Médianapló

Médianapló - Független sajtó van-e még Magyarországon?

2022. április 17. 10:21 - Zöldi László

A papír alapú sajtó csak a leghagyományosabb része a nyilvánosság eszközrendszerének. A médiához tartozik még a rádió, a tévé és a világháló is. Vannak azonban, akik független sajtón azt értik, amit legpontosabban egy chrisred álnevű kommentelő fogalmazott meg: „A független sajtó az államhatalmon kívüli médiát jelenti.” (Blog.hu, 2019. június 12.) Vagyis nem függetlenek az ellenzékinek nevezett orgánumok, amelyek állami-kormányzati hirdetéseket közölnek.

Ezért vitatkozom Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselővel, aki egy interjúban kifejtette: „Van egy viszonylag szűk független média, és nincs ellenzéki média.” (444.hu, 2022. április 7.) Szerintem van, a választási kampányban is volt ellenzéki média, mely az említett ok miatt aligha nevezhető függetlennek. Ennek oka, hogy a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhattak, mint a kormányoldalon lévők. Ezzel magyarázható, hogy erőforrásaikat a saját sajtójukra (nyilvánosságukra) fordították. A Demokratikus Koalíció például a Nyugati Fényre, az MSZP a HírKlikkre, az LMP az Azonnalira, a Jobbik az Alfahírre.

Az ellenzéki költségvetésből nem jutott pénz ama médiumokra, amelyeket az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a félreérthető mondatokkal kampányoló Márki-Zay Péter így intézett el: „Ezeket azok a megmondó-emberek fújják fel, akik kifelé az ellenzékiség látszatát mutatják, de valójában a Fidesz keze alá dolgoznak.” (Szeretelnmagyarország.hu, 2022.01.23.) Lényegében ugyanezt fogalmazta meg egy bécsi „félreértés” után Kunhalmi Ágnes szocialista politikus is. Szavai a bejegyzésem utáni dokumentációban olvashatóak.

Nem lepett meg, hogy az ellenzéki döntéshozók az amúgy is szűkös forrásokból nem adtak a „viszonylag szűk független médiának”. Elvégre a kormánypárti és az ellenzéki nyilvánosság közé szorult független sajtó úgy rokonszenvezett Orbán Viktor ellenfeleivel, hogy nem tett lakatot a szájára, ha valami butaságot, mutyiságot vagy turpisságot vett észre az ellenzéki politikusok megnyilvánulásaiban. Az a benyomásom, hogy a választás nem rajta ment el, bár az se lepne meg, ha az értékelők őt is felelősségre vonnák a vereségért. Holott a filléres gondokkal küszködő független sajtó csak a dolgát tette.

Nem vonta kétségbe a politikusok döntési jogát, indoklásra kényszerítette azonban a hatalmon lévőket. S persze azokat is, akik őfelsége ellenzékeként jó pénzért érzik rosszul magukat az Orbán-rendszerben.

 

Tíz mondat a független sajtóról

 

Az úgynevezett független sajtó csak tőlünk független, az ellenzéktől nem. (Gyuricza László, az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Napló, 1989. szeptember 30.)

A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 24.)

A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Napló, 1991. december 28.)

A független sajtó hatalma a szó, a szöveg hatalma. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

Nyilván mértéktartó, független sajtónak kellene uralnia a nyilvánosságot, melynek politikai korlátozottságai nincsenek, szakmai normái erősek. (Révész Sándor újságíró, Népszabadság, 2013. február 21.)

Vidéken szinte már elérhetetlen a független sajtó. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. július 5.)

A független sajtó lehetőségei egyre szűkülnek. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, 2021. június 9.)

2010-ben azért is veszített az akkori koalíció, mert magára hagyta a független sajtót. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2021. szeptember 13.)

Ha a Fidesz vagy a fideszes sajtó szándékosan félreértelmezi a szavaimat, azon már nem lepődöm meg. De azon igen, hogy a független sajtó is. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2022. március 22.)

Sokan szokták piszkálni a független sajtót, de hát az a dolguk, hogy leírják, hogy mi történik, kérdezzenek, kritizáljanak, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak. (Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő, 444.hu, 2022. április 7.)        

 

komment

Médianapló - Bukott-e az ellenzék április 3-án?

2022. április 16. 11:28 - Zöldi László

Ha beírjuk a digitális keresőbe, hogy üveges tót, a szócikkek mellett fényképet is találunk Karácsony Gergelyről. A budapesti főpolgármester így foglalta össze az ellenzéki pártok vereségét: „Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót.” Ezzel aztán elvoltak a kaján kommentelők.

A politikusok gyakran anélkül használják a szólásmondásokat, hogy utánanéznének az eredetüknek. Ennél már csak arra hajlamosabbak, hogy a vereségben is találjanak olyan mozzanatot, amelyből kimutathatják, hogy tulajdonképpen győztek. Karácsony azonban nem tévedett, és nem is beszélt mellé. Eredeti értelmének megfelelően használta a közmondást, az április 3-i vereség ugyanis „Úgy kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.” Ő már a gyerekeim korosztályába tartozik, de én még találkoztam ablakos (vagy üveges) tóttal.

A múlt század ötvenes éveiben a szüleim nyaranként kicsaptak a kalocsai nagyanyámhoz, aki az első világháborús hadirokkantaknak épített telepen lakott. A húszas évek elején felhúzott egyenházak ablaküvegei épen maradtak ugyan, a tót vándoriparosnak mégis akadt munka, mert három évtized múltán szinte egyszerre száradt ki a gitt az ablakkeretben. A gittelés több napig tartó munkát jelentett a zempléni Hegyközből érkezett férfiúnak, aki hatalmas fakerettel a hátán jelent meg a Rokkant-telepen. Ma már tudom egyetemi évfolyamtársam, a néprajzos Petercsák Tivadar tanulmányaiból, hogy a hegyközi szlovák falvak férfi lakosai Trianon után a felvidéki üveges tótoktól örökölték az immár csonka Magyarországot.

Gyalogosan indultak útnak, és a háton hordott üvegtáblákat vékony deszkával választották el egymástól, hogy ne törjenek össze. De ha nem lépkedtek megfontoltan, ha nem egyensúlyoztak hosszú botra támaszkodva, akkor bizony a mintegy félmázsányi súly hátra húzta őket. Karácsony Gergely azért nem érdemli meg az elmarasztalást, mert az „ég szerelmére” utalással érzékeltette, hogy a részgyőzelmek ellenére a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok súlyos vereséget szenvedtek. Ezt kár, sőt vétek tagadni. Egyébként pedig azt a mellébeszélést kárhoztatja, melynek első hangadója megítélésem szerint egy korábbi kétharmados vereség után Kunhalmi Ágnes volt.

A választási vereség okait vitatta meg az MSZP választmánya, és a pályakezdő politikus elmagyarázta, hogy miért arattak diadalt. Ekkor dörrent rá az elnöklő Botka László: „Legyen már világos, Ági, nem győztünk!” (Index.hu, 2014. október 19.)

 

Tíz mondat a bukásról

 

Ha az ellenzék nem tudja megnyerni a választást, akkor megbukott. (Bauer Tamás DK-politikus, Magyar Narancs, 2014. április 3.)

Tavasszal bukni fognak, mint az ólajtó. (Gulyás Márton civil aktivista a Fideszről, ATV, 2017. szeptember 22.)

Lehet, hogy nem a 20. századi pártok buktatják meg a Fideszt, hanem a 21. századiak. De én inkább a 22. századiakra tippelnék. (Hell István közíró, Facebook.com, 2018. szeptember 18.)

Nincs esély arra, hogy 2022-ben a rezsim megbukjon. (Békesi László volt pénzügyminiszter, HírKlikk.hu, 2021. január 16.)

A bukásra az ellenzéknek még nagyobb az esélye. (Stumpf András újságíró, ATV, 2021. december 3.)

Én semmit nem minősítek bukásnak, az egy tanulási folyamat. (Gattyán György digitális vállalkozó, ellenzéki miniszterelnök-jelölt, InfoRádió, 2022. január 28.)

Az Orbán-kormány rászolgált a bukásra. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. április 1.)

Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. (Jakab Péter Jobbik-politikus Márki-Zay Péterről, Facebook.com, 2022. április 3.)

Sajnos a háború úgy felülírt mindent, hogy az abszolút körzeteket is buktuk. (Márki-Zay Péter az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje, SzabadEurópa.hu, 20212. április 13.)

Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. (Karácsony Gerely Párbeszéd-politikus, Telex.hu, 2022. április 13.)

komment

Médianapló - Az ellenzéknek mibe fáj a választási vereség?

2022. április 15. 10:19 - Zöldi László

A címben olvasható igei állítmányt akár nagy F-fel is írhatnók. Egy zsákfalu a csereháti térségben azzal vált a 2022-es választás jelképévé, hogy a fáji választópolgárok közül mindenki a Fideszre szavazott. Nem véletlen, hogy téma lett tegnap az ATV egyik vitaműsorában is. Vogyerák Anikó műsorvezető ezzel kezdte: a kormánypárt alelnöke, „Németh Szilárd lelátogatott Fájra.”, hogy megköszönje a helybéliek támogatását. Zavar az ’le’ igekötő.

A Hernád-folyó és a szlovák határ közé szorult, 447 lakosú település a Budapest-kőbányai tévészékháztól északkeletre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, a főváros vízszintes vonalától legalább 80 kilométernyivel magasabban. Értem, hogy a képernyőn otthonosan mozgó műsorvezető pestiségéből nem telik a földrajzi látásmódra, de ha javasolhatom az egyébként rokonszenves újságírónőnek, a biztonság kedvéért kerülje a ’le’ és a ’föl’ igekötőket. Jobban jár, ha a pőreségében is pontos, tárgyszerű látogatni kifejezést használja. Ezzel nem horzsolja a vidéki nézők érzékenységét.        

Ezt azonban csak mellékesen jegyzem meg. Sokkal inkább foglalkoztat, hogy az aprófalvak, az úgynevezett kistelepülések milyen szerepet játszottak a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok április 3-i vereségében. Fáj községről annyit érdemes tudni, hogy közelebb van Kassához, mint Miskolchoz, BAZ-megye székhelyéhez. Trianon után azonban a helybéli gazdák nem vihették terményeiket a kassai piacra, és a legutóbbi száz évben fokozatosan elszegényedett a község. Mostani helyzetét érzékletesen jellemzi az önkormányzati képviselőtestület egyik ülésén készült jegyzőkönyv.

Kiderül belőle, hogy a polgármester asszony az egyenlőség híve. Elfogadtatta, hogy minden fáji családnak jusson egy-egy közmunka-lehetőség. 99 közmunkás varr lábtörlőt és szőnyeget, fon drótot és nevel tojótyúkot. Ha hozzájuk vesszük a 18 éven felüli családtagokat is, akkor pedig kibontakozik a magyarázat ama bizonyos 100 százalékra. Ezzel a fáji választópolgárok megdöntötték a saját rekordjukat, a 2018-as országgyűlési választáson ugyanis még „csak” 92 százalékuk szavazott a Fideszre. Vendégük, Németh Szilárd, a kormánypárt egyik alapembere talán nem tudja, vagy ha tudja, nem érdekli, hogy a fáji tarolás nemcsak az ellenzéki vereség jelképe.

Történelmi nevezetesség is, amennyiben a hajdani egypárt-rendszerben Kádárék még adtak a látszatra. Megelégedtek a 95-96 százalékkal.

 

Tíz mondat a kistelepülésekről

 

Hiányzott a szocialista párt szervezettsége, különösen a kistelepüléseken. (Botka László szocialista politikus, szegedi polgármester, ATV, 2014. április 10.)

A kicsiért is lehajolunk. (Vona Gábor kistelepüléseken kampányoló Jobbik-politikus, Magyar Narancs, 2015. április 9.)

A falu legutolsó házába százszor, ezerszer is el kell juttatni azt, amit gondolunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-politikus, Magyar Rádió, 2018. április 20.)

Az ellenzék nem tudta megvetni a lábát a kistelepüléseken. (Pungor András újságíró, ATV, 2019. október 21.)

A cél áttörni a kistelepülések világa köré felhúzott narancssárga falon. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Magyar Hang, 2019. december 20.)

Leginkább Jakab Péter hozza a kistelepüléseken élő ellenzéki szavazók hangját. (Závecz Tibor szociológus, közvélemény-kutató, ATV, 2021. január 26.)

A Fidesz hűbéri rendszere kiépült, a kistelepüléseken különösen jól működik. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hvg.hu, 2021. február 15.)

Több mint 1300 kistelepülés nyert támogatást a Modern Falu Program 20 milliárd forintos keretösszegű, helyi életminőséget javító intézkedéseit támogató pályázaton. (Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Fidesz-politikus, Hír TV, 2021. október 11.)

Az ellenzék a kistelepüléseket elmulasztotta kiemelni a buborékból. (Novák Zoltán szociológus, ATV, 2022. március 30.)

A külső források nélkül, amelyek többnyire az EU-s támogatásokat jelentik, a kistelepülések sora nem tudna megélni. (Kovách Imre szociológus, Magyar Narancs, 2022. április 14.)

 

komment

Médianapló - Bencsik Gábor alázatosan szolgálja-e a hatalmat?

2022. április 14. 10:25 - Zöldi László

A határon túlról azt firtatták, vajon ki a tegnapi bejegyzésben említett, de meg nem nevezett publicista, aki hozzászólt az immár nagy hírre vergődött Bencsik Gábor-féle megnyilvánuláshoz. Azt írtam róla, hogy „Okfejtése hiába figyelemre méltó az itteni nyilvánosságról, már-már megható tájékozatlansága miatt nem vehető komolyan.”

Azért nem neveztem meg Parászka Borókát, mert a publicisztikáját máskülönben nagyra becsülöm. A kitűnő Mozgó Világ-sorozat, a Hónapló egyik határon túli (marosvásárhelyi) szerzője hónapról hónapra elgondolkoztat azzal, ahogy kívülről lát bennünket. Szépírói teljesítményéhez képest másodlagos, hogy tegnap rosszul fogalmazott, amikor ezt jegyezte föl az üzenőfalára: „A magyar hatalom egyik legalázatosabb szolgája.” (Facebook.com, 2022.04.12.) Okfejtésének alanya Bencsik Gábor volt, lehetséges azonban, hogy összetévesztette a testvérével, Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével, akire jobban illik az idézet.

De ha mégis az ifjabbik Bencsik-fiúra gondolt, akkor viszont eltévedt a magyarországi sajtóban. Gábor ugyanis ama néhány jobboldali véleményformáló közé tartozik, akik úgy kedvelik a miniszterelnököt, és úgy tekintik magukénak az Orbán-rendszer értékvilágát, hogy nem rejtik véka alá, ha valami nem tetszik nekik. A bejegyzésem után dokumentációból kiderül, hogy akadnak mások is, akik hasonlóképpen vélekednek róla. Ami pedig Bencsik Gábor kritikai megnyilvánulásait illeti, az összeállításban olvashatóak mellett találtam még egyet. Azért nem helyeztem el a dokumentációban, mert a 2018 augusztusából való fészbukos bejegyzést nem leltem a világhálón.

De ha a korabeli sajtóértelmezés pontos, akkor ezt írta arról, hogy az oktatási kormányzat megszüntette a társadalmi nemek tanulmánya című szakot, az egyetemi genderképzést: „Eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől.” Alább közölt és lelőhellyel is feltüntetett véleményeiből kirajzolódik a habitusa, melyet nem könnyű a magyar hatalom egyik legalázatosabb kiszolgálásának vélni.

Értem persze, hogy a megalázó választási vereség után nyalogatjuk a sebeinket, és hajlamosak vagyunk a másik oldalról mindenkit egy kalap alá venni. De ideje volna a maga árnyaltságában érzékelni és érzékeltetni a hatalmon lévők korántsem egyszínű szellemi közegét. Még ha a határon túlról ez tájékozódási nehézségekbe ütközik is.

 

Tíz mondat Bencsik Gábortól

 

/A Fidesz-politikusokról/ Nem azért álltunk ki mellettetek minden fórumon, hogy ti meggazdagodjatok. (Mandiner.hu, 2014. december 3.)

/A Momentumról/ Az új politikai Győzike. (Mandiner.hu, 2017. március 2.)

/Az előválasztásról/ Júniusi Karácsony. (Facebook.com, 2019. június 26.)

Nemcsak az ellenzéki pártok nem beszélik a vidék nyelvét, de a Fidesz sem a budapestiekét. (Facebook.com, 2019. október 15.)

Nagyon sok embernek nagyon tele van a hócipője a Fidesszel. (Facebook.com, 2019. november 11.)

/Puzsér Róbertről/ A szórakoztatóipart a politikával keresztezi. (Facebook.com, 2019. november 29.)

Az igazán fontos dolgokban Orbánnak rendre igaza van. (Facebook.com, 2021. május 14.)

Az ellenzéki térfélen minden lényeges kérdés Jakab Péter és a Gyurcsány-házaspár egyeztetésén dől el. Ki a csudának kellene ebben a felállásban Karácsony? (Facebook.com, 2021. június 3.)

Márki-Zay Péterre ráégett a kispályás minősítés. (Facebook.com, 2021. szeptember 12.)

A magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan. (Facebook.com, 2022. április 12.)

 

Tíz mondat Bencsik Gáborról

 

A jobboldal inkább szürke, mint gyakran idézett publicistája. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, 2022. április 12.)

Ha ma egy rövid bekezdésben hirtelen demokrataként szólalsz meg, azzal egy pillanat alatt megsemmisíted a tekintélyed a saját táborotok túlnyomó többsége előtt. (Elek István publicista, Facebook.com, 2022. április 12.)

Örülök a „Kisbencsik” bejegyzésének. (Dávid Ferenc DK-politikus, HírKlikk.hu, 2022. április 12.)

Ki-ki gondolhat sok mindent az okokról, az időzítésről, a szerző korábbi tevékenységéről, de ez egy tisztességes megszólalás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. április 12.)

Kétségtelen, hogy jobboldali, de olyan, akivel lehet és kell is vitatkozni. (Kulcsár István újságíró, Facebook.com, 2022. április 12.)

Olyan jobboldali értelmiségi képzetét kelti, akinek eddig is volt füle a másik oldal érveihez. (Zöldi László újságíró, Index.hu, 2022. április 13.)

Amúgy rendszeresen elő szokott állni a hivatalos propaganda-üzenetekben foglaltaktól többé-kevésbé eltérő véleményekkel. (Gazda Albert újságíró, 444.hu, 2022. április 13.)

Legelkötelezettebben Fidesz-párti posztjaidban is mindig képes vagy megtartani a mértéket. (Fábri Péter költő, Facebook.com, 2022. április 13.)

Ez nem pálfordulás, hanem a túlzott siker kiváltotta neurotikus szorongás. (Dalos György író, Facebook.com, 2022. április 13.)

A Fidesz üdítő színfoltjának számító Bencsik Gábor is szóvá tette a nyilvánvalót,, hogy a magyar közmédia botrányosan egyoldalú. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2022. április 14.)         

komment

Médianapló - Bencsik Gábor elvetette a sulykot, vagy állami megbizatást teljesített?

2022. április 13. 09:46 - Zöldi László

Akadt, aki bombának minősítette a jobboldali publicista élénk visszhangot kiváltó bejegyzését, miszerint „A magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan.” (Facebook.com, 2022.04.12.) Ha bomba, akkor repeszdarabjai szétröpültek a digitális térben. Sokunkat ért találat. Rengetegen értelmezték a nagy hírre vergődött mondatot. Még inkább a szerzőjét.

Vagy azt feltételezték, hogy a hatalom bizalmi embereként szólalt meg. Vagy partizán akciónak vélték a megnyilvánulását, és keresetlen szavakkal tagadták ki a kormánypárti táborból. Mindkét álláspontnak lehet létjogosultsága a világhálón. Abból azonban nem sok jó sül ki, ha egy közismert értelmiségi Bencsik Gábort összetéveszti a testvérével, Bencsik Andrással, és számon kéri rajta a Magyar Demokrata főszerkesztőjének tévés sajtóklubbeli szereplését. Abból sem sül ki sok jó, ha határon túli honfitársunk úgy fejti ki az álláspontját, hogy ő is az idősebb testvért látja a Bencsik-fiúban. Okfejtése hiába figyelemre méltó az itteni nyilvánosságról, már-már megható tájékozatlansága miatt nem vehető komolyan.

Nincs különösebb baj, mert állítólag a Facebook nem sajtó, elvégre nem szerkeszti senki. Szerintem inkább a zsigeri megnyilvánulások terepe. Digitális kocsma, ahol kifüstölögjük magunkból az indulatainkat. Talán jobban járnánk, ha átmennénk a digitális épület kávéházi részébe, ahol polgárok üldögélnek a törzsasztalnál, és kicserélik az információikat. Gondolatokat is cserélnek persze, és azzal a megnyugtató érzéssel térnek haza a vasárnapi ebédhez, hogy a részletek ismeretében formálhatnak véleményt a nyilvánosság fórumain.

Ami pedig a címben föltett kérdést illeti, a bejegyzések közül Lévai Júliáé a legpontosabb: Bencsik Gábor „A jobboldal inkább szürke, mint gyakran idézett publicistája.” (Facebook.com, 2022.04.12.) Azt már én fűzöm hozzá, hogy most lépett ki a szürkeségből. Olyan jobboldali értelmiségi képzetét kelti, akinek eddig is volt füle a másik oldal érveihez, csak nem vettük észre. Nem vitte túlzásba, de eddig is kilógott a kormányzati kommunikáció hívószavait megzenésítő publicisták közül. Azt viszont aligha érdemes számon kérni rajta, hogy megvárta az országgyűlési választás végét, és a számára kedvező eredmény után fejtette ki a bennünket meglepő, eszmetársait pedig megbotránkoztató álláspontját.

Tisztességét épp az elvakult kommentelők átkozódásai, gyalázkodásai hitelesítik.        

 

Tíz mondat a Facebookról

 

Az ellenzék átköltöztette a köztársaságot az utcáról a Fészbukra, nagy szolgálatot téve ezzel a Fidesznek. (Böcskei Balázs politológus, Szuverén.hu, 2013. október 21.)

A Facebook felerősítve tükrözi a társadalom karaktervonásait. (Szalai Erzsébet szociológus, Népszava, 2018. február 20.)

Orbán kiakadt a Facebookra, amit a Facebookon jelentett be. (Kovács István újságíró, Zoom.hu, 2018. március 22.)

„Mi lenne Hacsek, ha végre megszűnne a Facebook?” „Mi lenne, mi lenne Sajókám? Megint kocsmába járnának az emberek.” (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2019. július 13.)

Kedvenc kocsmánk, a Facebook. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2020. december 15.)

A járvány óta 800 ezerrel nőtt a Facebook-felhasználók száma. (Róna Dániel szociológus, ATV, 2021. május 6.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka publicista, Facebook.com, 2021. május 30.)

A facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, SzabadPécs.hu, 2020. június 16.)

A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)

A Facebook lőfegyver. Kösz. Annak is szántuk. (Szűcs Gábor Róbert közgazdász, volt diplomata, Facebook.com, 2021. október 23.)

Nem minden a Facebookon dől el, de az kétségtelen, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége itt megtalálható és üzenetekkel elérhető. (Lévai Richárd marketing szakértő, Index.hu, 2022. február 28.)

komment

Médianapló - Érdemes-e fölkészülni abból, amit amúgy is meg akartunk kérdezni?

2022. április 12. 10:37 - Zöldi László

Huszár Sándor újságíróból lett író Bukarestből települt át Magyarországra. A tatabányai napilapnak adott interjúban hasonlította össze a két rokonszakmát. Arra a következtetésre jutott, hogy „Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez felesleges. Elég, ha az ember zseniális.” (24 Óra, 1994.12.31.) Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Fiala János ehhez tartja magát.

A Spirit FM műsorvezetője az országgyűlési választáson sikeres Navracsics Tibortól egy faluról érdeklődött, ahol az újdonsült honatya telket vásárolt. Ezt kérdezte: „Hol van Rigács?” A Fidesz-politikus pikírten válaszolt: „Ez fővárosi kérdés volt. Nézzen utána!” A műsorvezető önérzetesen berzenkedett: „Ahhoz szoktam, hogy ha valamit nem tudok, akkor megkérdezem.” S kikérte magának, hogy Navracsics őt is ama „pesti” újságírók közé sorolta, akik lenézik a vidéki Magyarországot. A friss országgyűlési képviselő pedig azt fejtegette, hogy a „pesti” véleményformálók a negyedik kétharmad után végre megismerhetnék az országot.

Úgy rémlik, szakmánkban vannak, akik megengedik maguknak, hogy nem néznek utána a részleteknek, holott már a múlt héten is meg akarták kérdezni. A purparlénak mégse tulajdonítottam volna különösebb jelentőséget, csakhogy a Klubrádióban is elhangzott egy szintén épületes párbeszéd. Kun Zsuzsa interjút készített a 89 éves Gergely Ágnessel, és a huszadik perc táján azt firtatta, milyen érzés volt 1962-ben, a Ki mit tud?-on Koncz Zsuzsával együtt énekelni a Gézengúz című dalocskát. A telefon másik végén dermedt csönd, aztán a kitűnő költő szelíden elmagyarázta, hogy hatvan éve ő már angolt tanított egy iskolában, amidőn a két gimnazista lány duettet énekelt a tévében.

A műsorvezető alig leplezte a csalódottságát. Milyen jól jött volna neki, ha a két későbbi Kossuth-díjas együtt gézengúzozott volna. A mulatságos, bár szakmánkra azért jellemző tévedést sem akarom persze föltupírozni. A műsorvezető tévedése mögött ugyanis segítőkészség rejlik. Például nemrégiben Heller Tamással beszélgetett, és a neves kabarészínész elmesélte, hogy pályakezdőként Debrecenben Truffaldinót „játszta” a Két úr szolgájában. Igen ám, de nem jutott eszébe a szerző, Goldoni neve. Kun kollegina előzékenyen sietett a segítségére, mondván, hogy „Goldini”.

 

Tíz mondat a tévedésről

 

Fiatal politikusként voltak nagy tévedéseim, hibákat is elkövettem. (Gyurcsány Ferenc üzletember, volt politikus, Népszabadság, 1990. február 23.)

Az elfogadott tévedések rendszere a tudomány. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1993. március 27.)

Az én nemzedékem valamennyi közéleti tagjának, így nekem is voltak fatális tévedéseim, de sötét folt nincs az életemben. (Pozsgay Imre politikus, Napi Délkelet, 1993. október 1.)

A politikus fenntartja magának a tévedés jogát. Könnyű neki, ha a tévedések terheit nekünk kell viselni. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1995. január 18.)

Az újságírónak nehéz az élete, mert minden tévedését nyilvánosan követi el. (Bodor Pál publicista, Esti Hírlap, 1996. október 1.)

A hülyeségeimmel, a tévedéseimmel azoknak ártottam a legtöbbet, akiket szeretek. (Zalatnay Sarolta énekesnő, Nők Lapja, 2006. október 25.)

Egyik tévedésemet se sértem meg azzal, hogy valamelyiket kiemeljem. (Kuncze Gábor liberális politikus, ATV, 2012. november 1.)

Az orvos eltemeti, a fogorvos kihúzza a tévedéseit. (Temesi Ferenc író, Magyar Hírlap, 2013. június 22.)

A legutóbbi tíz évben az MSZP története a politikai tévedések története. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, ATV, 2018. július 27.)

Az én életemben a Heti hetes egy tévedés. (Verebes István rendező, Partizán, 2021. január 8.)

komment

Médianapló - Tíz mondat a költészetről

2022. április 12. 06:31 - Zöldi László

 A magyar költészetet továbbra sem Brüsszelben fogják írni, hanem Magyarországon. (Jánosi Zoltán irodalomtörténész, Kelet-Magyarország, 2003. április 12.)

A költészeti minisztériumot vezettem, de nagyon prózai módon. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Népszava, 2005. augusztus 27.)

Hogy mi a költészet, nem tudom. De azt, hogy milyen a költészet, azt sokkal inkább tudom. (Csoóri Sándor költő, Irodalmiszemle.sk, 2010. március 12.)

A költészet kifejezi a kimondhatatlant, s elmondja azt, amit csak érezni lehet. (Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel, Veszprémiérsekség.hu, 2014. június 24.)

Ady költészete felülírja téves politikai elképzeléseit. (L. Simon László Fidesz-kultúrpolitikus, Magyar Távirati Iroda, 2019. január 27.)

A költészet értelme: pucér betűk a megszentelt szavakban. (Markó Béla költő, Élet és Irodalom, 2019. december 19.)

A költészet az, amely a legkésőbb vált el társművészetétől, a zenétől. (Weiner-Sennyei Tibor költő, Adrót.hu, 2020. szeptember 19.)

Van, aki arra teszi föl az életet, hogy a költészetből fogok megélni, ha beledöglöm is. (Kemény István költő, Klubrádió, 2022. február 25.)

Csik Richárd önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) arról is beszélt, hogy a költészet áldozat, mert a költő a saját lelki érzéseit, vívódásait tárja fel az olvasónak. (Marton Attila veszprémi újságíró, Veol.hu, 2022. április 11.)

A költészet szirénapróba az életünkben. (Erdős Virág költő, Klubrádió, 2022. április 11.)

 

 

komment

Médianapló - Tíz mondat Görgey Gábortól

2022. április 11. 13:07 - Zöldi László

Minden zug fontos, ahol a kultúrának otthona lehet. (Magyar Hírlap, 2002. május 18.)

A munkáját vegye komolyan az ember, ne önmagát. (Népszava, 2002. július 6.)

Karácsony előtt bejglit enni amorális. (Magyar Rádió, 2002. december 27.)

Kultúra nélkül Magyarország szürke folt lesz Európa testén. (Békés Megyei Hírlap, 2003. május 26.)

A kabaré a polgár véleményének humorba foglalt, kritikus fóruma. (Népszava, 2011. július 2.)

Magamról tudom, hogy elég nehéz átvészelni a miniszteri posztot. (Klubrádió, 2011. november 14.)

Három rákom volt. (Bors Online, 2015. október 6.)

Az első Orbán-kormány idején a mostani hihetetlen korrupció-tengernek csak a tengerszeme működött. (FüHü.hu, 2018. szeptember 1.)

/A helyzetről/ A bicepsz és a gól fontosabb, mint bármilyen kiválóság a kultúra világából. (FüHü.hu, 2018. szeptember 1.)

Humorérzék nélkül semmi se ment volna. (Nők Lapja, 2021. október 9.)

komment

Médianapló - A Lefülelt mondatok margójára

2022. április 11. 10:51 - Zöldi László

Több digitális ismerősöm is tudakolta, vajon miért nem jelent meg üzenőfalamon a Lefülelt mondatok című összeállítás a mögöttünk hagyott hét sajtójából. Megszokták, hogy vasárnap délután öt körül szembesülhetnek a terméssel, és kibosszankodhatják magukat, vagy eltűnődhetnek rajta. Akadt köztük, aki arra gyanakodott, hogy mint oly sokan a magyar értelmiségiek közül, a választási vereség után e sorok írója is visszavonul a nyilvánosságtól.

Megfordult a fejemben, mégis úgy döntöttem, hogy egyelőre változatlanul dokumentálom a legjobb/legrosszabb mondatokat. Kirajzolódik ugyanis belőlük a véleményformálók közérzetivé stilizált magánérzete. E megfogalmazásban nincs elmarasztalás. Azt javaslom kiolvasni belőle, hogy érdemes figyelemmel kísérni azokat a (köz)véleményformálókat, akik saját magukon szűrik át a velük és a másokkal történteket. A benyomásaikat pedig megosztják másokkal is, többnyire a közösségi fórumok valamelyikén, leginkább persze a Facebookon.

A késést egyébként, a Lefülelt mondatok mai közlését az magyarázza, hogy hosszú idő után az unokáimat előnyben részesítettem azzal a fránya közélettel szemben, amely megint csalódást okozott. Ami pedig az immár közösségi oldalra föltett összeállítást illeti, a választás utáni hét termése arról árulkodik, hogy a politikusok, politológusok, újságírók és publicisták kibeszélték magukból a munkahelyi feszültségeket. Abban a korban vagyok, amikor az embernek már kialakul az életstratégiája. Arra jöttem rá, hogy kezelhetőek a munkával óhatatlanul együtt járó súrlódások.

Ha szívesen jártam be a szerkesztőségbe vagy a felsőoktatási intézménybe, akár másfél évtizedig is maradtam. De ha azt vettem észre, hogy a legszívesebben képen törölném a munkatársamat vagy a főnökömet, akkor azonnal más munkahelyet kerestem. Ahogy elnézem, így vannak ezzel az ellenzéki politikusok is. Külső körülmények (az ellenzéki választók és a hatalmon lévők módosított választási törvénye) arra kényszerítették őket, hogy összefogjanak. Az együttműködés hónapjai alatt felhalmozódtak a feszültségek, amelyek most, a kiadós vereség utáni héten sülnek ki.

Szellemi pofánvágások révén egymásban keresik a bűnbakot, nem is minden ok nélkül. Előbb-utóbb elérkezik azonban az igazi elemzések ideje, midőn a vereség szervezeti-szerkezeti okait is feltárhatják. Ezt még kivárom, és ha rajtam múlik, akkor dokumentálom is.

 

Lefülelt mondatok - MZP: „Gyurcsány alig várta, hogy elbukjuk a választást”

 

A legutóbbi napokban majd’ mindenki az országgyűlési választás eredményét latolgatta. Orbán Viktor diadalt ült, Gyurcsány Ferenc dobrevezett, Karácsony Gergely kételkedett, Donáth Anna és Lendvai Ildikó nem keresett bűnbakot, Ungár Péter pedig nem kerülte el a Parlamentet. 

Pont akkor nyertünk a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, április 3.)

Attól, hogy hat sánta összeállt, nem futnak gyorsabban. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, április 4.)

Nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk. (Donáth Anna Momentum-politikus, Facebook.com, április 4.)

Ahogy szokta, a „baloldal” „megújul”. (Bödőcs Tibor humorista, Facebook.com, április 5.)

Az ellenzéki összefogás szétesett. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, április 6.)

A magyarországi baloldal belehergelte magát egy véleménybuborékba. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Magyar Rádió, április 7.)

Budapest lehet, hogy buborék, de annak elég nagy. (Haszán Zoltán újságíró, 444.hu, április 7.)

Lehet-e parlamenti választás útján leváltani ezt a rendszert? (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester, ATV, április 7.)

Miként irányíthat egy félcivil, körön kívüli vezető hat áporodott, rutinba merevedő, legitimációs válsággal küzdő pártot? (Buják Attila újságíró Márki-Zay Péterről, 168 Óra, április 7.)

Az ellenzék idestova húsz éve nem találja Orbán Viktor ellenfelét. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Karc FM, április 7.)

Vegyük tudomásul, hogy a nép többsége a Fideszt akarja! (Vajda Mihály filozófus, Magyar Narancs, április 7.)

Ez az ember a múltat jelenti. (Haraszti Miklós liberális politikus Gyurcsány Ferencről, Klubrádió, április 7.)

Alig várta, hogy elbukjuk a választást. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferencről, 24.hu, április 8.)

Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse. (Barkóczi Balázs DK-politikus, Facebook.com, április 8.)

Már mindenki megtartotta a sajtótájékoztatóját arról, hogy a másik a hibás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki pártokról, Facebook.com, április 8.)

Ellenzékváltás nélkül nincs kormányváltás. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, április 8.)

Örülnék, ha az ellenzéki képviselők bejárnának a munkahelyükre. (Nagy Attila Tibor politológus a parlamenti munkáról, ATV, április 8.)

Nemcsak Márki-Zaynak, hanem a pártpolitikusoknak is menniük kell. (Lengyel László publicista az ellenzéki pártvezetőkről, Népszava, április 9.)

Dobrev Klárával győztünk volna. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, YouTube.com, április 9.)

Mindenkinek jobb lenne, ha ez a baloldal a sokadik vereség tán végleg távol tartaná magát a politikától. (Kiss Ferenc újságíró, Magyar Nemzet Online, április 10.)

Nem fogunk bojkottálni semmit, mert az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látjuk. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, április 10.)

komment

Médianapló - MZP: "Gyurcsány alig várta, hogy elbukjuk a választást"

2022. április 11. 09:28 - Zöldi László

 A legutóbbi napokban majd’ mindenki az országgyűlési választás eredményét latolgatta. Orbán Viktor diadalt ült, Gyurcsány Ferenc dobrevezett, Karácsony Gergely kételkedett, Donáth Anna és Lendvai Ildikó nem keresett bűnbakot, Ungár Péter pedig nem kerülte el a Parlamentet. Lefülelt mondatok.  

 

Pont akkor nyertünk a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, április 3.)

Attól, hogy hat sánta összeállt, nem futnak gyorsabban. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, április 4.)

Nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk. (Donáth Anna Momentum-politikus, Facebook.com, április 4.)

Ahogy szokta, a „baloldal” „megújul”. (Bödőcs Tibor humorista, Facebook.com, április 5.)

Az ellenzéki összefogás szétesett. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, április 6.)

A magyarországi baloldal belehergelte magát egy véleménybuborékba. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Magyar Rádió, április 7.)

Budapest lehet, hogy buborék, de annak elég nagy. (Haszán Zoltán újságíró, 444.hu, április 7.)

Lehet-e parlamenti választás útján leváltani ezt a rendszert? (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester, ATV, április 7.)

Miként irányíthat egy félcivil, körön kívüli vezető hat áporodott, rutinba merevedő, legitimációs válsággal küzdő pártot? (Buják Attila újságíró Márki-Zay Péterről, 168 Óra, április 7.)

Az ellenzék idestova húsz éve nem találja Orbán Viktor ellenfelét. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Karc FM, április 7.)

Vegyük tudomásul, hogy a nép többsége a Fideszt akarja! (Vajda Mihály filozófus, Magyar Narancs, április 7.)

Ez az ember a múltat jelenti. (Haraszti Miklós liberális politikus Gyurcsány Ferencről, Klubrádió, április 7.)

Alig várta, hogy elbukjuk a választást. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferencről, 24.hu, április 8.)

Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse. (Barkóczi Balázs DK-politikus, Facebook.com, április 8.)

Már mindenki megtartotta a sajtótájékoztatóját arról, hogy a másik a hibás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki pártokról, Facebook.com, április 8.)

Ellenzékváltás nélkül nincs kormányváltás. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, április 8.)

Örülnék, ha az ellenzéki képviselők bejárnának a munkahelyükre. (Nagy Attila Tibor politológus a parlamenti munkáról, ATV, április 8.)

Nemcsak Márki-Zaynak, hanem a pártpolitikusoknak is menniük kell. (Lengyel László publicista az ellenzéki pártvezetőkről, Népszava, április 9.)

Dobrev Klárával győztünk volna. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, YouTube.com, április 9.)

Mindenkinek jobb lenne, ha ez a baloldal a sokadik vereség tán végleg távol tartaná magát a politikától. (Kiss Ferenc újságíró, Magyar Nemzet Online, április 10.)

Nem fogunk bojkottálni semmit, mert az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látjuk. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, április 10.)

komment
süti beállítások módosítása