságírót), aki abból tengődött, hogy szaglászott a kávéházakban, és ha tudomást szerzett arról, hogy egy híresség betegeskedik, akkor bizony”bekészítette” a nekrológját. Amíg le nem esett a lábáról, és a hullaházban kötött ki. A tárcaírók általában ugyanazzal a csattanóval fejezték be az alaptörténetet. Miután a szerkesztőség saját halottjának tekintette a zugfirkászt, meghalt egy pesti híresség. A figyelmetlen főszerkesztő pedig elővette a néhai kolléga által „bekészített” nekrológot.

Vagyis a névvel aláírt búcsúztató szerzője kinyúlt a koporsóból, hogy saját kezűleg köszönjön el ama celebtől, aki később halálozott el, mint ő. Az olvasmányos tárcákban senki sem hivatkozott konkrét újságra, de majd’ mindenki emlékezett egy-egy konkrét esetre. Köszönöm Hanula Zsoltnak és Hegyi Ivánnak a témát. Igyekszem feltárni a magyar sajtótörténet valószínű, bár egyelőre homályos pontját.   

Ma szerda van, és már alig beszélnek egy szombati produkcióról. Afféle mini botrány lett belőle, három napig tartott. A negyedik napon tűnődhetünk a tanulságon.

A Városligetben fölavatták a Magyar Zene Házát, az ünnepségen föllépett a józsefvárosi cigányzene koronázatlan királya is. De amit Szakcsi Lakatos Béla valójában előadott, arra senki sem emlékezett, vagy legalábbis nem beszélt róla. Majd’ mindenki arról morfondírozott a nyilvánosság fórumain, hogy a kitűnő művész felállt, meghajolt, köszönte a tapsot, és elindult, lefelé a pódiumról. Néhány lépés után azonban meggondolta magát, visszafordult, és anélkül, hogy leült volna a zongorához, csak úgy, állva pötyögtette a Piros volt a paradicsom kezdő motívumsorát. A válogatott (kormánypárti) közönség harsány nevetéssel fogadta a rögtönzést. Érteni vélte az utalást.  

Az egész jelenet 24 másodpercig tartott, és a 12 másodpercnyi rögtönzés bejárta a közösségi médiát. Boldog-boldogtalan kommentelte, jobbról és balról. Az ösztön-kiélésnek is nevezhető zsigeri megnyilvánulásoknak nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget, mindazonáltal Szakcsi Lakatos véleménye érdekelt. Segítségemre sietett szűkebb pátriája, a Józsefváros önkormányzati lapja. Hétfőn jelent meg benne interjú az amúgy is híres, de most különösen nagy hírre vergődött közreműködővel. Aki elmondta, hogy őt egy házavató ünnepségre hívták, és csak utólag tudta meg, hogy január 22-e egyúttal a Magyar Kultúra Napja is volt.

Így folytatta: „Nem azért játszottam be, mert ez a Fidesz kampánydala. Ha így akartam volna tenni, akkor csináltam volna a dalból egy nagy zongora-parafrázist.” Azt is hozzáfűzte, hogy a viccnek szánt pötyögtetést többször megcsinálta már, „jazzbe is átírtuk a Babossal” (a nemrégiben elhunyt gitárművészre utalt). Zavarta ugyan, hogy a zeneházi rögtönzést a miniszterelnök is föltette a fészbukos üzenőfalára, de ha már a választási kampány része lett, akkor íme, a lényeg: „Én már 79 éves vagyok, nemsokára meghalok, miért nem lehet az, hogy én jobban húzok a Fideszhez?” Méltányolom az őszinteségét.

Az interjút készítő újságírónak, Bújdosó Jánosnak pedig köszönettel tartozunk a gyorsaságért. Bár megjegyzem, hogy az idézett következtetés első és második része megállapítás. Vagyis az összetett mondat kijelentő, a miérttel kezdődő tagmondat után tehát pontot kellett volna tenni, nem kérdőjelet. Már csak azért is, mert a rögtönző botrányhős álláspontja nem kérdéses. 

Tíz mondat a művészetről

A művészet ma inkább kedélybetegség, amit a pénztelenség csak tovább ront. (Székhelyi József színész, Dunaújvárosi Hírlap, 1996. július 13.)

A művészet az elnyomott lényegességből a szabad lényegtelenség állapotába került. (Poszler György esztéta, Pécsi Campus, 1997. december 3.)

Minden művészet az egyensúly körül forog. (Orbán Viktor miniszterelnök. Magyar Televízió, 2012. május 30.)

Elegem van a Julianus barátokból, a Wass Albert-filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni. (Szörényi Levente zeneszerző, Heti Válasz, 2012. december 13.)

Arra való a művészet, hogy kibillentsen a kényelmi állapotból. (DrMáriás társadalomsebész és képzőművész, Origo.hu, 2015. február 17.)

A mai művészetben már több az ideológia, mint az esztétika. (Hanthy Kinga újságíró, Magyar Nemzet, 2019. július 20.)

A tudásból lesz művészet és hatalom. (Orbán János Dénes költő, Magyar Rádió, 2020. január 1.)

Ha a művészet pártos, akkor az propaganda. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, atv.hu, 2020. augusztus 2.)

A művészet, hogy megvéded, amit gondolsz. (Fekete Ádám rendező, Magyar Narancs, 2020. október 8.)

Ennek a rendszernek a művészet a legnagyobb ellensége. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2020. október 25.)

Bencsik Gábor nem héja, hanem galamb. Ama kevesek közé tartozik, akiknek van szemük és fülük a másik oldal érveire. Adok a véleményére, bár tegnap mintha elvetette volna a sulykot. Üzenőfalán „gazembernek” nevezte egy fészbukos bejegyzés szerzőjét. Én se vagyok Gyurcsány-rajongó, újságíróként mégis óvakodom attól, hogy személyében minősítsem a volt miniszterelnököt. A nézeteit persze lehet, sőt szükséges minősíteni, még akkor is, ha most olyan témában nyilvánult meg, amelyet inkább továbbgondolni kéne.

A volt miniszterelnök tegnap "nem" a miniszter asszonyról tűnődött, akinek azonban a neve említése nélkül is tudjuk a nevét. Nemrégiben ugyanis Varga Juditot megvádolták azzal, hogy vonzódik a saját neméhez. Gyurcsány Ferenc megvédte politikai ellenfelét, mondván: „Ha igaz, hogy a magánélet nem része a közéletnek, akkor az általános szabály, és mindenkire vonatkozik.” Amennyiben Bencsik Gábor azt írta volna, hogy védjen meg téged „a” Gyurcsány, akkor elismerően mosolyognék az iróniáján. A legazemberezés azonban zsákutca, mert a „dörzsölt, okos, aljas, gátlástalan” DK-politikus azt firtatja, hol van a határvonal a magánélet és a közélet között. Okfejtése túlmutat a politikai osztályon.

Közszereplőnek vélem azokat is, akiktől interjút kérünk, és ilyenkor hajlamosak arra, hogy a magánéletükről is beszámoljanak. A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy akadnak ismert emberek, akik belátják: ha mesélnek a magánéletükről, akkor nem érdemes csodálkozni azon, hogy az már közpréda. Varga Judit igazságügyi miniszter magánéletét is tiszteletben tartanám, ha néhány hónapja, amidőn a Balaton-parti házára fölvette a CSOK-ot, nem került volna szóba, hogy esetleg elválik a férjétől. Arra gyanakodtam, hogy formális válással mentené a házat. De mi van, ha a szándék mögött más ok húzódott meg? Vagy más ok is rejlett?

A szakmánkban van egy latin kifejezés, a pro domo. Azt jelenti, hogy belső használatra, és arra utal, hogy intim dolgot tudtunk meg, a beszélgetőpartnerünk azonban diszkréciót kér tőlünk. Jobban tesszük, ha hallgatunk rá. Nemcsak azért, mert így sportszerű. Ha elterjed a híre, hogy megírtuk a háttér-anyagnak szánt politikai vagy családi információt, a potenciális beszélgetőpartnerek szemében elveszítjük a hitelességünket. Másként fogalmazva nem állnak szóba velünk. Ez olyan téma, melyről a literátus hajlamú Bencsik Gábor akár könyvet is írhatna. Addig érjük be néhány ellentmondásos véleménnyel.

Tíz mondat a magánéletről

Ha elmeséli az ember a magánéletét, akkor az már nem magánélet. (Für Anikó színésznő, Pesti Műsor, 1992. szeptember 3.)

Politikailag anyázzuk egymást, és emberileg viszonyulunk egymáshoz a magánéletben. (Kulin Ferenc MDF-politikus, Vas Népe, 1995. október 31.)

Magyarországon nem illik a közszereplők magánéletében kutakodni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2000. október 25.)

A bulvárújságírók a nappaliba még bejöhetnek, a hálószobába nem. (Vágó István műsorvezető, jelenleg DK-politikus, Vasárnap Reggel, 2003. június 22.)

A magánélet titkos, a közélet nyilvános. (Szilágyi Ákos költő, Népszabadság, 2005. március 26.)

A politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy: nem szabad titkolni. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 2007. február 15.)

Immár közvetlenül a magánélet felségterületén jár a kormány. (Bruck András író, hvg.hu, 2014. december 10.)

Minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom. (Szájer József volt Fidesz-politikus, Súlyegyen.hu, 2021. március 24.)

A lehető legritkábban szólunk bele polgáraink magánéletébe. (Schmidt Mária miniszterelnöki tanácsadó, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Látószög.blog, 2021. július 6.)

A magánélet védelmének joga szerintem azt is megilleti, aki ezt a jogot tagadja. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2022. január 24.)

Most mindenki elhatárolódik tőle. Pártja tegnap rendkívüli elnökségi ülést tartott, és kizárta a soraiból. A hajdani pártelnök is fölírta a fészbukos üzenőfalára, hogy „B. Ildikó azonnal repült a pártból és a listáról.” Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szintén üdvözölte a döntést. Az egyik publicista pedig megjegyezte a világhálón, hogy „Az MSZP, illetve az ellenzék elveszített egy beszélő fejet, de a gyors reagálással csorbítja az ügy élét.”

Valaki azt is megfogalmazta, hogy Bangóné Borbély Ildikó a legkevésbé a fejéről tehet. Azt a tévés fodrászok varázsolták sokfélévé, arcára a tévés kozmetikusok helyeztek kenceficéket. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a képernyőn a ruhája meg a cipője is látszott. Ha rosszmájú volnék, azt írnám, hogy a honanya milliós jövedelméből telt a Rothschild- vagy a Zoób-szalonra. De tudom, hogy vannak helyek a Parlament közelében, például a Pozsonyi úton, ahol bécsi konfekcióból megfizethető áron lehet öltözködni. Az egykori óvónő, aki most diploma-botrányba keveredett, simán fenntarthatta a látszatot. A megszólalásig hasonlított is egy decens úriasszonyhoz.  

Abban a közegben mozgott, ahol mindkét politikai oldalon lehet plagizálni, szakdolgozatot elveszíteni, diplomát füllenteni, vagyoni helyzetet hamisítani. Ő miért ne engedhetné meg magának? Vannak ugyan különböző, például nemzetbiztonsági vizsgálatot, amelyekből kiderül az igazság, ezek azonban nem föltétlenül a nyilvánosság számára készülnek. Inkább arra, hogy az épp hatalmon lévők kínos helyzeteket teremthessenek a hatalomba igyekvőknek. Bangóné időzített bomba volt, ezt a legutóbbi években többször is megírtam a Médianaplóban. Most csupán jelzem, hogy két napja jutott el az összes megyei napilap címoldalára. 260 ezer példányban, az online kiadások olvasóival együtt mintegy másfél millió ember értesülhetett a diplomás ügyéről.

A tőle megszabadult párt vezetése állítja, ám egyetlen politikusa sem állíthatja, hogy nem tudtak a tanügyi állapotáról. Holott debreceni párttársa, Pallás György már 2019. május 5-én nyilvánosságra hozta, hogy Bangóné „Diplomája olyan, mint Columbo felesége, még soha senki nem látta.” A nyilvánosságból frissiben eltávolított közéleti személyiség azzal vigasztalódhat, hogy 2014-től 2022 elejéig minden frizurát, kozmetikumot és ruhakölteményt kipróbálhatott, amelyekhez a fővárosi parlament közelében, viszonylag olcsón hozzájuthatott. Lesz miről mesélnie otthon, Kabán a nyugdíjasok klubjában.      

  Tíz mondat Bangóné Borbély Ildikóról

/”Képviselőkbe folytani a szót illendő?” (Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselők, Hír TV, 2019. február 18.)/ Gondolom, rögtönzött akció volt, senki sem nézte meg rendesen. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. február 19.)

Bangónének nem ez az első olyan mozzanata, ami bizonyítja, hogy alkalmatlan képviselőnek. (Jámbor András publicista, jelenleg közös ellenzéki képviselőjelölt, Mérce.hu, 2019. április 26.)

Bangóné az ellenzéki butaság, alkalmatlanság, szerencsétlenkedés reklámarca. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, 2019. április 28.)

Bangóné Borbély Ildikó a Magyar Szocialista Párt tagja, a magyar országgyűlési képviselőcsoport tagja és frakcióvezető-helyettese, és az is marad. (Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Facebook.com, 2019. április 29.)

Magánemberként, a közéleten immár kívül, mindenki a legjobbat fogja kívánni önnek, ha végre csöndben marad. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2019. április 29.)

A szocialista politikusok nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hogy időzített bomba. Ha nem állítják le, a választási kampányban fel is robban. (Zöldi László újságíró, Index.hu, 2019. április 30.)

Ha a szemetelés szinonimájává válhatott a ráhelezés, az ostoba prolizásé simán lehet a bangónézás. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. május 3.)

Akinek vaj van a fején, legalább ne emlegessen patkányokat. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata, Facebook.com, 2022. január 23.)

Diplomát hazudni csalás. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, 2022. január 23.)

B. Ildikó azonnal repült a pártból és a listáról. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. január 23.)