A nyilvánosság szerkezete átalakult. A legközéletibb újságírás-műfaj, a publicisztika elsődleges fóruma immár a Facebook lett. Olyannyira, hogy mindkét politikai oldal oda fizeti be a véleményformálóit. E mozzanatnak minőségi szempontból van jelentősége. Végre összehasonlíthatók a befizetett véleményformálók megnyilvánulásai azokéival, akik szívós munkával, érdekes okfejtésekkel és jó mondatokkal építették fel magukat a közösségi oldalon.

Az utóbbiak közé tartozik Bruck András. 8147 követője van, a legutóbbi bejegyzését 567-en lájkolták, 343-an osztották meg, és 50-en szóltak hozzá. Az egyik kommentáló, maga is ismert publicista azt fejtegette, hogy a választópolgárok „kussban töltöttek tizenkét évet”, és a szabadság helyett inkább a filléres adományokat választották. Bruck András vitába szállt vele, és tegnap ezt írta: „Ha zsigerileg képtelen vagy hozzájárulni, hogy létrejöjjön a ’győzelem érzete’, a kormányváltó hangulat, akkor legalább ne árts.”

Az a benyomásom, hogy ez is épp olyan továbbgondolásra késztető álláspont, mint a másik, és mindkettő jelzi a helyzet drámaiságát. A színházban is akkor élhető át a dráma, amikor mindkét szereplőnek van igazsága, és a kényelmetlenül fészkelődő nézőknek kell következtetést levonniuk a látottakból, hallottakból. Bruck következetes az érvelésben. Már tavaly nyár óta azt sulykolja, hogy „A Fidesz legyőzésének kísérlete közben az ellenzék ellenzékének lenni inkább destruktív, mint hasznos.” (Facebook.com, 2021. június 4.)

A kétféle igazság (a két féligazság) közti ellentmondás azonban feloldható. Nem tekintem ártalmasnak, destruktívnak, ha egy közíró most, a választási kampány kellős közepén is kritikával illeti a szövetségbe tömörült ellenzéki pártok botladozásait, ügyetlenségeit. Miért ne róhatnánk föl nekik, ha azért hozzuk szóba őket, hogy a megbíráltak tanuljanak belőlük? Még azt is megkockáztatom, hogy nem nagyon érdemes ostorozni a kormányzat hibáit, disznóságait. Elvégre aligha akarjuk, hogy Orbánék okuljanak a kritikánkból, és megőrizhessék a hatalmukat.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy ha túl gyakran illetjük kritikával a gőzerővel kampányoló ellenzéket, vajon segítünk-e kelteni, lángra lobbantani, táplálni a kormánypártokat leváltó hangulatot. De akármit is tapasztalunk, a hatalomba törekvő politikusok jobban járnak, ha eltűnődnek a tevékenységüket fürkésző véleményünkön, mintha összetörnék az eléjük helyezett tükröt.       

Tíz mondat a kormányváltó hangulatról

Nincs kormányváltó hangulat. (Krekó Péter szociálpszichológus, ATV, 2014. január 25.)

Ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2017. november 12.)

Érzek morális értelemben véve kormányváltó hangulatot. (Stumpf István alkotmányjogász, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, 168 Óra, 2019. december 19.)

Pillanatnyilag az ellenzék oldalán nincs nagy leváltó hangulat. (Lengyel László politológus, HírKlikk.hu, 2021. szeptember 9.)

A hangulatot inkább a csöndes dac uralja, mint győzelmi eufória. (Buják Attila újságíró az utcai előválasztásról, 168 Óra, 2021. szeptember 23.)

Nincs ma fontosabb parancs, mint megteremteni a leváltó hangulatot. (Gréczy Zsolt DK-politikus, Facebook.com, 2021. december 30.)

Az egyszerű többség is hatalmas fegyvertény lenne, de még akkor is hiányzik a kormányváltó hangulat. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. január 29.)

Érezhető a kormányváltó hangulat. (Jánosi-Lesi Ágota ráckevei DK-politikus, ATV, 2022. február 22.)

Nem kormányváltó, sokkal inkább ellenzékváltó hangulat uralkodik a baloldalon. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, 2022. február 25.)

Ha zsigerileg képtelen vagy hozzájárulni, hogy létrejöjjön a „győzelem érzete”, a kormányváltó hangulat, akkor legalább ne árts. (Bruck András író egy ellenzéki publicistához, Facebook.com, 2022. február 26.)

 A hír azért nem lepett meg, mert Andor Mihály néhány napja a Facebookon vitába keveredett egy másik mértékadó publicistával, Bruck Andrással. Az ellenzéki értelmiségiek két lehetséges viszonyulását fogalmazták meg a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártokhoz. Egy hozzászóló felszólította, hogy álljon fel a fotelből, és menjem pultozni az utcára. „Miki”, ahogy számomra ismeretlen okból hívtuk, azt válaszolta: ha nem kéne kemóra járnia, akkor pultozna. A vérmes hölgy becsületére válik, hogy bocsánatot kért tőle. Tegnap pedig érkezett a hír, hogy a figyelemre méltó közírót kemóról hazafelé menet érte a halál.

A múlt század hetvenes éveiben ismerkedtünk meg a Sárközy Erika-Vincze Péter házaspár Lenin körúti „szalonjában”. Havonta egyszer fiatal értelmiségieket láttak vendégül, köztük az oktatásszociológiával foglalkozó Mikit és e sorok tudományos segédmunkatársként dolgozó íróját. Ő másfél évvel volt idősebb nálam, és bár nemzedéktársak voltunk, azt fejtegette: tapasztalatokban az a különbség köztünk, hogy ő háborús gyerek, én meg háború utáni. Többször megfordultam könyvekkel kitömött, lakótelepi lakásában, és később, már sajtóviták szervezőjeként kértem tőle cikket is, elvégre választott témakörében a legjobbak közé tartozott.

Ritkán állt kötélnek, mi ugyanis egy kolumnánál (újságoldalnyinál) hosszabb cikket nem közöltünk, ő viszont megszokta az esszé és a még terjedelmesebb tanulmány műfaját. A laza kapcsolattartással eltelt néhány évtized, amidőn kétharmaddal vette át a kormányrudat Orbán Viktor. Miki az ellenzéki nyilvánosság egyik legérdekesebb fórumán, a Galamus.hu-n jelentkezett publicisztikákkal. Kiderült belőlük, hogy ha erőszakosabb szerkesztő lettem volna, korábban is túllépett volna az oktatáspolitikán, hogy széljegyzetelje a közélet megnyilvánulásait.

Már akkor is összeállításokat készítettem a mögöttünk hagyott hét legütősebb mondataiból, és nála mindig találtam idéznivalót. A második kétharmad után a Galamus megszűnt, ő ekkor húzódott vissza fészbukos buborékjába. Szemem láttára hódította meg az újabb műfajt, a velős, csípős, csúfondáros jegyzetet. Az érett társadalomtudós nyugdíjas korában lett pályakezdő publicista, majd sokak által méltányolt glosszátor. A bejegyzésem utáni válogatásból kirajzolódik, hogy keveset írt önmagáról, annál szívesebben perszonifikálta (személyesítette meg) a közéleti jelenségeket. Úgy tudom, hogy hamvasztják, béke soraira.

Tíz mondat Andor Mihálytól

A hatalmat, amelyet demokratikus módon nem lehet leváltani, mert ennek lehetőségét szisztematikusan ő maga szüntette meg, erőszakos eszközökkel szokták eltávolítani. (Galamus.hu, 2010. november 10.)

Ha én kormány lennék, olyan szocializmust vezetnék be, hogy barátaim és rokonaim azért tőkések maradhassanak. (Galamus.hu, 2011. március 3.)

/Lázár Jánosról/ Annyitér János.  (Galamus.hu, 2014. szeptember 1.)

/Gréczy Zsoltról/ Nem bízom egy olyan rossz ízlésű politikusban, aki fényképeket csinál a farkáról. (Facebook.com, 2019. december 20.)

/Az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról/ A két világháborút is meg fogjuk nyerni. (Facebook.com, 2020. december 25.)

Röpke húszéves intermezzo kivételével egész életemet diktatúrában éltem le. (Facebook.com, 2021. április 25.)

Gulyás Gergelyről/ Orbán egyik pincsije miniszteri rangban. (Facebook.com, 2021. július 16.)

Karácsony Gergelyről és Márki-Zay Péterről/ Egy örök amatőr és egy született politikai tehetség vetélkedésének vagyunk a tanúi. (Facebook.com, 2021, október 6.)

/Demeter Szilárdról/ Kultúrcsendőr. (Facebook.com, 2021. november 8.)

Kétfarkú Kovács Gergely. (Facebook.com, 2022. január 2.)

A szomszédban dörögnek a fegyverek. Az egyik újságíró kolléga, aki orosz szakot is végzett az egyetemen, évtizedek óta kíséri figyelemmel a nyilvánosság cirill betűs fórumait. Az ukrajnai helyzetről például tegnap két cikket írt, mert fontosnak tartja, hogy a fejleményekről tájékoztassa az érdeklődőket. Hírmagyarázatára a világháló népe nyeglén reagált. Amivel az olvasók értelmezték az információkban bővelkedő bejegyzéseket, azt a témakör avatott ismerőjeként „internetes, tehát hevenyészett komment”-nek minősítette. (Kabai Domokos Lajos, Bekiáltás.blog, 2022.02.24.)

A kommentről sokáig ama hiszemben gondolkoztam, hogy kizárólag az amatőrök kedvenc megnyilvánulása. Azt, hogy egy fillért sem kell fizetniük a digitális tartalomért, azzal hálálják meg, hogy a szerzőt elküldik a fenébe. Mostanában egyre inkább az a benyomásom, hogy a profik is képesek slendriánul fogalmazni.  A politikusok közül nincs gondom például a szakpolitikusokkal. Mint a szakújságírók, ők is beleásták magukat egy témakörbe, és ha álmukból ébresztik fel őket, akkor is naprakészen, árnyaltan, kulturáltan, továbbgondolásra serkentően fogalmazzák meg az álláspontjukat.

Ugyanezek a szakpolitikusok, ha polgármester vagy miniszterelnök lesz belőlük, azzal kerülnek szembe, hogy egyszerre kell különféle szakpolitikákról (témakörökről) véleményt nyilvánítaniuk. Ha ráadásul némelyikükön még erőt is vesz a csalhatatlanság, tévedhetetlenség érzése, akkor igényt formálnak arra, amit a csípős köznyelv mindenhez is értésnek nevez. E magatartásforma kísérő jelensége az a fránya komment. De hogy ne csak a mindenhez is értő csúcspolitikusokat említsem, akik gyakran élnek kommentelmi jogukkal, saját szakmámban sem különb a helyzet.

A tekintélynek örvendő újságírók azzal érdemelték ki helyüket a szerkesztőségi hierarchiában, hogy kommentátorként vétették észre magukat, hírmagyarázóként, egy-egy témakör szakavatott ismerőjeként. Amikor azonban műsorvezetők lettek, egy képzeletbeli futószalag mellé ültették őket. Az eléjük gördített interjúalanyokkal öt-tíz-tizenöt percig beszélgetve kell bizonyítaniuk felkészültségüket a legkülönbözőbb témákban. Természetesen nem érthetnek mindenhez, ám ezt korántsem mindegyikük látja be. Némelyikükön elhatalmasodik a mindenhez is értés borzongató érzése, és ebből már nem kommentár (hírmagyarázat) sül ki, hanem csak komment. Odavetett, rögtönzött, sebtében megfogalmazott vélemény.         

Tíz mondat a kommentről

A komment próbálja az élő beszédet imitálni, de ez csak nagyobb távolságot szül. (Hitka Viktória képzőművész, Népszabadság-Magazin, 2015. július 24.)

A komment az élőbeszéd írott formája. (Prószéky Gábor nyelvész, Heti Válasz, 2015. szeptember 10.)

Kommentekkel nem mérgezem magam. (Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mandiner.hu, 2016. június 29.)

Sok száz kommen…tár érkezik. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2016. szeptember 6.)

Föltettem a kérdést a saját magam kommentjével. (Kálmán Olga műsorvezető, ATV, 2016. október 11.)

A komment digitális ujjlenyomat. (Várkonyi Zsolt újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2017. április 22.)

A kommentek 90 százaléka baromság, de a 10 százalék informatívabb, mint a cikk. (Pintér Gábor kommentelő, Facebook.com, 2018. szeptember 18.)

Gyors kommenteket várok. (Simor András műsorvezető három szakpolitikushoz: Cseh Katalin orvoshoz, Dávid Ferenc közgazdászhoz és Tordai Bence szociológushoz, ATV, 2020. október 23.)

A közösségi médiában megnyitni és elolvasni a kommentet sokszor jobb, mint egy vígjátékra befizetni a moziban. (Gáll Anna újságíró, Index.hu, 2021. április 24.)

Önvédelemből nagyon ritkán olvasok kommentet. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Hang.hu, 2021. augusztus 2.)

Csütörtökönként a szakállamat egy Kárpátaljáról áttelepült fodrásznő vágja. Ma reggel kisírt szemmel fogadott. Kiderült, hogy hajnali ötkor azzal hívta fel a Munkácson élő édesanyja, hogy orosz repülőgépek bombázzák az ukrajnai repülőtereket. A fodrászom remegő hangon mesélte, hogy aggódik a katonaköteles fivéréért, akinek van ugyan magyar állampolgársága is, de az ukránok már lezárták a határokat. Se ki, se be, kitört a háború.

Úgy rémlik, hiába akartam e sajtószakmai rovatot elzárni a külpolitika elől, nem szigetelhetjük el magunkat a szomszédban zajló hadi eseményektől. Róluk pedig beugrott egy tegnapelőtt esti tévéműsor, amelynek egyik meghívottja, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter „két járásnak” nevezte a donyecki és luganszki „népköztársaságot”. A fejlemények jelentőségét csökkentő járás kifejezés a történtek lebecsülését sejteti, a népköztársaság viszont a leginkább érintettek felnagyító hajlamát. A kettő közti valóság a megye kifejezésben ragadható meg.

A konfliktust kiváltó - vagy ürügyéül szolgáló - megyéket a tervezett szankciók vetületében így láttatta a neves stúdióvendég: „Az Európai Uniónak jobban fáj az orosz nyersanyag hiánya, mint az Ukrajnától elvett néhány tíz…” Itt szünetet tartott, majd némi hezitálás után pontosította önmagát: „ …vagy száz négyzetkilométernyi terület.” (ATV - A nap híre, 2022.02.22.) Luganszk megye területe 8377, Donyecké pedig 8902 négyzetkilométer, a 4 milliónyi lakosság többsége orosz ajkú.

A szűkebb pátriám, Bács-Kiskun megye 8445 négyzetkilométernyi. S hogy magunk elé képzelhessük, a két ukrajnai megye összterülete nagyjából megegyezik a mai Tiszántúléval, Vásárosnaménytól mondjuk Békéscsabáig. A román tárgyalóküldöttség épp azzal házalt Trianonban, hogy a Tiszántúlt többnyire románok lakják. 1919-ben a román csapatok el is foglalták, ám a békeszerződés végül nem a folyót tekintette államhatárnak.

A másik oldalon azonban a két ukrajnai megyéhez hasonló nagyságú Partium a nagy számú magyar lakosságával együtt mégiscsak Romániához került. Majd a második világháborúban Máramarosszigettől Nagyszalontáig vissza. S hogy teljes legyen az összkép, a háború után ismét román fennhatóság alá került. A szüleim speciel onnan menekültek Bács-Kiskunba. Lehetséges, hogy a most kirobbant háborúban való érintettségem azért ötlött fel, mert a volt honvédelmi miniszter nem készül fel a tévévitára?     

Tíz mondat a háborúról

Minél nyugatabbról jön az ellenség, annál érdemesebb a háborút elveszíteni. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. október 27.)

 Egy globalizációval terhelt világbéke is jobb, mint egy világháború. (Sebeők János író, Napló, 2003. július 12.)

Minden háború népszerű az első hónapban. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2008. július 12.)

Ezek utólag akarják megnyerni a második világháborút. (Krausz Tamás történész az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról, ATV, 2013. augusztus 11.)

Sok csatát megnyertünk, de a háborút még nem. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2014. február 16.)

Zajlik a harmadik világháború. (Eperjes Károly színész, ATV, 2013. szeptember 26.)

Háború esetén a hadiipar lendül fel, járvány idején az egészségügy. (Pogátsa Zoltán közgazdász, HírKlikk.hu, 2020. március 16.)

Háború idején még sose kergettek el diktátort. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. április 16.)

A két világháborút is meg fogjuk nyerni. (Andor Mihály szociológus az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról, Facebook.com, 2020. december 25.)

Minden hasonlatából, szófordulatából nyilvánvaló, hogy katonának érzi magát egy pontosan nem meghatározott háborúban. (Odze György író Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, 2021. július 7.)

Mielőtt digitális újságírásra adtam volna a fejem, néhány évtizedet eltöltöttem a hagyományos sajtóban. Amit a papír alapúban tanultam  a címadásról, azt el kellett felejteni a világhálósban. Bármilyen fantáziadús és lényegre törő a cím, a netes algoritmus óhatatlanul hátrébb sorolja. De ha névvel kezdődik, a blogger számíthat arra, hogy irománya előbbre kerül, és több kattintásra tehet szert.

A kereső-optimalizáció gyakorlatát az általam vezetett újságíró-szemináriumon magyarázta el egy 19 éves tanítványom. Akkor már két évet dolgozott a megyei napilap online szerkesztőségében. Másik mesterem is tanítvány volt, ő a digitális címadásról írta a diplomamunkáját. Olyan jól sikerült, hogy az amúgy gyér szakirodalom lábjegyzete lett. Tőlük tanultam meg azt is, hogy amit én még kopf-ként (fejként) ismertem, azt ők már lead-nek nevezik, és a címadás akkor ígérkezik kedvezőnek, ha hosszú, csaknem sornyi, és kiderül belőle, hogy miről szól a blog. Vagyis perszonifikálni, személyiséghez, lehetőleg neves emberhez érdemes kötni azt a fránya címet.

Azóta belejöttem a digitális címadásba, és élveztem az előnyeit. Szakmai rovatról lévén szó, elfogadható a Médianapló napi háromezer körüli átlaga, a februári napoké eddig 3198 volt. A tegnapi bejegyzésre 2244-en kattintottak, ennél sokkal kevesebbre számítottam. Becsületbeli üggyé szelídült, hogy egy jó költő és kitűnő szerkesztő emlékét fölidézzem. Gondoltam, lesz néhány száz olvasó. Vajon hányan hagyták abba csalódottan (és megkönnyebbülten) a Papp Lajos fejfájára cím után, amikor a msodik bekezdésből kibontakozott, hogy nem az országos hírű szívsebész halt meg, hanem egy Szeged és Miskolc vonzáskörében ismert költő?

 Elnézést kérek a másik Papp Lajostól, aki remélhetőleg jó egészségnek örvend. Nem mentség, inkább csak magyarázat, hogy miközben elbúcsúztam fölfedezőmtől, a hajdani egyetemi lapszerkesztőtől, föl sem ötlött, hogy van egy névtársa, akinek sok gyógyult páciense és tisztelője rezzent össze a cím olvastán. A sors iróniája, hogy utólag az is kiderült: a Citátum című világhálós összeállítás készítője pontosan idézte ugyan a költő Papp Lajos legjellemzőbb mondatait, de a szívsebész Papp Lajos hajpántos fényképét mellékelte hozzá.

Tíz mondat a címről

A gyorsolvasás bajnoka vagyok, a címekből én már minden látok. (Lányi Zsolt kisgazda politikus, HVG, 1997. március 29.)

Akarok írni egy könyvet, aminek az lenne a címe, hogy Mindenki hülye. (Vágó István műveltségi műsorvezető, Utazóna.hu, 2005. június 8.

/Kertész Imre Nobel-díjáról/ Címlapon haragszanak rá. (Andrassew Iván publicista, Népszava, 2009. november 14.)

/Orbán Viktorról/ A miniszterelnök célja nem az elemzés, hanem a másnapi címlap volt. (Heil Péter közgazdász, Galamus.hu. 2011. március 2.)

Mifelénk az a sztár, aki ostobasággal tud címlapra kerülni. (Berki Krisztián tornász világbajnok, Nemzeti Sport, 2011. október 28.)

Megértem, hogy a címek adják el a lapot, de azért ennek is kell, hogy legyen morális határa. (Vágó István műsorvezető, FN24.hu, 2012. február 27.)

Sokkal gálvölgyibb nem leszek attól, hogy megjelenik rólam hat címlap. (Gálvölgyi János színész, Vasárnapi Hírek, 2016. december 17.)

A Soros és a libernyák csak címke. Nevet adnak az ellenségnek: a globalizmusnak. (Pesty László dokumentumfilmes a kormánypárti sajtóról, Magyar Hang, 2020. október 23.)

Hát olyan nagyon nem lehet kormánypárti az Index, ha engem majd’ minden nap kitesz a címlapra. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2021. május 25.)

Idézhetetlen című mozifilm. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Kálomista Gábor gyurcsányozó produkciójáról, 168 Óra, 2021. november 18.)

A gyászjelentésben az olvasható, hogy „2020. november 1-én, életének 85. évében csendesen elhunyt.” De ha 1936-ban született, akkor csupán tavaly lett volna 85. Valami nem stimmel. Már csak elképzelhetem, hogy néhai Péter László, az Új Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztője szőregi dolgozószobájában mozgásba lendül. Addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, vajon Lajos mikor halt meg valójában. Majd a háromkötetes lexikonhoz lép, és a P-betűs szócikk elejére, a születési dátumhoz írja a halálozás idejét: 2021-et.

Papp Lajosban az első szerkesztőmet gyászolom. A szegedi színház mögötti moziban néztem meg Kovács András Nehéz emberek című filmjét, és a magyar feltalálók sanyarú sorsáról kézzel írott eszmefuttatást bevittem a Szegedi Egyetem szerkesztőségébe. Harminc körüli férfi fogadott; rögtön elolvasta, majd le is gépeltette a kéziratot. A véletlen úgy hozta, hogy első cikkem a 19. születésnapomon jelent meg. Fölfedezőm az egyetemi laptól visszakerült a Délmagyarországhoz, majd a patinás napilap olvasószerkesztői állását fölcserélte az Észak-Magyarország olvasószerkesztői székével. Attól kezdve Miskolcon látogattam meg.

A hetvenes évek közepén lett a szintén miskolci Napjaink főszerkesztője. Kért tőlem kéziratokat, és szívesen adtam, mert tetszett a nagyalakú, újságpapírra nyomott, publicisztikus hangvételű folyóirat. Akkor még egyikünk sem tudhatta, hogy egy inkább hetilapra, mint könyvszerű irodalmi folyóiratra emlékeztető havilap nagyon is kiteszi magát a politika hullámverésének. Ezzel magyarázható, hogy a rendszerváltás után gyökeresen átalakult, de most már Papp Lajos nélkül. Azóta telefonon beszélgettünk, majd ez is elmaradt. Később számolt be arról, hogy huzamosabb időt töltött Tajvan szigetén.

Mire visszatért Miskolcra, leszoktam a telefonálgatásról. De annyit azért tudok róla, hogy teljesen visszavonult, verseskötete például két évtizede jelent meg utoljára. S hogy milyen költő volt? Csöndes, mélázó, merengő, tűnődő, a pillanatokat felnagyító és kitágító. Ennél alaposabb értékelésre nem telik a szépirodalmi felkészültségemből. Azt azonban képes vagyok sajtószakmailag megítélni, hogy személyében figyelmes, emberséges szerkesztőt veszítettünk. Hamvait március 10-én helyezik el a szegedi temetőben. Legalább a halála után visszatérhetett szűkebb pátriájába.

Tíz mondat a versről

Volt idő, amikor nálunk a fegyveres műgond őrködött azon, hogy érlelődjön a vers. (Kányádi Sándor költő, Respublika, 1995. január 27.-február 2.)

Jobbára akkor írtam verseket, ha valamit nem tudtam megoldani. (Lezsák Sándor költő és MDF-politikus, Magyar Nemzet, 1995. július 29.)

Ritkán születik jó vers, ha a költő az üres papírra legelőször a saját nevét írja fel. (Balla D. Károly költő, Beszélő, 2001/szeptember)

A versírás elhalasztott öngyilkosság. (Iancu Laura költő, Fejér Megyei Hírlap, 2007. október 19.)

A vers lázad. Változtatni akar, varázsol, könyörög, sír, fenyeget. (Szokolay Zoltán költő, Irodalmi Jelen Online, 2016. szeptember 9.)

Én olvasni is olyan verset szeretek, ami ki akar mozdítani. (Erdős Virág költő, Könyves Blog, 2016. november 19.)

Márpedig versekre, lélekerősítő, emberi gyarlóságainkra rámutató, magyar nyelvünket és nemzetünket megtartó irodalomra szükség van, és szükség lesz. (L. Simon László költő és Fidesz-politikus, Látószög,blog, 2019. augusztus 21.)

Nálunk Petri György vers, a Zeneakadémián Orbán Wass Albertet idéz. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 24.)

Egy jó dalszöveg többet ér, mint egy rossz vers. (Presser Gábor zeneszerző-dalszövegíró, Magyar Hang, 2019. december 6.)

A verseit nem értették a politikai barátai, akik viszont értették, nem voltak a politikai barátai. (Zöldi László újságíró Szőcs Gézáról, Facebook.com, 2020. november 6.)

Szekeres Istvánnak népsportos korában szívügye volt a birkózás. Főszerkesztőként pedig helyet teremtett lapjában a literátus újságíróknak is. Nyugdíjasként maradt a birkózásnál, és néha szakmai vitát kezdeményez a közösségi üzenőfalán. Tegnap például az ATV-t hozta szóba, és megemlítette közös szakmánk talán legísmertebb jelmondatát: „Ősi szabály az újságírásban: A hír szent, a vélemény szabad.” Kérdés persze, hogy kitől-mitől és menyire ősi.

A bejegyzésem után összeállításból kiderül, hogy akadnak, akik Pulitzernek tulajdonítják, aki Makón született. Akár honfitársunknak is tekinthetjük, nem tudok azonban arról, hogy ő találta volna ki a nagy hírre vergődött mondatot. Megkérdeztem Wisinger Istvánt, és a több kiadásban megjelent Pulitzer-könyv szerzője azt mondta, hogy az amerikai újságírás megújítója írt ilyesmit, de inkább a szállóige szellemében cselekedett. Mellesleg firtathatjuk ugyan az elsőséget, de nincs sok értelme, mert Joseph Pulitzer a XIX. század utolsó harmadában élte virágkorát, ám a szállóige évtizedekkel korábbi. 1821. május 5-én jelent meg a The Manchester Guardian-ben.

Tartalmáról tavaly, a patinás újság 200. évfordulója alkalmából sokat írtak. Eredetileg így hangzott: „Comment is free, but facts are sacred.” Közösségi üzenőfalamon tavaly nyáron vitatkoztunk is róla. Meggyőzött a műfordító Révbíró Tamás álláspontja, miszerint „’A vélemény szabad’ a gondolat szabadságára támaszkodik, a ’comment is free’ a szólás, a sajtó szabadságára. Nem pontosan azonos a kettő, de mégis jobb, mint az ’opinion’ szó.” (Facebook.com, 2021.06.01.) A comment (kommentár, hírmagyarázat) tehát nem azonos az opinion-nal (a véleménnyel). Ezt azért érdemes megjegyezni, mert az a fránya vélemény hajlamos elszakadni a hírtől.

Ezt régi kedves kollégám, Szále László úgy foglalta össze, hogy „A tény halott, a vélemény szabados.” Aligha véletlenül használta a tény kifejezést, a facts ugyanis tényeket jelent, ráadásul az angol eredetiben a két tagmondat sorrendje más. Szó szerint így hangzana: A kommentár szabad, de a tények szentek. Egyébként az összeállításból az is kirajzolódik, hogy a magyarított változatot boldog-boldogtalan emlegeti. Kormánypárti polgármesterek a magyar sajtó napján, ellenzéki és határon túli újságírók pedig a megnyomorított sajtó jellemzésére. Nekem tetszik a közismert változat, bár egyre inkább az a benyomásom, hogy a hír már csak szentesített, a vélemény azonban talán még szabad.      

Tíz mondat egy szállóigéről

A hír szent, a vélemény szabad - ennek szellemében kért minden helyi sajtóorgánumtól kölcsönösen eredményes munkát és együttműködést a következő időszakra Cserna Gábor polgármester. (Szabó Szabolcs újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2011. március 16.)

Alternatív fórumokra van szükség, ahol - Pulitzer József szavaival élve – „a hír szent és a vélemény szabad”. (Pressburger Csaba és Kókai Péter vajdasági újságírók, a Magyar Szó volt főszerkesztői, Szabad Magyar Szó, 2016. október 22.)

Ma is érvényes és kötelező Pulitzer hitvallása: „A hír szent, a vélemény szabad.” (Pintér M. Lajos hódmezővásárhelyi újságíró, Promenád24, 2018. április 11.)

A hír szent, a vélemény (még) szabad. (Holoda Attila energetikai szakember, az első Orbán-kormány volt államtitkár-helyettese, Infovilág, 2020. április 3.)

A tény halott, a vélemény szabados. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2021. január 8.)

Orbanisztánban annyira szent a hír, hogy a médiaipar betanított munkásai kizárólag a fényességes vallásalapító által szentesített agymenéseket közlik hír helyett. (Szabó Imre újságíró, OKLT, 2021. április 2.)

El sem tudtunk képzelni olyan világot, hogy a hír szabad, a vélemény pedig inkább ne legyen. (Rényi Ádám közíró, Magyar Hang, 2021. június 18.)

A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. július 11.)

A hír szent, a vélemény szabad - mi tartjuk az irányt. (Óry Mariann újságíró, Magyar Hírlap, 2021. december 19.)

Ősi szabály az újságírásban: „A hír szent, a vélemény szabad.” (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. február 20.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor hitelezett, Kéri László orbánozott, Márki-Zay Péter verhetőzött, Szanyi Tibor és Vona Gábor márkizott, Kovács Gergely pedig kutyázott. Lefülelt mondatok.

Imád hencegni. (Kéri László Orbán Viktor évértékelőjéről, ATV, február 14.)

Az elveszített 42 ezer ember nagy része még élhetne, ha nem óriásplakátokkal kezelték volna a járványt. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, február 14.)

Azt, hogy a közösségi oldalakon mi történik, a politika nem tudja befolyásolni. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Magyar Rádió, február 14.)

Az erdélyi magyar sajtó utolsó hiteles hír- és véleményközlő felülete tűnik el. (Parászka Boróka publicista a Transindexről, Facebook.com, február 15.)

Nemzetközileg csórók vagyunk. (Gulyás Erika újságíró, Népszava, február 15.)

Szerintem abszolút verhető a Fidesz. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ATV, február 15.)

Márki-Zay olyan hibaszázalékkal nyilatkozott mostanában, ami lehetővé tette, hogy őt zavaros figuraként fesse le a Fidesz kommunikációja. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, InfoRádió, február 15.)

Márki-Zay Péter szinte ontja magából a könnyen félreérthető és még könnyebben félremagyarázható kijelentéseket. (Czinkóczi Sándor újságíró, 444.hu, február 16.)

Április 3-án egy laza mozdulattal megfékezhetjük őket. (Gajdics Ottó újságíró az ellenzéki pártokról, Magyar Nemzet Online, február 16.)

Április 3-án elzavarjuk őket. (Ujhelyi István szocialista politikus a kormánypártokról, ATV, február 16.)

Csöppet sem bánnám, ha 2022-től egy demokratikusabb, igazságosabb kormányzat kritikusa lehetnék. (Balavány György publicista, 24.hu, február 16.)

Olyan világban élünk, ami nehezen engedi, hogy a legjobb szándékokkal megéljük az emberséges részét. (Pálfi György filmrendező, 168 Óra, február 17.)

A Fidesz ezúttal a közösségi médiában is érvényesíti erőforrásfölényét. (Teczár Szilárd újságíró, Magyar Narancs, február 17.)

Bementem a főnökömhöz, és mondtam neki, hogy holnap én is polgári engedetlen leszek. (Simkó Edit általános iskolai tanár, 24.hu, február 17.)

Nemcsak az óvodát kapjuk Magyarországtól, hanem a gyűlöletadagot is. (Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-politikus, ÚjHét.com, február 17.)

Nem az én dolgom őt kordában tartani. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus Márki-Zay Péterről, Hír TV, február 18.)

Amíg Mészáros Lőrinc milliárdosnak adja ki magát, addig Orbán Viktor gázszerelőnek. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, február 18.)

A könnyű pénzt hitelnek hívják. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, február 19.)

A Fidesznek abban is óriási szerepe lesz, ha elveszíti a választást, nemcsak abban, ha megnyeri. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Népszava, február 19.)

Jelenleg a fideszes propagandából is csak ő folyik, és ez simán lehet előny a választáson. (Pintér Bence újságíró Márki-Zay Péter kampányáról, Azonnali.hu, február 19.)

Nagyon sok munkánk van abban, hogy ne lehessen érteni, amit mondunk. (Kovács Gergely kutyapárti politikus, ATV, február 19.)

Szöllősi Györgyi nem tudta, hogyan reagáljon a beszélgetőpartner mondatára. Arra a kérdésre ugyanis, hogy miért nem sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ötszáz aláírást, Kovács Gergely pártelnök azt válaszolta, hogy időbe telik, mert a Siriusról három év alatt érkeznek meg a szavazatok. Néhány másodpercnyi habozás után az ATV műsorvezetője vette a lapot, és e szürreális hangnemben folytatta az interjút.

Nem tudhatta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítója fölmelegítette egyik régi beszólását: „A Holdon is van még 180 ezer aláírás, ám csak 2023-ban érnek vissza a Földre.” (Azonnali.hu, 2019. április 15.) Akkor négyévnyire taksálta a késést, igaz, más égitestre utalva. A viccpárti politikus most kifejtette, hogy Karcagon csigát indítanak az országgyűlési mandátumért. Ez már szegény műsorvezetőnek is sok volt, holott ő csak négyszemközt beszélgethetett a tréfás kedvű közéleti személyiséggel. Elődei még szorgalmazták, hogy Kovács úr társaságban fejthesse ki a nézeteit. A parlamenti pártok képviselői öltönyben, nyakkendősen érkeztek a stúdióba.

Furcsállták ugyan, hogy szakadt (rövidnadrágos, pólós, pacskerben és zokni nélkül megjelenő) férfiúval ismerkednek. De csak akkor vált vérfagyasztóvá a hangulat, amikor a kutyapárti politikus bejelentette: ha megnyerik a választást, űrállomást építenek Orbán Viktor falujában, a választópolgárok pedig ingyen sörre és örök életre számíthatnak. A nyársat nyelt politikusok idegesen néztek össze, mint akik nem hisznek a fülüknek. Aztán történt valami a kulisszák mögött, mert Kovács Gergelyt már évek óta nem hívják tévétársaságba. Talán azért nem, mert azt tekinti feladatának, hogy elvegye a kormánypárti politikusok kedvét az uszítástól, az ellenzéki politikusokét meg az ígérgetéstől.

A címben átalakított közmondás így hangzik: Kutyából nem lesz szalonna. Eredetileg azt jelentette, hogy őseink a kutyát nem tekintették haszonállatnak, hisz’ még szalonnát se lehet készíteni belőle. Tapasztalataikat cáfolta a távol-keleti népek konyhakultúrája, de ez most mellékes. A lényeg az, hogy április 3-án lesz-é elegendő szavazója a Kutyapártnak. Szurkolok, hogy maradjon 1 százalék körül, amivel aligha csökkentené a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok esélyeit. Annak viszont örülnék, ha Kovács Gergely mandátumhoz jutna az országgyűlésben. Öltözékével színesítené az összképet, szavaival pedig zavarba hozná a gyűlölködésre és ígérgetésre hajlamos honatyákat.       

Tíz mondat Kovács Gergelytől és a Kutyapártról

2006-ban fiktív pártként próbálkoztunk a választásokon, akkor a jelöltjeink is kétfarkú kutyák voltak, őket 2010-ben igazi emberekre cseréltük. (Délmagyarország, 2013. május 28.)

A cél az, hogy vicces, hasznos és jó dolgokat csináljunk. (Átlátszó.hu, 2016. augusztus 18.)

Vicces formában ugyan, de komoly dolgokra hívjuk fel a figyelmet. (Népszabadság, 2016. október 4.)

Az a célunk, hogy összeszedjük a városi problémákat, és amelyiket meg lehet oldani, azzal megpróbálunk kezdeni valamit, amit meg nem, azt kiröhögjük. (Magyar Narancs, 2016. október 6.)

A régi pártok sokkal viccesebbek nálunk. (Klubrádió, 2019. január 4.)

Mi vicces párt vagyunk, nem pedig viccpárt. (Magyar Hang, 2019. május 17.)

A kutyapárt azonnal elvesztené az összes szavazóját, ha ezekkel az ellenzéki pártokkal összefogna. (InfoRádió, 2021. november 8.)

2016-ig voltunk viccpárt, azóta inkább viccesek vagyunk. (Magyar Hang, 2022. január 28.

Nagyon sok munkánk van abban, hogy ne lehessen érteni, amit mondunk. (ATV, 2022. február 19.)

Tiszta vér - ez a címe annak a novellának, amely a Népszava tegnapi számában látott napvilágot. Szerzője, Szántó T. Gábor gyakran nyúl a holokauszt témaköréhez. Története jelenkori, mert a koronavírus-járvány idején játszódik. Hőse pedig egy Kallós nevű orvos valamelyik kórház sebészetéről..

Épp behoznak egy sérültet, aki felborult a kocsijával. A láttán egy gyűlölettel házaló politikusra ismer a főorvos, aki nem kedveli a szélsőjobboldali nézeteket. Megengedhetné magának, hogy a műtétet a kollégájával végeztesse el. De mert a sürgősségi osztály vérgondokkal küszködik, és neki nullás a vércsoportja, úgy dönt, hogy ad  vért. Majd némi hezitálás után a műtétet is vállalja, bár később meglátogatja az ocsúdó beteget. A tévében tiszta vérről meg tiszta szellemről papoló politikus orra alá dörgöli, hogy tőle is kapott vért. Kajánul hozzáfűzi, hogy az apját még Kohn-nak hívták, és Auschwitz után magyarosított.

A rövid és hatásos novella emlékezetem mélyéről előhozott egy másik történetet. Csurka István, a MIÉP nevű szélsőjobboldali párt elnöke 1997 nyarán Csongrád megyében járt. A kocsijával felborult, és eltört a kulcscsontja. A szentesi kórházba szállították, ahol egy Afrikából érkezett és a szegedi egyetemen végzett sebész operálta. Arról nem tudok, hogy vért is adott volna az író-politikusnak, aki a szegedi napilap munkatársának nem részletezte a fekete orvoshoz fűződő viszonyát, csupán ennyit mondott: „A kormánnyal ütköztem, mint rendesen.” (Délmagyarország, 1997.08.26.)

A tragikomikus eset azért maradt meg az emlékezetemben, mert akkoriban működtettem egy kis hírügynökséget. Írtam róla egy hírfejet, ami néhány sornyi glossza, és dőlt betűkkel szokták közölni a hírhasáb tetején. Nem számítottam túl nagy érdeklődésre, elvégre a több száz munkatársat foglalkoztató Magyar Távirati Iroda bizonyára lecsap a témára. Az állami hírügynökség azonban elaludt, és a hírfej 17 megyei napilapban jelent meg. A történet pedig folytatódott. 2006 augusztusában érdekes interjú látott napvilágot a Napló című veszprémi újságban.

Gáll István író özvegye elmesélte, hogy társasházi nyaralót vettek Balatonfüreden, és át-átruccantak a közelben lévő íróbarátokhoz. Csurka Istvánt például Balatonedericsen látogatták meg. Ettek-ittak, és most átadom a szót az özvegynek: „Egyszer Csurka szokása szerint elkezdett zsidózni. Gáll mondta neki: ’Te, Pista, hagyd abba! A feleségem is zsidó.’ Csurka rám nézett, és ezt mondta: ’Na jó, akkor én most helyetted elmosogatok.’ ”

Tíz mondat Csurka Istvánról

Csurka szinte sohasem mond olyat, amit szó szerint antiszemitának lehetne minősíteni, ám nem lehet véletlen, hogy mégis rendszeresen megfogalmazzák vele szemben ezt a vádat. (Pető Iván SZDSZ-politikus, Pesti Hírlap, 1991. április 5.)

Annak örülnék, ha Csurkáról kiderülne, hogy anyai ágon szlovák német, apai ágon pedig zsidó cigány. (Nagy Bandó András humorista, Reggeli Délvilág, 1993. április 9.)

Csurka egyetlen nagy talajgyökérré változott. (Szénási Sándor újságíró, 168 Óra, 1994. május 17.)

A szavak „rohamosztagait” küldi harcba. (Wéber Attila politológus, Népszabadság, 1999. november 4.)

Neves drámaíró és antiszemita. (Király András újságíró, Index.hu, 2011. október 22.)

A szélsőjobboldal képviselői közül egyedül ő tartozott a magyar értelmiséghez. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2012. február 4.)

A fajgyűlölet legszélsőségesebb változataival állt jelentős politikai erők rendelkezésére, így segített marginális szélsőségeket a margón belülre. (Révész Sándor újságíró, Népszabadság, 2012. február 6.)

Csurka meghalt, a zsidógyűlölet él. (Kertész Ákos író, Amerikai Népszava, 2012. február 15.)

Csurka Pista bácsi. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)

Csak ittasan és szordinosan zsidózott. (Köves József író, Megezmegaz.lapunk.hu, 2020. október 14.)