Érdemes elrugaszkodni a mögöttünk hagyott hét legvisszhangosabb mondatától. Karácsony Gergely amúgy is visszaszívott megjegyzése nyomán ugyanis a vitázó felek megegyeztek abban, hogy mérettel, alkattal, névvel, származással és egyéb külsőségekkel nem illik tréfálkozni, gúnyolódni. Van azonban a nyilvánosságnak egy szelete, amelyben nem szavakkal jellemzik a közéleti személyiségeket, hanem rajzokon. Ha például egy magas és egy alacsony politikust egymás mellé állít a karikaturista, fölösleges aránytalanul ábrázolni őket, az összehasonítás magáért beszél.
Vörös Katinak van egy tanulmánya a Médiakutató című folyóirat 2003-as évfolyamában. A CEU munkatársa a XIX. századi vicclapok zsidó-ábrázolását elemezte. A kiegyezés után százezrek özönlöttek Magyarországra az egyenjogúsítás reményében, és a szociológus azt találta a Bolond Istók, a Borsszem Jankó , a Füstölő és a Herkó Páter lapjain, hogy a karikaturisták számára már nem is a pajeszos és kaftános bevándorló volt az érdekes. Inkább az asszimiláns, aki nagyon magyar akart lenni. Nem föltétlenül kellett eltorzított gúnyrajzot készíteni róla a lefelé hajló, húsos orral, a húsos szájjal, a pajeszt helyettesítő, átlagosnál hosszabb barkóval. Elég volt polgári öltözékben ábrázolni, mert „a ruha zsidósan állt rajta”.
A társadalmi státusváltásról van egy XX. századi példám is. Háy Gyula Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? című cikke az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában jelent meg. A szerző azt a munkáskádert jellemezte, aki az idegen szavakat úgy használta, hogy nem volt tisztában a jelentésükkel, és a Vörös Október Ruhagyár konfekciós öltönyét úgy hordta, hogy minden lógott rajta, ráadásul a nyakkendőjét is csak bunkósra volt képes megkötni. Mindez néhány hónap múlva a vádirat szerves része lett, és Háy e sorokért is ült néhány évet. Ha az olvasó megnézi a bejegyzésem utáni dokumentációt, akkor az összeállításból kirajzolódik, hogy Horn Gyuláról milyen jellemzések láttak napvilágot a miniszterelnökösködése idején. A karikatúrákon pedig gyakran ábrázolták úgy, hogy vastag csomóra kötötte a nyakkendőjét.
S hogy még teljesebb legyen a kép, a szocialista kormányfőről írottak alá tettem a Kövér László bajszáról megjelent mondatokat is. Márpedig az orra alá helyezett „nádfedeles falu” (by Bödőcs Tibor) nélkül karikatúra sem képzelhető el a társadalmi státusváltást gorombasággal leplező közjogi méltóságunkról.
Tíz mondat a különleges ismertetőjelekről
Kezdem gyanítani, hogy Horn Gyula azért utasít vissza mindent, mert kétszer nagyobb vagyok nála. (Thürmer Gyula munkáspárti politikus, Délmagyarország, 1994. március 25.)
Van egy futballcsapatunk egy apró kapussal. (Benedek István író Horn Gyuláról, Pest Megyei Hírlap, 1994. július 23.)
Magyarország most kis ország. Kisebb, mint Horn Gyula maga. (Vágréti László publicista, 168 Óra, 1994. november 1.)
Az izmos Csintalan nemsokára bakot tart az egyre légiesebb miniszterelnöknek, ahonnan barackot tud nyomni a langaléta szőke herceg fejére. (Csurka István MIÉP-politikus Horn Gyuláról és Fodor Gáborról, Magyar Fórum, 1995. március 15.)
Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn? Hát a kilincset. (Kabos László színész, Reform, 1995. augusztus 13.)
Rákóczi Ferenc (haj) és Dózsa György (bajusz) együttes reinkarnációja. (Bolgár György újságíró Kövér Lászlóról, Népszava, 2008. május 16.)
Nagy bajuszú közjogi méltóságunk. (Fazekas Csaba történész Kövér Lászlóról, Galamus.hu, 2012. május 9.)
Hogy eszik levest a Kövér? (Farkasházy Tivadar újságíró, RTL II., 2013. november 10.)
Kövér László úgy néz ki, mint aki megevett egy nádfedeles falut. (Bödőcs Tibor humorista, RTL II, 2017. szeptember 29.)
A nevére nem, a bajszára annál inkább emlékezni fogunk. (Rab László újságíró Kövér Lászlóról, VárosiKurír.hu, 2019. december 22.)
