Ma reggel különös mondatra ébredtem. A Vasárnapi Újság című műsorban épp Bogárdi Szabó István beszélt, és a református püspök így szóla: „Ami privát, az nem publikus.” (Magyar Rádió, 2021.09.19.) Ha az ide vezető gondolatmenetet kéne fölidézni, akkor bizony bajban volnék, a félálomban hallott kijelentés hitelességéért azonban kezeskedem. A figyelemre méltó mondásban két idegen szó található. Úgy magyarítanám őket, hogy magánéletünket nem szabad (nem illik, nem érdemes) kiteregetni a nyilvánosságban.

E bejegyzés utáni összeállításban tíz vélemény olvasható a magánélet és a közélet összefüggéseiről. Négy kijelentés közismert személyiségtől származik, akik nem döntéshozóként, hanem művészként őrlődnek. Szükségük volna a hírnévre, de tisztában vannak azzal, hogy ha kielégítik a médiafogyasztók kíváncsiságát, akkor kiszolgáltatják magukat és szeretteiket a névtelen hozzászólóknak. Például a világháló hőzöngőinek, az úgynevezett trolloknak, akik a nyelvüket köszörülik rajtuk, többnyire kocsmai stílusban. 

A véleményformálók közül hat politikus. Nem egyszerűen közismert személyiségek, hanem közéleti szereplők. Olyan döntéshozók, akik nemcsak a szavaikért tartoznak felelősséggel. Az is számon kérhető rajtuk, ha szakadék tátong az elveik és a hatalomgyakorlásuk között. Itt van például a jelenlegi miniszterelnök, aki első országlása idején még azt pedzegette, hogy nem illik a közszereplők magánéletében vájkálni. Tíz évvel később ismét kormányfő lett, és immár tizenkettedik éve gyakorolja a hatalmat, mostanában egy Pegasus nevű ló társaságában.

Első ciklusában, amidőn még koalíciós kormányzásra kényszerült, békén hagyott bennünket. Nem volt kétharmada beleszólni a magánéletünkbe. 2010 óta majd’ mindent átalakított, és csak a kegyén múlik, hogy a szárnyas ló benéz-e hálószobánk ablakán. Az állami emlékezetpolitika egyik kidolgozója, a miniszterelnöknek tanácsokat adó történész asszony már nem is beszél arról, hogy illik vagy nem illik beleszólni a magánéletünkbe. Indokolt esetben lehetségesnek tartja. Még szerencse, hogy csak ritkán tartja lehetségesnek.

Ilyen gondolatokat váltott ki a református püspök félálomban hallott mondata. Talán nem tévedek, ha kihallom belőle a politikusoknak szánt figyelmeztetést. Hozzáfűznék azonban egy félmondatot, amely már nem a döntéshozóknak szól, hanem a hírnévvel kacérkodó-küszködő magánszemélyeknek. „Ami privát, az nem publikus”, és amit publikussá teszünk, az már nem privát. 

Tíz mondat a magánéletről

Ha elmeséli az ember a magánéletét, akkor az már nem magánélet. (Für Anikó színésznő, Pesti Műsor, 1992. szeptember 3.)

Magyarországon nem illik a közszereplők magánéletében kutakodni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2000. október 25.)

A magánélet titkos, a közélet nyilvános. (Szilágyi Ákos költő, Népszabadság, 2005. március 26.)

A politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy: nem szabad titkolni. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 2007. február 15.)

A magánéletem tönkrement, amiben volt része a médiaszerepléseimnek is. (Hernádi Judit színésznő, Kisalföld, 2007. október 24.)

Ma már az emberek arra is kíváncsiak, hogy a magánéletében milyen egy politikus. Sok mindenre lehet ebből következtetni. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Napló, 2010. március 27.)

Immár közvetlenül a magánélet felségterületén jár a kormány. (Bruck András író, hvg.hu, 2014. december 10.)

/Gréczy/ Zsolt magánéleti hülyeséget csinált. De mert közszereplő, és privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2019. december 20.)

Minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom. (Szájer József volt Fidesz-politikus, Súlyegyen.hu, 2021. március 24.)

A lehető legritkábban szólunk bele polgáraink magánéletébe. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Látószög.blog, 2021. július 6.)