Az újságíró kolléga azt firtatta, vajon miként értelmezhető tegnapi bejegyzésem témája. Eszerint az LMP-politikus arra szólította föl a parlamenti ellenzéket, hogy „Adjuk vissza a baloldal önbecsülését! Mondjuk ki, a törpéből a kicsi jó! (Magyar Hang, 2022. április 22.) Megállapodtunk abban, hogy egyikünk se képes olvasni a fiatal politikus fejében. Abban viszont változatlanul eltér a véleményünk, hogy felkészültebbnek, műveltebbnek vélem.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy az idézett mondatot az váltotta ki belőle, amit Antall József így fogalmazott meg az 1990-es választás két fordulója között: „A demokrácia alapfeltétele, hogy mindig legyen kormányképes, választási győzelemre esélyes ellenzék.” E gondolatmenet nyomán vitatható a kormánypárti véleményformálók egyik tétele, hogy Antall miniszterelnök a halálos ágyán mintegy utódjaként nevezte meg Orbán Viktort. A fia, A. György ügyvéd megírta, hogy ott ült az apja ágyánál, és azt ugyan nem hallotta, hogy a vonal másik végén mit mondott a Fidesz-politikus, de azt igen, hogy a haldokló kormányfő nem nevezte utódjának. Épp úgy beszélt vele, mint a kormányképes ellenzék többi vezetőjével.

E bejegyzés utáni összeállításból kiderül, hogy Orbán Viktor másként képzelte és képzeli az ellenzék szerepét. Ezt nem is ragozom, mert az idézetek magukért beszélnek. Van azonban valami, amin érdemes eltűnődni. A rendszerváltás óta volt néhány miniszterelnökünk - az 1998 és 2002 között kétharmad nélkül kormányzó Orbán is közéjük tartozik -, akik elfogadták a választási vetésforgó intézményét. Vagyis azt, hogy nem árt az országnak, ha mondjuk kétciklusnyi kormányzás után az ellenzék átveszi a kormányrudat. Álláspontjukat az indokolta, hogy az előbb-utóbb bekövetkező választási vereség után emelt fővel húzódhattak vissza. Nem váltak ugyanis milliárdossá.

A jelenlegi miniszterelnök azonban a negyedik kétharmad után aligha mondhatja, hogy a rokonsága és baráti köre szűkölködik. Van vesztenivalója, ezért számára a tisztes polgári létbe való visszavonulás nem lehetőség. Becsülöm a miniszterelnöki tanácsadó Schmidt Mária fiának, Ungár Péternek a szakmai felkészültségét és emberi tisztességét. De ha abból indult ki, hogy törpe, ám kormányképes kisebbségként az öntudatos ellenzék esetleg az ő vezetésével lehet az Orbán-rendszer alternatívája, akkor ebben valószínűleg téved. Mindazonáltal ki kéne próbálni, és nem esnék kétségbe, ha bejönne neki.

Tíz mondat az ellenzékről

A demokrácia látszatához ellenzék szükségeltetik. (Csurka István MIÉP-politikus, Magyar Fórum, 1995. május 25.)

A T. Ház az ellenzék nélkül is működik. (Orbán Viktor miniszterelnök a szocialisták és a szabaddemokraták kivonulásáról, Népszabadság, 1998. december 2.)

Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. (Orbán Viktor volt miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2002. május 9.)

Az egyszínű hatalomnak sokszínű ellenzéke van. (Karácsony Gergely LMP-politikus, ATV, 2012. január 2.)

Elárulja a demokráciát, aki inkább ellenzékben élné túl a következő ciklust, mert az alatt remél megerősödni. (Bitó László író, Élet és Irodalom, 2013. december 6.)

Ez pont akkora ellenzék, amekkorát választottak. (Horváth Gábor újságíró, ATV, 2018. május 8.)

Minden jel arra mutat, hogy az ellenzéket is a nemzeti oldalnak kell fölépítenie. (Orbán János Dénes publicista, Magyar Idők Online, 2018. december 24.)

Az embereknek nem arra van szükségük, hogy a jó dolgokat elrontsa az ellenzék. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2019. február 22.)

Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része. (Kövér László Fidesz-politikus, Demokrata.hu, 2020. április 28.)

Ez egy kitartott ellenzék. (Hont András publicista, ATV, 2022. április 20.)