Médianapló

Médianapló - Egy műsorvezető, akinek lövése sincs, csak baklövése?

2022. augusztus 14. 10:49 - Zöldi László

A digitális ismerősök között jócskán akadnak kolléganők. A hét elején borzongva szokták emlegetni Kun Zsuzsa legutóbbi elszólását. Sokáig úgy véltem, hogy a szakmai hiúság beszél belőlük. Újságíróként szívesen vállalnának hétvégi ügyeletet a Klubrádióban. Aztán néhány hónapja belehallgattam egy félórás interjúba.

Az országszerte ismert karakterszínész büszkén fejtegette, hogy pályakezdőként Debrecenben „játszta” Truffaldinót a Két úr szolgájában. Megakadt azonban, mert nem jutott eszébe a szerző, Goldoni neve. A műsorvezető kedvesen segítette ki: „Goldini” - mondta. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy a digitális fanyalgóknak talán mégis igazuk van. Változatlanul vitatkoznék velük abban, hogy akire egy magánrádióban rábízzák a szombat délelőtti műsorsávot, az aligha úszhatja meg melléfogás nélkül. Négyszer félórában beszélgetni, az évente kétszáz interjúalany. Akkor is lehetetlen hibátlanul szóra bírni őket, ha van köztük egy-két tucatnyi, akivel a műsorvezető korábban is készített interjút.

A rádiónak e kulcspozícióban olyan társasági újságíróra van szüksége, aki abszolút tájékozott, és a műveltségéből is telik arra, hogy minél kevesebbet bakizzon. A baki egyébként a baklövés szelídített formája. 1479-ben, egy német nyílversenyen a legügyetlenebb lövészt kecskebakkal „jutalmazták”, ebből lett az „Einen Bock schiessen.” A Bock őzbakot jelent, a szólás pedig azt, hogy bakot lőni, melléfogni. Tegnap például Kun Zsuzsa Török Ferenccel beszélgetett, és szóba hozta a célzóvizet. Kétszer is az atlétikával kapcsolatban emlegette. Ekkor világosította föl Török Ferenc, hogy ő öttusázóként nyert olimpiai bajnokságot.

Elmesélte, hogy fél órával a lövészet előtt megittak egy stampedli barackpálinkát, ettől lenyugodtak, és kiváló eredményt értek el. Miközben kedvesen kiigazította a bakizó műsorvezetőt, felötlött, hogy Ivan Uhov orosz atléta 2008-ban indult egy svájci versenyen, amelyet a Red Bull szponzorált. Az üdítőbe vodkát kevert, és felöntött a garatra. Kétperces dülöngélős mutatványa azóta is Google egyik legnézettebb dokumentuma. Négy évvel később bajnok lett a londoni olimpián, majd doppingvétség miatt elvették tőle az aranyérmet.

Ha Kun Zsuzsa nem téveszti össze az öttusát az atlétikával, akkor nekem se jut eszembe a részeg magasugró. Köszönöm az emlékeztetést, de azért nem ártana csökkenteni az élő adás hevében rögtönzött bakik számát.

 

Tíz mondat a baklövésről

 

Tollal és fegyverrel egyformán baklövéseket lehet elkövetni. (Homonnay Zsombor vadászati szakíró, Nimród, 1990. február 26.)

Az MDF hajlandó a tapasztalatait saját baklövései tárházaként felfogni. (Horváth Balázs MDF-politikus, volt belügyminiszter, Pesti Hírlap, 1994. február 18.)

Ha csak azt kérdezte volna, hány baklövést követtem el, nos, azt meg se tudnám számolni. (Nyers Rezső, az MSZP alapító-elnöke, Népszabadság, 1994. október 8.)

/A taxisblokádról/ A kormány kommunikációs baklövést követett el, de maga a benzinár-emelés nyilvánvalóan elkerülhetetlen volt. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, volt SZDSZ-politikus, Magyar Nemzet, 1996. szeptember 20.)

Németh Miklós miniszterelnöki jelölése nagy baklövés lenne, hiszen ő a hiúság olyan fokán áll, ami már ártalmas. (Berecz János volt MSZMP-politikus, Napló, 2003. április 27.)

/A D/209-es ügyről/ Az SZDSZ talán legsúlyosabb politikai baklövése Medgyessy hatalomban tartása. (Löffler Tibor politológus, Magyar Nemzet, 2004. július 15.)

/Gyurcsány Ferencről/ 2004-ben az új kormányfő hihetetlen erővel lakta be a hazai média egészét, s noha mindezt kisebb-nagyobb baklövésekkel tette, az eredmény hamar látványosan mutatkozott meg. (Kéri László politológus, Népszabadság, 2009. augusztus 24.)

Gyurcsány laptop fölé helyezett kézzel várja, hogy azonnal kommentálhassa a kormány legújabb baklövését. (Hont András publicista, Hírszerző.hu, 2011. március 30.)

A Fidesz állításával szemben az ellenzéki viszályok és baklövések arról tanúskodnak, hogy a baloldalnak esze ágában sincs visszatérni a hatalomba. (Böcz Sándor újságíró, 168 Óra, 2013. november 14.)

Nem akarom ezzel felmenteni magunkat a tévedéseink és baklövéseink alól. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, Népszava, 2018. november 17.)

komment
süti beállítások módosítása