Médianapló

Médianapló - Rövid okfejtés a kétpontos a-ról

2021. július 28. 11:38 - Zöldi László

Az egyik tanítványom fel-felhív, hogy jöhet-é egy kávéra. Aztán leveszi a cípőjét, a bőrfotelbe telepszik maga alá húzott lábbal, és beszámol a szerkesztőségi gondjairól. Tegnap este azt firtatta, hogyan választok témát a Médianaplóba. Mi éri el az ingerküszöbömet?

A Népszava mai számában, a nyolcadik oldalon olvastam, hogy „Terítéken a Pegasus Párizsban is”. A cím alatt pedig, hogy Beni Ganc izraeli hadügyminiszter „rövid villámlátogatást tett” a francia kollégájánál, magyarázandó a kémszoftver-botrány utáni helyzetet. Hosszú villámlátogatásról még nem hallottam, bár a fölösleges jelző mégsem éri el az ingerküszöbömet. Gál Mária a kisebbségi ügyek talán legfelkészültebb szakírója, apró figyelmetlensége nem csökkenti az újságírói életmű értékét. Bár egy figyelmesebb szerkesztő igazán kigyomlálhatta volna a ’rövid’-et.

De ha már eljutottam a nyolcadik oldalig, ahol elválik egymástól a patinás napilap első és második része, megnézem a kilencediken található karikatúrát is. Pápai Gábor a legjobb politikai karikaturista Magyarországon, a mai rajza szintén telitalálat. Varga Judit igazságügyi minisztert ábrázolja, aki kétségkívül ügyesen dekázik a szó focis és átvitt értelmében is, nemrégiben pedig megszeppent diáklányok előtt csillogtatta hegedülési kultúráját. Most az egyik lábán áll, a másikkal emelgeti a labdát, ráadásul mindkét kezére szüksége van a cincogáshoz. Nem csoda, hogy a lehallgatási engedélyeket át kellett passzolnia az egyik államtitkárnak. Akinek ennyire foglalt a keze-lába, nem írhat alá bármit.

A bonyolult lehallgatási ügyet vonalakkal kifejező rajz alatt ez olvasható: „Madchen für alles”. A Ruhr-vidéki Dortmundban élő pótmamám egyszer elmagyarázta, hogy nemcsak lányt, hajadont jelent, hanem cselédlányt, ház körüli mindenest is. Kár, hogy a Madchen a betűjéről hiányzik a két pont. De ez sem éri el az ingerküszöbömet, elvégre Gáborról van szó. A biztonság kedvéért megnéztem a blogját is, és lám, nem alul találtam a címet, hanem fölül, no és persze Mädchen olvasható. Karikaturista barátom tudja, hogy az AltGr-rel meg az u és az a leütésével miként kell umlautot képezni. A papírra nyomtatott Népszava tördelője - ügyeletes szerkesztője? - nem tudja. Vagy tudja, de lusta volt a pontozáshoz.

A két mai, voltaképpen legyintésre sem érdemes apróságban a szerkesztői felületesség, figyelmetlenség, hanyagság, nemtörődömség, slendriánság, trehányság az, ami eléri az ingerküszöbömet.

 

Tíz mondat Varga Juditról

 

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2019. július 11.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2019. július 14.)

A legjobb dekázó az egész kormányban. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2019. december 14.)

Igazságügyi miniszterként fungáló hölgy. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 17.)

Igazságügyi miniszternek kinevezett asszony. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2020. november 29.)

Táskahordóból lett igazságügyi miniszter. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Facebook.com, 2021. január 29.)

Jogfaragó miniszter. (Juszt László újságíró, Újnépszabadság.com, február 6.)

Hazugságügyi miniszter. (Györgyey János kommentelő, Facebook.com, 2021. július 15.)

Törtetésügyi miniszter. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. július 18.)

Igazságtalan miniszter. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2021. július 28.)           

süti beállítások módosítása