Médianapló

Médianapló - Abby mindenben gyorsabb, mint Boglárka?

2022. június 13. 09:51 - Zöldi László

Mr. Algoritmus észrevette, hogy kedvelem az atlétikát. Dögivel küldi az amerikai versenyek legjobb perceit. A legutóbbi három napban így nézhettem végig az egyetemi bajnokság legérdekesebb számait. A sprinterek mezőnyében fölfigyeltem az egyetlen fehér lányra, aki százon harmadik lett ugyan a rossz rajtja miatt, a kétszázat azonban megnyerte a világ idei legjobb eredményével. Olyasmit pedig még nem is láttam eddig, hogy valaki a 4x400-as váltóban harmadik futóként harmincméteres hátrányt dolgozzon le, majd ötméteres előnnyel adja tovább a botot.

Abby Steiner nevét azért jegyeztem meg, mert az előfutamokban és a döntőkben kifehérlett a kiváló genetikai adottságokkal megáldott diáklányok közül. Azért is, mert egyedül ő futott tengerészkék dresszben. Kentucky egyetemét képviselte, az amerikai államot ugyanis Bluegrass State-nek (kékfűnek) nevezik az ott tenyésző réti perje színéről. Mellesleg a csinos hölgy hajszálra annyit futott, 10.90-et, mint én 1964 júliusában Hódmezővásárhelyen. Kétszázon elért győzelme, a 21.80 már jobb az egyéni csúcsomnál, igazi versenyszámomban, a négyszázon azonban még nem szokott indulni. Ám az említett váltóban 48.92-őt „repesztett”, ami azt sejteti, hogy a leghosszabb sprintszámban lesz a legjobb.

Jóslatnak ennyi is elég, mindazonáltal a kentucky-i hölgy kommunikációs stábja észrevette, hogy valaki érdeklődik utána Európából, egy Budapest - vagy talán Bukarest? - nevű városkából. Fél évtizedre visszamenőleg elküldte a versenyeiről készült videófelvételeket. Wikipédia-szócikke pedig néhány órával az egyetemi bajnokságon elért eredmények után már tartalmazta a két új egyéni csúcsát. Kíváncsiságból megnéztem a Magyar Atlétikai Szövetség által nyilvántartott csúcslistát, elvégre nálunk is bontogatja szárnyait egy tehetséges sprinter.

A Mórról Székesfehérváron keresztül Budapestre elszármazott Takács Boglárka egy évvel fiatalabb Abby-nél, és három hete az ausztriai Sankt Pöltenben 11.37-tel robbant be a magyar atlétabarátok tudatába. Százon megdöntötte a szakállas csúcsot, amelyet a tegnap este végigböngészett hivatalos lista szerint 2004. július 24. óta még mindig a szolnoki Szabó Enikő tart 11.41-gyel. Úgy rémlik, nemcsak Boglárka marad el néhány méterrel az amerikai diáklánytól. A tájékoztatással foglalkozók is Abbyék menedzsmentje mögött kullognak.

 

Tíz mondat Amerikáról

 

A Szovjetunió segge után nálunk most Amerika segge a legfontosabb tényező. (Bertha Bulcsu író, A Hírlap, 1994. szeptember 17.)

Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn. Nem tudják. Hát a kilincset. (Kabos László színész, Reform, 1995. augusztus 13.)

A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával. (Lányi Zsolt kisgazda politikus, Népszabadság, 1999. augusztus 17.)

Amerika pontosan olyan, mint a filmekben. Egyetlen különbséggel: amikor ott vagy, képtelenség kikapcsolni a vetítést. (Nagy-Pál Levente úszó, Napló, 2004. január 3.)

Amerika rémes, de működik. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Magyar Televízió, 2006. július 30.)

Amerikában semmi sem kötelező. (Tarics Sándor Egyesült Államokban élő olimpiai bajnok vízilabdázó, Magyar Rádió, 2011. április 14.)

Azért jöttem haza, mert akkor még hittem benne, hogy itthon kell Amerikát csinálni. (Czeizel Endre genetikus, Hír24.hu, 2014. december 5.)

Azt tanultam meg Amerikában, hogy Isten odaadja a hajót, de ő nem fog helyetted evezni. (Téglás Zoltán amerikai magyar rockénekes, Magyar Nemzet, 2019.. április 20.)

Amerika nem nézi jó szemmel, hogy Magyarország Kína egyik tartománya. (Simonyi András volt washingtoni nagykövet, Klubrádió, 2020. november 23.)

Amerikai befektetéssel magyar baloldalt biztos, hogy nem lehet csinálni. (Schiffer András volt LMP-politikus InfoRádió, 2022. április 11.)

               

süti beállítások módosítása