A MÚOSZ rövidítés, mögötte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rejlik. Mostanában már csak az egyik érdekvédelmi, bár még mindig a legnépesebb szervezet. Nemrégiben megválasztott elnöksége fölvette az elejtett fonalat, és képzést hirdetett a helyi sajtó munkatársainak. Az első (tegnapi) összejövetelre 24-en jelentkeztek. Az előadókkal és a vendéglátókkal együtt körülbelül negyvenen gyülekeztünk a Vörösmarty-utcai székházban, noha létszámunk a következő hat órában változgatott.

Amidőn polgármesterek ültek ki Bajáról, Budaörsről és Józsefvárosból a tanulni és okulni vágyó újságírók elé, egy-két kivételtől eltekintve a délutáni fórumra invitált lapszerkesztők még nem érkeztek meg. Amikor viszont a hallgatóság a lapszerkesztők tapasztalatait firtatta, a polgármesterek már elmentek. Gondolom, nem haza, hanem a hivatalba, ezt nem is rovom föl nekik. Csak épp eszembe jut, hogy negyedszázada a MÚOSZ helyi lapok szakosztálya felemás sikerű tanácskozást szervezett a Nógrád megyei Pásztón.

Müllner Jenővel és Kleer Lászlóval hármasban jöttünk rá, hogy a helyi lapszerkesztők címét nem ismerjük. A belügyminisztériumi lista alapján levelet írtunk mintegy másfél száz polgármesternek, és megkértük őket, továbbítsák meghívónkat az önkormányzati lap főszerkesztőjének. Több településvezető tette tiszteletét Pásztón, mint szerkesztő. A polgármestereket érdekelte a sajtó - mint hatalmi eszköz. Akkor még a digitális sajtó csecsemőcipőben tipegett, most burjánzik.

Az idő tájt mintegy ezer önkormányzati és másfél ezer alternatív helyi újság jelent meg, azóta a papírra nyomtatott újságok száma csökkent. Előtérbe kerültek az önkormányzati nonprofit és a kereskedelmi alapon működő magánportálok. Tegnap a polgármesterek és a helyi lapszerkesztők hiteles képet festettek a nyilvánosság mostohagyerekéről. Hozzászólás helyett cetlikre írtam a benyomásokat, hogy tudósíthassam a Médianapló olvasóit. Imigyen foglaltam össze az elhangzottakat.     

Rákosi egy tollvonással szüntette meg a helyi sajtót. Helyébe került az ellenőrizhetőbb üzemi sajtó. - Nyugat-Európában a települések költségvetéséből egy százalék jut a helyi sajtóra, nálunk 0,1-0,5 százalék. Vajon az energiaválságban mennyi jut majd? Mi lesz a hagyományos sajtóval, amikor a nyomdapapír ára 30-70 százalékkal nőtt? - A polgármester a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettje. - A polgármester hajlamos ingyenessé tenni az önkormányzati lapot, így azok a választópolgárok is kézbe veszik, akik pénzt nem adnának érte. - A polgármester úgy táplálja a helyi sajtót, hogy sose lakjon jól, de ne is haljon éhen. - A helyi sajtó a nyilvánosság mostohagyereke, és a sok bába között el-elvész a gyerek.

Október 27-én folytatódik a továbbképzés, a helyi nyilvánosság digitális szempontból kerül majd górcső alá. A témakör iránt érdeklődők addig is érjék be a tegnapi összejövetel legjellemzőbb mondataival. 

A politika mindenbe beleszól, amikor a helyi sajtóról van szó. (Kövesdi Péter, az érdi médiacentrum ügyvezetője)

A helyi újság a helyi emberekről szóljon! (Herczku Nóra, a mogyoródi önkormányzati újság főszerkesztője)

Nálunk az újság közösségteremtő eszköz. (Pikó András józsefvárosi polgármester)

A szerkesztőségi döntések a szerkesztőségben születnek. (Porcsin Zsolt, a Debreciner.hu főszerkesztője az alternatív helyi sajtó függetlenségéről)

Nem szeretném magam minden oldalon látni. (Nyirati Klára bajai polgármester a önkormányzati lapról)

Viszolyogtam attól, hogy folyton találkozzak önmagammal. (Wittinghof Tamás budaörsi polgármester)

A médiafogyasztás jellege nem az életkorhoz, hanem az életformához kötődik. (Eller Erzsébet, a budaörsi újság főszerkesztője)

A mi Kósa Lajosunk Hoppál Péter. (Babos Attila, a SzabadPécs.hu főszerkesztője)

Figyelemre méltó jegyzetet olvastam, a Jelen című hetilap közölte Ceglédi Zoltán tollából. A politikai elemző fél évvel az országgyűlési választás után azt firtatta, mivel magyarázható az ellenzéki pártok újabb veresége. Az elemzésig nem jutott el, vagy eljutott ugyan, de udvariasságból kérdőjeles mondatokban adta elő.

 „Mi végre az ellenzéki sajtó töredezettsége?” Miért volt szinte mindegyik ellenzéki pártnak saját közvélemény-kutató cége? Miért nem bíztak meg egyetlent a hiteles felmérésekkel? Minek a ”sok kicsi szellemi műhely”, miért nem volt „egy nagy”? Azt pedzegette, hogy a hat ellenzéki párt plusz a civil miniszterelnök-jelölt miért nem bútorozott össze, ha már éjjel-nappal hangoztatták az együttműködést. Nem azt állította, hogy az ellenzéki összefogás fölösleges, esetleg korai vagy kései volt. Inkább hogy nem is volt igazi együttműködés.

A két perc alatt elolvasható glossza visszhangtalan maradt. Lehetséges persze, hogy egy-két értelmezés elkerülte a figyelmem, de azok is a közösségi oldalakon jelenhettek meg, ha egyáltalán megjelentek. Hetenként készítek összeállítást a magyar nyelvű sajtó legérdekesebb mondataiból, ezért átnéztem az április 3-a utáni termést. Hét-nyolcszáz mondatot körülbelül száz médiumban, és az ellenzéki politikusok megnyilvánulásaira összpontosítottam. Azokéira, akik belülről élték meg a fejleményeket.

Éppen csak sikerült tíz értelmes mondatot összekotorni. Ami azt sejteti, hogy a választási vereség után beharangozott elemzések nem készültek el. Vagy ha elkészültek is, nem láttak napvilágot a nyilvánosság fórumain. Erre akad magyarázat. Például az, hogy a gyászév hagyományos intézménye nem véletlenül 365 nap, és a választási vereség okozói-kárvallottjai nem jutottak a végére. De akkor miért ígérték, hogy még a nyáron elkészítik az értékeléseket? Eszem ágában sincs megbántani a tízeket, akik mégis idézhetőek a bejegyzésem utáni összeállításban. Két tanulság azonban adódik.

Az egyik az, hogy az okfejtésük inkább érzelmi folyamat, mint intellektuális erőfeszítés eredménye. A másik pedig az, hogy engem is meglepett egy arány. Miközben az a benyomásom, hogy az MSZP intenzív osztályon fekszik, és csövek lógnak ki belőle, a politikusai közül négyen is valamiféle magyarázattal szolgáltak. Lehetséges, hogy azért vett erőt rajtuk az őszinteség, mert már nincs vesztenivalójuk?             

Tíz mondat a választási vereség okairól

Attól, hogy hat sánta összeállt, nem futnak gyorsabban. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2022. április 4.)

Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse. (Barkóczi Balázs DK-politikus, Facebook.com, 2022. április 8.)

Nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta a vereséget. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Telex.hu, 2022. április 13.)

Ezt nagyon benézte az ellenzék. (Ujhelyi István szocialista politikus, 168 Óra, 2022. május 5.)

Gyurcsány Ferenc már az elején beárazta a bukást. (Márki Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Válaszonline.hu, 2022. június 3.)

Intellektuálisan volt rosszabb az ellenzéki ajánlat, mint a kormánypárti. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2022. június 10.)

Az ellenzéki oldalon több szereplő már a választási kampányban sem számított győzelemre. (Donáth Anna Momentum-politikus, Magyar Hang, 2022. június 29.)

Az ellenzék épp addigra fogott össze, mire a NER kiteljesedett. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Index.hu, 2022. augusztus 29.)

Elfogyott a regiment. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. szeptember 3.)

Nem látom annak nyomát, hogy a különféle pártok levonták volna a következtetéseket a választási kudarcból. (Őrsi Gergely szocialista politikus, Magyar Hang, 2022. szeptember 23.)

Készülve egy holnap délelőtti előadásra, a Magyar Sajtó 1999/3. számában tudósítást fedeztem föl egy szakmai tanácskozásról. A szerző a helyi sajtó helyzetéről számolt be. Ezt írta az egyik előadó „némileg ironikus” eszmefuttatásáról: „Zöldi szerint háromféle típusa van a sajtónak. Első az előkelő étterem szintjének megfelelő országos lapok. Második a McDonald’s szintjének megfelelő és külföldi tulajdonban lévő megyei lapok. A harmadik pedig a kifőzdék szintjén megjelent helyi lapok típusa.”

Nocsak. Ilyesmit mondtam 23 és fél évvel ezelőtt? Nem vonom kétségbe a tudósítás hitelességét. De nem is mentegetőzöm azzal, hogy most már árnyaltabban fogalmaznék. A kijelentés akkori felfogásomat tükrözi, ráadásul korántsem bántónak szántam. Elismerem a kifőzde előnyeit. Nyolc éve, mióta Józsefvárosból Újlipótvárosba költöztem, hétköznaponként egy közeli kifőzdében ebédelek. A koszt olcsó, házias és ízletes. Van azonban szakmai érvem is a helyi sajtó felértékelődésére. Haraszti Miklós médiapolitikus Amerikából hazahozott egy fogalmat, a tömbösödést. Úgy alkalmaznám a hazai sajtóviszonyokra, hogy amikor az éttermi hasonlatot használtam, akkor kétféle újságtípust különböztettem meg.

Az országos lapok politikailag tömbösödtek. Jobboldalira, baloldalira és liberálisra. De mert a szekértáborok lakói csupán a saját újságjukat kísérték figyelemmel, a világnézeti alapon működő napilapok óhatatlanul megosztották az olvasókat. Ezzel is magyarázható, hogy katasztrofálisan csökkent a példányszámuk. Az országos terjesztésű újságokkal ellentétben a megyei lapok papírra nyomtatva nem jutottak túl a megye határain. Következésképpen nem engedhették meg maguknak, hogy megosszák a megye lakosságát.

Gyakorlat volt, hogy a főszerkesztő tartott egy jobboldali, egy baloldali és egy liberális jegyzetírót, sőt a nagyobb és népesebb megyékben az összes parlamenti pártnak akadt értelmezője a szerkesztőségben. A különböző világnézetű újságírók közös légtérben dolgoztak, együtt eszegettek-iszogattak a Sajtóház büféjében. Megfértek egymással. Ez a helyzet fokozatosan változott 2010 óta, nem éppen előnyére. Ma már a megyei laphálózat egy kormány közeli nonprofit céghez, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, az úgynevezett KESMÁ-hoz tartozik. Csak azok olvassák, akik a kormánypártokra szoktak szavazni.

Az eredmény pedig az, hogy a politikailag tömbösített megyei napilapok példányszám-csökkenésben utolérték az országosokat. A helyi sajtó felértékelődése tehát annak köszönhető, hogy egyelőre nem tömbösödött. Megmaradt ugyan a nyilvánosság mostohagyerekének, de még él és fejlődik.                        

Tíz mondat a helyi sajtóról

A megyében a helyi sajtó nagyhatalom, hisz’ mindenki abban keresi a neki érdekes helyi hírt. (Vágvölgyi B. András újságíró, a Magyar Narancs főszerkesztője, Hajdú-bihari Napló, 1992. március 2.)

A helyi sajtó legfontosabb jellemzője a helyismeret, a helyi érdekűség. (Balázs Géza nyelvész, Valóság, 1997/7.)

A független helyi lapok többsége a túlélésért küzd. (Müllner Jenő újságíró, a Hegyvidék című önkormányzati lap főszerkesztője, Magyar Sajtó, 2003/6.)

A helyi lap a kisközösség történelmét írja. (Gárdonyiné Kocsi Ilona móri logopédus, önkormányzati lapszerkesztő, Magyar Sajtó, 2004/5.)

A helyi sajtó néha negatívan közelít olyan témákhoz, amelyek a város javát szolgálják. (Dr. Ipkovich György ügyvéd, szombathelyi polgármester, Vas Népe, 2005. március 12.)

A sajtó először és nagyon sokáig helyi volt. Az utóbbi néhány évtizedben ismét kezd helyi lenni. (Zöldi László újságíró, Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2006/1.)

 A helyi sajtó gyakran ugyanolyan alávetett, mint a többi intézmény. (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 2008. június 6.)

A helyi lap dolga, hogy a helyi olvasókat ellássa minden olyan hírrel, amit az országos médiumokból nem kaphatnak meg. (Szajbély Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem médiatudomány tanszékének vezetője, Délmagyarország, 2010. május 22.)

Miért kell a helyi újság? Már a kérdésben benne van a válasz: azért, mert helyi. (Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Délmagyarország, 2010. május 22.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke, 168 Óra, 2020. november 6.)

Vajon marad-e a fegyverszünet Lázár János és Márki-Zay Péter között? Hódmezővásárhely volt és jelenlegi polgármestere az országgyűlési választás után kiállt egy helybéli köztérre, és a kamerák előtt, egymásra mosolyogva fegyverszünetet kötöttek. Azóta több hónap telt el, és mintha ismét beköszöntött volna a mosolyszünet. Legalábbis a Fidesz vásárhelyi szervezete erre ösztönzi az időközben miniszterré előléptetett Lázárt.

Íme, egyetlen sor a szegedi Délmagyarország című napilap október 7-i számából. A szomszédváros polgármesterére, nem mellesleg pedig az ellenzéki pártok volt miniszterelnök-jelöltjére utaló közlemény szerint „A helyi közéletet, közbeszédet és a közösséget folyamatosan mérgező pribékjei…” Satöbbi. A pribék ugyebár fogdmeg, hóhérsegéd. Aligha illik hozzá a javasasszonyok, átvitt értelemben pedig a kamarillapolitikusok kedvenc foglalatossága, a mérgezés.

De nem is a stílustörésről tűnődnék, hanem arról, hogy miközben Márki-Zay Péter „pribékjei”-ről írnak a pártközlemény megszövegezői, az ellenzéki oldalon Orbán „bandájáról” füstölögnek. Nem lényegtelen különbség, hogy a kormánypárti otrombaságok a nyilvánosság tágabb köreiben látnak napvilágot. Az ellenzéki nyilvánosság szűkebb köreiben valamivel kulturáltabban fogalmaznak. A Népszava október 9-i számában Palotás János volt MDF-politikus „Orbánék és tettestársaik” válságkezelését elemzi. Az a fránya bandázás inkább az ellenzéki véleményformálók fészbukos üzenőfalán tűnik fel.

Ezzel együtt azonban nyilvánvaló, hogy eldurvult a közbeszéd. Amiről a rendszerváltás hónapjaiban Pozsgay Imre államminiszternek az jutott eszébe, hogy a nyilvánosság kitágulásával magyarázható. Ezt a jelenség értelmezői később úgy gondolták tovább, hogy a kitágított nyilvánosságba betódult, betüremkedett a kocsmák népe. Bárki kifejtheti véleményét a nyilvánosság immár digitalizált fórumain. A nem hivatásos politikusok és újságírók közül sokan az ösztönkiélés fórumának vélik a közösségi oldalakat. Azt írják meg, amit a kocsmában szoktak mondani, két nagyfröccs vagy három korsó sör után.

Ez kevésbé nyomaszt. Ha engem illet, például durván reagálnak a cikkemre, a kommentelőt átadom az utókor megvetésének. De ha hivatásos politikusok és újságírók is lemennek kutyába, és üzenőfalukra olyasmit írnak föl, ami már a munkahelyükön, a parlamentben és a szerkesztőségben sem vállalható, akkor az bizony gáz. Épp hétszer van többe nekünk.          

Tíz mondat a durva hangnemről

Ha a nyilvánosság kitágulása, a sajtószabadság kiteljesedése az emberek számára a durvaság élményét adja meg, akkor azoknak a kezébe adunk érveket, akik lelkükben, alkatukban és pozíciójukban mindig is ellenségei voltak a nyilvánosságnak is, a sajtószabadságnak is. (Pozsgay Imre MSZMP-politikus, Magyar Hírlap, 1989. október 5.)

A parlamenti stílus durvább, mint bármikor. Pedig a tévében nem is hallani mindent. (Keleti György szocialista politikus, 24 Óra, 2003. január 11.)

Tele a jobboldali sajtó szellemi útonállókkal, lassan már nem lehet tőlük normálisan közlekedni. (Kovács Zoltán újságíró, Népszava, 2003. június 30.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Miközben ő akarja a legdurvább szavakkal leváltani Orbán Viktort, pont vele nem lehet. (Molnár Gyula szocialista politikus Gyurcsány Ferencről, Origo.hu, 2016. július 1.)

A legfontosabb kormányzati kommunikációs eszköz a trollbamondás. (László József újságíró, Facebook.com, 2019. január 16.)

Ijesztő, hogy a saját nevüket használók is egyre többet engednek meg maguknak. (Sándor Klára nyelvész, HírKlikk.hu, 2021. május 15.)

A fenyegető, durva, ízléstelen (lásd: a kormányfő Orbán Viktóriának nevezése) beszédmód hozhat szavazatokat az előválasztáson, de jövő tavasszal ennél biztosan több kell. (Szerető Szabolcs újságíró Jakab Péterről, Magyar Hang, 2021. szeptember 24.)

Pártos rohamosztagok grasszálnak a Facebookon. (Tömpe István közgazdász, Újnépszabadság, 2021. december 1.)

Aligha vezet jóra, ha a közéleti újságírásban a vágyak kerekednek a tények és a józan ész fölé, amiként az mostanság dívik mindkét oldalon. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2022. október 8.)         

Készülök egy előadásra a helyi nyilvánosságról. A szakmai tanácskozást rendező MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) vezetője tegnap azt kérdezte, igénylek-e technikai hátteret. Akaratlanul is érzékeny pontra tapintott.

Digitális bevándorló vagyok egy online országban, ahol a fiamtól tanultam a befogadók nyelvét. Úgy vagyok vele, mint középiskolában a matematikával. Áhítattal figyeltem Dobos Lacit, aki később mérnök lett, és meghökkentő könnyedséggel vezette le az egyenleteket. Azért bocsátottam mindezt előre, mert azt remélem, hogy talán mégsem emiatt korlátozom a három nap múlva esedékes előadást a technikai minimumra. A sors úgy hozta, hogy a legutóbbi három évtizedben végigtanítottam az országot. Négy főiskolán és egy egyetemen adtam elő ugyanazt a tantárgyat.

Papírra nyomtattam a későbbi tankönyv (az Általános médiaismeret) első változatát. Igaz, hogy előadás közben egyszer se vettem elő, de ott lapult az aktatáskában, minden eshetőségre készen. A kétszer 45 perces előadásokon mellőztem a szemináriumokon használt laptopot. Nem föltétlenül felkészültségbeli okból, inkább a körülmények hatására. Akadt ugyanis egy kényes pont a vándoréletben. Pénteken este még Nyíregyházán beszéltem a levelező hallgatóknak, szombaton reggel viszont kezdődött az előadásom a szombathelyi nappalisoknál. Márpedig a két épület között nemcsak félezer kilométernyi távolság volt, az előadótermek műszaki adottságai is különböztek.

A kétezres évek elején a Nyírség központjában építettek egy amerikai kampuszt., a nyugat-dunántúli városban viszont az előadások színhelye nem a főiskola szintén elég korszerű épülete volt, hanem a püspöki palota közelében egy szocreál középület, nem igazán digitalizált háttérrel. Ráadásul Nyíregyházán se volt mindegy, vajon a régi (tanárképző főiskolának helyet adó) épület 300 férőhelyes színháztermében beszéltem-e, vagy a világszínvonalú új épület kitűnően behangosított kör-előadójában. El kellett dönteni, hogy a 32 órányi tantárgyat a digitális háttérre építem, vagy retorikai adottságra hagyatkozom. Az utóbbit választottam.

Lehetséges, hogy ebben mégis szerepet játszott otthonos idegenségem az online országban? Mindenesetre a MÚOSZ elnökének elküldöm azt a tíz mondatot, amelyet csütörtökön kivetítünk majd a vászonra. Kiderül belőlük, hogy a közéleti személyiségek közül a legtöbben okosakat mondtak ugyan a helyi nyilvánosságról, de nem képesek róla rövid, velős mondatban megfogalmazni a véleményüket.     

Tíz mondat a helyi nyilvánosságról

A nagy kiegyenlítő a helyi sajtó lesz. Annál is inkább, mert a helyi ügyek láthatóak. Jó néhány olyan regionális lapról tudunk, amely nagyságrenddel több példányban jelenik meg, mint az ország fontos, vezető napilapjai. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Dunaújvárosi Hírlap, 1998. január 21.)

Gratulálok a Fejér Megyei Hírlapnak és mindenkinek, aki Székesfehérváron a nyilvánosságban dolgozik. A gratuláció alól csak kevesen kivételek, de ők tudni fogják majd, hogy rájuk gondoltam. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

A vidéki sajtó előtt ígéretes perspektíva áll, és szerepe az EU-csatlakozást követően még inkább megnövekszik, mivel felértékelődnek a helyi információk. (Demján Sándor üzletember, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, Fejér Megyei Hírlap, 2001. január 27.)

A helyi nyilvánosságnak az a természete, hogy pompásan irányítható. (N. Kósa Judit újságíró, Népszabadság, 2004. május 29.)

A médiatörvény tervezetében a helyi médiáról még csak tudomást sem vettek. Holott a helyi demokrácia, a helyi társadalom, és abban a helyi média alapkérdés. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, Népszava, 2008. december 13.)

A helyi nyilvánosságban általában a helyi hatalom a meghatározó. A médiumok a helyi hatalomhoz igazodnak. (Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Népszabadság, 2010. szeptember 27.)

Akkora kiskirály a polgármester, hogy kell fölötte a kontroll. (Dömsödi Gábor újságíró, független pásztói polgármester, Klubrádió, 2016. március 1.)

A felelős kiadó természetesen én vagyok. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Vásárhelyi Valóság című önkormányzati lapról, Klubrádió, 2019. november 14.)

Nem arra tartjuk a főszerkesztőt? Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős. (Barabás Richárd újbudai alpolgármester az önkormányzati újságba szánt kéziratok megjelenés előtti olvasásáról, ATV,november 28.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke, 168 Óra, 2020. november 6.)

A legutóbbi napokban Kövér László magyarkodott, Jakab Péter orbánozott, Hadházy Ákos korrupciózott, Tóth Bertalan sajnálkozott, Ungár Péter pedig alkalmatlankodott. Lefülelt mondatok.

Nem vagyok oroszpárti. Magyarpárti vagyok. (Kövér László Fidesz-politikus, Hír TV, október 3.)

Az elbocsátott tanárok munkanélkülivé váltak, a diákok tanárok nélkülivé. (Gábor György vallástörténész, volt kölcseys gimnazista, Facebook.com, október 3.)

Nem vagyok alkalmas miniszterelnöknek, mert egy neurotikus, fehér, meleg, zsidó férfi vagyok. (Ungár Péter LMP-politikus, Nyugat.hu, október 3.)

A baloldalon egyre inkább úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-féle DK-n kívül nincsen már más életképes, működő formáció. (Deák Dániel politológus, Magyar Nemzet Online, október 3.)

Nemcsak politikustársat veszítek, hanem barátot is. (Tóth Bertalan szocialista politikus Ujhelyi István kilépéséről az MSZP-ből, ATV, október 3.)

Közölték velem, vegyem tudomásul, hogy ez nem az én pártom. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, SzabadEurópa.hu, október 4.)

Ennyi embert az utcán aludni még nem láttam. (Nádas Péter író, Népszava, október 4.)

Nem látom értelmét, hogy jobb bajnokság alsóbb csapatába menjek. (Dibusz Dénes, az FTC válogatott kapusa a külföldi szerződésről, Csakfoci.hu, október 5.)

Omlik ránk a forint. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, október 5.)

Jéghideg a bordásfal. (Tamás Ervin újságíró, Újnépszabadság.com, október 6.)

Itt állunk egy balek miniszterelnökkel. (Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, Nyugat.hu, október 6.)

A letelepedett rabló rendszeresen, kiszámíthatóan szedi a sápot - de nem visz mindent. (Tóth István János szociológus, Magyar Narancs, október 6.)

Lesz egy korrupcióellenes hatóság, amit még csak nem is úgy hívnak. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Jelen.media.hu, október 7.)

Ilyen durván a rendszer ritkán mutatta ki a foga fehérjét. (Szénási Sándor újságíró a kölcseys tanárok kirúgásáról, Klubrádió, október 7.)

Dollárbaloldal? Legyen. De akkor ők meg rubeljobboldal. (Vágó István DK-politikus, Facebook.com, október 7.)

Túl sok a kőszínház, a független színház, filharmonikus zenekar. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Híradó.hu, október 7.)

A pártos újságírás csúcsra járatása, az azzal járó színvonalesés riasztja a közönséget. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, október 7.)

Most néha megint cenzúrába ütközöm, és több médiumba nem írhatok. (Vámos Miklós író, Népszava, október 8.)

Nekem felsőfokú magyar nyelvvizsgám van. (Geszti Péter dalszövegíró, Index.hu, október 9.)

Egész életemben jóba voltam magammal. (Szörényi Levente zeneszerző, Bors.hu, október 9.)

Máshol kezelik a válságot. Nekünk csak egy mutogatós bácsi jutott. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, Facebook.com, október 9.)

Ma reggel a rádióban kellemes hang ütötte meg a fülemet. Egy miskolci könyvtárigazgató őszintén taglalta az energiaválsággal küszködő intézmény kitörési pontjait, és ezt találta mondani: „Nyitottunk a médiumok felé.” Tegnap pedig az egyik portál vezércikk-írója így fogalmazott, miközben elemezte a belügyminiszter egészségügyi tervezetét: „Figyelem a hazai médiumokat.” Feltűnt, hogy mindketten pontosan használták az eredetileg latin kifejezést.

A medium középsőt, közvetítőt jelent. S mert egyes számú, és az ékezettel magyarítható, a médiumból csinálhatunk médiumokat. Ellentétben a nyilvánosság eszközrendszerével, vagyis a sajtót, a rádiót, a tévét és  a világhálót magába foglaló médiával, amely eleve többes szám. A pontatlanul használt médiákra most azért nem térek ki, mert arról tűnődöm inkább, hogy néhány közéleti személyiség a nyilvánosság fórumain miért jött zavarba. S amikor most idézem őket, a három pont nem azt jelenti, hogy a mondandójukból kihagytam valamit. Belekezdtek egy mondatba, majd átfutott az agyukon, hogy talán tévesen fogalmaztak, ezért néhány másodpercnyi szünet után igyekeztek pontosítani magukat.

Kunhalmi Ágnes szocialista politikus valaha kommunikációt tanult a szegedi egyetemen. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy szerinte „Néhány ember felparcellázza a Balatont, a médiákat… A médiumokat. (ATV, 2017.10.16.) Lánczi Tamás politológus egy időben a Figyelő című gazdasági hetilap főszerkesztője volt újságírói gyakorlat nélkül. Ő imigyen fogalmazott: „Az akkor ellenzéki Fidesz kezében nem volt média… Médium. (M1, 2018.09.11.) A minap pedig Galgóczi Eszter politológus, akit először hívtak meg A nap híre című műsorba, így bizonytalanodott el: „A kormány közeli médiákban… Médiumokban.” (ATV, 2022.10.05.) Szavaikból kisejlik, hogy a bizonytalanság nem az egyik vagy a másik politikai oldalon állók előjoga, hanem ökumenikus jelenség.

Az újságírók között akadnak, akik ódzkodnak a médium kifejezés ellen. Attól tartanak, hogy a médiafogyasztók azonosítják őket a jósnőkkel. Akik nem átallják besötétített szobában fogadni az özvegyet, hogy aztán térdükkel megbillentsék az asztallábat, és síri hangon megidézzék az elhunyt házastársat. A kollégák berzenkedését megértem, belegondolva azonban a hazai nyilvánosság „fejlődésébe”, mégis az a benyomásom, hogy a politika befolyási övezetébe szorult médiumok olykor kísértetiesen hasonlítanak a megárvult özvegyet átverő szélhámosra.           

Tíz mondat a médiumokról

A civil társadalom nem élhet együtt olyan médiumokkal, amelyeken keresztül a hatalom bármikor megrendelheti a számára kívánatos történelmi fordulatot. (Stark R. László újságíró, Magyar Hírlap, 1990. június 27.)

Bár mindenki tudja, hogy a média nem mond igazat, csúsztat, kerekít, de hatással van az emberekre. A hatalomnak pedig van elég pénze ahhoz, hogy megvegye a médiumokat. (Zsikla Győző MIÉP-politikus, Jászkun Krónika, 1997. május 12.)

A médiumok jobboldali elfoglalása akkor se tenné lehetővé az ellenzék kívánatos ellensúlyát, ha a balközép ellenzék ügyesebb, koherensebb, harciasabb lenne, mint amilyen. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Népszava, 2013. december 21.)

A könyv szerzője a balliberális média ünnepelt sztárja lett, akit szinte kézről kézre adnak a médiumok. (Bán Károly újságíró, Magyar Hírlap, 2017. február 11.)

A médiában nem elegáns egy másik médiumot kritizálni. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2019. december 17.)

Ha a médiát nézzük, akkor vannak olyan médiumok, amelyek… (Ungár Péter LMP-politikus, ATV, 2021. december 27.)

Ami pedig a médiumokat illeti, aligha vezet jóra, ha a közéleti újságírásban a vágyak kerekednek a tények és a józan ész fölé. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2022. október 8.)

Most megint néha cenzúrába ütközöm, és több médiumba nem írhatok. (Vámos Miklós író, Népszava, 2022. október 8.)

Figyelem a hazai médiumokat. (Szepesi András publicista, Weborvos, 2022. október 8.)

Nyitottunk a médiumok felé. (Varga Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtár igazgatója, Magyar Rádió, 2022. október 9.)

Szegedi barátom ellentmondást rótt fel. Ha már a kilépése óta kétszer is írtam Ujhelyi Istvánról, vajon mivel magyarázható, hogy mégse tartom jelentős közéleti személyiségnek? Az ellentmondás még kínosabb, mert íme, harmadszor is tollhegyre tűzöm az MSZP-ből távozott politikust. Az ellenzék egyetlen napilapja, a Népszava ugyanis csak ma jutott el oda, hogy a pártvezetők álláspontjáról tájékoztassa az olvasókat.

Hiába kértek interjút, Ujhelyi inkább a SzabadEurópa.hu-t választotta. (A sors iróniája, hogy a Szabad Európa Rádió digitális utódjához az ATV-től frissiben átszerződött Benyó Rita beszélgetett vele.) A Népszava ezzel kényes helyzetbe került. Publicistái aligha előzhették meg a szocialisták vezetőit, akik azonban hat napig hallgattak. A patinás újság egyik publicistája, az MSZP volt elnöke éppenséggel kifejthette volna álláspontját, de Lendvai Ildikó ezt nem tette meg, vagy megtette volna ugyan, ám a szerkesztőség nem igényelte a véleményét.

Végül is Czene Gábor szedte össze a pártigazgató Molnár Zsolt és az egyik társelnök, Kunhalmi Ágnes álláspontját. A másik társelnök, Tóth Bertalan nem állt kötélnek. Molnár sajnálkozott, Kunhalmi azonban többet is elárult. Szerinte a volt párttárs tragikai vétséget követett el, mert a szegfű hervadására hivatkozva más jelképet javasolt, és az MSZP nevét is Esély - Magyar Szociáldemokraták Pártközösségére változtatta volna. Nem kért belőle a jelenlegi jelképhez és névhez ragaszkodó tagság. Ez vagy igaz, vagy nem.

Abban viszont biztosan van igazság, hogy a jelenlegi pártvezetők méltányolják Ujhelyi brüsszeli erőfeszítéseit, és ha a két év múlva esedékes Európa-parlamenti választáson az MSZP jó eredményt ér el, a meggondolatlanul távozott politikus esélyes lett volna az újabb brüsszeli mandátumra. Ha ezt Kunhalmi Ágnes el is mondta Ujhelyi Istvánnak, akkor félő, hogy megadta a végső lökést a kilépéshez. Nagyon kéne hinni a közvélemény-kutatások alapján 2-3 százaléknyira mért MSZP esélyeiben ahhoz, hogy Ujhelyi további öt éven át élvezhesse a 7200 eurós havi fizetést.

A bejegyzésem utáni összeállítást azért nem értelmezem, mert magáért beszél. Az első idézet mégis magyarázatra szorul. Ujhelyi nagy kézilabda-rajongó, a szűkebb pátria, Szeged túlnyomórészt külföldi játékosokat foglalkoztató csapatának szurkol. Az alacsony termetű politikus önérték-tudatára vall, hogy a kétméteres átlövők pozíciójában képzelte el magát.

Tíz mondat Ujhelyi Istvántól Ujhelyiről

Szegedi balátlövő leszek Brüsszelben. (Délmagyarország, 2014. május 22.)

Amint az államhatárt átlépem, nem a Magyar Szocialista Pártot képviselem, hanem az országot. (Délmagyarország, 2014. május 22.)

Én ezután is a legkövetkezetesebb ellenfele leszek az orbáni rendszernek. (Népszava, 2019. február 18.)

A rendszer legádázabb ellenfele vagyok. (Facebook.com, 2019. április 1.)

Képes vagyok zajt csapni Brüsszelben. (ATV, 2021. április 8.)

Ha az MSZP-ben társelnök leszek, akkor eggyel több súlyt veszek a nyakamba. (Népszava, 2022. május 9.)

Talán a legtöbb önálló akcióval és a leginkább aktív hazai jelenléttel bíró EP-képviselő voltam az elmúlt hét évben. (Népszava, 2022. május 9.)

Hatásom van az európai folyamatokra. (Klubrádió, 2022. június 20.)

Én mozgalmi srác vagyok. (SzabadEurópa.hu, 2022. október 4.)

Én igazi csapatjátékos vagyok, csak kell hozzá csapat. (SzabadEurópa.hu, 2022. október 4.)

A magyar színház világhírű darabírója arról nevezetes, hogy minden szereplőjének kölcsönzött legalább egy tapsgyanús mondatot. Molnár Ferenc a pesti New York Kávéház „mélyvizében” leült az asztalokhoz, belehallgatott a beszélgetésekbe, és ha hallott valami szellemeset, akkor ezzel stoppolta le: „Mától kezdve én mondtam.” Mentségére szóljon, hogy nem a saját neve alatt futtatta, hanem például egy komornyik szájába adta, megédesítve ezzel a mellékszereplő fellépését.

Mindez onnan jutott az eszembe, hogy az ATV egyik vitaműsorában Mesterházy Attila kifejtette: „Úgy szokták mondani, hogy az álláspontot az üléspont határozza meg.” A szocialista politikus arra utalt, hogy pozíció nélkül a közéleti személyiségek hajlamosak gyökeresen mást mondani, mint amikor az államrezont képviselik. Kíváncsiságból utánanéztem az érdekesen hangzó mondás eredetének. A szálak Hofi Gézához vezettek, de még az sem derült ki, vajon a rendszerváltás előtt vagy után csúszott-e ki a száján.

Annyi azért kibontakozott, hogy a nagy hírre vergődött mondat először a Népszabadság 1966. február 27-i számában bukkant föl. K. J. gazdasági újságíró - vajh kit rejt a betűjel? - így fogalmazott, felidézve egy talán képzeletbeli beszélgetést: „Ez az álláspontod vagy az üléspontod? - kérdezte végül is az igazgató a minisztériumi osztályvezetőtől.” Néhány év múlva, ugyancsak a Népszabadságban Tamás Ervin sem feszegette a szerzőség kérdését, a mondás értelmét azonban a cikk végén a visszájára fordította: „Az álláspont határozza meg az üléspontot - hangzik a szellemes mondás… Előbb- utóbb az álláspont is visszahat az üléspontra." (1977. május 22.)

A rendszerváltás utáni politikusok már a lényegre tértek. Azt pedzegették, hogy a pozíció miként változtatja meg a hatalmat gyakorló közéleti személyiség állásfoglalását. Az 1994-es választási vereség után a pártelnöki pozícióért harcba szálló MDF-politikus, Szabó Iván hozta szóba, azóta általában a nevéhez kötik a szólást. De az SZDSZ-es Kuncze Gábor is formálgatta, a bejegyzésem utáni összeállításban a legismertebbet idézem. Figyelemre méltó a manapság kormánypárti véleményformáló Kiszelly Zoltán kritikai megnyilvánulása Orbán Viktor politikusi alkatáról. Nem biztos, hogy megköszöni az idézést.     

Idáig jutottam az eredetnyomozásban. Még nem fejeztem be, de már az eddigi mozzanatok is arról árulkodnak, hogy az egyelőre leginkább Szabó Iván nevéhez kötődő mondás elkapott valami nagyon jellemzőt a magyar politikusok viselkedéséből.

Tíz mondat az üléspontról és az álláspontról

Mindig lehet kritizálni. A politikában ezt meg lehet szokni. Sőt, az üléspont határozza meg az álláspontot. (Szabó Iván MDF-politikus, Beszélő, 1994. szeptember 15.)

Én is azok közé tartozom, akiknek az álláspontját nem az üléspontja határozza meg. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február 28.)

Orbán „üléspontja” határozza meg ezúttal is az álláspontját - közölte lapunkkal Kiszelly Zoltán. A Fidesz-elnök mostani kijelentéseivel az előrehozott választásokról szóló álmainak megvalósítására akar megoldást találni. (Fazekas Ágnes újságíró, Népszava, 2007. július 25.)

A parlamentben az üléspont határozza meg az álláspontot. (Szili Katalin szocialista politikus, az országgyűlés elnöke, Vas Népe, 2010. március 9.)

Az üléspont határozza meg az álláspontot, vagyis a pozíció. (Gőgös Zoltán szocialista politikus a földhaszonbérleti pályázatokról, Népszava, 2012. június 2.)

Azt, hogy én is kampányoltam a vizitdíj ellen, csak azoknak okozhatott meglepetést, akik azt hitték, hogy az én esetemben is az üléspont határozza meg az álláspontot. (Rácz Jenő orvos, volt egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó munkatársa, Magyar Idők, 2016. február 29.)

Politikusi közhely, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot. Egyes politikusoknál szakmai ártalomnak is tekinthető, akár a bányászoknál a szilikózis. (Galsai Dániel újságíró, Magyar Hírlap, 2018. október 24.)

Az üléspont határozza meg az álláspontot. Ettől az asztaltól azt kell néznem, hogy milyen az egészségügyi ellátás. (Horváth Ildikó orvos, egészségügyért felelős államtitkár, Echo TV, 2018. december 14.)

A legszánalmasabb az, amikor az ember azért védi az álláspontját, mert az üléspontját félti. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Facebook.com, 2019. május 23.)

Úgy szokták mondani, hogy az álláspontot az üléspont határozza meg. (Mesterházy Attila szocialista politikus, ATV, 2022. október 3.) 

Amíg éltek a szüleim, ha meglátogattam őket Szegeden, majd’ mindig kimentem Szőregre Péter Lászlóhoz. Öreg barátom - már ő is meghalt - gyakran emlegette ifjú kertszomszédját. A rózsatermesztésről híres település legjobb kertészei között tartotta számon Ujhelyi Istvánt. Ezt csak azért hozom szóba, mert az egyik olvasó tegnapi bejegyzésemről kifejtette, hogy igazán írhattam volna valami jót is az MSZP-ből frissiben távozott politikusról.

A neves néprajzkutató és művelődéstörténész elismerő véleményéhez annyi fűznék, hogy a szőregi előzmény nyomán akár hiteles is lehet Ujhelyinek a bejegyzésem utáni összeállításban idézett mondata. Néhány hónapja nagy visszhangot keltett a nyilvánosság fórumain, hogy szerinte „Elhervadt a szegfű.” Nem is annyira az váltott ki meghökkenést, amit mondott, hanem amit kimondott. A hervadás ugyanis a szemünk előtt játszódott le. A magyar társadalomba leginkább beágyazódott pártból három évtized alatt csenevész pártocska lett, amely ha külön indult volna a legutóbbi választáson, talán be sem jut az országgyűlésbe.

A leépülés, sőt a leépítés folyamatát érzékeltetik Ujhelyi István kritikus megnyilvánulásai 2002-től 2022-ig. Ha a szegfűről, az Esély-körökről és a szociáldemokrata kezdeményezésről lehántjuk a jelzőket, akkor marad egy mozgalmi ember kiábrándultsága. A kétezres évek közepén az újdonsült pártelnök, Gyurcsány Ferenc magáévá tette a körülötte lévő politológusok és szociológusok divatos nézetét, miszerint a politikai csoportosulásokat választási párttá kéne karcsúsítani. Két ciklus között minek az a „borzalmas tagság” (by Szabó Iván - MDF)? Minek bajlódni velük, ha elég a választási kampányban mozgósítani őket?

A karcsúsítás után az egykori szocialista pártelnök másik pártot alapított, MSZP-beli utódjai pedig mintha a fogyókúrás örökséghez tartanák magukat. A mozgalmár Ujhelyit is azért katapultálták Brüsszelbe, hogy itthon minél kevésbé zavarhassa a köreiket. Az eredményt ismerjük. Nemcsak azt, hogy a Magyar Szocialista Pártot manapság a parlamenti küszöb alá mérik a közvélemény-kutatók. Azt is, hogy az országgyűlés legpatinásabb pártja lélegeztetőgépet kapott a kormányzati raktárkészletből. S bár az intenzív osztályon fekszik, és csövek lógnak ki belőle, talán túl korán vett tőle búcsút Ujhelyi István.

Mégis az a benyomásom, hogy a szőregi rózsatermesztő idézetcsokra tünetértékű. 

Tíz Ujhelyi-mondat az MSZP-ről

Nincs kicsi MSZP a nagyban. (Új Néplap, 2002. június 5.)

Úgy érzem, hogy sok minden nincs rendben az MSZP háza táján. (Népszabadság, 2008. december 13.)

Ha így folytatjuk, lassan nem lesz szocialista párt, amit újjáépíthetünk. (Népszava, 2009. június 20.)

Az MSZP padlóra került. (Népszava, 2014. július 12.)

Az MSZP-nek el kell döntenie, hogy azok viszik-e továbbra is a politikát, akik Botka Lászlót véreztették ki, korábban pedig Bajnai Gordont. (Vasárnapi Hírek, 2017. október 7.)

/”A választási vereség után miért nem mondott le az elnökség?”/ Nálunk egy tisztújítási folyamat kéthónapnyi torzsalkodás. (ATV, 2019. május 27.)

Elhervadt a szegfű. (Facebook.com, 2022. április 24.)

Muszáj az MSZP-t a politikatörténet polcára helyezni, és helyette szociáldemokrata mozgalmat indítani. (Jelen-media.hu, 2022. május 10.)

10623 nap után elbúcsúzom a Magyar Szocialista Párttól. (Facebook.com, 2022. október 1.)

Közölték velem, vegyem tudomásul, hogy ez a párt nem az enyém. (SzabadEurópa.hu, 2022. október 4.)