Médianapló

Médianapló - A "kis" Kabos miért volt szellemesebb, mint sok professzor?

2021. szeptember 13. 10:40 - Zöldi László

Épp most néztem meg a Lefülelt mondatok című gyűjteményt. A rendszerváltás óta jegyzem föl a szállóige-gyanús gondolatokat, van belőlük vagy háromezer. Böngészés közben azt vettem észre, hogy a színészek a szellemi életben játszott szerepüknél nagyobb, a professzorok pedig kisebb mértékben vannak jelen. (Az egyszerűség kedvéért mindenkit a professzorok közé sorolok, aki elmélyül a szakmájában, és amit megtanult, azt még taníthatja is.)

Három évtizednyi tanítás után már bevallhatom, hogy aki a felsőoktatásban katedrát kap, az könnyebben fejezi ki magát kétszer 45 percben, mintsem hogy tűhegyes mondatokban foglalja össze az okfejtéseit. A színész azért van nehezebb helyzetben, mert neki nincs erre ideje: percek alatt kell légkört teremtenie. Ezzel magyarázható, hogy a próbákon „csontozza ki” a szerző mondatait. Az külön érdekesség, hogy a professzor a saját gondolatmenetében ritkán jut el az ütős megállapításig, a színész pedig társzerzőként fejleszti tökélyre a darabíró gondolatait. S mert az utóbbi hivatásrend képviselője a próbák közben sajátos adottságra tesz szert, magánemberként, interjúhelyzetben is képes magát velősen és szellemesen kifejezni.

A 168 Óra legutóbbi számában leltem még egy színészek melletti érvet. Kalmár Tiborral készült az interjú, a hajdani Vidám Színpad nyugalmazott rendezőjével, aki arról nevezetes, hogy több könyvben is pedzegette a magyar kabaré, az úgynevezett pesti humor mibenlétét. Most kifejtette, hogy például „Kabos gyakran találta ki a jelenet végét, nem nyugodott, amíg nem tudott tapssal kimenni.” Vagyis nem elég a próbákon kicsontozni a szerzői mondatokat, még a közönség elé is kell állni, hogy a színész érzékelje a hatást. Ha nem jön be a poén, akkor dolgozni kell azon a fránya csattanón. Kabos László ennek a mestere volt.

A bejegyzés utáni összeállításban olvasható tíz válogatott mondata, melyek a múlt század kilencvenes éveiben láttak napvilágot, amikor még járta az országot, és a haknik koronázatlan királyának számított. Minden második szállóigéje a vidéki sajtóban jelent meg. Társulat nélküli színháztermekben, művelődési házakban, vállalati dísztermekben és olykor még kulturáltabb kocsmákban is próbálgathatta a poénokat. Amit pedig a fővárosból vitt magával a megcsodált és elirigyelt Mercedes kocsiján, azt úgy mondhatta el a helyi újság munkatársának, mintha az interjú közben, rögtönözve találta volna ki.

 

Tíz mondat Kabos Lászlótól

 

Az emberek régebben is utálták, ami volt, csak hozzánk jöttek, a Vidám Színpadra, hogy ezt hallhassák. (Magyar Hírlap, 1993. május 5.)

Reméljük, hogy a vörösök - rajtam kívül - nem jönnek vissza többet. (Kanizsa, 1994. január 28.)

A bajon is lehetne röhögni, csak ne fájna annyira. (Nógrádi Krónika, 1994. augusztus 24.)

Mindig az a kedvenc női ruhadarabom, amit éppen levesznek magukról. (Vas Népe, 1994. december 10.)

Ha csak a szép nők mennének férjhez, kihalna az emberiség. (Vas Népe, 1994. december 10.)

Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn Gyula. Hát a kilincset. (Reform, 1995. augusztus 13.)

Ha kimondom azt, hogy csomag, már röhög a közönség. Nem is kell a Bokros nevét emlegetni. (Reform, 1995. augusztus 13.)

Csak az a rossz közönség, amelyik nem jön el. (Kurír, 1995. augusztus 16.)

Torgyánt elneveztem Ígér hercegnek. (Pesti Riport, 1995. december 6.)

Tudja mennyi viccet kellett elmondanom ezért a Mercedesért? (Kanizsa, 1997. május 30.)

süti beállítások módosítása