Tegnap este, az ATV-ben a stúdióvendégek fejtették ki álláspontjukat a Friderikusz-botrányról is. „Pszichológiai látleletnek”, „patologikus esetnek”, „hatalmas öngólnak” minősítették. Más a véleményem.
Október 26-án a műsorvezető sajtósa „kiflitolvajnak” nevezte ama nézőket, akik nem fizetnek a podkasztjáért. Egy portál kiderítette, hogy a „sajtós”, Csenterics Ágnes már nincs az élők sorában. Fridi bosszúhadjáratot emlegetett, a „sajtós” örökösei jogi eljárást fontolgattak, ő pedig bejelentette, hogy Vitray Tamás lesz a következő vendége. Majd a legnagyobb újságíró szövetség elítélte a sajtós trükköt, Friderikusz bocsánatot kért az örökösöktől, és a YouTube-n megjelentette a Vitrayval készített interjú előzetesét. November 4-én este el is hangzott a beszélgetés.
Innen visszatekintve megkockáztatom, hogy a műsorvezető botrányt csiholt, és bekalkulálta az esetleges bocsánatkérést is. Máskülönben mi, akik elárasztottuk értelmezéseinkkel a nyilvánosság fórumait, nem csináltunk volna neki ingyen reklámot. A Vitrayval készített másfél órás interjú megkoronázta az ügyesen előkészített és némi füllentéssel fűszerezett kampányt. A történteket úgy foglalnám össze, hogy Friderikusz sajtófőnöke állítólag Csenterics Ágnes volt, a reklámfőnöke pedig a botrány.
Egyébként a 89 éves Vitray Tamás elmesélte, hogy a múlt század hatvanas éveiben miért tekintette a szakma csúcsának Szepesi Györgyöt, és miként határozta el, hogy ledönti a trónjáról. Külföldről közvetítettek egy válogatott labdarúgó mérkőzést, ő a Magyar Televíziónak, Szepesi a Magyar Rádiónak. Elment a rádiósok összeköttetése, ezért elvették tőle a vonalat, hogy átadhassák az MTV-nek. A nézők Szepesi hangjával hallották a mérkőzés második felét. A nyilvános szakmai párviadal azzal fejeződött be, hogy Szepesi György kikérte magát az NSZK-ba, és 1975-ben ő lett a Magyar Rádió bonni tudósítója.
A mannheimi filmfesztiválnak helyet adó bokormozi előcsarnokában álldogáltam, amikor a bejáratnál feltűnt Szepesi. Azonnal társaságunk középpontjába került. Javában beszélgettünk, ekkor jött ki a mellékhelyiségből egy takarítónő, aki nemrégiben disszidált Magyarországról. Egyik kezében vödör, a másikban felmosó rongy. Meglátta karéjunkban az ismerős arcot, leejtette a vödröt és a rongyot, összecsapta a kezét, és így kiáltott fel: „Vitray úr!” Szepesi György befejezte a mondatát, és dolgavégezetlenül autózott vissza Bonnba.
Tíz mondat Vitray Tamástól
Nyugodt családi hátteret én többször is teremtettem. (Képes 7, 1990. január 13.)
Friderikusszal kapcsolatban elégtételt adhat nekem, hogy amíg él, hiányozni fog neki, amit tőlem kaphatott. (Magyar Hírlap, 1994. február 5.)
A kommunikátor kellék, hogy a néző okosabbnak érezhesse magát. (Kurír, 1996. május 26.)
A ma televíziósa olyan, mint a biztosíték. Ha kiégett, kicserélik egy másikra. (Népszabadság, 2001. február 17.)
A mázli csak az esély. (Népszabadság, 2008. szeptember 20.)
Ha meg kellene nevezni valakit, aki jelenleg a szakmában a legjobbnak számít, az Friderikusz Sándor és Baló György lenne. (Bors Online, 2009. május 23.)
Nekem is megvolt a saját „Vitraym”, ahogy Friderikusznak én. Szepesi volt az etalon. (Lokál, 2018. január 25.)
A hiányom erősebben hat, mint a jelenlétem. (ATV, 2018. július 12.)
A televízió napról napra vereséget szenved az internettel szemben. (24.hu, 2020. február 19.)
Ma este befejeztem. (Friderikusz Podcast, 2021. november 4.)
